Egri Népújság - napilap, 1927/1
1927-06-02 / 124. szám
EGRI N&PUJSA» 3 1927. június 2. «reá*» vvnMWMM mu aim imiiiMiiiiiiiniii ii iHn ii w wn-|i iiwiitiwiiTiiwwaiw Tiiwi»MWiii>i>iMiw>wF¥i»rinnwnrtw iwww—aitfi ■mmwuiw»w< ratmmmammKmiumm kérem.) Ennek az eszmének a rokkantak között dr. Balázs Jenő ügyvéd volt a képviselője, akit az egész dolog értelmi szerzőjének tart. A feljelentést is ő tette meg ellene az ügyvédi kamaránál. Kijelenti ezután dr. Kőrösy, hogy ő nem kliens haj hászó, mert a rokkantakat nem ő hivatta magához, hanem Braun Károly városi főjegyző küldte hozzá a földigénylőket, aki kijelentette, bogy a főjegyzői irodában nem tűri az igénylők összesereglését, a parcellák számait sem hajlandó közölni velük, menjenek Kőrösy ügyvédhez, az is felírta a számokat. Ezután elmondta dr. Kőrösy, hogy mindenki tudta, hogy ő a választmány által megválasztott ügyvéd. A kialkudott honoráriumba, mely csak a birtokbaadás után volt esedékes, 800 □ öl után 13 és fél kilő búza járt neki. Az igaz, hogy felszólító levelében 15 kilóra kerekítette ki est az összeget. Csak azoknak küldetett fizetési meghagyást, akik aláírták az ügyvédi meghatalmazást. Hatvannégy rokkant ellen adóit be fizetési meghagyást, de esek harminchárom mondott ellent és csak huszonkilenc nem fizetett. Kőrösy ezután ellenbizonyítást ajánlott fel. Egyébként kérte a bizonyítási eljárásra vonatkozó kérelem elutasítását. Prettenhoffer Ödön fcir. törvényszéki tanácselnök délután íélháromkor hirdette ki p. határozatot, amely szerint a bíróság Kelemen Andor kérelmének helyt ad és a valódiság bizonyítását elrendeli; beszerzi az ügyvédi kamarának, valamint az egri kir. járásbíróságnak dr. Kőrösy Pálra vonatkozó iratait és a később kitűzendő főtárgyalásra beidézi a bejelentett tanukat. Fel akarta lazítani a magyar munkásokat. Budapestről jelentik: Feldmann Imre magántisztviselő röpiratot adott ki, amelyben izgatta a magyar munkásságot. A kir. törvényszék Méhes tanácsa lazítás bűntette miatt egy évi börtönre ítélte. Autókatasztrófa. Kolozsvár, junius 1. Lippa és Savanyúkút között az éles kanyarodónál egy autó felborult. Merkel Izidorná a fel- ismerhetetlenségigösszeronciolő- dott. Egy másik női utas agyrázkódást szenvedett. HÍREK- Eger, 1927. június 2. — Áthelyezések a pénzügyőrségnél. A m. kir. pénzügyminiszter Szó- tyory László pénzügyi főbiztost, gyöngyösi kerületvezetőt sátoraljaújhelyi állomáshellyel pénzügyőri előadóvá, — dr. Vitányi Albin pénzügyőri főbiztost, gyöngyösi szakaszveze- tőt pedig hódmezővásárhelyi állomáshellyel biztosi kerülstveze- tövé nevezte ki. Itt említjük meg, hogy a két kiváló tisztviselő általános megelégedésre hosszú ideig működött Heves vármegyében. Időjárás. Hazánkban a hőmérséklet a normális fölé emelkedett. Jóslás: Egyelőre igen meleg idő várható, később nyugatról zivataros esők. Az egri hősök temetőjének felügyelője köszönetét fejezte ki az egri Szociális Missiónak és a Mansz.-nak. Würth Lajos ny. alezredes az egri hősök temetőjének a felügyelője a következő levelet intézte az egri Szociális Missiő- társulat é« a Mansz. enökségének: »A folyó évi május hő 29-én megtartott »Hősök emlékünnepe« alkalmából az egri Mansz. és a Szociális Missió által gyűjtött 78 P 59 fillér, azaz hetvennyolc pengő 59 fillér összeget a hősök sírjának díszesebb karbantartása céljából köszönettel átvettem. Egyben a gyűjtést intéző fentnevezett társulatok tisztelt hölgytagjainak szives fáradozásukért leghálásabb köszönő- temet nyilvánítom. Az egri hősök temetőjének felügyelője.