Egri Népújság - napilap, 1927/1
1927-05-31 / 122. szám
EGRI NÉPÚJSÁG 3 1927. május 31. ■*' i ÖKHWW Wift® [IS8ßB«MK*S^^ y A paksi petíciót is elutasította a közigazgatási bíróság. tt csak hatezer pengő bírságban marasztalták el a peticionálókat. A városi tiszti orvosi állás behelyettesítése. Dr. Türk Szilárd 56, dr. Szilágyi József 48 szavazatot kapott. A szombaton délután megtartott városi közgyűlésen nagy érdeklődést váltott ki a dr. Szabó Ödön halálával megüresedett várod tiszti orvosi állás behelyettesitése. Az állandó választmány többségének javaslata az volt, hogy dr. Szilágyi Józsefet helyettesítsék be az állásba, míg a kisebbség dr. Türk Szilárd orvost kívánta behelyettesíteni. Radii Károly felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy dr. Szilágyi József orvos nem helyettesíthető ebbe az állásba, mert nincs községi tiszti orvosi vizsgája, ellenben dr. Türk Szilárdnak van. Radii Károly több képviseld aláírásával titkos szavazás elrendelését kérte. Trak Géza polgármester: A titkos szavazást nem rendelhetem el, mert a községi törvény csak a tisztújító széknél ír elő titkos szavazást. A behelyettesítés pedig nem tisztújító szék. Tehát csak a névszerinti szavazást rendelhetem el. A névszerinti szavazásnál dr. Türk Szilárd 56, dr. Szilágyi József 48 szavazatot kapott. így dr. Türk Szilárd lett a -helyettes tiszti orvos. 3H»»*B«^WS*S*********«BäHf A magyar borforgalom 1927 első negyedében. A Statisztikái Hivatal kimutatása szerint az év első negyedében kivittűnk bordőbort összesen 8392 métennázsát, amiből Ausztriába ment 5567, Csehszlovákiába 1012, Németországba 686, Svájcba 90, Belgiumba 91, Hollandiába 87, Dániába 209 és Lengyelországba 650 métermázsa. Ugyanakkor behoztunk Ausztriából 14, Csehszlovákiából 8, Jugoszláviából 26, Olaszországból 85, Franciaországból 15, Spanyolországból 24, Portugáliából 4 és Görögországból 187 métermázsát. Palackbor-forgalmunk igy alakul: behoztunk összesen 10 mé- termázsát, ebből Németország 2, Olaszország 2 és Francia- ország 5 métermázsával szerepel. Kivitelünk így alakul: Németország 24, Olaszország 5, Franciaország 1, Belgium 6, Hollandia 3, Anglia 4, Svédország 5, Lengyelország 13, Bulgária 1, Törökország 4, Brazília 1 és Kolumbia 10 métermázsa. Fehérnemű varrás és íparigazol- vány. ügy látszik, a varrónők ipara is szemetszúrt valahol, mert ki kellett mondani a kamarának, a szakvéleményt, hogy a fehérnemű varrás szabad ipar és annak, aki vele foglalkozik, semminemű képesítést kimutatnia nem kell s úgyis kaphat iparigazolványt. Budapest, május 30 A közigazgatási bíróság Szi- nyei-tanácsa ma tárgyalta a paksi választás ellen benyújtott fajvédő petíciót és alaki hibák miatt visszautasította azt. A biHÍREK — Eger, 1927. május 31. ~~ Az egri érsek megbérmálta a legnagyobb magyar dédunokáit. Dr. Ssmrecsányi Lajos egri érsek hétfőn, május 30-án, a déli érákban; az érseki palota házi kápolnájában a bérmálás szentié gében részesítette a legnagyobb magyarnak, gr. Széchenyi Istvánnak dédunokáit: Károlyi Sándor gráfot és Károlyi Alice grófnőt, gróf Károlyi Alajos ős Széchenyi Hanna grófnő gyermekeit. — Bérmaszülők voltak : gróf Károlyi László, akit ezúttal gróf Szapáry György helyettesített és Hadik-Barkóczy Klára grófnő. Az Emericana »Egedia« korporációjának szombat esti ülése. A közigazgatási tanfolyam hallgatóinak emericánás korporációja, az >Egediac, szombaton este, fél 9 órai kezdettel, priorának,dr.Öriás Nándornak vezetésé alatt, táborozással egybekötött ülést tartott a Dobó-téri internátus helyiségeiben. Az ülésen, melyen resztvettek az Agria testvérkorporáciő képviselői is, számos házi jellegű kérdés került megvitatásra, amelynek befejeztével Szabó Gyula ny. főjegyző, az Egedia delegátusa tartott felolvasást. Témája a jegyzői intézmény évszázados fejlődésének összefoglaló átpillantása volt, melyből éles logikával, finoman ötvözött mondatok keretébe öntve vonta le végső konklúzióját: a megértés, a zárt szervezetbe tömörülés és az ambiciózus munkálkodás egyedül célravezető útjaira való utalást. A nagy tetszéssel fogadott felolvasás után a korporáció lelkésze P. Oslay Oswald ferences házfönök beszélt a falvak népének a jótékonyság eszméi érdekében történd sorompóba állításáról. Előadásának sikerét legyen elég annyival jellemezni, hogy dr. Szabó Gyula, az egri járás fő- szolgabirája a beszéd végeztével felkérte a ferences házfőnököt, ismételné meg előadását a járás egybegyüjtött jegyzői előtt, egy külön erre a célra rendezendő sszejövetelen. — A komoly rész után a barátságos fehér asztalnál találkoztak a korporáció öregurai, leventéi ős aprőd- jai. róság végrehajtás terhe mallett 15 nap alatt lefizetendő hatezer pengő költségben marasztalta el a peticionálókat. A fajvédők ügyvédje Ulain Ferenc volt. Cserkészek a gyermekekért. A pünkösd hétfői gyermek virág- korzó rendezését az egri cserkészcsapatok vállalták el. így a korzó sikeres lebonyolítása biztosítva van. íme példátadó módon mutatja meg a fiatalság, mint lehet jövendő Nagymagyar- ország épületén vállvetve munkálkodni. A korzó résztvevői a ciecsemővédő női kórházban lévő irodájában délelőttönként jelentkezzenek. Súlyos testisérülést szenvedett a kutyaharapástól. Zombori László füzesabonyi vendéglős farkaskutyája vasárnap este úgy megharapta Török Vilmos besenyőtelki gazdát, hogy az 8 napon túl gyógyuló súlyos testi sérülést szenvedett. A füzesabonyi csendőrörs az esetről jelentést tett az egri kir. ügyészségnek. Magánlaksértés. Veres (göndör) János besenyőtelki napszámos az elmúlt éjjel bement özv. Halko Andrásné besenyőtelki asszony udvarába. Amikor Hal- koné többszöri zörgetésre sem akart ajtót nyitni, Veres János öklével betörte a ház udvari ablakait. A Eagy zajra elősietett szomszédok vezették ki az özvegyasszony udvarából Veres Jánost. * Házasság. Heringh József és Hágen Margit ma délután tartják esküvőjüket a főizékeiegy- házban. * Legényegyleti hírek. Ruppert Antal kádármeater a bécsi egyletnek való ajándékképen egy kis Göre-hordőt ajándékozott. — Paulovits Lajos 40 pengőt, Balázs József 4 pengőt adományoztak a bécsi út költségeinek fedezésére. — A legőnyegyleti dalárda karnagyának, Meiszner Imre úrnak, szombaton este szerenádot adott. * Műsoros estély június 3.-án este 8 órakor az Uránia helyiségében ; Dsuic8iro japán tanár magyar nyelvi előadása japánról, színes vetített és mozgóképekkel. * Pünkösdi olcsó árusítás. Szőnyeg, linoleum, bőrvászon, férfi és női fehérneműek, harisnyák, keztyűk, nyakkendő különlegességek és mindennemű úri divatárúk gazdag választékban. Kardos Sándor szőnyeg és űri divat osztályában, Balkay-féle ház. * Az Egri Izr. Dalárda június hó 4 én, szombat este táncestélyt rendez a Tulipánkertben. * Pünkösdi vásár. Kész férfi, fiú és gyermek ruhák. Női selyem és mosó ruha újdonságok rendkívüli olcsó leszállított árakban. Kardos Sándor, Agrár-palota helyiségében. * Urológia-, vese-, hólyag- és vég - télbetegeknél a természetes >Fe- renc József« keserüvíz gyorsan csökkenti a székelési zavarokat. Kórházi bizonyítványok elismerik, hogy a Ferenc József viz biztos és kellemes hatása következtében állandó használatra rendkívül alkalmas. — Kapható gyógyszertárakban, drogériák- aan és füszerüzletekben. * Két sláger az Urániában. Kedden y47 ős 729 órai kezdettel: •A fekete paradicsomi (A láva) kalandos filmregény 6 felvonásban, főszerepeit Madge Bellamy és Edmund Lowe játszák és »A fenevad« ugyancsak hat felvonásban kerül bemutatásra, melynek főszerepét Buck Jones alakítja. Jegyek előre válthatók a mozipénztárban. SPORT. Mese: Gyak 1:1 (1:0.) Május 29.-én vasárnap délután a Mese csapata Gyöngyösön szép számú közönség előtt játszotta a tavaszi szezon utolsó, s egyben a legkeményebb bajnoki mérkőzését. A Mese csapata tartalékosán állt ki, azonban igy is nagyon szépen megállotta helyét a Gyöngyösi A. K. csapatával szemben. A mérkőzés első félideje még simán ment el, de már látszott, különösen az első negyed óra eltelte után, amikor is a Mese berúgta gólját a Gy.A.K kapujába, hogy kezd durvulni a játék s hogy a gyöngyösiek testi erejüket is nagyon igénybe veszik a szépen kombináló s jól játszó egriekkel szemben. A Mese nagyon veszélyezteti a gyöngyösi kaput s a további góltól csak ügy szabadult meg a Gy.A.K., hogy több mese játékost lerúgtak ügy, hogy már azok nem mertek tovább ügy játszani, mint ahogy megkezdték ■ így az első félidő további fontosabb esemény nélkül telt el. A második félidő már erősebb iramú volt, amennyiben a Gy.A.K. mindent elkövetett, hogy kiegyenlítsen. A sző szoros értelmében, egyenesen arra játszottak, hogy a Meséből minél több játékost tegyenek ártalmatlanná. Ez többé kevésbbé sikerült is nekik. A Mese mindezek ellenére nem egyszer teremtett a Gyak.-nak igen nehéz RENCSÉN ♦ TEPLIC (Szlovenszko) gyógymódja három betegségi csoportra szorítkozik: 1. reuma, 2.köszvénij, 3. ischias. Legerősebb hőforrások és iszapfürdők, Pensió-lakás 40 Kc-tól. Informatio: Ä fürdőigazgatóság útján.