Egri Népújság - napilap, 1927/2

1927-08-23 / 189. szám

2 EGKI ÜÍE.P0J8AÍ'’ 4.927. augusztus 23 A szegedi dalverseny. — Epilógus. — Gyönyörű ünnepségek között folyt le a szegedi országos dal* verseny. Haza jöttek ami fiaink is, az egri dalosok. Nem érték ugyan el azt a célt, ahová el­jutni törekedtek, de a siker, amelyet ők megszereztek a ma­gyar dalnak ezen a művészi olimpiászán, fényes volt. Büszke örömmel tekinthet rá minden ember itthon, aki Eger hírne­vét szivén viseli. Nem abból a nézőpontból te­kintjük a dolgot, hogy az Egri Dalkör és a győztes veszprémi dalárda éneklése között, a zsűri ítélete Bzerint csak egyetlen pont különbség volt, nem is azért, mert 116 versenyre kész dalkör közül csak egy volt az egri előtt, 114 pedig utána. Ez csak viszonylagos érték, amely ma­gában foglalhatja a tökéletes, művészi értéket is, de nem min­dig föltétlenül bizonyosan. Az igazi értéke az Egri Dal­kör művészetének az az abszo­lút művészeti szép, az a magas művészi színvonal, amelyet a királydijas versenydarabnak, en­nek a kolosszális dalműnek mes­teri kidolgozásával, s a mű sú­lyos nehézségei közé beékelt zenei szépségeknek teljes kiak­názásával ért el. S amelynek megalapozása több évi gondos és szakszerű képzés volt. Ezzel az abszolút művészi értékkel ott áll az Egri Dalkör a dalmflvé- szet díszes talapzatán. Csak az abszolút magasság az igazi ma­gasság. A legnagyobb relativ nagyság lehet kicsiny. A leg­kisebb relativ nagyság lehet igen nagy. Mint egri embereket az Egri Dalkörnek relativ művészi ér­téke érint bennünket közvetlen közelről: mert az osszágos ver­senyen egyetlen dalkör előzte meg, ez az egri név dicsősége. Hogy azonban a dalművészet nek olyan abszolút magasságára jutott föl, ez magyar érték. A magyar kultúrának erősítése, egy vonallal magasabbra eme­lése. A magyar nemzeti kultúra fejlesztése egyik legnemesebb eszköze a magasztos, fönséges célnak: a magyar irredentizmus diadalra juttatásának. Ez a tö­rekvés tölti most be minden magyar ember lelkét a trianoni határon innen és túl. Amint a napkeleti bölcsek folyton az égen ragyogó vezércsillagra füg­gesztették szemüket napnyu­gatra haladtukban, ügy most minden magyar előtt egy fényes látomány : az ezeréves Magyar- ország képe áll szüntelenül, ame­lyet a múltból az emlékezet, a jövőbe a reménység rajzol elénk. A három fejedelem haladt előre ; nem nézte, hogy pálmaligetek, vagy kietlen sziklák mellett ve­zet űtjok ; nem gondolt vele, hogy az édes szavú bülbül, vagy fenevadak üvöltése kiséri őket vándorlásukban, mentek aka­dályt nem ismerve a csillag után. így kell ma haladnia a magyar nemzetnek vezércsillaga, a történelmi Magyarország ma­gasztos, nagy eszméje felé. Egye­lőre kivették a kardot a magyar kezéből, amellyel évszázadokon át a bőkén fejlődő nyugatot vé­delmezte ; de meghagyták ne­mes fegyverül, mert nem lehet elvenni, a kultúrát s hozzá a fejlődés örök törvényét. Minden előbbre‘lépés a kultúra fejlődé­sének útján egy lépés a Kárpá­tok és az Alduna felé. Ezért hatványozottan nagyobb jelentőségű ma a magyar kultúra minden ágának fejlődése, legyen annak a fejlődésnek a színhelye akár a szántóföld, vagy műhely, akár a művészet,|vagy tudomány. Ezért igen nagy érték az az abszolút művészet, amelyet a királydíj után való törekvésben megszerzett az Egri Dalkör. Nem az a fontos, hogy a magyar dalkörök közöl melyik lépett egy vonalnyival előbbre a má­siknál, hanem az, hogy hol van- nak azok a magaslatok, ame­lyekre főijutottak dalköreink. — Az a fontos, hogy ha Angliában énekelnék el a magyar dal­irodalom valamelyik magasabb fokán állő termékét, vagy Fran­ciaországban, ott is megragadja az abszolút művészeti szép a külföldi hallgató műérzékét. Ide emelkedett föl, e2t a célt érte el az Egri Dalkör az ő művészi készségével. Szegeden a zsűri szakértő tagjai finom műszerekkel meg­mérték a három versenyző dal­kör éneklésének művészi szer­kezetét. Úgy találták, hogy mind a három nagyszerű munka. Di­csőségére válik a magyar dal- művészetnek. Megállapították, hogy az egri két vonalnyival jobb, mint a debreceni, s a veszprémi egy vonalnyival tö­kéletesebb, mint az egri dal­egyesület. Szárnyalásra alkalmas dicső három gép. Mikor azonban a ragyogó, napfényes tündéri légkörben: a közönség forró lelkesedésében fölrepűltek, ebben a légkörben az egriek jóval ma­gasabbra emelkedtek a győztes veszprémi dalkörnél. Mi idézte ezt elő? Hiszen a zsűri Ítélete szerint egy pont különbséggel egyforma