Egri Népújság - napilap, 1928/2

1928-11-07 / 255. szám

2 EGRI NÉPÚJSÁG Egy legenda nyomán hatezer éves őskori leletet ástak ki. Meeőcsdt, november 6. Mozcciét községben régóta ér­dekes mondák, legendák járnak ■zfijről-széjra. Az öreg Pásti Mi­hály indította el a legendát, aki azt mesélte a faluban, hogy 70 —80 évvel ezelőtt, mikor még az ő nagyapja gyermek volt, ük­anyjának tálvíz idején egy öreg­asszony képében »megjelent a táltos«. Azt mondotta neki, hogy ha megfogadja szavát, szeren­cséje lesz, — fonjon egy karika orsó kendert cérnának é* ő majd elvezeti a nagydombhoz, ahol nagy kincs van elrejtve. Azóta folytonosan azt tartot­ták a mezőcsátiak, hogy a kör­nyéken kincsek vannak elásva. A régi legenda nyomán néhány nappal ezelőtt a Pásti-dombnak elnevezett nagydombon folytat­tak kutatásokat. Kiocsleletre ugyan nem akadtak, de a próba- ásatás meglepő eredménnyel járt, a domboldalon egy hatezer - éves neolithkőkori telepet fedez­tek fel. Rendkívül érdekes leletek ke­rültek napfényre. Átfúrt csont­kalapácsok, szarvasagancs-tőr, állatcsontből készült szúró szer­számok és simító eszközök, ál­latfogakból és folyami kavicsból készült, átfúrt amulettek és egy tűzikutya, amelyre az ősember főzőedényét állította, kerültek elő az évezredek óta eltemetett telepből. Az igaz! Arról van szó, hogy ki tudja a házasságot a legpompá- sabban és a legrövidebben jelle­mezni. Mindenki próbálkozik vele, végül is egy idősebb úr így defi­niálja : — «Először a férfi beszél és a nő hallgat, aztán a nő beszél és a férfi hallgat és később mind­ketten beszélnek és a szomszéd­ság hallgat.» Schubert hang verseny ciklust rendez az Egri Zeneegyesület Véromnk zeneértő- és zene­kedvelő közönsége bizonyára őszinte örömmel értesült a nagy, lila és sárga falragaszokon hir­detett hangversenysorozatról, — melyet a nemrég megalakult pgri Zeneegyesület az Egri Dal­körrel és az Egri Vonósnégyes­sel karöltve rendez Schubert emlékére. November 19. én lesz ugyanis száz esztendeje annak, hogy a dal legnagyobb mestere Bécibea meghalt Csodás tehet­sége és gazdag, hatalmas zenei hagyatéka előtt, mely 600 dalán kívül a zenei műfajok és for­mák mindegyikét tartalmazza, bámulattal és elismeréssel adó­zik minden műértő. Igen természetes tehát, kogy a város elhanyagolt zenekultú­rájának fellendítésére alakult új egyesület munkálkodását azzal kezdi meg, (a múlt esztendőben megtartott nagysikerű Beetho­ven-emlékhangveraeny tulajdon­képpen szintén ugyanennek a társaságnak a müve volt) hogy a másik zeneőriás emlékének áldoz. S amikor azt teszi, ugyan ekkor intelligens, zenekedvelő publikuaaunknak, amelynek vaj­mi ritkán van alkalma zenei igé­nyeit kielégíteni, elsőrangú él­vezetet hilyez kilátásba. Ezt a rendező egyesület a gazdag és színvonalas műsor mellett azzal is garantálja, hogy a programra vállozatossá és von­zóbbá tétele céljából közremű­ködésre csakis elsőrangú sze­replőket kért fel. Érdekes újítás e hangverseny- ciklusban, hogy jegyeket bérlet­ben lehet váltani már előre mind a három hangversenyre, még p?dig kedvezményes áron. Je­gyek, amelyekről a terem kis befogadóképességére való tekin­tettel már jó előre kívánatos gondoskodni, az Elek Testvérek cukrászdájában válthntób. Tizenegy év után fogták el a soproni rablógyilkos cigányt Tizenegy év óta körözött go­nosztevőt fogott el szombaton a soproni csendórség. 