Egri Népújság - napilap, 1928/2
1928-10-26 / 247. szám
1928 október 26 EGRI NÉPÚJSÁG 3 ■psAitíxru i&mamai gastronőmia és az aetronőmia elsőbbségének kérdését eldönt* ■ük, mert jelenleg e kérdéssel technikai szempontból óhajtunk foglalkozni. Az aktualitást erre megadja az az ebéd, amelyet ma csütörtököd délben tálaltak fel ez Iparcsarnokban a Hangya 30 éves jubileuma alkalmából kongresszusra gyűlt szövetkezeti tagoknak. A vendégek száma. 8400, amire még eddig Budapesten példa nem volt. Gundelék nagy probléma elölt állottak, mert 3400 ember számára a Gőllértben főzni és az ételt meleg állapotban az Ipar* -«tárnokba kiszállítani és szervírozni, valóban nem kis felad j». Magához a szervírozáshoz szükséges anyagoknak (asztal, szék, terítő stb.) kiszállításához tizenhat dupla teherautó kétnapi munkája vált szükségessé. Ha egy terítékhez szükséges helyhez 75 centimétert veszünk, akkor rájövünk arra, hogy a terített asztalok hossza 2 és tél kilométer, tehát megfelel körülbelül az Andrássy út és az ÄDgol Park között elterülő hosszúságnak. Lássuk ezekután a menüt. Itt Beperelte a tűzoltókat, mert a kigyulladt présház eloltása után áldomást ittak a megmentett hordóból A Visnye községhez tartozó széplaki Bzölőshegy8n ez év májusában kigyulladt Nagy János présháza. A szőlőhegyen dolgozó gazdák Böröcs Mihály községi bíró vezetésével valamennyien a tűz oltására siettek és órákig tartó munka után sikerült is megmenteni a présházat és a benne levő borállományt a pusztulástól. A lelkes tűzoltók az egész borkészletet megmentették. Amikor a tűzoltást befejezték, Börccz Mihály bíró méltányolva az önkéntes tűzoltók emberfeletti munkáját, a megmentett hordók közül ciapraütíetett egy hetvenöt litereset éi megvendégelte a tűzoltókat. Már a hordó alján tartottak, amikor kiérkezett a présház gazdája, Nagy János és igen felháborodott azon, hogy a tűzoltók az ő engedélye nélkül áldomást mertek inni. Valamennyi gazdát feljelentette lopásért. — A tárgyaláson Nagy Jánoi az önkéntes tűzoltók megbüntetését kérte, Boröcz Mihály bíró azonban azzal érvelt, hogy ők eddig mindig gavallér magyar embernek ismerték Nagy Jánost, ha ebben a véleményükben csalódtak volna, szívesen megfizetik az okozott kárt. Nagy János természetesen nem volt hajlandó bslenyugodni abba, hogy két-, aégba vonják az ő gavallér voltát és ezért kijelentette, hogy nem kivánja a tűzoltók megbüntetését. A bíróság meg is szüntette az eljárást ellenük. Gyöngyösi és pesti leánykereskedők bűnügye az egri törvényszék előtt mfímm fiatalt, öregei védi, torokfájás, fertőzés nem éri. Ahol sok ember van együtt, mint például színházban, vagy moziban, a fertőzés veszélye különösen nagy. Védekezésül vegyen Panf tavin paiszfiSiákafi, mert azok a betegség csiráit, melyek a szájon és garaton át a szervezetbe hatolhatnak, ártalmatlanná teszik. k Minden gyógyszertárban kaphatók. Kérdezze meg 1 orvo- i sát. if vnHiHraea&aaam msssb — Nikaraguában, ahol moet folynak a képviselőválasztások, az ellenzék csapatokat alakított és San Marco városában lemészárolta b kormánypárti választókat. A lázadókat viszont a kormány bombavetö repülőgépei szórták szét. A vádirat szerint: „Tisztességes leányokat csalárdsággal Drózsa Dánielné gyöngyösi üzletébe csábítottak“. Eger, október 25. Ma délután három órakor gyöngyösi és budapesti leánykereskedők bűnügyében kezdte meg a főtárgyaidat az egri kir. törvényszék büntető tanácsa Prettenhoffer Ödön kir. törvény- széki helyettes elnök elnöklete alatt. t A vádlottak. Drózsa Dánielné szül. Fischer Róza 53 éves mohácsi születésű gyöngyösi (Főtér 2) lakos kávés, továbbá Kugler Ármin 54 éves aszódi születésű budapesti (Népszínház u. 22.) lakos, hely szerző- irodai üzletvezető voltak a vádlottak. A vádirat. Hollós Nándor szavazó bíró olvasta fel a vádiratot, amely szerint Drózsa Dánielnét négy rendbeli, Kugler Ármint pedig három rendbeli kerítés büntette miatt helyezték vád alá, mivsl 1927. április 28-án Budapesten együtt és közösen egy I6j és egy 21 éves, továbbá egy |18 éves tisztességes leányt azzal a csalárdsággal, hogy kávéházi fel- írónői, illetve kiszolgálói alkalmazást nyernek, reábirták arra, hogy Drózsa Dánielnőnek Gyöngyösön lévő, az éjjeli örömtanyákhoz hasonló kávéház- üzletébe lépjenek és Drózsa Dá- nielné a szerencsétleneket akaratuk ellenére visszatartotta az üzletben. Drózsa Dánielné hasonlóképpen járt ei 1927 julius 6.-án egy.22 éves miskolci tisztességes leánnyal is. Mindkét vádlott üzletizerüleg foglalkozott a kerítéssel. (Lapunk zártakor a törvény- széki főtárgyalás még tart.) sem érdektelen néhány számadat. 