Egri Népújság - napilap, 1928/1
1928-05-12 / 111. szám
1928. május 12 EGRI NÉPÚJSÁG 3 coltab a rossz idővel; ám a tészta, amelyet gyúrtak, kellő lelki erővel nem bírván, bízó* nyára elázott volna, ba azonnal nem feszítettek volna egy konyharuhából ernyőt a gyúrást végző leányka fölé. Ezt a leleményességet aztán a szem- léttartő előkelőségek is megmosolyogták és Jőzsef bir. herceg meg is dicsérte az egri lányok ügyességét. — Ilyenformán valóságos szimbólummá vált az égből szakadatlanul hüllő zápor : ő volt a könnyes magyar jelen és vele dacolő ifjúság az a generáció, amely hivatva van a könnyeket letörölni Hungária arcáról. A világ minden tájáról összegyűlt cserkészvezetők a Városi Színházban rendezett díszelőadáson megismerkedtek a magyar múlttal, tánccal, dallal és mint az angol vezetőteatvér megható beszédben ki is fejezte: tolmácsai lesznek a megismert és megszeretett magyar nemzet igazságának hazájukban. Az állami polgári leányiskola -»Czeczey Éva« csapata büszke és boldog, hogy belekapcsolódhatott ebbe a világmozgalomba és őrömét főként Eger város polgármesterének köszönheti, aki nemes anyagi támogatásával lehetővé tette, hogy a csapat részt vehetett az egész magyarság cser- kászünnepén és onnét szivet- lelket gazdagító gyönyörű emlékekkel tért vissza. Niemtschik Lujza. HÍREK —■ Eger, 1928 május 12. Űregcserkészek fogadalomtétel*. — A 761/Ö. Telekesi István öreg cserkészcsapat 7 jelöltje, vasárnap délután 4 órakor a szarvaskői várban, ahol a csapatnév adója, Telekesi István egri püspök II. Rákóczi Ferenc fejedelem meghitt hive hazafias érdemeiért négy évig el volt zárva, cserkészfogadalmat tesz, — 8 öreg cserkész pedig fogadalmat újit. Esős idő esetén a fogadalom- tételi ünnepség a 154. Dobó cs. csapat otthonában lesz megtartva. Tiltott műtét gyanúja miatt Indított eljárást a rendőrség egy egri asszony ellen. Lászka Mária Rózsa utca 26. szám alatt lakó cselédleányt ma reggel hirtelen rosszul- léte miatt a mentők szállították be az irgalmasok kórházába. — Ott sürgősen megoperálták s egyben hivatalos megállapítást nyert az, hogy valaki titkos műtéti beavatkozást hajtott végre a betegen, aki ezért igen könnyen az életével fizethet. Lászka Mária a délelőtt folyamán elmondotta, hogy Tóth Mária nevű barátnője társaságában egy héttel ezelőtt csakugyan felkeresett valakit, aki 28 pengőért két ízben tiltott műtétet hajtott végre rajta. Leírása szerint a gyanú özv. Kádár Andrásné Almagyar- utcai lakosra irányul. Amint értesülünk, ez ügyben a rendőrség is megindította a nyomozást, s amennyiben Lászka Mária terhelő vallomása igaznak bizonyul, özv. Kádár Andrásnét azonnal letartóztatják. *Eger és környéke részletes kalauza, irta Szmrecsányi Miklós. Ára 1 pengő. Kapható az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében, a Líceum és a Színház melletti ujságáru- sító pavilonokban; továbbá az Érseki Liceum portásánál. Csak egg próbát 1 Igyunk Meinl kávét! Csak egy próbát 1 10 dkg. pörkölt kávé 74 fillér. Francia étolaj különlegességek. Pörkölt kávékeverékei világhírűek. Naponta friss pörkölés. Lerakat: Eger. Jókai ucca. Hatvankét év óta nem volt ilyen rossz május, mint az idén A hideg időjárás hatása a mezőgazdaságra. Eger, május 