« — Itt említjük meg, hogy Csekó Gábor nagyprépost, pápai prelátus az egri Hősök-temetőjének karbantartására 100 P-t adományozott. Az egri pénzügyi palota építő- bizottsága a napokban tartotta első ülését. Megállapította, hogy a vállalkozó áldozatok árán is megtartja a szerződésben foglaltakat. Minden munkánál egri iparosok dolgozna«, kivéve a kőmíves-munkákat, amelyekre nincs elég helybeli jelentkező. A bizottság szerint minden remény meg van arra, hogy július l.-re tető alá kerül az egri pénzügyi palota. Cserkészdélután a polgáriban. A műsoros estek és délutánokba kellemes változatosságot vitt a polgári leányiskola íeánycser- készcsapatának ünnepélye, amelyet a nyári táborozás céljaira rendezett. A műsor kiemelkedő száma volt Niemtschiek Lujza parancsnok lelkes szép beszámolója és ezzel kapcsolatban a leánycíerkészasozgalota ismertetése. A kis leánycserkészek szavaltak. tornásztak és kát vígjátékkal kacagtatták meg a nagyszámú és előkelő közönséget. Az utolsó «szám a Bornemisszák viharos tapssal kiéért zeneszáma volt, * A Budapesti Nemzetközi Automobilkiállítás legérdekesebb látványossága a Mercedes—Benz Automobil Rt. 13-as számú kiállítóhelyé, ahol a legrégibb ké szítményű automobiltól a legmodernebb készítményekig minden időbeli gyártmány képviselve van. * A Mese. úszók javára június 3 án, este 8 órakor az Urániában rendezendő műsoros estélyen az Egri Leányklub tagjai két bájos táncjele- netet adnak elő. Okvetlenül nézze meg és hallgassa meg japán vendégünk magyarnyelvű előadását. Levente-versenyek. Vasárnap lélekemelő leventsünnep volt Be- kölcéu, melyen résztvettek az ottani egyesületen kívül Mikő- falva és Egercsehi leventéi is. Az ünnepség és verseny rendezésének főérdeme Beniezky Aladár földbirtokosé, kinek nagyfokú anyagi támogatása teszi lehetővé a leveDteintézménynek ezen vidéken valő példás és ör vendetes kifejlődését. A jól sikerült hazafias és tornaünnep, melyen 22 darab érdemérem osztatott ki a leventék közöst, Szabó János és Bicsánszky Mihály közs. jegyzők hosszas és kitartó előzetes munkáját dicséri. Ugyanezen napon volt Boraod- nftdasd és Balaton községek leventéinek háziversenye Balatonban, melyen gyönyörű programra keretében áldoztak a leventék az elesett hősök emlékének. Verseny után a jutalmai nyert ifjakat a plébánia udvarán tartott hazafias hangulatú majálisra látta vendégül Kádár József plébános, az ottani leventaegye- sület elnöke. * Gáspárdy Katinka államilag engedélyezett magánzeneiskolá- jának 1927. június hő 2 án, este */* 8 órakor a zeneiskolában (Gsiky Sándor-uica 2. sz.) tartandó növendék-hangversenyének műsora : 1. Lichner : Bunte Blumen, zong. Lukács Lőrinc; Chován : Keringő, Clementi: Szo- natiából Viváce, zong. Jansen Edith. 2. Lansfea: Rondő, L. Beethowen: »Für Elise , zong. Klein Éva; Novara: Valié, Felix Mendelssohn: Barcarolle, zocg. Németh Zoltán. 3. Poldini- Kigyősi: Rococo Gavotte, hegedűn Lukáts Bandi, zongorán kiséri Lukáts Lőrinc. 4. Mozart: Menuettzong. Adamecz Leo, Ozer- Dy: Etude, Schubert: Moment Musical zong.LátrányiEmmi. 5.Bach —Szendy: Prelude, Lhewinne: Humoreske, zong. Reitmann Klára; L. Beethoven: Ecosaises, zoog. Kugler Ilonka. 6. Moszkowszky: Spanyolíánc, hegedűn Pánczél György. — 1. L. van Beethoven: Szonáta 1. rész, Haydn: Seiss Capricco, zong. Havas Hanna. 2. F. Liszt: Valse d’ Adélé, zong. Planner Paula. 3. Mendelssohn: Jagdlied, Chopin: Impromtu, zong. Mednyánszky Mária. 4. Beriot: 7-ik hegedűverseny, I. tétel, zong. Istvánffy Tibor. 5. F. Liszt: Impromtu Valse, zong. Székely Miklós. 6. Beethoven— Bartók: Mondschein Szonáta. Adagio sostenuto, Alegreto, Presto agitato, zong. Demster Imre. Tanárok: Kalina Erzsébet, oki. hegedüművésznő. Schuller Margit oki. zongoralanár. Gáspárdy Katinka, a zeneiskola igazgatónője. Komoly zene iránt érdeklődőket szívesen látja az igazgató. * Uránia. Ciütörtökön 7*7 és 7j9 órai kezdettel, két sláger egy műsorban:»Pompadur nyak éke« dráma 6 felvonásban és •Az új direktor« vígjáték 6 felvonásban, főszerepben Bessie Lowe. — Jegyek előre válthatók a mozipénztárban. * Elhízott egyéneknél a természetes »Ferenc József« keserű- vízkura hatalmasan előmozdíja a bélműkődáat és a testet kőny- nyeddé teszi, több orvosprofesz- szor a Ferenc József vizet szív- elzsirosodásnál is roggei, délben és este egy-egy harmadpohárnyi mennyiségben rendeli. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban ás fÜBzeruzietekben. * Komáromy Ödön és Komáromy Mariska tanítványainak hangversenye június hó 4 án, szombatod délután 5 órakor lesz az állami polgári iskola tornacsarnokában. aaaaßaaaaaaaaaaaasaaaaaaat Színháznyitás. ■Eger város falragasz tábláin ős az üzletek kirakataiban megjelent Kardoss Géza színigazgató jelentése, amely szerint június 21.-én Herezeg Ferenc örökbecsű drámájával, az Ocskay brigadérossal, megkezdődnek az egri városi színházban az előadások. A színházi jelentés slágerekben, komoly irodalmi értékű előadásokban gazdag szezont ígér Egernek. Sorra kerülnek az összes Debrecenben már lejátszott darabok, operák, operettek, vígjátékok és a magyar színi irodalom legújabb termékei is. A színtársulat művészszemélyzete még a múlt évinél is kitű- nöbb. A múlt évben megismert kiválóságokon kívül Kolbay Ildikó, Dolgos Ida, Sárvay Rózsi, Szenczy Mária nevei jelentenek örömteljes meglepeiést az egri színházlátogató közönségnek. A társulatnak állandó ven- dégtagjai K. Voith Ilonka ope- reénekesnő, Halmos János a budapesti Városi Sziház tenorio- tája és Szőrűd Ferenc a m. kir. Operaház teaoristája. Tímár Ila, Halassy Mariska, Hermann Manci, Antók Ferenc, Krompachy István, Thurőczy Gyula, Nádassy József, Károlyi Vilmos természetesen most is tagjai a kitűnő színész gárdának. A színi évad szeptember végéig tart. A helyárak és a bérletek mérsékeltek. Ipari ügyek. FELHÍVÁS! Az Egri Ipartestület felhívja az alulírott szakcsoporthoz tartozó összes iparosokat, hogy csütörtökön, június hó 2-án az Ipar- testület hivatalos helyiségében, tagsági díjak megállapítása végett a saját érdekükben feltétlen jelenjenek meg és pedig: délután 5 órakor női kalapké- ezítők, mézeskalácsosok, kelmefestők, kőfaragók, kosárfonók, bőröndösök, szíjgyártók. 7a6 órakor órások, kalaposok, kéményseprők, kárpitosok, 6 órakor kádárok, bádogosok, \7 órakor kerékgyártók, borbélyok, aütók és molnárok. Lap tulajdonos; EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Kiadó: ÉRSEKI LÍCEUMI KÖNYVNYOMDA. Felelős szerkesztő: Kelemen Andor. Igazgató: Radii Károly.