8Va mázsa húsból készül a gulyás és az almás és túrós lepény 49 négyzetméter. 41 hektoliter feketekávé fogyott el. És mindezek felszolgálásához Gundelék 35 percet szántak, mely technikai teljesítményhez 340 pincér és 60 számú segédszemélyzet volt szükségéé. CSSBSSBHSS« 3» *£ C£*E£S Szükségletét mindenkor helybeli iparosnál és kereskedőnél szerezze be ! Özv. Pavlik Ágostonná, szül. gálóchi Tömösváry Annna mint neje, Vilike és Gusztika gyermekei úgy a maguk, mint az alulírottak és a nagyszámú rokonság nevében, a kimondhatatlan nagy csapás és fájdalomtól lesújtva, de a Mindenható szent akaratában megnyugodva tudatják, hogy a forrón szeretett jó férj és édesapa, szerető testvér, vő, sógor és rokon PAVLIK ÁGOSTON oki. mérnök és építési vállalkozó munkás életének 45-ik, boldog házasságának 16-ik évében f. hó 23 án délután 10 órakor váratlanul elhunyt. Drága halottunkat f. hó 24 én d. u. 4 ólakor beszentelés után Egerbe, a Kisasszony temető kápolnájába szállítjuk, nonnan 26 án d. u. 4 órakor helyezzük örök nyugalomra. Lelki üdvéért az engesztelő szentmise-áldozat f. hó 26-án d. e. 10 órakor lesz bemutatva az egri Szent Ferenc rend templomában. Gyöngyös, 1928. október 24. Az örök világosság fényeskedjék neki! Özv. Dite Károiyné szül Pavlik Gizella, özv. Tóth Sáudorné szül. Pavlik Etelka, özv. dr Tamassy Kálmánná, szül. Pavlik Ilonka, Pavlik Juliska és Pavlik István testvérei, gálóchi Tömösváry József és neje szül, Merza Anna apósa és anyósa, gálóchi Tömösváry Ágnes, Margit, Erzsébet, vitéz Tömösváry Jánosné szül. Gáspárdy Sárika és Papvlik Istvánná, szül. Horváth Gizella sógornői. gálóchi vitéz Tömösváry János, Gábor és József sógorai. HÍREK Budapesti rádió-műsor. Péntek, október 26 9.30: Hiszolgálat 12.00: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés, hírszolgálat. 12.20: Kamarazene. 13.00: Időjelzés, időjárás és vízállásjelentés. 14.30: Hírszolgálat, élelmiszerárak. 16.00: Földmivelésügyi rádióelőadássorozat. 16.45: Időjelzés, időjárás és vízállásjelentés. 17.00: Onkel Hans németnyelvű mesedélutánja. 17.45: A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenye. 19.00: Gramofonhangverseny. 19.40: Angol nyelvoktatás. 20.15: Előadás a Stúdióból. »Vége a szép nyárnak.« 22.25: Időjelzés, hírszolgálat. Időszaki jegyzővizsga. Az egri köz ségi közigazgatási tanfolyamon október 26-án (írásbeli) és 27-én (szóbeli) időszaki jegyzővizsga lesz. Vizsgázik : három, tanfolyamot nem végzett jegyzőgyakornok, egyetemi végzettséggel. Szerkesztői üzenet. Szabó Ala- dárné: A József gőzfürdővel kapcsolatban írt panaszos levelét eljuttattuk a Városi Fürdő R. T. igazgatóságához; ha címét közli az igazgatósággal, levélben fognak válaszolni. — Minden új részvényt a részvényeseknek kell felajánlani a készülő részvényreform szerint. Mindenszentek napján gyászünnepség lesz a Hősök Temetőjében. Az emlékezés és soha el nem hervadó részvét koszorúit helyezik el Mindenszentek napján a Hősök Temetőjének sírjaira. A gyászolók légiói zarándokolnak majd ezen a napon a múlandóság kertjébe, ahol délután 3 órai kezdettel gyászünnepély lesz a következő programmal : 1. Hiszekegy. Előadja a m. kir. 14. honvédgyalogezred zenekara. — 2. Dal. Előadja az Egri Polgári Dalkör. — 3. Ünnepi beszéd. Tartja : FrincLt Jenő érseki titkár. — 4. Ima a hősök lelkiüdvéért. Mondja: Frindt Jenő érseki titkár. — 5. A közös sírba helyezett névtelen hősök hantjának megáldása. — 6. Dal. Előadja az Egri Polgári Dalkör. — 7. Himnusz. Előadja a m. kir. 14. honvédgyalogezred zenekara. Hevesvármegye igazoló választmánya október 27-én, délelőtt 11 órakor, a vármegyei alispán hivatalos helyiségében ülésttart. Tárgy: A legtöbb adót fizetők 1929. évi névjegyzékének a megállapítása. A kultuszminiszter rendelete az iskolákhoz a takarékossági nap megtartásáról. A vallás és közoktatás- ügyi miniszter rendeletet intézett az összes állami iskolai hatóságokhoz és ugyanezt kérelem formájában eljuttatta az iskolákat fenntartó egyházi főhatóságokhoz is. A miniszter utal tavaly október 24-én kiadott rendeletére és újból intézkedik, hogy a takarékossági napot a milánói nemzetközi takarékossági kongresszus határozatának megfelelően, az iskolákban évenként október 31-én tartsák meg. Mivel a nemzetközi takarékossági intézet azt a kívánságát fejezte ki, hogy október 31-én ne a dologtalanságnak, hanem a munkának napja legyen, a miniszter e napra nem engedélyez iskolai szünetet.