Egri Népújság - napilap, 1927/2
1927-08-20 / 188. szám
1927. augusztus 20 EGRI NÉPÚJSÁG 3 okraams ,uca Annak, akinek telke van, ingyen épit családi házat a termelők országos szövetkezete. Köztudomású hogy a népjóléti minisztérium a beígért építkezési segély folyósításának időpontját ismételten elhalasztotta. — Az is ismert a lapok tudósításai révéD, hogy c*ak az első időben 10,000. kérvény érkezett a népjóléti Minisztériumhoz épít- kezésiiegélyért. — A sok remény hervadozóban, és így érthető, hogyha az építkezni szándékozók minden oly törekvést, mely építkezésre irányul, a legnagyobb örömmel fogadnak. — A fenti szövetkezet minden köztisztviselőnek, nyugdíjasnak, családi házat épít a f. évi november havi lakbér alapulvétele mellett, tíz évi lakbér összegének megfelelő tőke érájáig, anélkül, hogy előre egy fillért is kellene fizetni. — Az építtető 30 éves amortizációs kölcsön alapján építhet, m8-x. évi 12°/o tőke, kamat és biztosítási díj) mellett, melynek fedezetére kizárólag lakbérét köti le. — Ha az amortizációs időn belül az építtető halálesete bekövetkeznék, az in gátién a biztosítás értelmében minden további kötelezettség nélkül az örökötök tulajdonába megy át. — Minden építkezőnek csak azt kell igazolnia, hogy telke tehermentes. Magánemberek részére is épít a szövetkezet ezeknek azonban az építkezéshez a vállalati ősz- szeg 30%-ával hozzá kell járulnia,- további 70% kifizetésére nézve pedig kötelezvényt kell nyújtania, a legolcsóbb kamattétel mellett. — A szövetkezet egyébként elfogadja emeletek ráépítését, közüzemek és városi házak, bérpaloták és öröklakások építkezését is és ezek építkezési költségeinek megszerzését. — A szövetkezet akciója iránt az egész országban Ős így Egerben is őriási érdeklődés nyilvánult meg. A szövetkezet felkérésére Südy Aladár ny, műszaki tanácsos Eger, Baktay u 9. mindennemű felvilágosítással, minden igénynek megfelelő tervekkel és költségvetéssel díjtalanul szolgál és építkezésekre előjegyzéseket is elfogad. Nagyon természetes, hogy tömeges jelentkezés foly tán az üzemanyagok olcsóbb beszerzésének eszközlése után a szövetkezet ii abban a kellemes hetyzetb.n lesz, hogy versenyen kívüli minimálisan olcsó árakkal fogja tudni az egri igénylők minden kívánságát teljesíteni. Halálozás. Mint részvéttel értesülünk, a pétervásárai járás közszeretetben álló járás-orvosa: dr. Pilisy László, tb, vármegyei főorvos augusztus 18-án, 60 éves korában elhunyt. Dr. Pilisy László 33 évig szolgálta hűséggel és becsülettel hazáját és vármegyéjét. hírek — Eger, 1927. augusztus 20. — Szent István napján viseljünk trianoni jelvényt! Ezeréves hazánk első királyának ünnepén minden magyar tűzze szive fölé a trianoni jejvényt. Emlákeztes sük e napon a trianoni zsákmányo lókat, hogy Szent István birodalmának egy darabjáról sem mondunk le soha! . . . És nem nyugszunk addig, mig a művelt világ ébredő igazságérzetének segítségével a trianoni szégyenhatárokat ezeréves hazánk szentelt földjéről le nem töröljük. Szent István napján reggel 9 órakor Vencsell Ede prépost-kanonok ünnepi nagymisét mond a főszékesegyházban. Evangélium után dr. Turtsányi Ambrús tbe- olőgiai tanár prédikál. A körmenet Ridárcsik Imre prépostkanonok vezetése alatt délután 4 órakor indúl a főszékesegyházból a várba, ahol Matmzka Mihály apát-kanonok, egri plébános mond Bzentbeezédet. A Rókus-temetői búcsú vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik, az ünnepi körmenettel. Utána szentmise és délután 4 órakor újból körmenet lesz, majd litánia. Vitézek a Szent István napi ünnepségeken. A budapesti Szent István- napi ünnepélyen, a vitézek részvételének sorrendje, 1927. aug. 20.-án: 1) 7 órakor vármegyei küldöttségek gyülekezése az Országház téren, ahol a Faluszövetség ünnepélyéhez [csatlakoznak. 2) A Faluszövetsőg felvonulása a Mátyás templomhoz, a vitézek a menet élén Budapest vitézi székkapitányának vezetésével. 3) Csatlakozás a körmenethez. A menetben a Mátyás templomtól a Várkápolnáig részt vesznek. 4) A vitézek és a Faluszövetsőg a kir. vár udvarára vonúlnak, a kormányzó tiszteletére. 5) A vitézek részvétele a búza ünnepélyen. 6) Atatteriaali ünnepélyeken való részvétel (ökörsütés, stb.). 7) Mezőgazdasági múzeum megtekintése. 8) A Városi és Nemzeti Színház előadásain való ingyenes részvétel. 