Egri Népújság - napilap, 1928/1
1928-03-25 / 70. szám
1928. március 25. EGRI NÉPÚJSÁG 3 A miskolci rendőrség nyomában van a pénzhamisítóknak. Megírtuk, hogy Egerben hamis egypengőst találtak. Ugyanegy időben a miskolci lapok is hírt adtak arról, hogy egy középmagas, térdnadrá- gos, barna sportruhás fiatalember Miskolcon hozott forgalomba hamis pengősöket. Az egri és a miskolci rendőrség a hamisítvány for galomba hozóját a megadott személyleírás alapján keresi és a nyomozás során sikerült oly adatokra bukkanni, amelynek alapján rövidesen kézre kerül a tettes. A miskolci rendőrség egyébként azt is megállapította már, hogy a fiatalembernek több bűntársa van, akik a jelek szerint egy nagyobb, pénzhamisítással üzérkedő bandának az ügynökei. A nyomozást vidékre is kiterjesztették, amennyiben az eddigi adatok arra mutatnak, hogy a pénzhamisítók ügynökei főleg a földműves nép között iparkodnak elhelyezni a hamisitványokat. * Eljegyzés. Kánya Gyula oki. ácsmester, eljegyezte Kelemen József káli földbirtokos Angela nevű leányát. Vérvizsgálattal döntik el hogy egy miskolci asszony megtalálta e elveszett gyermekét. Miskolcról jelentik : Ónody Károlyné munkásasz szony ma délelőtt meglátott az utcán egy játszadozó leánygyermeket, akihez hirtelen odaszaladt, ölébe kapta, össze vissza csókolta és azonnal a a rendőrségre sietett, ahol elmondta, hogy tíz évvel ezelőtt eltűnt gyermekét véletlenül sikerült megtalálnia. A rendőrség megállapította az azonnal megindított nyomozás során, hogy a kisgyermek Kolozsváry István gyermekeként szerepelt. Kolozsváry István beismerte, hogy a gyermek nem az övé, hanem 1919-ben örökbefogadta Szatmárnémetiben egy szegényes külsejű asszonytól, aki azt adta elő neki, hogy a gyermeket 5 Rahón egy tóból mentette ki, de szegénysége miatt nem tudja eltartani A miskolci rendőrség a 13 éves leánykát felszállítja a budapesti klinikai szerologiai intézetbe, hogy vérvizsgálattal állapítsák meg, valóban ónodyné e a gyermek anyja. * özv. Lipoviczkyné és Mogáné kép és iparművészeti kiállítása csak vasárnap déli 1 óráig lesz nyitva. Ä sorsolást 12—1 óra között ejtik meg, ha a kiadott 99 drb. sorsjegy elfogy, ellenkező esetben az eladott sorsjegyek árát visszafizetik. * Üzlethelyiség, — főutcára nyiló kiadó. Értekezés Szt. János u. 1. I. Csemegekereskedők, fűszeresek valódi, enyhe, príma juhturó és kevert túró szükségletüket az Orsz. Magy. Tejszövetkezeti Központnál, Budapest, I., Horthy M. u. 119/121. szerezhetik be legolcsóbban. Postai szétküldés fco. fco. utánvéttel 5 kg-os vagy nagyobb bödönben. Saxlehner András Hunyadi János természetes keserűvize elhanyagolt vagy nehezen leküzdhető székrekedés esetén is biztosan hat. Reggel éhgyomorra langyosan egy teli ivópohárral. Ludendorf tábornok harca a szabadkőművesség ellen Ismerete*, hogy Ludendorf tábornok, a németeknek a most lefolyt világháborúban legkiválóbb hadvezérp, nyugalomba vonulása óta nagy lelkesedénél és bámulatos energiával vetette reá magát a társadalmi és politikai élet jelenségeinek vizsgálatára s ízző haza és fajszereletr, a politikai és társadalmi mozgalmak egyik kiváló harcosává tették. A német politikának háború utáni alakulása mind inkább megerősítették Ludendorfot ebben a meggyőződésben, hogy a német nemzeti erőkre a b gkáro- eabb befolyást épen az a szabadkőművesség gyakorolja. Igazi alapossággal fogott hozzá a kérdés tanulmányozásához, a szabadkőművesség történetének és propagandájának egyetlen mozzanata sem kerülte el figyelmét és így ez évek munkája ebben a nagy látókörű férfiban Eziklaizilárdan építette ki azt a meggyőződést, mely őt az eié a nt?gy életcél elé állította: minden erejével küzdeni a szabadkőművesség ellen, melyet a nemzeti és keresztény államok egyik legnagyobb vetzedelmé- nek tart. E küzdelem érdekében halai- más munkával lépatt a nyilvánosság elé ■ hogy mennyire sikerűit a német nép érdeklődését felkelteni: bizonyítja, hogy könyve rövid idő alatt több miuS 110.000 ezer példányban fogyott el. Könyvében főleg a szabadkőművesség jellegével és a német szabadkőművesség háború alatti szerepének ismertetésével foglalkozik. Megállapítja, hogy a szabadkőművesség teljesen zsidó eredetű intézmény, annak minden legaprólékosabb részlete szorosan összefügg a zsidósággal, minden szimbólumának eredete főlreismerhetetlenül megtalálható a zsidó tradícióban; s ha a zsidó vallás erkölcsi elveitől eltér ir, mint a zsidó világuralmi törekvések egyik leghathatósabb intézményét kell felfognunk. Természetes tehát, hogy a szabadkőművesség legnagyobb ellenségét a társadalmak keresztény hitéletében és az erős nemzeti szellemben találja, ezeknek a tényezőknek érvényesülését igyekszik munkája érdekében »közömbösíteni«. Érdekes megállapításokat tesz könyvében a német szabadkőművesség háború alatti magatartásáról is. A német szabadkőműves páholyok csak a.há- bo ú második felében szakították meg sz ellenséges páholyokkal a »hivatalos« érintkezést, de megengedték a szabadkőműveseknek, hogy akik külföldön vagy az akkori megszállt őrületenvannak, azok ezeket az ellenséges páholyokat látogassák. — Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy a német nép élet halál harcának legkritikusabb pillana- taibau is a német szabadkőmű vesek nyugodtan eljárhattak az ellenséges államok szabadkőműves» páholyaiba s viszont a német páholyokban az ellenséges hadi- foglyok, internáltak meleg otthonra találtak. Sőt még a had táp vonalban is (úgy látszik a németeknél is oda tömörültek a szabadkőművesek) — alakítottak ezabadkőműved páholyokaf,amelyek a kémkedésre bő alkalmat nyújthattak. Ludendorf a sajtó, társadalmi mozgalmak, a színházak a mo zik utján igyekszik a német népet á szabadkőművesség veszedelmétől megmenteni a bizik abban, hogy a német hűség és hazaszeretet ezt a harcát is győzelemre icgíii. «KSK*»- B5Iishbö "kfíxm ss: cbksv&b ma — A venezuelai köztársasági elnök leánya, Lucilla Mendez, a hires kreol szépség, mint táncosnő fel lépett egy Hbwyorki music-hall- ban, amely felbuzdulva a fiatal «senorita» szép sikerén, állandó tagjává szerződtette. — A sárgaláz egyre borzalmasabban pusztít a belga Kongóban. Matadiban tizenhat európai halt meg sárgalázban. Az Egri Dobó István Állami Fő- reáliskola ifjúságának zeneköre és énekkara 1928. év március 25.-én, vasárnap, este 6 órakor, az intézet dísztermében Műsoros-estet rendez. Műsor: 1. Venus a földön. Nyitány. Játssza a főreáliskola zenekara. 2. Buchner A. Dalra fel! Vegyeskar, énekli a főreáliskola énekkara. 3. Mozart. Figaró Házassága. Zongorán 4 kézre játsz- szák Löw András és Grosz Endre V. o. tanulók. 4. , Berkovits L. Mazurka. Hegedűn előadja Bárány Gyula VIII. o. tanuló, zongorán kiséri Löw András V. o. tanuló. 5. Váradi A. A tanú, szavalja Penger Ferenc V. o. tanuló. 6. Népdalok. Vegyeskar, énekli a főreáliskola énekkara. 7 Mendelsohn B. Népdal. Zongorán előadja Löw András V. o. tanuló. 8. Petrás Operett revü, Játssza a főreáliskola zenekara. 9. Reviczky Gy. Pán halála. Szavalja Cholnoky Jenő VII. o. tanuló. 10. Liszt: La Regatta Veneziáno. Zongorán előadja Grosz Endre V. o. tanuló. 11. Fichtner S. Hazámhoz. Vegyeskar, énekli a főreáliskola énekkara. 12. Viotti Versenymű No. 22. Hegedűn előadja Deutsch Gy. VII. o. tan., zongorán kíséri Grosz E. V. o. tanuló. 13. Népda lók. Vegyeskar, énekli a főreáliskola énekkara. 14. Fucsik. Induló. Játssza a zenekar. — Belépődíj nincs, a zenekar javára adományokat köszönettel fogad a rendezőség. , Eljegyzés. Krémer József tiszt- helyettes leányát Manyikat eljegyezte Garabás István. Viüanydróttai felakasztotta magát egy egri korcsmáros. Ma, szombaton déli 12 órakor Csépi László Széchenyi utcai korcsmáros öngyilkossági szándékból felakasztotta magát. Az életunt ember a kertjében egy falbavert szegre villanydrótból hurkot kötött és azt vetette a nyakába. Pár percig lóghatott mindössze, mikor a fia észrevette s a házbeliek segítségével levágta. Az esetről értesítették a mentőket, akik azonnal kiszálltak, eszméletre térítették Csépi Lászlót, majd a rendőrségre szállították. A rendőr- kapitányságon, saját érdekében, egyelőre őrizet alatt tartják a korcsmárost, aki tettét egyszerűen azzal indokolja, hogy megunta az életét. * Eljegyzés, özv. Fügedy Gyulá- nét szül. Hazafi Máriát eljegyezte, Brázovics József kovács mester. Minden külön értesítés helyett. Eger. Magyar művész, magyar nyomda készíti az első nemzetközi cserkész levelezőlap-sorozatot. A Magyar Cserkészszövetség a Nemzetközi Cserkészirodával egyetértésben kihozta az első nemzetközi cserkész levelezőlap-sorozatot Márton Lajos festőművész rajzai után. Külföldi cserkészek részéről már eddig is nagy érdeklődés nyilvánult meg a magyar feliratokkal is ellátott sorozat iránt, mely 5 szinü nyomásban a magyar művész és a magyar nyomda technika sikerült munkája. A sorozatot több százezer példányban a londoni Nemzetközi Cserkésziroda, illetve a Hajnal utcai »Cserkészbolt« hozza forgalomba. Csak egy próbát! Igyunk Meinl kávét! Csak egy próbát 1 10 dkg. pörkölt kávé 74 fillér. Brazil, Santos, Házi, Special (Ínyencek számára) kávékeverékek világhírűek. Naponta friss pörkölés. Lerakat: Eger, Jókai ucca. A természetes keserűvíz gyomor és bóltisztitó hatása páratlan. Az Igmándit ne tévessze össsze másfajta keserüvízzel 1 Kapható mindenütt kis és nagy üvegben. Schmidthauer kútvállalat Komárom.