Egri Népújság - napilap, 1928/1
1928-05-11 / 110. szám
1928. május 11. EGRI NÉPÚJSÁG 3 A szovjet dunai közlekedést és kereskedelmi kirendeltséget akar Pozsonyban biztosítani. Pozsonyból jelentik: Prágából az orosz szovjet megbízottai kedden Pozsonyba érkeztek. A tárgyalások azokra a kérdésekre vonatkozóan folynak, hogy miként lehetne az oroszok részére lehetővé tenni a dunai közlekedést, illetve a közvetlen összeköttetést biztosítani ? Állítólag a szovjet megbízottak pozsonyi tartózkodása azzal is összefügg, hogy a szovjet Pozsonyban ex- poziturát áliit fel és pedig a rendes szovjet expoziturán kivül még egy kereskedelmi expozitu- rát is, amelynek célja lenne ki- mélyiteni a kapcsolatot kereskedelmi téren Szlovenszkó és a szovjet között. A parasztvezérek «sryenetlenkedése okozta a gyulafehén ári felvonulás kudarcát, Romániából érkező lapjelentések szerint a paraszt tömegek Gyulafehérvárról Bukarest ellen való felvonulásának kudarcát a paraszt párt vezérei között támadt egyenetlenség okozta. Ennek a kudarcnak következtében Manu roppant sokat veszített népszerűségéből. Ország-Világ. ^ — Budapesten a Műszaki és Építési Vállalat az eddigi bejelentések szerint több, mint 20 ezer pengővel károsította meg az álláskeresőket. Juhász Gyula, Deziőry-Bachó Zoltán és Hollós Pál igazgatók előtt kihirdették az előzetes letartóztatásról szóló végzést. Az ismeretlen helyen tartózkodó Klebelsberg Jenő gróf igazgató ellen pedig körözőlevelet bocsátott ki a rendőrség. — A mezőgazdák körében kellemetlen meglepetést fog okozni az a bír, a hazai petroleum gyárak szövetséget kötöttek egymással, hogy kiküszöböljék a verseny lehetőségét. — Wolff ezredes felszólította Magyarországot, hogy csapatait vonultassa be Ausztriába, ha nem adják ki Kun Bélát. Az osztrák császárhű néppárt vezérét letartóztattak és az országos törvényszéknek adták át. Az osztrák országos törvényszék elhalasztotta döntését Kun Béla kiadása ügyében. — A nemzetközi munkaügyi hivatal új kimutatása szerint a nyolcórai munkaidőre vonatkozó nemzetközi tervezetet a nagyobb ipari államok közül csak Francia- ország, Olaszország és Ausztria fogadták el. Azonban a bárom állam részéről történt elfogadás is csak azzal a feltétellel jött létre, hogy Anglia és Németország is életbelépteti a nyolcórás munkanapot. — Egyetlen négert sem lincseltek meg az Egyesült Államok területén 1928. első négy hónapjában. Erre Északamerikában negyven év óta nem volt példa. A felnémeti határban egy arany óraláncot találtak. Igazolt tulajdonosa átveheti a rendőrségen. Huszonnyolc nemzet katolikussága zarándokokol az idén Lourdesba. A magyarok nemzeti zarándoklása július 4-én indul. Lourdes, május 10. A természeti szépségéről hires ciodás fekvésű kegyhely, Lourdes város lakossága nagyban készülődik, hogy az idei jubileumi évet minél impozánsabbá tegye. A zarándoklatokat fogadó lourdeii bizottsághoz eddig huszonnyolc nemzet ketolikussága jelentette be részvételét, amelyek tizennégy érsek és huszonhat püspök vezetésével érkeznek a csodálatos kegyhelyre. A magyar katolikuiság nemzeti zarándok- láiát juliui 7 éré várják Lourdesba. A «Journale de la Grotte» a lourdesi kegyhely hivatalos lapja, részletesen közli az eddig beje lentett zarándoklásobat, melyekből kitűnik, hogy az idén május végétől szeptember elejéig negyedmillió ájtatos zarándokot várnak Szűz Mária kegyhelyőre. A bejelentettek között szerepel az Országos Katolikus Szövetség által Budapestről julius 4 én induló magyar nemzeti zarán- doklás is, amellyel több, mint kétszáz zarándokot várnak Lourdesba. A magyar zarándokok részére ünnepélyes szentmisék lesznek a csodás megjelenés helyén a lourdesi barlangban és a lourdesi hármas bazilikában^. A magyar zarándokokkal betegeket is várnak Lourdesba, akiknek elhelyezéséről az itteni kórház vezetősége már gondoskodott is. Ezzel kapcsolatosan jelenti az Országos Katolikus Szövetség, hogy a magyar nemzeti zarándoklásra, melynek részvételi dija III. osztályon 350 P, II. osztályon pedig 520 pengő, jelentkezéseket már elfogad a Központi iroda (Budapest, IV. Ferenciek-tére 7). Hétszeres gyilkosságot követett el egy tizenhét éves fiú. New-York, május 10. Eldorádóban Oberst Oren 17 éves fiú megölte szüleit és öt testvérét. A holttesteket benzinnel leöntötte és elégette. Tettét azért követte el, mert atyja nem adta neki az autóját. A hétszeres gyilkos a megbánásnak a leg- csekélyebb jelét sem mutatta a rendőrség előtt. —SI3£3s55S=S'" HÍREK Eger, 1928. május 11. Kinevezés. Az egri m. kir. pénzügyigazgatóság Tari Kálmán iga- zolványos altisztet az egri m. kir. pénzügyigazgatósághoz ideiglenes minőségű II. osztályú pénzügyi altisztté kinevezte. A Magyar Turista Egyesület Egri Bükk Osztályának túrája, május hó 13 án: Munka túra a Várkűthoz. Indulás az Egervár állomástól. Első csoport 12 én este 7 órakor. Vezető -. Piffkó Béla. Második csoport 13 án reggel fél 7 órakor. Vezető: Farkas János. * Leendő anyáknak kellő figyelmet kell fordítaniok arra, hogy bélműködésük rendben legyen, ez pedig a természetes «Ferenc József» keserűvíz használata által érhető el. Nőorvosi klinikák vezetői egybehangzóan dicsérik a valódi Ferenc József vizet, mert könnyen bevehető én rendkívül enyhe hatása gyorsan és minden kellemetlenség nélkül jelentkezik. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben. f9aS®ESBES3©®ffllSB®»SaBfflí!S®raglH95 Új utcanevek Egerben. Öt kisebb, név nélküli egri utca kapott nevet a napokban. A Wind téglagyár melletti utat Téglagyári-útnak, a szépasszonyvölgyi kőkút melletti | utat Kőkút utcának, a vasúti rak- I tár előtti utat Raktár utcának, a Hadnagy-utca folytatását Hadnagy-utcának és a Borszövetkezet mellett levezető utat Szeszfőzdeutcának nevezték el. Egerben sokan nem szeretnek vámot fizetni. Eger város kihágási bírósága gyakran tárgyal vámügyi kihágást: az eredeti vámdíj öttízszeresére bünteti azokat, akiket a vámos a vámdíj meg nem fizetése miatt feljelent. Sokan vannak olyanok, akik a vám előtt a lovak közé csapnak és elrobognak, valamint olyanok, akik vámmentességükre hivatkoznak, de magukat nem igazolják ; az általános felfogás sze rint Egerben sokan nem szeretnek vámot fizetni. Őszkor tartják meg a rokkant- felülvizsgálatot. A népjóléti miniszter már régebben rendeletet adott ki, hogy a tavasszal végrehajtják a hadirokkantak általános felülvizsgálatát. A miniszter most újabb rendeletet adott ki, amit megküldött Eger városnak is és ezzel módosítja előbbi rendelkezését. — A népjóléti miniszter ugyanis hivatkozott arra, hogy tavasszal nagy nehézségekbe ütköznék a hadirokkantak általános felülvizsgálata, mert most kezdődtek meg a mező gazdasági munkálatok. Az általános rokkantvizsgálatot, igy a miniszter a mezőgazdasági munkálatok befejezésekor, ősszel tartja meg. Áprilisban drágult a megélhetés. Dálnoki Kovát* Jenő számításai szerint a megélhetés április hó folyamán 0.64 százalékkal megdrágult. Dálnoki-Kováts hangsúlyozza, hogy miként az előző években, úgy ez alkalommal is nem váratlan és a megélhetést tartósan súlyosbító, hanem csak évről évre pontosan visszatérő és csupán átmeneti idénydrágulásról van szó, amelynek az a magyarázata, hogy az élelmi szerekből a múlt évi készletek lassan kifogynak, tehát drágulnak. * A «Ganges királynője« az Urániában. Csütörtökön két előadásban 6 és ’/« 9 órai kezdettel kerül a szezon nagy sikert aratott filmje, a „GANGES KIRÁLYNŐJE „ 12 felvonásban bemutatásra. Pénteken két sláger egy műsorban: „MACISTE A FARKASOK K0ZOTT“ (A bércek óriása) kalandortörténet 8 felvonásban, főszerepét Maciste alakítja. — „KISASSZONY FIZETEK“ bat felvonásos vígjáték. Jegyek előre válthgtók a mozipénztárban. Katonazane az Angol Parkból a rádióban. A múlt évben is nagy közkedveltségnek örvendett a rádió hallgatósága körében az Angol Parkból közvetített katonazenekar délutáni és esti hangversenye. A rádiótársaság már az idén is megállapodott az Angol Parkkal a hangversenyek közvetítése ügyében és május hó 12-től kezdődő- leg már adni fogja Fricsay Richárd zenefőigazgató vezetése alatt álló első honvédzenekar hangversenyeit. * Varrógép javításokat szakszerűen, gyorsan és olcsón eszközöl a Singer varrógép részvénytársaság. SPORT. „A MESE határozottan visszafejlődik.«: A cimben foglalt tárgyilagos megállapítást a MESE és a Jászberényi Lehel labdarugó csapatok között lejátszott mérkőzés után tették a sportújságírók. Sajnos, ez a megállapítás igaz. Mi már hosszabb ideje figyeljük a MESE futballcsapatának vergődését, mely- lyel a fejlődést és a kibontakozást keresi, de nem találja, mai helyzetéből. Ez nem maradhat ennyiben. Eger nevét, az egri sportéletnek más oldalon megszerzett hírnevét nem szabad elhomályosítani hagyni egy rosszul vezetett, vagy rosszul összeválogatott futballcsapat által. Itt valami hibának kell lenni és ezt a hibát meg kell keresni, hogy kiküszöbölhető és helyrehozható legyen. Eger fiatalsága, Eger labdarugó fiatalsága között föltétien találta- tik olyan tizenegy, amelyik szebb eredményekkel képviseli a MESE színeit, mint a mostani csapat. A MESE vezetőségének erre is ki kell terjesztenie gondját, addig, míg nem késő. (—) Közgazdaság. Újabb szikjavitó tanfolyam. A földmivelésügyi miniszter a szikesek javítására újabb tanfolyamot tart. Ezt az tette szükségessé, hogy a szikjavitási tanfolyam iránt az érdeklődés igen nagy. A tanfolyam Karczagon lesz május hó 21—26 közötti hat napon. Előadó : Szentannay Sámuel földmivesiskolai igazgató, akinek e téren igen nagy érdemei vannak, továbbá Pirikért Zsigmond igazgató. A tanfolyamra 25 hallgatót vesznek fel, első sorban kis gazdákat, vagy azok fiait. A tanfolyam díjmentes, akik azonban a tanfolyam helyén, a földmivesisko ■ Iánál óhajtanak ellátást, ezért naponkint 2 pengőt fizetnek. Felvételért a karczagi földmivesiskola igazgatóságához kell mielőbb fordulni. Rövid közgazdasági hírek : — Újabb külföldi kölcsönöket vesznek fel a vidéki városok, amelyeknek hitelszükségletét az eddigiek nem elégítették ki teljesen. A tárgyalás megindult az újabb hitelszükséglet nagyságának megállapítására. — A könyvfogyasztás a mai Magyarországon oly méretű, hogy a nyelvterület nagyságát véve az összehasonlítás alapjául, körülbelül 30—40 százalékkal több könyvet olvasnak, mint a kultúrájáról hires Németországban. — Az Egercsehi Kőszénbányánál eladta érdekeltségét az Angol- Magyar Bank. Részvénypakettjét a Budapestvidéki Kőszénbánya, illetve a vállalat mögött álló belga érdekeltség vette meg s igy az Egercsehi Kőszénbánya és Port- landcementgyár r. t. teljes majoritása egy kézbe került. — Megalakult a szappangyárak kartelja. — Az óv végére forgalomba kerül az »Adria* hat új tengeri hajója. A vállalat 50 millió lírát invesztált új hajóiba. — A benzinárakat egy Párizsban székelő kar tel emeli Magyarországon.