Egri Népújság - napilap, 1928/2

1928-07-10 / 157. szám

EGRI NÉPÚJSÁG 3 Gyilkosság a Rajner-utcai korcsmában Egy honvéd szuronnyal halálosan megszűrt egy földmiveslegényt. Önvédelemről is lehet szó. Eger, július 9. Vasárnap este Egerben Pál József Rajner Károly utcai korcsmájában együtt boroztak Vladár Barnát 21 éve« földmí- vea legény éa Benedek (piros) Béla 23 éves egri közhonvéd. Viadár Bernát társaival már hosszabb ideje tartózkodott a korcsmában és kissé ittas is volt, a honvéd az asztalukhoz ült és beszélgetett Vladárral. A beszél­getés során szóváltás támadt közöttük. Azt még nem tudni, mit mondhatott Vladár Bernát a honvédnak, de ez egyszerre felugrott és erélyes hangon ki­áltotta : — Ezt többet ne mondd! Abban a pillanatban Vladár meg akarta támadni a honvédet, mert a katona kirántotta oldal­fegyverét és Vladár Bernátnak a mellébe döfte. A szurony a nyak alsó részén, a jobb kulcs­csont mellett hatolt a földmives legény testébe. Vladár Bertát tántorogva ment az ajtó felé, majd hátra esett és rövid idő alatt biszenvedett. Az orvos­rendőri hullaszemlére odaérke­zett dr. Temesvdry István meg­állapította a kétségtelenül beál­lott halált, ezután a mentők a hullaházba szállították a holt­testet. A Debreczeni Dezső rendőr- kapitány vezetése alatt lefoly­tatott nyomozás iratait áttették az egri honvédezred parancs­nokságához, amely Benedek Béla honvédet letartóztatta. A had­bíróság fogja most tovább foly­tatni a vizsgálatot, amelynek egyes adatai arra a föltevésre adnak alapot, hogy Benedek Béla önvédelemből használta fflgyveré*. A pozsonyi Mária Terézia szobrot újra felállítják. Pozsonyból jelentik : 1919 ben a cseh légioDisták tudvalévőén lerombolták a pozsonyi Petőfi szobrot és a hatalmas Mária Terézia szobrot is. Az utóbbi darabjait a pozsonyi hatóságok a marhavásártőr egyik barak- jába szállították. Most azután a csehszlovák újságírók nagyará­nyú akciót indítottak, hogy a gyönyörű Mária Terézia szobrot amely Pozsony legszebb dísze volt, újra felállítsák. Az újság­írók ebben az ügyben memo­randumot intéztek a cseh kor­mányhoz és remélik, hogy ak­ciójuk sikerrel is fog járni. — Santiago di Chile, július 9. Az Angamos écaánjáró Lsbőtől délre, Chile déli partján, az óriási viharban léket kapott és elsü- lyedt. Háromszáz utas, közöttük 80 nő es gyermek halálát lelte. A sülyedö hajó kapitánya főbe­lőtte magát a parancsnoki hídon. * Két nagy film az Urániában. Ked­den reprizben: »POMPEI PUSZ­TULÁSA« Bulwer klasszikus re­génye filmen 14 felvonásban, fő­szerepeiben Várkonyi Mihály, Kor­da Mária és Bernhardt Götzke. — Csütörtökön a műsor nagyságára való tekintettel, kivételesen 6 és V49 órai kezdettel: «PÁRIS GRÓFNŐJE« négy részben, 22 felvonásban, mind a négy rész egy műsorban. Ezen izgalmas nagy film főszerepeit Mia May és Emil Jannings játszák, Joe May rendezésében. Jegyek előre válthatók a mozipénztárban. * Találtatott Szombaton este egy új kivágott félcipő a sóház uccá- ban. Átvehető Erdődi tér 6. 