bájjal csengett a t6nor ; egyforma erővel dübörgőit a basszus ; egyenlő fokozatosság­gal halt el a diminuendo; egy fokon állottak a dinamikai ár­nyalások. Az idézte elő, hogy az Egri Dalkör dalolásában na­gyobb a gépezet hajtó ereje; nagyobb és nemesebb volt a gépet fűtő láng kalóriája : jobban szólt a hallgatók szivé­hez a dalban a lélek, az ének­lésbe bele lehelt érzés. Az egriek énekében talán legjobban sírt a hazáj avesztett székely nép fájdalma. És mikor a verseny­darabban emberi hangon meg­szólalt az orgona, és felharsant a harci kürt, talán legjobban kizengett belőle a jövendő dia­dal hangja. A szakértő bírálók finom műszere pontosan meg­mutatta a szellemi gépezet tö­kéletességének minuciózus kü­lönbségeit, de ezeket a lelki jelenségeket talán kevesebb ér­zékenységgel fogták föl. így kell lenni, igy is van, ha egy óriási közönség forró lelkese­dése szembe kerül a zsűrinek általunk is tisztelettel elfogadott ítéletével. Mi az abszotut művészi sikert és lélekkel teljes dalolást tart­juk a sok művészeti érték kö­zött is a legbecsesebbnek, amely Szegeden úgy a zsűri ítélete, mint a sajtó jelentése s a jelen­volt egriek véleménye szerint is, első rangú volt mind a há­rom versenyző dalkörnél, hála a magyar dal géniuszának. Abszo­lút művészi sikert ért el mind a bárom kitűnő dalegyaeület; gyönyörködött az óriási közön­ség mind a három dalkör re­mek éneklésében. Mégis az Egri Dalkör tudta lélekkel teljes da­lolásával legnagyobb mértékben hullámzásba hozni a közönség lelkesedését. Ez pedig nagyobb, becsesebb siker még az elsőség­nél is. Ezért hála és meleg üdvözlet az Egri Dalkörnek dicsőségei szerepléséért és immár országos nevű karnagyának is. * A verseny elmúlt. Hatezer magyar fáradságos törekvése, megfizetésre nem váró önzetlen munkája előzte meg. Szilárdan álló igazság az, hogy munka nyom nélkül el nem tűnik. Itt a nyom, a nemes eredmény a ma­gyar műveltség szintjének emel­kedése falvakban és városok­ban. 116 dalkör versenyzett: 116 újabb szép virág nyílt a magyar nemzeti kultúra terebé­lyes nagy fáján. Egyik talán még kicsiny, mint a nefelejts piciny virága, a másik nagy és illatos, mint a fejedelmi rózsa; de mind a magyar faj termő erejére vall. A hatezer dalosnak jutalma legyen a nemzet becsülése és az a megnyugtató tudat, hogy Sze­gednél a dalosügy élén az or­szág legfőbb méltóságai állottak díszül. * Az Egri Dalkörnek és a többi versenyző dalos egyesületnek most egy legyen a feladata. Ne hátra, visszafelé irányuljon te­kintete, hanem előre. Az erősek, élükön a három királydíjassal, ne a múltnak, hanem a jöven­dőnek fényes sikerét keressék. A gyöngék ne csüggadést, ha­nem bátorítást kapjanak a ta­pasztalt nagy eredmények lát­tára. És akár a nap süt melegen, akár hideg szél fúj a magyar földön: »Zengjen a dal lelke­sülten, a hazának szent dala!« Kelemen Lajos. «isiién es «wr>v*. v&vw&m A hívek ezrei imádkoztak vasárnap Nagymagyarországért a Bélkö alatt az ősi apátsági templomban. Évröl-évre nagyobb a fogadalmi zarándoklat Bélapátfalvára. Eger, augusztus 22. A trianoni igazságtalanság elleni küzdelemben a magyar rőm. kath. egyház is kiveszi a maga méltó részét. Egyik lelkes papunk, Végh Kálmán Mátyás, 1921-ben az Egri Népújság ha­sábjain vetette fel az azóta már fényesen megvalósított eszmét, hogy Eger és környékének ma­gyarsága évente rendezzen fo­gadalmi zarándoklatot Bélapát­falvára, az ősrégi ciszterci apát­ság templomához és itt kérje az egek Urát, hogy mielőbb segítsen visszaszerezni a magyar nemzetnek az elvesztett ezer éves határokat. Azóta minden évben nagyobb és nagyobb tömegek vesznek részt a fogadalmi zarándoklaton. Gyalog, kocsikon és a vonaton, többezer főnyi hívősereg érke­zett a fogadalmi zarándoklat napján, a tegnapi vasárnapon a Bélkö alá Egerből és a kör­nyékről a ferences atyák és servita páterek vezetésével. Az Eger-putnoki vonaton vasárnap reggel mintegy ezer zarándok indult el. Egy másik ugyanilyen számú zarándokcsapat gyalog tette meg az utat. A vonatról sokan lemaradtak, mert a zsú­folásig megtelt zarándok kocsik­ban már egy talpalattnyi hely sem volt. E tapasztalat arra indította a zarándoklat vezetőit, hogy a jövőben külön-vonatot kérnek a Máv. miskolci üzlet- vezetőségétől a zarándokok ré­szére. Előkelő urak, tisztviselők, ipa­rosok, földmívesek, gazdag és szegény emberek együtt, egy­forma buzgőaággal siettek az ősi kolostor templomához és mély áhíttal vettek részt a szent-

Next

/
Oldalképek
Tartalom