Egri Népújság - napilap, 1928/2
1928-10-06 / 230. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG , jv*' 1928 október 6. j A tufatégla és a téglagyárak harca Hasznos és egészséges-e a tufával való építkezés? — A téglakartel vitája Búd János gazdasági miniszterrel. — Az Eger-környéki tufatelepek jövője. — polgárra körülbelül 3000 dinár teher esik. Ezek a terhek azon ban az ország lakossága között nincsennek egyenlően elosztva. Szerbiában nine* kataszter és így mindössze 5%-ot lehet behajtani a Szerbiára kivetett adóból. Az egri Szent Ferenc-rendi templom új orgonája. Eger, október 5. Az a szent lelkesedés és láng- buzgalom, amellyel az egri Sz. Ferenc rendű Atyák, részint a hívek adakozásából, részint egyes jótevők támogatáiával templomukat újjá varázsolták, más irányban is nemes gyümölcsöt termett, amennyiben a hivefe épülésére és Isten diciőségére, egy új orgonával gazdagították az Ur hajlékát. Mivel ez új orgona nemcsak egyházi vonatkozásaiban, hanem Eger város zenei kultúrájának szempontjából is figyelemre méltó műalkotás, azért érdeme*, hogy az uj orgonát a nyilvánosságnak is bemutassuk és méltassuk. A 34 változatú bárom Manualot, Pedalos orgona tervezetét P. Petheő Lénárd Sz. Ferenc rendű Atya készítette. A III. Man.-nak 10, a II. és az I. M.-nek 8—8, valamint a Pedálnak is 8 változata van. Ezenkívül feltalálhatok benne egy modern orgonának valamennyi mellékváltozatai. A Manual billentyűzet terjedelme C töl a2-íg, a Pedálé pedig C-töl f-ig terjed. A tisztán csőrendszerű pneumatikus orgona fujta- tása egy l1/* HP. villamos motor által eszközöltetik, de áram hiányában kézi fujtatáera is be van rendezve. A feldolgozott anyagnak kifogástalansága, a pneumatika precíz működése, az egyes változatok művészi intonáíősa és hangjellege, továbbá a teljes orgona hangjának fénye éB ereje, mely az egész templomot betölti, mind oly tulajdonságok, amelyek nemcsak az istentisztelet, hanem egy orgona-hangverseny céljainak is megfelelnek. Az új orgonát f. hó 3.-án egy szakértő bizottság felülvizsgálta, melynek tagjai e sorok íróján kívül Nobilis Tibor és Huszthy Zoltán voltak. A bizottság tagjai, a felülvizi- gálatnál jelenvolt »Rieger Ottó Orgonagyár« cég tulajdonosának, Garay Jánosnak, a minden tekintetben sikerült és a legkényesebb igényeket is kielégítő munkáért a legteljesebb elismerésüket nyilvánították. Meiszner Imre. re« poj&u »Eger és környéke részletes kalauza, irta Szmrecsányi Miklós. Ära 1 pengő. Kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében, a Liceum és a Színház melletti ujságáru- sitó pavilonokban; továbbá az Érsek) Liceum portásánál. Eger, október 5. Az állami beruházások során megindult építkezések bizonyos konjunktúrát hoztak a néhány évvel ezelőtt még halódó építőiparra. Annak idejön nagy feltűnést keltett az az akció, amelynek sikere következtében az Eger völgyén Andornak község mellett négy állami támogatással, német és amerikai mintára, megépült a közvélemény előtt azóta sokszor szereplő tufa-téglagyár. A tufa-tégla, mint ismeretes, az Eger környékén roppant tömegekben előforduló a az itteni földrétegnek egy nagy részét képező riolit-tufa kőből készül oly módon, hogy a kibányászott riolit-tufát porrá zúzzák, cementtel és más kötő anyagokkal keverik, majd alkalmas gépek és készülékek segítségével a rendel téglák kétszeresének’ megfelelő nagyságban tufa-téglává készítik. — Körülbelül két éve gyártják már a tufa-téglát, ez ország minden részében alkalmazták is már ezt sz űj és olcsó építőanyagot. Természetes, hogy a már régen fennálló téglagyárak kartelje nem nézte tétlenül a tufa térhódítását az építő iparban. Kifogásolták legelső- sorban, hogy az állam oly nagy mértékű anyagi támogatásban részesítette a tufa-téglagyár megalapítását olciő kölerön alakjában, hogy hasonló támogatás az akkor igen nehéz helyzetben levő már régebben alapított öBszee magyarországi téglagyárakat fel tudta volna lendíteni. Azután pedig azt a vádat hozták a tufa ellen, hogy ez nem olyan alkalmas az építésre, mint a tégla, stb. Búd János közgazdasági miniszter egyik legutóbbi beszédében azt felelte erre, hogy a tufából épített ház is tart addig, mint a téglabáz és ha a téglakartel versenyezni akar a tufával, szállítsa lejebb az árakat. A téglapárt részéről most olyan kifogásokat emelnek, hogy a tufa-tégla törik ét nem bírj-> a szállítást. A tufa- érdekeltség erre azt válaszolta, hogy a tufa-tégla nem törik