Egri Népújság - napilap, 1928/1
1928-05-17 / 115. szám
Előfizetési di) postai szállítással: egg hónapra 9 pengő 20 fillér, negyedévre 9 pengő 60 fillér, egyes szám ára 16 fillér, vasár- * nap 24 fillér. ♦ és kiadóhivatalt Eger, Líceum, földszint, balra. Telefonszám: 11. ♦ Hirdetések* milliméteres díjszabás szerint ♦ számíttatnak. ♦ Főszerkesztő: Dr. UBBÁN GUSZTÁV POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: KELEMEN ANDOB XL V. év/. 115. szám ♦ Csütörtök ♦ Eger, 1928. május 17. Eíry táborban. Végre egy üdítő oázis a széthúzás Szaharájában: amikor a költségvetési vitában a honvédelmi tárca ügyeit tárgyalta a magyar országgyűlés, a magyar hadsereg kérdése összehozott mindenkit egy táborba, jobbról és balról egyaránt. S ez így van rendjén. Ezt a hadsereget egy torz békeszerződés gúzsba kötötte. Elvont tőle minőén lehetőséget, kiszolgáltatott bennünket a megrabló szomszédoknak. És ma ez a mi magyar hadseregünk mégis olyan erőtényező, amely felé délről, északról, keletről rettegve néz a kisantant. Elvették a repülőgépeket, az ágyúkat, megszabhatták a létszámát és eltilthatták a sorozástól, — egyet azonban nem tudtak elvenni tőlük : azt a magyar lelkesedést, amely minden tagját áthatja és megérteti vele, hogy a magyar nemzeti hadseregre az eljövendő idők során, talán nem is olyan sokára, szüksége lesz még a magyar fajnak. És ez a mi magyar hadseregünk át is van hatva azoktól a nagy feladatoktól, amelyek reá a magyar élet legközelebbi korszakában várnak, tudja is, hogy a magyar faj benne látja a megváltás és a boldogulás zálogát. Magyarországnak lehet ezerszer igazsága a világpolitikában, Magyarország mutogathatja igaztalanul kapott sebeit a népek aeropagja előtt, a mostani világban, amidőn az igazságnak nincs hatalma, csupán a hatalomnak van igazsága, a magyar vágyak, legalább is teljes mértékben, mindaddig nem fognak beteljesülni, amíg a mi igazságunk mellett nem érvel egy erős, képzett katonaság. A magyar katonáknak, a mi katonáinknak érezniök kell, hogy az egész magyarság féltő és gondoskodó szeretető van velük. Ennek a szeretetnek meg kell nyilvánulni abban a gondoskodásban is, mellyel a hadsereg tagjai számára könnyebbé kell tenni a megélhetést. Hisszük, hogy az elkövetkezendő nehéz időkben a mi katonáink megint meg fogják tenni a kötelességüket. De addig is be kell bizonyítanunk, hogy a magyar nemzet sem hálátlan irányukban és nem riad vissza áldozatoktól sem, hogy megadja számukra azt, ami a magyar katonát jogosan és méltán megilleti. Erős, acélos magyar honvédség s mögötte egy cél felé menő magyar társadalom: olyan hatalom ez, amellyel számolni kell. Számolni a köztünk kuttogó ágenseknek, de számolni az ország határán kivül állóknak is. Május 20.-án lesz a hősök emlékünnepe Eger, május 16. A május utolsó vasárnapjára kitűzött hősi emlékünnep ez évben a pünkösdi ünnepekre való tekintettel május 20-án, vasárnap lesz. Minthogy ez évben van a világháború utolsó esztendejének tizedik évfordulója, illő volna, hogy az egész város a szokottnál nagyobb ünnepélyességgel rőjja le kegyelete adóját azoanak a hősöknek, akik mindent, még életüket is feláldozták azokért, akik életben maradtak. Az ünnepség egyházi része délelőtt folyik le, amennyiben ekkor minden templomban istentisztelet lesz a hősök emlőkére. A délutáni temetői ünnepségen impozáns számban vesznek részt az egyházi, katonai és polgári hatóságok és azt a világháború hőseit méltán megillető kegyelet napjává fogják tenni. Rothermere lord fia megérkezett Magyarországra Sopron, Kapuvár és Pápa lakossága fejedelmi ünneplésben részesítette Esmond Harmsworth képviselőt és kíséretét. Sopron, május 16. Szerdán délelőtt 10 őrá tájban érkezett meg Harmsworth Esmond, az angol alsőház tagja, Magyarország nagy barátjának, Rothermere lordnak, fia Sopronba. A város közönsége leírhatatlan lelkesedéssel fogadta. Egész Sopron ünnepi fényben ragyogott. Turner polgármester remek beszédben köszöntötte a Civitas tidelissima nevében a magyar nemzet szeretettel várt kedves vendégét. Hasonló lelkes fogadtatás várta Rothermere lord fiát Csornán és Kapuvár ott is, ahol lovas bandériumok vonultak fel tiszteletére. Budapest, május 16. Esmond Harmsworth a program szerint ma délután 5 órakor érkezik meg Budapestre autón. Az útvonalat a Hűvösvölgytől egészen a Gellőrt-térig fellobogőz- ták. A Gallért téren lesz a hivatalos fogadtatás. Budapest székesfőváros nevében Sipőcz Jenő polgármester, a magyar nép nevében Perényi Zsigmond báró, a magyar újságírók nevében pedig Rákosi Jenő fogadja Rothermere fiát. Győr, május 16. Harmsworth Esmond megérkezett Győrbe, ahol nagy lelkesedéssel fogadták. (A fogadtatás lapunk zártakor még tart.) A rendőrség fenntartási költségeinek tizenöt százalékát a városok viselik Évi hat millió pengő uj teher a városokon Budapest, május 16. A városok képviselői Ráday Gedeon gróf elnöklete alatt ma délelőtt értekezletet tartottak a parlament épületében arról, hogy milyen álláspontot foglaljanak el a belügyminiszternek és pénzügyminiszternek ama intézkedésével szemben, mely a városokat a rendőrség fenntartásának költségeihez való hozzájárulásra kötelezi. Búd János pénzügyminiszter ezzel kapcsolatban a parlament folyosóján kijelentette a hozzá intézett kérdésekre, hogy a városoknak nincs okuk panaszra, mert az itt szóbanforgó költség nem olyan horribilis, hogy az ellen protestálni lehetne. Az egész hozzájárulás a városok részéről mindössze 15 százalék. Budapest és az összes városok tehát évenként legfeljebb hatmillió pengővel járulnak hozzá a rendőrség fenntartásához. Ilyen körülmények között érthetetlen a városok tiltakozása. Időjárás. A Meteorologiai Intézet jelenti: Hazánkban a keleti részeken volt eső. A hőmérséklet normálisra emelkedett. Jóslás: Felhős, enyhe idő várható esőkkel és zivatarokkal. Később hősüllyedés. Vasárnap választ a német birodalom. Berlin, május 16. Vasárnap lesznek Németországban az általános választások. Harmincegy pártra negyvenhárom millió ember fog szavazni. A pártok közűi csak a német nemzeti párt és a szociáldemokrata párt játszanak jelentős szerepet a választásokon. E két párt harcának eredményétől függ a német parlament jövő képe. Szaporodnak a vidéki kényszeregyezségek. Április hónapban a kényszer- egyezségek arányszáma lényegesen eltolódott a vidék rovására, amennyiben az áprilisi 107 kényszeregyezségből 89 volt a vidéki és 18 a fővárosi ügy, — Tehát 83% esett a vidékre és csak 17°/o a fővárosra. Tavaly a hasonló időszakban a fővárosi inzolvenciák arányszáma 37% volt. Ez a vidék rovására mutatkozó eltolódás szorosan kapcsolatba hozható a mezőgazdaság súlyos helyzetével. Könnyítés a vásározó iparosoknak. A kereskedelemügyi miniszter rendeletet adott ki, amellyel megengedte, hogy az országos vásárra szánt árút a vásárraindu- lás időpontját közvetlenül megelőző legfeljebb három órán át olyan időben is szabad az üzlet- helyiségben, műhelyben, raktárban, stb. csomagolni és járműre rakni, a vásáron el nem adott és az iparos (kereskedő) telephelyére visszaszállított árút pedig a megérkezést közvetlenül követő legfeljebb három órán át olyan időben is szabad kicsomagolni, kirakni és elhelyezni, amely időben az ipari munkának, illetve az árusításnak egyébként szünetelnie kell és az üzlethelyiséget, műhelyt vagy raktárt zárva kell tartani. A szovjet megszüntette a német-volgai köztársaságot. Londonból jelentik: A szovjet köztársaságok keretén belül önálló német-volgai köztársaság alakult, amely most rövidesen megszűnik, a moszkvai jeletések szerint. Ugyanis az oroiz szovjetkormány elrendelte, hogy az önálló köztársaságot kebelezzék be a) szovjet államaiba.