1917-ben Sopron villanegyedében átlőtt koponyával, holtan taiáliTáb Hla- vacsek tejkereskedőt. Annak ide­jén a gyilkos a ké«ő esti órák­ban a kertből lőtte le a szeren­csétlen embert, majd behatolt a lakáib , feltörte a szekrényeket : és a készpénzt elrabolta. A sop- ! róni rendőrség nem tudta elfogni ' a gyilkost, azonban most, tizen­egy év után mégis az igazság­szolgáltatás kezébe került az elvetemült ember. Titkos beje­lentés adta tudomására a sop róni rendőrségnek, hogy Hődosi János negyvenéves cigány kö­vette el tizenegy évvel ezelőtt a gyilkosságot és most megint a város határában tartózkodik. Rendőrjárőr kutatta át az egész határt és hosszas keresés után burgonyaszárakból rögtönzött halom alatt találta meg a reme­gő gyilkos cigányt. Azonnal megkötözték és a rendőrségre vitték. Milliós kártérítéseket kérnek a romániai nagy vasúti katasztrófa miatt. Bukarestből jelentik: A romá­niai borzalmas vasúti karambol Utinapló. {Harmadik füzet: Taliánországban.) Irta: Hevesy Gusztáváé. XXXVII. Utána hamar-hamar autóba, mert még van egy szűk órácskánk, ez­alatt megnézhetjük a márvánnyá varázsolt hatalmas oszloperdőt a falakon kiviili Szt. Pál templomban. San Paolo fuori la mura, mondom a soffőrnek s tudom, hogy megint olyant fogok látni, ha rövid ideig is, hogy emlékezésem tekervényes labirinthusának egy zugocskája újra foglalt lesz örökre. Úgy éreztem a száguldó autón, mintha repdeső angyalkák szárnyai simogatnák kipirult arcomat s jó- szagú, langyos lehelettel egy más világba akarnának kábítani. Sokat olvastam már a régi görög templomok pompázó oszlopsorairól, azokról a szívelállítóan nagyszerű perspektívákról, amik az ilyen tem­plomokban megtorpanni kényszerí­tik a belépőt. Én is fölbegyökere- zetten álltam, álltam, kezemet a szí­vemre téve, azt hittem az első pil­lanatban, hogy az idő kereke egy bravúros lendülettel visszafelé for­dult s én most nem a gépek kor­szakának gyermeke vagyok, hanem egy régi, letűnt mesevilágban, sze­szélyes, félelmes istenek, vagy is­tennők hétországra szóló bűvös, tit­kos szentélyében bámulom az em­beri alkotás nagyszerűségét. De hirtelen lágy orgonaszó zenél, elszabadult szelek panaszos sírása szól a sípok résein, felharsan a dia­dalmas Alleluják harsonája — s én keresztényi alázattal keresztet ve­tek. A fenséges korinthusi gránit- oszlopok, melyeknek fehérmárvány fejeit kerekhajlású ívek kötik ösz- sze, mintha tetszelegve nézegetnék karcsú törzsüket a márványpadozat fényében. Kazettás menyezete ara­nyos fénnyel önti el a padozat min­tás márványtükrét, az ablakok alatti kerek medaillonokban levő, mozaik­ból kirakott pápai képek során han- curozó kedvvel villan, bujkál, ugrál a napfény, mintha csak játékos hír­nöke lenne Heliosnak. Egészen a Confessioig előre men­tünk, hol a bronz mécsesek piros lángjai imbolyogtak az apostol sírja fölött lévő karcsú, gót cibórium előtt. Milyen áhítatot kifejező e fölfelé törekvő, mozgalmas remekmű, a mél- tóságos, szinte kényelmes, nyugal­mas vonalú román templomban! Ni ni — ott vannak a hires, ke­leti