Egri Népújság - napilap, 1927/2
1927-11-26 / 269. szám
2 EGRI NÉPÜJSÁG Miért rendelt el fegyelmi vizsgálatot a belügyminiszter a mezőkövesdi főszolgabíró ellen. Kistálgán egyik gazdától elkobozták a kir. Kúria jogerős végzését. — Rágalmazási per, amely a vádlott felmentésével, illetve a rágalmazásnak gondolt súlyos állítások bizonyításával végződik. — A mezőkövesdi fő" szolgabiró nem engedett beszélni a jogerős ítéletről, mert az »még nem jogerős, mivel újrafelvétel lesz.« így folyik a közigazgatás Eger szomszédságában, a borsodmegyei csendes faluban. . . szóvá tette az ügyet s hivatkozva a birői Ítéletekre azt kívánta, hogy ne tartsanak addig közgyűlést, míg a főjegyző dolgai tisztázva nem lesznek. A főszolgabíró harmadnap a községbe személyesen kiszállt, a következő napon pedig a községben megjelent két mezőkövesdi csendőr. A csendőrök a képviselőtestületi (felszólalás ügyében kihallgatásokat eszközöltek, kihallgatták a rom. kath, lelkészt, kántort, a felszólalt képviselői ős a képviselőtestületi tagtól a birtokában lévő, kir. Kúriának eredeti kiadmánya végzését elkobozták. Néhány nap múlva újra közgyűlést hivatott össze a főjegyző, melyen megjelent Zsóry Lajos főszolgabíró is és két község képviselőtestületének közös közgyűlésében, tehát nyilvánosság előtt, az ügyre vonatkozólag azt a kijelentést tette, hogy «ezekről az ítéletekről még beszólni sem szabad, ezek nem jogerősek, újrafelvetei lesz és azt meg kell várnunk.» A kúriai végzősnek a csendőrök által velő elkobzása már magában véve is nagyon furcaa cselekedet volt, mivel a Bp. kizárólag csak izgató vagy erkölcstelen tartalmú iratok elkobzását engedi meg, azt is csak vixegálóbirői végzős alapján. Érdekes, éa figyelemre méltó, de saég eddig kiderítetlen részlete az ügynek, hogy, bár Kistályán ia van külön csendőrörs, akikkel, mint az egész mezőkövesdi járás ciendőrségével, a főszolgabíró rendelkezik, a kihallgatásokat és az elkobzást nem kistályai, hanem mezőkövesdi csendőrök végezték. És a szokatlan jelenségnek kell valami okának lennie, amit egyedül — úgy véljük — a kistályai cüendörörsparancenok tudna csak hitelesen megmagyarázni. Zsóry Lajos mezőkövesdi főszolgabírónak nyilvánosan és hivatalosan tett, fent idézett igen súlyos kijelentései és egész magatartása a vidéki kis község határait messze túlhaladó arányban érdeklik a közvéleményt és érintik a közérdeket, mert ha csak egyetlen jogerős bírói ítélet találkozik is Csonkamagyar- országon, melyet ujrafelvőtelre való hivatkozással nem lehet végrehajtani, úgy akkor a többi, valamennyi jogerős ítéletet sem lehet végrehajtani. A kistályaiak természetesen ezek után a belügyminiszterhez fordultak jogorvoslatért, aki intézkedett is és a főszolgabíró ellen elrendelte a fegyelmi vizsgálatot, amelynek hivatása lesz az ügy összes homályos kérdéseire világosságot deríteni. Ugyancsak a kistályai polgárok közbelépésére a belügyminiszter rendelkezése folytán Bődi Béla főjegyző ellen is megindult a fegyelmi eljárás, a főjegyző azonba ma is hivataléban van. Vasúti szerencsétlenség Nyíregyháza és Nagykálló között. Sintörés következtében kisiklol Budapest, november 24. A Magyar Távirati Iroda jelenti: Az államvasutak igazgatóságától nyert értesülés szerint ma reggel 6 ó. 30p.-kor Nagykálló és Nyíregyháza között símörá* köt a személyvonat hat kocsija. vetkeztében kieiklott a személyvonat hat kocsija. Katona János gimnáziumi tanuló lábtöréit szenvedett.A szerencsétlenség következtében a közlekedés egyelőre átszállással történik. A felekezeti adó. A múlt hő végén Herman Béta belügyminiszteri osztálytanácsos által Borsod vármegyében lefolytatott közigazgatási vizsgálatokkal kapcsolatban kiadott hivatalos belügyminisztériumi közlés jelentette, hogy «a belügyminiszter fegyelmi eljárást megelőző vizsgálatot rendelt el Zsóry Lajos mezőkövesdi főszolgabíró ellen is hivatali kötelességének több izbeni megsértése miatt, melyek azonban nempénz- ügyi természetűek.« Alkalmunk volt az üggyel kapcsolatban a következő érdekes részleteket megtudni: Még a múlt év október havában történt, hogy egy rágalmazni pörben a debreceni kir ítélőtábla, mint felebbviteli bíróság, felmentő ítéletében birőilag tényként állapította meg, hogy a mezőkövesdi járáshoz tartozó Kistálya község vezető jegyzője: Boái Béla, a háború alatt és az azt kővető időkben »I., a község részére az általa, mint hatósági kiküldött által vásárolt két vaggon tengerit a saját részére jogtalanul visszatartott és felhasznált, 2., a közellátás céljára hatóságilag kiutalt 100 kgr. talpbőrt, 105 liter szeszt, 100 csomag dohányt a saját céljára jogtalanul visszatartott és felhasznált, 3., a községi cukornyilvántartási könyvet más kárára 20 kg. cukor erejéig meghamisította.« A debreceni kir. ítélőtábla ezt a B. III. 72/26-1926. bz. ítéletét, amely csakneía huszonnyolc oldalon indokolja meg, hogy a vádlottnak sikerült bebizonyítani a községi jegyzőre tett sértő állításokat, siegküldötie Zsóry Lajos mezőkövesdi főszolgabírónak is. Igaz ugyan, hogy büntetőjogi szempontból ezek a főjegyző ellen bebizonyított cselekmények elévültek, fegyelmi szempont bél azonban nincs elévülés. A főszolgabíró a táblai ítélet után mégsem indította meg a fegyelmi eljárást a főjegyző ellen. A kistályai polgárok még ez év februárjában levélben fordultak Zsóry Lajos mezőkövesdi főszolgabíróhoz és a fegyelmi eljárás megindítását kérték. A főszolgabíró nem is válaszolt a levélre. Májusban a kir. Kúria a főjegyző semmiség! panaszát elutasította és a kir. tábla ítélete igy jogerőssé vált. Júliusban Kistálya község képviselőtestületének közgyűlésén egyik képviselőtestületi tag Kaptuk a következő levelet: Az «Egri Népújság» október 13.-i számában foglalkozik az október 8. án tartott közigazgatási bizottsági ülésen elhangzott felszólalásommal, melyben a felekezeti adó és egyéb terhek kivetése eilen felmerült panaszokat tettem szóvá. A cikkíró egész más nézőszogből ítéli meg a célt és vele együtt a helyzetet, mint amit az én felszólalásom szolgált. Kommentárt fűz hozzá és következtetést von le. Ügy állítja be a felszólalást, mintha az a katolikus egyház ellen irányulna, katolikus ember részéről. Mindenki panaszkodik az elviselhetetlennek vált sokféle adó és egyéb terhek ellen. Azért tehát általános védelmet kértem felszólalásom során azok számára, akik sérelmesnek tartják adójukat. A konkrét esetek nyomán többek között a felekezeti adónál felmerült sérelmeket is felemlítettem. Hogy vannak hibák, az tény. Azt letagadni nem lehet. Nézzünk csak meg egy pár esetet, amit ott is felsoroltam : egyik gazda kinek 10 hold földje, 2 hold szőleje ás háza van, fizet 149 pengő felekezeti adót, egy másik, kinek 20 hold földje éa háza van és természetben fizeti a párbért, fizet 97 pengő felekezeti adót, egy harmadikra cnu- pán párbérben van 77 pengő kiróva; de nem folytatom tovább. Ebből is megállapítható, hogy itt valami hiba van: megjegyezvén, hogy egyik helyen sem volt iskola-, vagy más felekezeti építkezés. Ha tehát hiba van, meg kell találni a módját, hogy ezek a hibák kiküszöböltesseneic, éppen hitéleti szempontból. Ezt a célt szolgálta az én felszólalásom a felekezeti adót illetőleg és nem támadást. S én arra kérem a cikkíró urat: ebből a szempontból ítélje meg felszólalásomat. Aránylag — teherbíró képessége szerint — nagyon sokat áldozott és áldoz ma ia a falu népe. Nincs egy nap, hogy valami áldozatot ne követelnének a haza, a hitélet, a társadalom, az állam stb. stb. nevében. — Ne vegyék az ilyen felszólalást támadásnak, mert azzal csak rontják és szárítják a hitélet mezejét. Nem kérkedni akarok itt katolikus hitéletemmel. Nem is tartozik ide, csak annyi» szabad legyen megemlíteni, hogy volt idő, amikor szembenézve a halállal, életem kockáztatásával is fel mertem emelni szavamat, hitem és egyházam érdekében. Volt idő, nem is régen, mikor ugyancsak a közigazgatási bizottsági ülésen emeltem szót az ellen, hogy a raásvallásuak ünnepe miatt vasárnapra tették a vásárt. Nem türjük mi katolikusok, hogy a mi vasárnapunkból vásári parádét csináljanak. Azóta, hála Istennek, nincs vármegyénkben vasárnapi vásár. Ezeket is vegye észre a cikkíró ur, ez is veszedelmes tömeg- jelenség ! Plósz István, kisgazda, közigazgatási bizottsági tag. # Örömmel vettük Plósz István aldebrői kisgazda, volt nemzet- gyűlési képviselő fehti levelét, melyben ő maga jelenti ki itt a nyilvánosság előtt, hogy hű fia egyházának éa vallásának. Ámde éppen ebből kiindulva kell őt arra figyelmeztetnünk, hogy ha ilyen panaszok felmerülnek, akkor azokra az illetékes hatóságoknál igyekezzék orvoslást szerezni. Mert azokat a panaszolt ügyeket másként ismerte volna meg Plósz látván, ha az illetékes egyházi hatóságoknál érdeklődik. Tény, hogy annyi a felekezeti adó a panaszolt esetekben, amennyit Plősz István említ, csak azt felejti el, illetve nem tudja, mert nem érdeklődött, hogy azok'riem egy évre, hanem három évre fizetendő adók. A panaszolt eseteknél ugyanis 1925, 1926 é® 1927 évi kántorta- nitői párbér hátrálékről van sző és ezért látszanak olyan magasaknak. Ha valaki három éven át nem fizet adót, akkor persze hogy háromszorosa lesz az ősz- szeg az egy évi adónak. De ez igazán nem sérelem és e magyarázat után bizonyára Plősz litván sem tartja sérelemnek. 1927. november 26