11. A földművelésügyi minisztérium, a meteorologiai intézet és a gazdasági érdekképviseletekhez érkezett jelentések szerint a hirtelen ősziesre fordult időjárás hatása a következőkben összegezhető eddig: A viharok és erős esőzés, melyet sok helyen erős jégeső is kísért már eddig is jelentékeny kárt okoztak a kerti véleményekben és a gyümölcsösökben. Rendkívül nagy szükség volna az idő kimelegedésére. A szántóföldi termények ma még nem érzik hátrányát, kivéve, hogy fejlődésükben némileg elmaradtak, de ha esetleg fagyokkal jár a mostani lehűlés, ez a szántóföldi terményeket is igen megviselheti. Említésre érdemes, hogy hasonló időjárás 1866 óta nem volt és akkor is igen négy károkat szenvedett a mezőgazdaság. A földművelésügyi minisztérium mezőgazdasági hirszo'gá- lati osztályának közlése szerint a legközelebbi hivatalos jelentés szombat délben jelenik meg. Az osztály közlése szerint a mostani időjárásig az őszi vetések szépen fejlődtek, igen jő a tavaszi árpa és zab is, a kapás- növényekkel együtt. Az évtizedes tapasztalat alapján arra számítanak, hogy a szeles, nőt viharos idő segítségével keresztül esünk a május-közép1 fagyveszélyen. Gyenge éjjeli fagyok még lehetnek. Budapest, május 11. Hazánkban különösen a talajmenti levegőrétegekben több helyen észleltek az elmúlt éjjel fagyot. Debrecenben —4, Tarcct- Ion és Túr kévén —2 Celzius fokot mutatott a hőmérő. A Dunántúlon kisebb esők voltak. — Jóslás: Változó felhőzet mellett éjjel igen hűvös idő várható. Gyenge éjjeli fagyok még lehetnek. Tollrajz a jövendő magyar újságírásról A magyarországi újságírót a legújabb belügyminiszteri rendelet értelmében tizenöt napi elzárással büntetik, ha megírja, hogy valaki öngyilkos lett. Ezentúl ilyen hírek jelennek majd meg: — Bohém-tréfa. Kedves kis történet kering bohémkörökben Teddley Miciröl, az ünnepelt táncosnőről. A bájos leány napok óta rosszkedvű volt s ennek az okát nem is igen titkolta: — Denci gróf a jövő héten megnősül. A kollégái igyekeztek felvidítani. — Hogy beszélhetsz már ilyen ostobaságot! Sző sem igaz az egészből, hazudta valaki. — Mérget veszek rá, hogy igaz, erősítette Micike, akinek emlékét bánatos fivérei őrzik. * — Bank-k örökből. Izsó, az óvatosságáról ismert bankigazgató, a páncélsz ekrényekben sem hitt, hanem a gondjaira bízott intézet minden pénzkészletét magához vette. — Csak a javát akarom a bankomnak, hangoztatta akkor is, mikor a rendőrkapitány teaestélyt rendezett a tiszteletére. Csak úgy, intim zárt körben. — Mit csinálsz Izsó, ha rajtad kívül ellő okokból elvész a pénz. — Kötelezem magam, nogy senki se jár rosszul. Igenis, kötelezem magam. Ebben az időben különös fanatizmus kerítette hatalmába barátunkat. Elhagyta a fényűző életmódot s hálószobája egyszerű volt, mint valami börtön cella. Mindössze egy kép lógott benne reggelre, tíz centiméternyire Izsótól, aki kötelezte magát. * — Májusi kirándulás. Ma a Szép- asszonyvölgy legkedvesebb kiránduló helye a Halál cimű vendéglő, ahol állandóan friss sört csapolnak, a pincében pezsgőspalackok pókhálósodnak ■ az udvaron csirkék szaladgálnak. Elemér karon fogta vasárnap délután Lulukát, hűtlen szerelmesét. — Ma mulatni fogunk, kicsikém. — Hová