alabástrom-oszlopok, melyeket egy egyiptomi alkirály ajándékozott. De szépek ! Aránylón sárgák! — Jó lenne közel is menni hozzájuk, sze­retettel, csodálattal megsimogatni őket, finom erezetén megszánkáz- tatni simaságukra kiváncsi ujjaim hegyét! — Siessünk, mondja utitársam, miközben ijedten nézi karóráján a könyörtelen óramutatót —gyerünk, még a kolostor udvarra is fussunk ki egy percre! A kolostorudvar oszlopcsarnoka! Még a monrealei után is bámulni való. A boltozatos folyosó mellvéd­jén, párosával állítva támasztják a román boltíveket. Karcsún, meré­szen ágaskodnak a magasba, hol fantasztikusan tekergőző, hol meg szabályosan csavarodó törzsekkel, némely helyen, mint egy megkö­vült, óriási dugóhúzó — a másikon meg egymásba fonódik a két osz­lop, olyan könnyedén, simúlón, 1928 november 7. alkalmával életét vesztette Rocca olasz mérnök és családja is. A mérnök hozzátartozői bejelen­tették kárigényüket és két újabb igényléssel együtt a három kö­vetelés összege 27 millió leit tesz ki. s z asaaBasraaaaBB&sBaBaaatsea Benes és a bécsi lapok. Bécs, november 6. (M.T.I) Bane» cseh külügymi­niszter a befolyása alatt állő bécsi lapokkal tárgyalásokba bocsátkozott s a kiizivárgő hírek szerint velük egy bécsi cieh uj- ságboDBzernt alapit, melynek nyílt célja a cieh propaganda támogatása. Vörösnyakú liba a Hortobágyon. Debrecenből jelentik: Az Észak ről hozzánk jövő megszámlálha­tatlan libatömegekben, amelyek­nek kedvenc tartózkodási helyük a Hortobágy, ismét akadnak olyan ritkább fajok, amelyeknek esek egyes példányai kerülnek el a messze Északról Magyaror­szágba. Ilyen a vörösnyakú liba is, amely az idén már meg is jelent a Hortobágyon ; a vörös­nyakú liba oly nagyőrtékű rit kasága a magyar múzeumoknak hogy méltán büszke lehet rá bz amelyiknek sikerül egy ilyen szép madarat szerezni. »fetsa wseaaisöLíS esras ««epw«***»««<» uüg Utcára kergette a családját. Teg­nap este Majoros Ferenc Tetemvár ­utcai földmives ittas állapotban tért lakására és rövid szóváltás után agyba-főbe verve családjának tagjait, mindannyiokat az utcára kergette. Majoros Ferencné férje elől a rendőrkapitányságra mene­kült, ahonnét segítséget kapott és igy sikerült a dühöngő embert megfékezniük. Majoros Ferenc el­len megindult az eljárás. mintha csak puha, kalácstésztából lenne. Ismét futni, rohanni, ez a vékony- pénzű utas sorsa, aki keveset mar­kolhat csak abból a pénzestarisz­nyából, melyet a nyakunkban hor­dunk és úgyhívjuk: jólét, de mégis sokat akar összefogni, többet mint amennyi a tenyerébe mérhet. Jól tudom, hogy alig futja tiz ujjamon megszámolni azokat, akik a világon a jólétmarkolásnál nagyolnák a te­nyerüket. Ez is emberi gyengeség, jómagam is kismarkusággal piron- gatom magamat. Nincs hibátlan ember, csak egyik-másik kisebb mértékben hibás. A főhomlokzat előtti oszlopcsar- nokos átriumon, távozóban, még egy rövidke, álmélkodó tekintettel adóz­tam a tympanon és alatta levő fal­mezők színes mozaik képeinek s már robogunk a korai ebédhez paran­csolt utitársakhoz. „A nemzetek apostolának“ temploma, mint a föl­dön látható szépségek egyik ra­gyogó kincse, trónusra került em­lékezésem oltárán. (Folyt. köv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom