Egri Népújság - napilap, 1928/2

1928-09-06 / 205. szám

Előfizetési di) postai szállítás­sal : egg hónapra 5 pengő 20 fillér, negyedévre 9 pengő 60 fillér, egyes szám ára 16 fillér, vasár- * nap 24 fillér. ♦ 1928 SZEi: FILLÉR Szerkesztőség és kiadóhivatal i Eger, Liceum, földszint, balra, Telefonszám: 11. ♦ Hirdetések# milliméteres díj­szabás szerint ♦ számíttatnak. ♦ Főszerkesztő: Dr. ÜRBÁN GUSZTÁV * POLITIKAI NAPILAP ♦ Felelős szerkesztő: KELEMEN ANDOR XLV. évf. 205. szám Csütörtök ♦ Eger, 1928. szeptember 6. Az egri vízvezeték átvétele Hoffmann Károly miniszteri tanácsos vezetésével már folyamatban van a vízmű felülvizsgálata. — Szeptember 15.-ig a vállalkozó költségén az összes kengyeleket^átszerelik. Pax Romana. Ezt a nevet vette föl a ka­tolikus főiskolai hallgatók nem­zetközi organizációja. Néhány éve áll fenn, b már is szép sikerekre tud hivatkozni. Tagjainak száma rohamosan nő, akiket az öt vi­lágrész minden táján toboroznak egyetemes kongresszusai. A nagy­sikerű római, párisi, budapesti gyűlések után kiemelkedik a cambridgei, ahol 260 delegátus jelent meg 14 országból, 24 nyel­ven beszéltek. A mi napi saj­tónk csak annyiban foglalkozott a cambridgei kongresszussal, amennyiben a csehek indítványa, hogy a legközelebbi gyűlés Prá­gában tartasBék, a Csehszlová­kiában dűlő nemzetiségi harc miatt megbukott, Prága helyett Barcelonát választotta a többség. The Catolic Times augusztusi száma behatóan foglalkozik a 3 napos gyűlés lefolyásával. »Pax Romana nem lelkipásztori ala­kulat« mondotta P. Martindale S. I. — Pax Romana a szellemi, gondolatbeli világban mozog, katolikus felfogást visz az el­mékbe, amikor a materialista felfogás már különben is meg- fertőztette az emberek józan, tiszta felfogását. A reformatiő előtt, mondotta Mr. Belloc, az egyház, a tanítás, a nevelés egy úton haladtak, a hivek egyek voltak'a katolikus hitben, a reformatiő szétválasz­totta őket, vele gyöngítette a nemzetet, skepsist vitt a hitbe. A Pax Romana a lerombolt hi­dakat felépíteni, az igazi tudo­mányt és a hitet, a nationalis- must és a katolicismust párhu­zamosan haladó sínpárra tenni vágyik. Azért legelső dolog, mondotta Fultoa a washingtoni kát. egyetem tanára, felépíteni a bölcselet hidját. A skolasztika és a nem skolusztikus bölcselet kö­zött nincsenek közös princípiu­mok. Az egyik részen az igaz, élő Istenben való hit, a másikon a deismus, az egyiken a vallás, a másikon a humanismus, hang­zatos testvériség. Dr. Sheen a természettudomány művelését hangoztatta, hogy a természettudományt — mint ál­talánosan elfogadott tekintélyt kell alapul venni ős bebizonyo­Eger, szeptember 5. Az egri vízvezeték átvételét megelőző felülvizsgálat már hosz- szabb ideje folyamatban van. Hoffmann Károly miniszteri ta­nácsos vezeti a felülvizsgálatot. Legutóbb fölvették a hiányokat és elrendelték azok pótlását. A felülvizsgálat kezdetén azonnal kifogásolták a főcsöveken alkal­mazott ú. n.«kengyeleket«. Ezek a kengyelek Weiss-bronzból vol­tak s az építési bizottság elren­delte, hogy az összes kengyele­ket kovácsolt vasból való ken­Eger, szeptember 5. Házi ezredünknek, a volt 60 asoknak legöregebb gárdája, az 1878. évi boszniai foglalási hadjáratban résztvett veteránok, szeptember 8.-án, — Kisasszony napján tartják összejövetelüket Egerben a boszniai okkupáció ötvenéves évfordulója alkalmá­ból. Az összejövetelre mintegy 150 régi 60-as érkezik Egerbe az ország minden részéből. — A megható bajtársi összejövetel rendezői tegnap a következők­ben állították össze a félszázados találkozó programmját. Pénteken, szeptember 7.-én este a tűzoltó őrtanyán ismerkedési estély. Szombaton, szeptember 8.-án reggel 9 órakor a ciszterciek templomában szent­mise. A szentmisét Török Kál­sul, Isten nélkül nincs vallás. Mr. ClaytoD, oxfordi tanár rá­mutatott, mint szakított korunk a kát. erkölccsel. Ha az egyhá­zat, tanait megvetik, az állam válik mindenhatóvá, legfőbb te­kintéllyé. Manapság az Utilita­rismus, a hasznossági elv a leg­főbb elv. Ez dönti el a családi, gyelekkel cseréljék ki és az újonnan beállított kengyeleket juttával vonják be. A vállalkozó már meg is kezdte az új kengyelek leraká­sát és mint értesülünk, szeptem­ber 15.-ig az összes kengyeleket átszerelik. Úgy az átszerelésnek mint az űj kengyeleknek költ­ségét egyedül a vízműépítő vál­lalat viseli. Mondanunk sem kell, micsoda súlyos terhet jelent ez a vállalkozóra, akinek minden új kengyel 50 pengőjébe kerül. mán prépost kanonok celebrálja. Ugyancsak Török prépost-kano­nok mondja a szentbeszédet is. A szentmise után a veterán hatvanasok küldöttsége a Hősök temetőjébe vonul, ahol koszorút helyez a hősök sírjára. Tíz órakor a megyeházán díszgyűlés lesz, amelyen az egy­kori bajtársak közűi Arnóthfalvy István ny. tábornok és Barcs Béla budapesti kir. közjegyző, a világháború hatvanasai részé­ről pedig Szita Mihály ny. tá­bornok mondanak beszédet. Úgy a város, mint a vármegye üd­vözölni fogja az egybegyűlt régi 60-asokat. Délben az érsekkerti Kioszk­ban társas ebéd lesz a találkozó bajtársak tiszteletére. A boszniai okkup&ciőban di­csőségesen résztvett öreg hat­a népesedési problémát, sőt a tulajdonjog kérdését is. Ezt a törött hidat megjavítani igen nehéz. Gladiátorként kell küzdeni annak, aki meg akarja javítani a tört hit, a tört tudomány, a törött erkölcs és bölcselet hídjait. (Dr. Cs. L.) vanas bajtársak a találkozón Eger város, Heves vármegye vendégei lesznek. A jubileumi bajtársi találkozó rendezősége ezúton kéri fel az Egerben tartózkodó összes volt hatvanasokat, hogy úgy az is- tentisztelen, mint az egész ösz- szejövetelen jelenjenek meg. a(' világháború volt 60-asait kéri a rendezőség, vegyenek részt a veterán gárda összejövetelén, mutassuk meg szeretetünket azok iránt, akik a rövid bosz­niai hadjáratban csak szereztek nekünk, míg mi a hosszú négy­éves világháborúban csak ve­szítettünk . . . A rendezőség a város borter­melő gazdáit arra kérte, hogy az összejövetelre bort adakoz­zanak. A szőlősgazdák szívesen tettek eleget a felhívásnak és szeretettel küldenek legjobb bo­raikból a régi harcosok estélyére. Akikhez a kérelem még nem ju­tott el, azokat ezúton kérjük, hogy pénteken délután küldjék el bor-adományaikat a tűzoltó őrtanyára, ahol a rendezőség megbízottja azt köszönettel fogja átvenni. A Korona-szálloda kérdéséhez. Kaptuk a következő levelet: A Korona-szállodának most va­júdó kérdésénél én nem találom várospolitikai szempontból egész­séges megoldásnak a Korona el­adását, mint azt a cikkíró úr az Egri Népújság f. hő 1.-én meg­jelent számában jelezte volt, már azért sem, mert ezzel szemben a polgárság szemében egyrészt a város vezetősége olybá tűnne fel, mintha e probléma helyes megoldására képtelen volna s így csak maga ellen hívná ki a súlyos kritikát, másrészt pedig és főleg az anyagi szempontok­nak kell érvényesülniök. Tagad­hatatlan, kényelmesebb megol­dás lenne a Koronát eladni va­lamelyik sörgyárosnak, bel- vagy külföldi konzorciumnak [és ezzel azután napirendre térni. Csak az a kérdés, akade ilyen vá­sárló ? Mert ezek a pénzcsopor­tok kitűnő számtani és üzleti ér­zékkel birnak. Az ilyen pénz­csoportok nagyon is tisztában vannak azzal, hogy pl. Egernek A hatvanas veteránok jubileumi találkozója Pénteken este a tűzoltóknál ismerkedési estély. — Szombaton szentmise a ciszterci templomban, díszgyülés a megyeházán, társas ebéd az érsekkerti kioszkban. — Felhívás a volt hatvanasokhoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom