Egri Népújság - napilap, 1927/2
1927-11-22 / 265. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG 1927. november 22 után a keresztény politika érdekében egyesítettünk minden erőt, mert ez menthette meg a nemzetet. Lám, eltelt néhány év és látjuk, hogy mások, akik nem hagyták figyelmen kivűl saját, külön érdekeiket, kisajátítanak minden eredményt. Ha ma nézzük, láthatjuk, hogy az egyetemes keresztény, nemzetmentő politikánkat is ellenünk fordítják. Keresem a magas pozíciókban állő férfiak között a katolikus embert, alig akad nehány. Nézem őket ott, ahol nem csak az üres levest, de a húst is megta láthatnánk mellé, csak nem akad katolikus. Az utolsó idők fellángolásaiban csak a küzdelem volt a miénk, a haszon azé, aki nem feledkezett meg dédelgetett ón jóről sem. — Ne csodálkozzon azon hát senki, ha végre azt mondjuk; talán elég lesz. És követeljük helyünket a terített asztal mellett is, mert mi keressük meg mindazt, amit ott felhalmoztak. A kőtörő, a bányász, a földműves sorainkból kerül ki, csak onnan hiányzunk, ahol jól élni, ahol keresni lehet. Ezzel nem vagyunk megelégedve ! Lássák majd ha kiáll az őrség és az érdekek megvédésénél ott lesz egy hatul más szervezet, amelynek emberei nélkül nem történik semmi; sőt lovább megyek, amelynek beleegyezése nélkül nem is történhetik semmi. — Ez jogos is! — A szociáldemokraták azt mondják: »Egy igazság van, a többség«. Aláírom. Hiszen mi vagyunk a többség. A lakosság 66°/o-a katolikus, de a munka terén, nyugodtan mondhatom, 80 percentje. — Azt mondják, mi olyan politikát akarunk csinálni, mely vesztére van az országnak? Többségünkkel az országot mi alkotjuk, az ország Kórsa a több ség torsától függ. H j az ország sorsának ártunk, magunknak ártanánk és ha valaki nekünk árt, az országnak árt. — A többségnek azonban, hogy súlyának kifejezést is adhasson, hogy bármely eredményt elérhessen, szervezkednie kell. Az ötmillió emberből kell egy 300 ezer főnyi tábor, mely irányítja a többit Ez a tábor azután a cselekvés órájában egységes frontként áll és ment lesz a széthúzás átkától. Ennek a tábornak megalkotása a Népszövetség hivatása. — A megalkotás sikerének előmozdítására az egész országban minden vasárnap 15—20 gyűlés van. A belépés új terhet nem jelent, az évi 1, illetve 2 pengőt még a legszegényebb polgár is le tudja fizetni. Ezzel szemben naptárt, folyóiratot, röp- iratot, jogvédelmet, a gazdasági és biztosítási irodák szakbavágó tanácsadását díjmentesen kapják, illetve igénybe vehetik. Sőt az ingyenes orvosi tanácsadás megszervezése is folyamatban van. És esek tanácsot adunk, de valaminek a megtételére, elvégzésére senkit sem kényszeritünk. Lehet azért valaki kormánypárti, fajvédő stb. Ki akarjuk küszöbölni a szégyenletes választási korteskedéseket, mert ha a polgár tudja, hogy a képviselőjétől mit kaphat és kívánhat, erre nincs is szükség. — Szervezzük a csoportosat. A csoportok vezetői azután egyöntetűen megállapodnak bizonyos állásfoglalás mellett s másnapra ez már mint a közvélemény fog tovaterjedni. Az összefogásban az erő, mely nem a terror, hanem a tisztességes közvélemény útján nyilvánul meg és érvényesül. — Tegyünk hát valamit. Eddig kapkodtunk, sirtunk, jajgattunk és káromkodtunk, de semmit sem csináltunk. Mi nem tudunk összetartani, pedig egyetlen nemzet sem tud aránylag annyi tehetséget produkálni, mint őfelsége II. Ottó örökös királyunk 15. születési évfordulóját bensőséges áhítattal ünnepelte meg Eger város közönsége. Délelőtt 10 órakor a ciszterciták templomában ünnepélyes hála- adó nagymiaét mondott Török Kálmán prépost-kanonok, a Ma gyár Férfiak Szentkorona Szövetség egri csoportjának elnöke. Az istentiszteleten resztvettek a vármegyei és városi hatóságok ős intézmények képviselői, küldöttségei b a polgárság közül Eger, november 21. Részvéttel közöljük a váratlan hírt, hogy Kugler Hugó, a Magyar Nemzeti Bank egri fiókjának főnöke vasárnap délben Budapesten, a Verebély-klinikán elhűeyt. A főnökön súlyosabb természetű gyomor-műtétet hajtottak végre a professzorok, az elhatalmasodott betegségen azon ban már nem segíthetett az emberi tudomány. Eger, november 21. A városi képviselőtestület szombaton délután 3 órai kezdettel Trak Géza polgármester elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott, melynek egyedüli tárgya az 1928. évi költségvetés volt. Kakuk Jenő városi főszámvevő ismertette a költségvetést, amelyet az önkormányzati testületek háztartásának hatályosabb ellenőrzéséről szóló 1927. évi V. t.-c. rendelkezései szerint állított össze a tanács illetve a számvevőség. Velcsey Miklós és Radii Károly személyi természetű felszólalásai után Heller József dr. hangsúlyozta, hogy ez a költségvetés visszatükrözted a tanácsnak azt a törekvését, hogy ebből a városból valóban város legyen és ha Isa magyar. Ott a hiba, hogy elhitették velünk, hogy mások okosabbak, tehetségesebbek és mi elhittük. Ha másoknak kenyeret, befő lyást, hatalmat jelent a puszta összetartás, miért nem tartunk össze mi 7 — Idáig kell eljutnunk ! — Különben egy szép napon arra ébredünk, hogy a katolikus csak napszámos lehet, de az is csak azért, mert dolgozni csak kell valakinek. A gyermek akkor majd szemébe vágja apjának: »Hagytál volna 2 pengővel kevesebb örökséget, de biztosítottad volna a jövőm /* — Bizonyos vagyok abban, hogy Eger társadalma megérti a szervezkedés szükségességét, célját és a kibontott zászló alatt kezet kézbe adva, az összetartás fegyverével vívja ki az elkövetkezendő sikert! Egerben. számosán. A mise végén felhangzó Himnusz, fenséges akkordjai közepette minden jelenlevő a száműzetésben élő, de ott is nagy hivatására előkészülő ifjú királyhoz küldte szárnyaló gondolatait, azzal az elevenen égő meggyőződéssel, hogya múltját s jövendőjét már megbünhödött népre az évek múlásával feltartózkat hatatlanul közelgő legitim királykoronázás fogja a boldogabb b vígabb esztendőket árasztani. Kugler Hugó 1925. szeptember 1.-én került Egerbe, a Nemzeti Bank fiókjának élére és azóta lekötelező, finom modorával,nagy szaktudásával és kedves egyéniségével az egri társadalom osztatlan szeretőiét és nagyrabecsülését érdemelte ki. A korán el- búnyt pénzügyi férfiút özvegye és két árvája gyászolja. Holttestét kedden helyezik örök nyugalomra Budapesten. ten is úgy akarja, ebből a költségvetésből üdve és jőléta f ».kad a városnak. Láng Nándor és Vida Ferenc hozzászólásai után Radii Károly indítványozta, hogy a községi pótadő arányát ne 50, hanem 34 százalékban állapítsák meg és utasítsák a városi tanácsot, hogy ennek megfelelően ötvenhétezer pengővel csökkentse a költségvetés főösszegét az általa megemlített tételek elhagyásával. Nagy László hasonló szellemű felszólalása után a polgármester lezárta a vitát és elrendelte a névszerinti szavazást. A közgyűlés 80 szavazattal 38 ellen (harmincnyolcán ugyanis Radii Károly indítványa mellett szavaztak) megszavazta az 1.798,073 pengő összegű 1928 évi költségvetést. A közönség percekig ünnepelte az illusztris szónokot, aki után Síposs Lénárt ferences atya emelkedett szólásra. Páter Siposs köszönetéi mondott Haller Istvánnak, aki annak idején egy kicsiny csapat élén körülhordozta a véres keresztet az országban. Beszélt a katolikusokat ért sérelmekről, az autonómia hiányáról, az igazi katolikus sajtóról. Majd negatív formákba öntve, ismertette a Katolikus Népszövetséget, mely bár nem hitbuz- galmi társaság, nem politikai párt, nem egyéni hasznot hajtő érdekeltség, nem gazdasági egyesület, mégis magaba öl6l mindezekből valamit. — Egy védögát, — mondotta —• melynek megépítésével nem várhatunk addig, amíg ellicitál- ják templomainkat, mint Francia- országban, nem várhatunk eddig, míg legyilkolják a katolikust, mint Mexikóban. Azután felszólította az egri polgárságot, hogy a megindítandó legyűjtések során egyetlenegy hazáját, vallását szerető katolikus nő, vagy férfi sem maradjon el az új harcosok sorából. Még a szent lelkesedéssel beszélő páter szavainak hatása statt állott a hallgatóság, amikor Eger város polgármestere, Trak Géza lépett a szónoki emelvényre, hogy tartalmas beszédének keretében bezárja az alakuló gyűlést. — A rendezőség megtisztelő bizalmából — mondotta többek között — az a feladatom, hogy a Kath. Népszövetség mai szervezési ünnepélyét bezárjam. Az egyéni felfogás, az egyéni mérlegelés egy ős ugyanazon megmozdulást, C3elekvest különböző szempontokból mérlegelve, más-más megállapodásra juthat, — de ha a szellem melyből kiindulunk ugyanaz, a különböző megvilágítások egy közös felfogásban egyesülhetnek, egyesülnek is. Én a Kath. Népszövetségnek újabb megmozdulását Heves vármegyében, — szervezeteinek felfrissítését, kiépítését arra a szándékra vezetem vissza, — hogy a családi életbe ép úgy, mint a társadalmi, a közéletbe vissza akarja helyezni a keresztény erkölcsöket régi uralmukba. — mert nem lehet kétség a iránt, hogy a katasztrofális időknek pusztító, rothasztó rohamaival szemben csakis a keresztény szellem által megtisztított társadalom tudja a küzdelmet sikeresen felvenni. Ha a Ma feladatait akarjuk megállapítani vessünk egy pillantást a háború előtti idők közállapotaiba. A sajtó, az irodalom, a művészet együttes összefogással rohamozta meg a keresztény ideálokat s a szabadkőművesség páholyaiban megszületett tudományos megállapítások, — az emberi tudomány nagytendületű fejlődéseire, — széliében hirdették, uincs szüksége a társadalomnak vallásra s valiáaerkölcsi eszmék helyébe új társadalmi morált kell ültetnünk. Az élvezetvágy ledöntötte a korlátokat, feldúlta a csaOttó-mise Kugler Hugó a Magyar Nemzeti Bank egri fiókjának főnöke meghalt. A képviselőtestület megszavazta Eger város 1928. éviköltségvetését