mentek? — kérdezte a magányos bankfiu-ismerősük. — A Halálba. — Együtt? — Na ná, tamburakisérettel. Annyira jól érezték eztán odakünn magukat, hogy nem is akartak visszajönni. Úgy hozták őket. Szó sincs róla, hogy erőszakkal, mert a legkisebb mozdulattal sem tiltakoztak. A szájukat se nyitották ki. Azaz a fiű szája nyitva volt.de nem beszélt, akármit csináltak vele. Egy karakter ! * — Rendőri hirek. Gitt Jonatán, a kiváló szatirikus áldozata lett a maró gúnynak, amit állandóan használt. Tisztviselő János makacs álláspályázó a szférákba utazott, mert hire jár, bogy az éjszaki sarkcsillagon megüresedett egy bakteri állás. Kötve hiszem ugyan, hogy kineveznek, mondta távoz- tfiban, de megpróbálom ezt is. Hátralék Jeremiás községi irVhumnál nelegyen soha Aspirin tabletták nélkül. Kérje azonban haléro- zottan az eredeti,, ®o*e»"-csomn- a zöld szalaggal Pótegyes tab- siison nőknek sok volt a hátraléka, amiért a szolgabirő telefonon megfenyegette. — Holnap eljövök és felfüggesztem. — Sose fáradjon a főbíró úr, felfüggesztem én magam. Temetése holnap lesz, a kora ebédutáni órákban.Más esemény nem történt. R. H. Tanitógyülés Verpelóten. A középhevesi tanítói kör április 10.-én, csütörtökön tartotta rendes évi gyűlését, melyet dr. Csepela Lajos tb. kanonok, esperesplebános által végzett Yeni Sanctéval egybekötött szent mise előzött meg. A gyűlésen megjelentek : dr. Cse- pela Lajos ős Moorung Dezső elnöklete alatt Rusztek Károly, Csa- nády László dr., Augusztin Andor, Horváth László, Schick Emil h. esperes, Bárdy Mihály, Kovács Kálmán, Jávorszky János plébánosok, Pongrácz Sándor, Horváth István ős Magyar István káplánok, tanítók, tanítónők teljes számmal. A gyűlés dr. Csepela nyitotta meg, üdvözölte a megjelenteket, vázolta a katolikus nőpnevelés múltját, az egri tanítóképző intézet alapításának jelentőségét, az Érsekfő- pásztor felhívását, hogy az uj tanítóképző intézet céljára adakozzék a papság és a tanítóság. A közép- hevesi kerület papsága már határozott, dr. Csepela Lajos 1000 pengővel, a plébánosok 100 100 pengővel, a káplánok 15—15 pengővel járulnak, a tanítók évi 5 pengővel 5 éven át. Semperger Katalin érdekes tanítást tartott, Blaskó Béla az egri tanítóképző történetét, Augusztin Andor őrnagy a leventeegyleteket, Horváth László az állatbetegségeket ismertette. — A gyűlés megválasztotta tisztikarát : világi elnök : Moorung Dezső, jegyző : Csengő Rezső, pénztáros : Blaskó Béla, ellenőrök: Kaszab Béla és Meleg a József. Orvosi hir. Dr. Karikás József rendelését f. hó 14. én újból megkezdi. Baleset az istállóban. Kovács Etel 4 éves felnémeti kisleány az istállójászolból lezuhant ős eltörte a bal karját. Beszállították az irgalmasok egri kórházába. * Aki friss és egészséges akar lenni, és nem akarja, hogy kemény legyen a széke, folyton fájjon a feje és bőre tele legyen mindenféle pattanással, az igyék hetenként egyszer-kétszer reggelizés előtt egy pohár természetes »Ferenc József« keserű vizet. A hadi kórházakban végzett orvosi megfigyelések szerint a Ferenc József vizet a súlyos betegek is szívesen használták, mert ez minden kellemetlenség okozása nélkül biztosan hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszer- üzletekben.