9) Színház után a duna- parti tűzijátékok megtekintése. Futball mérkőzés. Vasárnap délután 5 órai kezdettől az érsekkerti sporttelepen barátságos futball mérkőzés lesz a budapesti P.T.S.C. — Mese. csapatai között. Ez a fővárosi csapat a pénzügyi tisztviselőkből ven összeválogatva és igen tekintélyes játékerőt képviselnek. Több válogatott játékos is szerepel & csapat ban s így ez a mérkőzés igen izgalmasnak s akciókban gazdagnak Ígérkezik. * Eger és környéke részletes kalauza, irta Sznirccsányi Miklós. Ára 1 pengő. Kapható az Egri Keresztény Sajtőszövetkezet könyvkereskedésében é# az Érseki Líceum portásánál. tartotta évi rendes közgyűlését, amelyen az egyesület ügybuzgő titkára, Breznay Imre beszámolt az árvaház áldásos és eredményes munkásságáról. Ezen jelentésből kitűnik, hogy a nőegylet a lefolyt évben 28 árvagyermeknek nemcsak elsőrendű szükségleteit biztosította, hanem úgy erkölcsi, mint tanulmányi elóremenetelükről fényes eredménnyel gondolkodott, b most már újból betölti az intézmény városunk társadalmi életében azt a felelősségteljes feladatot, amelyet hivatásának megfelelően a békebeli években betöltött. A közgyűlés ezután választással kiegészítette a tisztikart: megválasztván az egyesület orvosává dr. lemesváry Istvánt, pénztárosává Babocsay Zoltánt és főjegyzőjévé dr. Kádár Lászlót. * Egri látképes levelezőlapok, új felvételek, megérkeztek s nagy választékban kaphatók az Egri Keresztény Sajtőszövetkezet könyvkereskedésében, a líceumi Szilágyi és Diskant miskolci gépgyáros cég kitűnően működő könyÖkBzerkezetü víznyomású és folytonműködő borsajtőira és zúzógépére felhívjuk olvasóink figyelmét. Kiemelendők különösen a cég által feltalált és készített »Kossuth« és «Hegyalja« borsajtők, melynél a régi világ fából készített prése zseniálisan egyesítve van a modern technika vívmányaival. A sajtók felső része acél, alső része faszerkezet. Ennélfogva a must sehol sem érintkezik a vasrészekke?, hanem csak a fával, ami a must színét, ízét, zamatját nem befolyásolja. A törkölyt sem kell összevagdalni, hanem kisebb darabokban is ki lehet venni. Az 1901. évi temesvári, 1902. évi pozsonyi II. mezőgazdasági, az 1907. évi pécsi orsz. és 1914 évi budapesti kiállításon cég borsajtói első díjjal, arany éremmel lettek kitüntetve. — A cég ízléses árjegyzőkét kívánatra minden érdeklődőnek megküldi. Felhőbe hanyatlott poloskák tömege Nyugodt éjnek örvend apraja, örege! legundoritóbbak az összes ro- Szabaduljunk meg tőlük FLIT P oloskák! — a varok közül, segítségével. Fliteléssel néhány perc alatt megtisztíthatja otthonát a veszedelmes legyektől és szúnyogoktól. A FLIT tiszta, biztos és könnyen kezelhető. Pusztítsuk el a házi rovarokat! FLIT permetezésével elpusztítjuk a poloskákat, bolhákat, svábbogarakat, hangyákat, emberi és állati tetveket. valamint rózsafáink és gyümölcsfáink rovarait is. A FLIT behatol a legelrejtettebb lyukakba is, amelyekben a rovarok elbújnak és tenyésznek és ott el is pusztítja úgy a rovarokat, mint tojásaikat. Permetezze ruhaneműit FLIT-tel. FLIT megöli a molyokat, lárváikat és petéiket, amelyek >lyukat esznek« a textíliákban. Sokezer szakvélemény bizonyítja, hogy sem embernek, sem a legkényesebb anyagoknak sem árt a FLIT. Ä valódi tudományos rovarirtó! A rovartan és vegytan legnagyobb tudósai kutattak és kísérleteztek évtizedekig, mielőtt a FLIT végleges összetételét megállapították. FLIT feleslegessé tette a regi módszereket, mert az összes rovarokat gyorsan öli. Még ma szerezzen be egy FLIT-kannát és FLIT permetezőt. Mindenütt kapható összesen 10 pengőért ! Újabb vásárlásnál már csak a 6.50 pengős félkilogrammos kannát kell megvenni, minthogy a permetező örökké tart! Óvakodjunk az utánzatoktól! Csak FLIT jelzésű eredeti sárga kannát fogadjunk el. Mindenütt kapható. !§i/ í HARC* RCGlSTRAOA ELPUSZTULNAK A LEGYEK, SZÚNYOGOK. MOLYOK, > HANGYÁK .POLOSKÁK, bolhák, ^ Sár na /karina — *'STVEk . SVÁBBOGabak febete*sávva.l’. Gyártja: Standard Dil Go. c^ew jersey) 26. Broadway, Newyork, U. S. A. Magyarországi központ: PANACEA Gyógyszervegyészeti H. T. Budapest, IV., Deák Ferenc-utca 15. A Hevesvármegyei és Egervidéki Jótékony Nőegylet Gáspárdy Gyű- láné elnöklete alatt f. hó 18 án és színházi ujságelárűsító pavilonokban, valamint az összes tőzsdékben. SCHMIDTHAUER keserüvíz reggeli előtt fél pohárral langyosan használva megtisztítja a szervezetet a belekben képződő egészségtelen anyagoktól, élénkíti a mirigyek működését felfrissíti a vérkeringést, megelőzi az érelmeszesedés és az öregségi elváltozások kifejlődését. Kapható kis és nagy üvegben. Szétküldés! hely: Igmándi keserüvíz forrásvállalat Komárom. Árjegyzék ismételadóknak kívánatra bérmentve.