és kitünően szállítható akár vasúton, akár kocsin. Az a hír, hogy a tufa-tégla törik, onnan származik, hogy Hevesmegyében és Borsodmegye több községében az andornaki tufatelepről hibás tufatéglákat vásároltak a vályognál is olcsóbb áron. Ezekről a gyárban kiselejtezett téglákról mondhatták egyesek, hogy összetörtek a szállítás alatt, mert a tufagyár rendes tégláinál úgyszólván semmi törés sem fordulhat elő a szállítás alatt. Nagyfonto»eágű kérdés Eger környékére nézve, hogy jó a a tufa-tégla vßgy nem. Mert ha beválik az építkezéseknél, mint ahogy idáig bevált, akkor Eger környékén a tufa-főglagyáríás- nak nagy jövője van. Erinek a környéknek új kincset kell találni az eddig kiaknázatlan rio- lit-tufában. Akkor mint zemzeti 1 kincsre kell tekintenünk a tu- j fára, amely a föld birtokosának ! új jövedelmet, a munkások nagy i tömegeinek pedig űj kereseti j lehetőséget nyújt, amellett, hogy j jelentékenyen olceőbbá teszi ez j Eger, október 5. A napokban tartott a Heves vármegyei Automobilosok Egye sülete & vármagyaházán igazgatósági és választmányi ülést, melyen többek között megjelent- Okolicsányi Imre alispán is. Elhatározta a választmányi ülés, hogy az egyenlő szárú háromszög alakú zászló két hosz- szú oldaláról a sárga szegélyezést elhagyja. A titkár bejelentette, hogy a tagok részére a budapesti Excelsior szállodától kedvezményes elszállásolásra jogosító utalványokat kaptak. A választmány úgy határozott, hogy május 19.-én Eger végponttal egy cüllagturát rendez, augusztus 25.-én pedig megrendezi az idényre tervbsvett he- vssvármegyei körversenyt. Azonkívül október havától kezdve, amikor már a nyári havi kirándulások megszűnnek, havonként egyszer felváltva Egerben és Gyöngyösön egyesületi vacsorát rendez. Átiratban fordulnak a benzinkutak központjaihoz azon cél- bői, hogy melyik volna hajlandó egyesületi igazolvánnyal ellátott H. A.E. tagok részére kedvezményes áron benzint és egyéb üzemanyagot kiszolgáltatni. Nagy megdöbbenéssel vette tudomásul a választmány, hogy az eger—lillafüredi út további ismét 3 évvel, vagy esetleg örökre elodáződott. Szükségesnek tartja, hogy az egyesület vezetősége az érdekelteknél a legnagyobb propagandát fejtse ki a minden tekintetben oly nagy jelentőségű út mielőbbi kiépítőépitkezé&t, különösen a kisemberek építkezését. Az Egri Népújság éppen tegnap mutatott rá egy cikkben, hogy népünk sok helyen egészségtelen, vályogházakat épít. A vályogházak pedig borzalmas melegágyai a tüdőbetegségeknek. Ha máshol nem, a mi Környékünk olcnó tufájából kell lehetővé tennünk ezeknek a szegény embereknek az építkezését. Es ezen a téren várna nagy nemzeti feladat a Fakss.-ra, a Faluszövetségre, és ez egész közegészségügyi szervezetére a köz- igazgatásnak. Köböl, téglából, tufatéglából, tufából, vagy akár fából is inkább épüljenek a magyar családok új fészkei, csak vályogból nel A tufa és a tégla pedig hadd harcoljanak egymással. Ezí a harcot sokkal szívesebben látjuk, mint a kartelt! sénck szorgalmazása érdekében és illetékes helyeken az űiépítézt sürgesse. Dr. Czekkel Ferenc bejelentette, hogy az új hengéretésü utak túl íveltek és e miatt a gépkocsik, különösen nagyobb sebességnél, erősen dobálődnak és könnyen lefordulnak. A választmány megbízta a vezetőséget, hogy ezen ügyben az egri m. kir. államépítá&zeti hivatalnál interveniáljon. Neményi Ferenc fölpanaszolta, hogy Éger város szélén elhelyezkedő Máv. átjárók közei nincsenek kővel kiburkolva, holott ezt a hatóság magánvállalatok ipar- vasút-átjárőinál mindenütt megköveteli. Azonkívül túl emelkedett a libámén, a két fslnémeti vasúti átjáró. Márkus János szerint a tihaméri átjáró egy rövid sugarú S alakú kanyar, egyik oldalról keskeny híd, másik oldalon épület határolja, az átjáró túl púpos. Ezen úton előre valő kilátás nincs s a gépjármű vezetője nem tudhatja, hogy pár méter menet után kire vagy mire bukkan. — A választmány utasította a vezetőséget, hogy ezen űtrendellenességek megszüntetése érdekében az illetékeseknél járjon el. Leszállítják a cukor árát. A cukorgyárak bejelentették, hogy holnaptól kezdve a cukor árát a nagy- és kiskereskedelmi forgalomban q-ként átlag 15 pengővel fogják olcsóbban árusítani. Ennek következtében még a kiskereskedői forgalomban is olcsóbb lesz valamivel a cukor ára. Szükségletét mindenkor helybeli iparosnál és kereskedőnél szerezze be 1 A Hevesvármegyei Automobilosok Egyesülete és az eger—lillafüredi útépítés