Egri Népújság - napilap, 1927/1
1927-03-31 / 73. szám
KÖRI NEPÜJSAÖ 1927. márciui 31 ПШЯЯШВЮИЯ^ KкьыЛПШ MÁTÓL KEZDVE MINDENNAP DÉLUTÁN FÉLNÉGY ÓRAKOR JELENIK MEG AZ EGRI NÉPÚJSÁG, Ä FŐVÁROSI LAPOKAT MEGELŐZVE KÖZÖLJÜK AZ ORSZÁG ÉS A TfaLÁG LEGÚJABB ESEMÉNYEIT. Egy bestiális anya élve a folyóba dobta újszülött gyermekét (Debreceni tudósítónktól.) Bestiális gyilkosságról tett a komádi-i ciendőrség jelentést a debreceni vizsgálóbíróhoz. — Egy fiatalkorú 16 éves cseléd* leány március elején egy egészséges gyermeknek adott életet. Mivel szegény volt és állás után kellett néznie, elkeseredett pillanatában, március 28.-án kora reggel a falu határában folyó Sebes-Kőrösbe dobta gyermekét. Egy kendergyári munkás találta meg az ártatlan csöppség holttestét a folyó partján levő fűzfa ágába fennakadva és azonnal jelentést tett az esetről a csen- dórségnek. A csendőrség haladéktalanul megindította a nyomozást és csakhamar elfogta a tettest a 16 éves cselédlány személyében. Kihallgatása után bekísérték a debreceni ügyészség fogházába, ahol a lány töredelmes vallomást tett, mire a vizsgálóbíró előzetes letartóztatásba helyezte. A leány ellen gyilkosság bűntette miatt indul meg az eljárás, erase 8ввва«йе®аааае«»8№й»ка Huszonöt éven belül be akarják tiltani az Egyesült Államokba való bevándorlást. Newyorkbólírják: Albert Johnson, a képviselőhöz bevándorlási bizottságának elnöke tegnap úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint Amerikának legkésőbb 25 éven belül teljesen be kell tiltani az idegen bevándorlást. A bevándorlási törvényt most is jelentékenyen módosítani kell. Már a kővetkező évben mindent meg kell tenni, hogy időközben életbeléptethetó legyen a teljes bevándorlási tilalom. Nem arról van szó, hogy megakadályozzák a tűl-népesedést, hanem arról, hogy megőrizzék az amerikai nemzet egységét. A bevándorlási bizottság elnökének álláspontja mindenesetre túl szigorú. — Már az utóbbi években úgyis nagyon megszűrték a kivándorolni szándékozókat s csak a legteljesebb garancia mellett lehetett meg telepedési engedélyt kapni. Űgy- látszik, hogy a gazdasági helyzet nem valami rózsás a technika és a dollár »álom«-hazájában sem. айшаев8<эга»8ваеа«иязв8в$аа e A Move Egri Sport Egylet rendes évi közgyűlését f. hő 3-án d. e. 11 órakor tartja meg a Kath. Kör helyiségében. Az Egri Népújság az olvasó- közönség kívánságának engedve, ezentúl mindennap délután félnégg órakor jelenik meg. A korábbi megjelenés által azt a célt óhajtjuk elérni, hogg az egri közönség az Egri Népújság által már a kora délutáni órákban értesüljön az ország és a világ aznapi legfrissebb eseményeiről és megelőzze a fővárosi lapokat, amelyek az esti vonattal érkeznek Egerbe. Budapest, március 30. Bethes Lsjós volt dúsgazdag vidéki malomtulajdonos a fővárosban annyira lezüllött, hogy bicikliket és motorkerékpárokat lopkodott hosszabb időn át és az ellopott tárgyak eladásából szerzett pénzen tartotta fenn megát. A rendőrség régóta nyomozott a sorozatos tolvajláiok tétEger, március 30 Az egri rendőrkapitányság hivatalos jelentése szerint, ma reggel 8 órakor a Perényi-utca 1. szám alatt lakó Dubniczky József asztalosmester 20 éves leánya, Dubniczky Jozefin, öngyilkossági szándékbői a ház közelében lévő nyitott közkútba ugrott ée belefulladt. — Ma reggel 8 óra után nehány perccel, véletlenül ugyanabban a pillanatban, tekintett ki szobájának ablakán Uj Ala- dárné és Vass Hona, akik a Wesselényi-, Honvéd- és Peré nyi utcák kereszteződésénél álló közkút melletti házakban laknak. Mindketten csodálkozva látták, hogy a Perényi-út 1. sz. ház ajtaja felnyilik és rajta, teljesen felöltözve, kilép Dubniczky Jozefin volt dohánygyári munkásleány, akit már hosszú idők óta nem láttak — amint a környékbeliek beszélik, titkolt el mebaja miatt — az utcán. A leány vödör nélkül, határozott léptekkel, a kút felé tartott, Mondanunk sem kell, hogy az Egri Népújság ezáltal az eddiginél sokkal élénkebb tartalommal igyekszik szolgálni olvasó közönségét és minden száma úgyszólván szenzációt jelent. Március 31. én délután már félnégykor jelenik meg az Egri Népújság április l.