1928. július 10. ____________ z ük. Egy lelketlen, a szeretet- érzését nemösmerő, rideg üzlet­ember érhet el esetleg a gazda­ságban nagyobb anyagi hasznot, mint a gazdaságát szeretettel művelő keresztény katolikus gazda, de ennek a kegyetlen es hideg pénzhalmaz lesz szere­tet nélküli munkája egyetlen, örömtelen jutalma. Boldog gazda ez a gazda ember sohasem lesz. Mig, ha szerényebb, szükebb anyagi viszonyok között él is, de sugárzó boldog arcán ott ül a megelégedés annak a gazdá­nak, ki szeretettel végzi hivatá­sát. Ennek az embernek nem­csak haszna, de öröme is lesz az életben és munkájában. Szeretett gszdatársaim! Azért vagyunk a teremtés koronája, mi emberek, a többi élő és érző teremtmény felett és azért adta a jő Isten kezünkbe a természe­tet, annak minden kincsét és gazdagságát, a földet, az állato­kat és a növényeket, hogy sze­retettel bánva velük, szeretettel munkálkodjunk rajtuk, a magunk legnagyobb hasznára és örömé­re, főképpen pedig az Ö dicső­ségére. Vajha ezek a szavaim kedves keresztény gazdatársaim szivé­hez, leikéhez értek volna ! Kérem a Jó Istent, hogy úgy legyen. HÍREK Eger, 1928. július 8. Személyi hír. Dr. Szmreesányi Lajos belső titkos tanácsos egri érsek, vitéz Subik Károly apát, tb. kanonok, érseki irodaigazgató kí­séretében hétfőn délelőtt Egerből külföldre utazott. Beiratkozás a budapesti közgaz­dasági egyetemre 1928—29. tanév ben 1928 szeptember 1—15 ig tart. Akik az első évfolyamra a felső­kereskedelmi iskolai, tanárképző, vagy a revizorképző tanfolyamra kívánnak felvétetni, születési bizo­nyítvánnyal, érettségi és erkölcsi továbbá közhatősági és a revizori tanfolyamra jelentkező megfelelő gyakorlatot igazoló bizonyítvánnyal felszerelt kérvényüket augusztus 3i ig bezárólag nyújtsák be a dé­káni hivatalnál Budapest, Szerb- ucca. * Orvosi hír. Dr. Ébner Béla szem­orvos f. hó 7 én háromheti szabad­ságra utazott. Tiltott műtét miatt elítéltek egy egri asszonyt és ogy cselédleányt. Sróf Alajosné, született Kádár Marcell 43 éves egri asszony Laszka Mária 23 éves egri cseléd­leányon 28 pengőért tiltott műté tét végzett, minek következtében a cselédleány úgy megbetegedett, hogy kórházba kellett szállítani. Az egri kir. törvényszék Pretten- koffer-tanácsa Srófnét, aki mag­zatelhajtás miatt már 1924-ben is volt büntetve, 1 évi börtönre Laszka Máriát pedig 2 hónapi fogházra ítélte. A vádlottak fe- lebbeztek. Halálos szerencsétlenség munka- közben. Hatvanból jelentik: Lum­mer Ferenc hatvani munkás egyik építkezésnél gerendákat rakott le a kocsiról. Egyik hatalmas ge­renda olyan szerencsétlenül esett Lummer Ferencre, hogy ez súlyos zúzódásaiban rövid idő alatt ki­szenvedett. Az idő pénz: apróhirdetéseit a Tijuskay dohány tőzsdében (Tűzoltó- tér 1) is feladhatja. A jogászok nyári táncmulatsága. Az egri jogakadémia aranyifjúsága szombaton este rendezte meg a Tulipánkertben hagyományos nyári táncvigasságát. Volt közönség bő­ven, bár a felhősarcú idő sok le­ányt és mamát otthonmarasztott. A vígkedvű fiúk hangulatért sem mentek a szomszédba s Illés Gyula muzsikája mellett reggel 4 óráig úgy ropták a táncot, hogy más­kor sem különben. A megjelentek névsora érkezési sorrendben : Asszo­nyok : Faragó Károlyné, Szappa- nyos Pálné, Lehoczky Mártonná, özv. Szabó Béláné, Geiger Lászlóné, Fekete Lajosné, Zsiross Sándorné, Schönviczky Bertalanná, Braun Vik törné, Okolicsányi Imréné, Trak Gézáné, Nagy Béláné, Krassy Mik- lósné, Horkay Istvánná, Szongott Tivadarné, Baán Imréné. Leányok. Faragó Sári, Lehoczky Sári, Szabó Maca, Geiger Cica, Fekete Blanka, Zsíros Kató, Rajz Böske, Braun Lujzika, Braun Mária, Krassy Ili, Horkay Judit, Szabó Gizi, Szongott Kornél, Baán Eta. Drága-e az egri autóbusz? A na­pokban egy panaszos levelet közöl­tünk amely az egri autóbusz hal­latlan magas viteldíjait teszi szóvá. A cikkel kapcsolatban ma délelőtt felkereste szerkesztőségünket Ve­ress Gusztáv, a közúti járatokat végző autóbusz tulajdonosa és elmondotta, hogy szeretne a kö­zönség megnyilvánuló óhajának mielőbb eleget tenni, a vitel díjak mérséklése, azonban szerinte egyen­lőre teljes lehetetlenség. 80 pengő kövezetvámot fizet havonta, a be­vétel 2 °/0-át illetékek címén vonják el tőle, azonkívül a rossz utak is annyi kárt okoznak a kocsiján, hogy képtelen az üzemét árleszállítás mellett fenntartani. — Közöljük a vállalkozó álláspontját, azt azon­ban mégis hozzá kell fűznünk, hogy sehol az országban nem fizetnek aránylag oly magas vitel­dijat, mint az egri autóbuszon. Konzervipari tanfolyam. A m. kir. Erjedéstani Intézet f. évi augusztus hó 16.-tól szeptember 18. ig kon- zerviparosok, gyümölcs, főzelék­termelők és háztartással foglalko­zók részére konzerpipari tanfolya mot rendez. A tanfolyamon elő­adatnak gyümölcsök, főzelékek, hú­sok, konzervszerü feldolgozásának összes módszerei, must sűrítése, főzelék, gyümölcs, szőlő szárítása, konzervipari technológia ős recep­tura, mykológia elemei, különös tekintettel a konzervgyártásra, sa­vanyító iparra, konzervipari ké­mia, anyagisme, élelmiszertörvé­nyek, húsvizsgálat, főzelékisme és termesztés, gyümölcsisme és ter­mesztés, csomagolás, szállítás. Az elméleti előadásokat kiegészítik az intézet laboratóriumában és kon­zervüzemében tartott gyakorlatok. Jelentkezhet minden érdeklődő a m. kir. Erjedéstani Intézetnél, Buda­pest, II., Debrői-ut 15.) augusztus hó 5.-ig, 25 pengő tandíj befizeté­sével. Indokolt esetben fél-, illetve egész tandíjmentesség is kérhető. A vizsgát sikerrel letevők bizo­nyítványt kapnak. Elfoglaltság egész nap. Adományok a cserkészek részére. A hevesvármegyei cserkészek nyári táborozására és felszereléseik ki­egészítésére Dr. Hedry Lőrinc fő­ispán elnöklete alatt működő He­vesmegyei Intéző Bizottság útján újabban a következő adományok érkeztek : Nagyecséri Kánitz Dezső elnök vezérigazgató 50, Dr. Pajzs Gyula földbirtokos Boconád 20, Gyöngyösvidéki gőzmalom R.-T. Gyöngyös Büchler Zsigmond igaz­gató 10, Jungreisz Márton földbir­tokos Apc 5, Nagybátonyi Szén­bánya R-T. Nagybátony 30, »Urá­nia« Mozgóképszínház 40, Ruzsin Bertalan 5, Egri Nyomda rt. 5, Dr. Simkovits József orvos 3, Egri Kaszinó 50, Tiszafüredi Takarék- pénztár, Tiszafüred 20, Dr. Korom Lajos tb. vm. főorvos Poroszló 5, Matyasovszky Miklós földbirtokos Karácsond 40, Dr. Csepela Lajos esperes Kápolna 2, Gazdasági Bank rt. Hatvan 20, Kun Miklós föld- birtokos Karácsond 20, Beniezky Miklós gyógyszerész 5, Öllé László gyárigazgató Hatvan 10, Gyön­gyösi Bank rt. 50, Dr. Czigler Henrik orvos 5, Kerecsendi Tég­lagyár 10, Dr. Pátkay Dániel föld- birtokos Budapest 20, Eisele gaz­daság Nagyfüged 10, Beökönyi Viktor földbirtokos Detk 15, Jankó Brezovay Miklós földbirtokos Eger- szólát 2, Hatvani Cukorgyár 20, Barna Gábor Fiai Gyöngyös 20, Dr. Barsy István ügyvéd 5, Dál- noky Nagy János ügyvéd, 10, Grö­ber Jenő földbirtokos 20, Arnóth- falvy István tábornok 10, Perlaky Elemér jószágigazgató 10, Dr, Hi- bay György gyógytár 5, Dr. Grün blatt Ármin * orvos 5, Hangya Egri Kirendeltség 20, Magyar Ált. Takarékpénztár gyöngyösi fiókja 50, Dr. Végh József ügyvéd Tisza­füred 10, Énekes János kanonok Nyíregyháza 10, Építő Ipar r. t. 5. Wind Géza Éger r.-t. igazgató 5, Velcsey István gyógyszerész 10, Hazai Biztosító 10, Pásztói Keresz­tény Takarék és Hitelszövetkezet Pásztó 10 pengőt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom