Egri Népújság - napilap, 1928/1
1928-03-04 / 53. szám
1928. márciua 4 HÍREK- Eger, 1928. raárciue 4. Tóth Tihsmér dr Egerben. Ked vés adósságot ró fe városunk diákjaival szemben Tóth Tihamér dr. egyetemi tanár A hajdani egri diák és később egri tanár, akinek ifjúsági jellemnevelő munkáit nyolc nyelvre lefordítva olvassák a világ középiskolás diákjai, Egerbe érkezik, hogy a szokásos lelkigyakorlatok helyett d%ákmi»siót tartson a felsőbbosztályos tanuló ifjak számára. A missióban résztvesznek a gimnázium és a reál felsőbb- osztályos, valamint a tanítóképző és kereskedelmi növendékei. A március 6—8-ig tartó missió programja a következő: Kedden 8 kor Veni Sancte, szentmise és szentbeszéd, 11 kor szentbeszéd. D. u. 3-kor szentbeszéd és litánia. Szerdán 8-kor szentmise és szentbeszéd D. u. 3kor szentbeszéd és gyónás. Csütörtökön 8-kor szentmisét mond Kriston Endre félsz, püspök. Szentmise alatt szentbe széd és közös áldozás. A szentbeszédek a gimnázium tornatermében lesznek a VI. kát kivéve, a szentmisék pedig a cisztercitarend templomában. Tóth Tihamér dr. hétfőn d. u. a negyed hatkor érkező vonattal jön Egerbe. Az állomáson cserkészek várják és kisérik kerékpáros diszőrséggel papnevelőintézeti szállására. Kinevezés A m. kir. pénzügyminiszter dr. Bit matek József budapesti lakost pénzügyi fogalmazóvá nevezte ki ős szolgálattételre az egri pénzügyigazgatósághoz osztotta be. A Katolikus Népszövetség a Szvo- l-ényi utcai Olvasókörben és a Perényi utcai ovoda helyiségében vasarnap délután fél 5 órakor rendes havi gyűlést tart, melynek tárgysorozata a következő : 1. elnöki megnyitó, 2. levente szavalat, 3. előadás, tartja Russtek Károly kir. tanfelügyelő, 4. levente szavalat, 5. magyar Hiszekegy, énekli a közönség. A Perényi utcai óvodában az előadó Fekecs Sándor igazgatő-tanitő lesz. Vendégeket szívesen lát a rendezőség. Az Egri Műkedvelők Köre matinéja vasárnap délelőtt 11 órakor lesz az Urániában. Jegyek még kaphatók a mozipénztáránál 1 P árban. A gazdag és változatos műsorra való tekintettel, — mint értesülünk *— igen nagy az érdeklődés. EGRI NÉPÚJSÁG Csemegekereskedők, fűszeresek valódi, enyhe, príma juhturó és kevert túró szükségletüket az Orsz. Magy. Tejszövetkezeti Központnál, Budapest, 1., Horthy M. u. 119/121. szerezhetik be legolcsóbban. Postai szétküldés fco. fco. utánvéttel 5 kg-os vagy nagyobb bődőnbeü, Saxlebner Endrás Hunyadi János természetes keserűvize , világhírét és elterjedtségét szilárd alkatrészei állandó tömörségének, enyhe és j mindig megbízható hatásának köszönheti. Az Ébredő Magyarok Egyesületé nek egri csoportját visszaadják eredeti rendeltetésének. A nemrég múlt időben az Ébredő Magyarok Egyesületének egri csoportjában bizonyos agónia látszott. Ez az agónia annak a következménye volt, hogy egyes túlfűtött ambiciós egyének ezt a nemes célú egyesületet, érdekeik szolgálatába akarták álli tani. Illetékes helyről most azt az értesülést szereztük, hogy az ön zetlenül gondolkodók emiatt vétót kiáltottak és az Egyesületet reorganizálva, visszaadják eredeti rendeltetésének. Természetes, ez csak úgy vihető keresztül, ha a reorganizáció az egész országban megtörténik ; az egri csoport is teljes erejéből arra törekszik, hogy az Érne. legyen az összmagyarságé és nem egyes emberek érvényesülési lépcsője. Ezzel a munkával kapcsolatban e hó 25-én Buday Dezső országgyűlési képviselő az Érne. országos társelnöke Egerbe érkezik és az itteni csoport vezetőségével karöltve megtesz minden intézkedést arra nézve, hogy az Érne, eredeti rendeltetésének visszaadas- sék. Elragadtatással nyilatkoztak azok, akik a chicagói eucharisztikus kon gresszusról felvett filmet látták szombat délután a Fehérteramben Előadását megismétlik vasárnap délután 5 órakor. Métely kóros szarvasmarhákat gyó gyittat a vármegye Okolicsányi Imre, Heves vármegye alispánja, a vármegyei ebadó-alapból 1500 pengő segélyt utalt ki Istenmezeje, Várasszó és Erdőkövesd szegény - sorsú gazdáinak ; ez az összeg elegendő lesz arra, hogy a fenti községek mételykórban szenvedő szarvasmarhái a gavallér vármegye bőkezű adományából kígyó- gyíttassanak. Eltörte a karját. Fütöp Anna szomolyai kisleánjd játék közben egyik társa ellökte s oly szenesét lenül esett el, hogy bal karját tör te. Az Irgalmasokhoz szállították. Időjárás Hazánkban az időjárás | csak a nyugati részeken enyhült. Az éjjeli minimum keleten —9 Celzius fok volt. Jóslás : További lassú hőemelkedés és nyugatról felhősebb idő várható. El ne mulassza megnézni a chicagói eucharisztikus kongresszusról felvett filmet a Fehér Teremben vasárnap délután 5 órakor. A Keresztény Szociális Egyesület március 4.-i kultúrdélutánján Disz- j kő József káplán tart ismeretter- ! jesztő előadást Utána az egyesü let leventéi adnak elő egy felvo- násos szinjátékot a következő szereplőkkel : Csoszó András, Borbás Kálmán, Cseh János, Jászberényi Veronka, Páll Bözsilte, Szeredi József, Besznyák Mariska, Cseh Ist- i ván, Kállay Albert, Tamás Mihály ! és Molnár István. Kezdete ponto- ; san fél 6-kor. Tolvaj cipészsegéd Sohuber Ágos- | ton cipészsegéd Taman József egri, | Király-utcai cipészmestertől külön- í féle szerszámokat ellopott és el- ! menekült. A károsult feljelentésére j nyomozást indított a rendőrség és 1 megállapította, hogy az ismeretlen , helyre szökött cipészsegéd a lopott j holmikat jóhiszemű egri mesterek j között kiárusította. A. szerszámok i így jóformán hiány nélkül meg 1 kerültek. A nyomozás tovább folyik j a tettes hollétének megállapítására. A cirkusz Herrgott! egyik tagja szombaton délelőtt bejött lapunk szerkesztőségébe és egyik, pár nappal ezelőtt megjelent cikkünkre vonatkozólag előadta, hogy a cirkusz tényleg rendelt plakátokat a kúnszentmártoni Schvarcz-nyom- dátől. A nyomda azonban megkérve küldte el mindig a plakátokat, amikor ők már a hatodik határban jártak, s ez volt az oka annak, hogy nem tudták az utánvéttel küldött csomagokat kiváltani. Heves vármegye alispánja a kártérítési igényével egyébként a bírósághoz utasította a Schvarcz- nyomdát. Ha már elmulasztotta 192 (-ben, pótolja az idén és tegyen equ próbautat az 1928-as tupusu MERCED ES- BENZ-el jlj heJwkómiinL" Budapest, IV, Váci ucca 24 szám. UJ lieiyibtJgtJIIIK. Telefon : T. 229-94 és T. 140-70. Mercedes-Benz Automobil R, T, Kneipp páter világhírű, legmegbízhatóbb vértisztító hashajtó pilulái ismét kaphatók minden gyógyszer- tárban ! Postai megbízásokat azonnal teljesít : Csillag Gyógyszertár, Budapest. Rákóczi út 39. Megörült az utcán. Ma éjjel 2 órakor a rendőrök elfogták az utcán Szivák Bélát, a volt Koronaszálloda közismert Béla pincérét. Váratlanul elmebaj tört ki rajta és értelmetlen szavakat kiabálva járt kelt a városban. Beszállították az Irgalmasok elmeintézetébe. Szerencsétlenség favágás közben. Bodnár Bernát egri, szalaparti földmíves a fel németi fatélepen dolgozott. Repesztő vasékkel hatalmas tuskókat hasogatott, miközben az ék kipattant a görcsös fából és Bodnár lábának vágódott. A szerencsétlen favágó lábszárcsont törést szenvedett. Az orosz lóvásárló bizottság ismét Egerben járt. Az orosz lóvásárló bizottság napok óta ismét az eger- környéki falvakat, tanyákat látogatja. A bizottság Körössy Aladár huszárezredes és két huszárszázados vezetése alatt tegnap Egerben szállt meg, ma és holnap pedig Poroszló, Füzesabony, Heves környékének lótenyésztő gazdáit keresi fel. * Ne a piacon vásároljon gyümölcsfát, mert drága lehet a meglepetés, ha a piaci fa termőre fordul. Unghváry József faiskolája Cegléd Budapesten kizárólag And- rássy-ut 54, Árjegyzék ingyen. A Cifranegysdi Ifjúsági Egyesület ben f. hó 4-én, vasárnap délután négy órakor Petrőczky Lajos érseki jegyző tart előadást. A természetes Reuma köszvény, csuz Ischias, szaggatás, szúrás ellen legjobban bevált a Kriegner-féle REPARATOR Ára 1 pengő 60 fillér minden patikában Ismertető füzetet bárkinek szívesen küld teljesen ingyen a főraktár: _ Kriegner Gyógyszertár Budapest, Vlil/45., Calvin-tér (Baros utca sarok). keserűvíz gyomor és béltisztitó hatása páratlan. Az Igmándit ne tévessze össsze másfajta keserű vízzel! Kapható mindenütt kis és nagy üvegben. Schmidthauer kútvállalat Komárom.