-i száma és ugyanekkor kapható úgy iapkihordóinknál, mint az összes elárusítóinknál. tese után. Most azután végre sikerült elfogni Bethes Lajost, aki bevallotta, hogy egykor nagyobb vagyon ura és gőzmalom- tulajdonos volt a borsodmegyei Bélapátfalva községben. Az élet lejtőjén ily szomorúan lecsúszott embert a rendőrség, kihallgatása után, átkisérte a feir. ügyészségre. ahonnan csalódott arccal tért vissza: a kút ajtaja zárva volt. A leány néhány másodperc múlva már ismét a kút előtt állt, в a házukból kihozott kulccsal felnyitotta az ajtaját. Es a két asszony jól láthatta, amint a fiatal leány szótlanul, végtelen szenvedést kifejező arccal utoljára körülnézett, majd az alacsony kútkávát átlépve, egyetlen sikoltás nélkül, a szinte feneketlen, 23 méter mély, másfélméter széles kút tátongó szá jába vetette magát. A két nő, a borzalmas látvány hatása alatt riadtan rohant az utcára, a kúthoz, majd innen a leány szüleinek lakására. Hiába, a kútban már néma csend volt, csak lenn a mélységben, a csillogó víztükrön, jelezte nehány hullámkarika az imént lejátszódott tragédiát. Ezalatt megérkeztek a mentők, egyik társukat leeresztették a kútba és pár percnyi kínos^várakozás után, csuromvizesen, el- kékült testtel került a leány holtteste a földre, a szívgörcsök- ben eszméletlenül összeesett édesanyja mellé. A rendőrség bűnügyi osztálya a hullaszemle megejtése után folytatja a nyomozást az ÖDgyil- kotság előzményeinek és okának kiderítésére. Leégett a jugoszláv dinamitgyár. Grácz, március 30. A Tagepost jelentése szerint DugiRadban tegnap a » Pyramid* dinamitgyár leégett. A kár 5 millió dinár, Az újvidéki Magyar Kaszinó merénylője beismerte bűnét. Újvidékről jelentik, hogy a rendőrség által letartóztatott Rapaics nevű férfi, aki az újvidéki szerb újság munkatársa és az Orjana tagja, beismerte, hogy 6 robbantotta fel ekrazit- tál a Magyar Kaszinót. A nyomozást így a rendőrség befejezte és Rapaicsot átkisérték az ügyészségre. Az egri gimnázium győzelme az országos középiskolai tornaversenyen. Impozáns keretek között tartotta a Kisosz országos tornaversenyét március 27-én Budán az Attila utcai B. B. T. E. tornatermében. Az ország minden részéről sorakoztak fel a középiskolás diákok, hogy nemes versenyben vívják ki a győzelmet, óriási tapsviharban vonultak a porondra az egri gimnazisták. Vezényszó nélkül, zenekisérettel adták elő a kombinált gula-ka- rikagyakorlatoka*, melyekben a múlt évi dísztorna alkalmával, az egri közönség is gyönyörködött. A karikák szinpompája, a hibátlan ütemes gyakorlatok, végül a gúlák gyors, szemkápráztató váltakozása leírhatat-. lan hatást keltettek. A zsűri csak holtversenyben Ítélte az egrieknek az első díjat a kiskunfélegy- házai reálgimnáziummal együtt. Verseny után Werner Adolf dr. zirci apát vonta maga köré volt fiait és meleg kézszoritással fejezte ki örömét és megelégedését, hozzákapcsolva azt az óhajtását, hogy az egri gimnáziumot minden évben ott akarja látni a küzdők és győztesek között. Az egri gimnázium ezen győzelme újabb, hervadhatatlan szálakat fűzött ama babérkoszorúba, mellyel a Kisosz. vezetősége Szabó Ferenc testnevelési tanárt éveken keresztül megajándékozta. (B. M.) CjSiss Ezen a heten minden éjjel Velcsey István és az Irgalmasok gyógyszer- tára tart éjszakai szolgálatot Bicikliket és motorkerékpárokat lopkodott Budapesten az egykori dúsgazdag bélapátfalvai malomtulajdonos. (ЗДНВе facnt» W СИНХ» »«KW»*.'«**.» .те***, чя&шафЛюь A nyitott közkútba ugrott és belefulladt egy fiatal leány. Szemtanuk előtt követte el borzalmas öngyilkosságát. A rendőrség teljes apparátussal nyomoz az előzmények kiderítésére.