Egri Népújság - napilap, 1927/1
1927-01-16 / 12. szám
4 mm népújság 1927. január 16 A Cifranegyedi Ifjúsági Egyesületben f, hő 16 -án, vasárnap deiuíén dr. Szabó Vilmos várm. közig, gyt’k., az egyesül út h. igazgatója tart ismeretterjesztő előadást. * Vallásos est. Ma vasárnap este 6 őrekor a református templom ban vallásos est. A református istentiszteletről előadást Űrt Szalonnáé János hitoktató lelké-iz. * Olvassa el a mai számunk színházi rovatát * A Magyar Katholikus Almanach. A pápai udvar és a bibomoKi testület kimerítő ismertetésével. A magyar katholikus papság és tanügy teljes névtárával. Az Országos Kath. Nagygyűlés összes beszédeivel és» a szent évi zarándokotok leírásával. Tudományos, irodalmi és művészeti cikkekkel. Fényes kiállításban közel 1000 lapon. Öt műmelléklettel, 18 teljes oldalú és 212 szövegképpen Megjelent és már kapható: az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. Ára smatőrkötésben 10 pengő. *Az Elzevir január 18 án, kedden este 8 órakor csak egyetlenegy előadásban kerül bemutatóra. A szerdára megváltott jegyek keddre érvé nyesek. * Heti, havi, könyv és egyéb nap tárak nagy választékban kaphatók az Egri Keresztény Sijtó- szövetkezet könyvkereskedésében. * Csupa derű és kacaj az «Elzevir. — Győződjön meg róla! * A Hatvan II. negyed rk. Olvasó kör folyó hó 16-an (m ) délután 4 órától 12-ig saját helyiségében táncmulatságot rendez. Belépti díj 8000 korona és a vigalmi adó. Eger város földmi ve* fiatalságát ezúton hívja meg az Elnökség. Heti műsor az Urániában. Ma három előadásban 4, 6 és 8 órai kezdettel: »Bagdadi tolvaj« Douglas Fairbanks csoda filmje, melyben az «Ezeregyéjszaka« meséi elevenednek meg előttünk 12 pazar kiállítású felvonásban. Hétfőn és kedden: •■Uram ir- galmasz/» napjaink legmegrázóbb sorstr-igédiája, O^cil B de Mille, a világ legnagyobb filmrendezőjének alkotása 8 felvonásban, főszerepben: Vera Reynolds és H. B. Warner. — Fridolin burleszk. Angol és Pátria híradók. Szerdán és csütörtökön Nicsevo« (A tenger rabjai), dráma a tenger fenekén. — A «Csata című film testvérfilmje 9 felvonásban. Fix-Fox burleszk, Gaumont hiradő. — Pénteken, csak egy napig, kivételesen 3 előadásban 4, 6 és 8 órai kezdettel, cs a k férfiaknak: «Nyissátok ki szemeiteket« nagy kultúr film. Dráma a fiatalság könnyelműségéről. Az előadásokat Dr. Karikás József orvos úrnak ismeretterjesztő beszéde vezeti be. E fiim titkolódzás nél kül felvilágosít mindarról, amit a fiatalságu-ik a serdülő korban tudcia kell. — Szombaton: »Csákó és kalap« vidám történet a régi békebeli katona életből 8 felvonásban, melynek főszerepeit Mindtszenthy Mária és Harry Liedke jáíszák. Jegyek előre válthatók e Kaszinó uccai mozipénztárban. * Legényfogók a Legényegyletben. A farsangi időben a Katholikus Legényegyletben a szokásos le- gényfogőkat minden vasárnap este ismét megtartják, melyre az egyleti leányokat és fiúkat ezúton is meghívja a Vezetőség. * Dr. Fógel Forgács Antal, a Nemzeti Szinház művésze lép fel kedden az Elzevirben A csütörtökre kiadott jegyek becserélhetők. * Ügyvédi határidőt aplók kap hatók az Egri Keresztény Sajtő- szövetkezot könyvkereskedésé- ban. SZÍNHÁZ. Az Elzevir egy könyv, amely főhőse Hevesi Sándor nagysikerű 3 f Jvonásos vígjátékénak. Az Eizeviromok a 16. és 17. században láttak napvilágot s nevüket az 1540 táján született Elzevir Lajostól vették, aki megalapítója volt annak a híres könyvkiadó-cégnek, amely — a mostani fogalmak ezerint is — remek könyvkiadmányai- val ámulatba ejtette az egész vilégot, — Egy ilyen Elzevir ma kincseket ér. Éppsn ezért használja az írő átvitt értelemben színdarabjában, amely poe- tikusan megírt szerelmi regény, tele-teie sok mulatságos jelenettel. Ehhez a darabhoz a drámának semmi köze sincsen. A benne lévő figurák, mied mulatságosak, akik gondolkodásukkal ős cselekedeteikkel mindenkit kacagásra késztetnek. — Azonban mulatságom tárgya mellett i* finom, szóval tipikusan előkelő kamaradarab. — Dr. Fógel Forgács Antal, a Nemzeti Színház tagjának fellépése pedig egyenesen kiemeli ezt az előadásit, mert benne Nodier tanár szerepét alakítja azzal a művészettel, amelyet a fővárosi lapok nála egyhaugúlag elismernek. A darab többi szerepei is mind elsőrangú kezel ban vannak, mint: Forster Tiboraé, Hevesy Gusz- távné, Lestál Anna, Staud Mária, Nagy László, Marossy József, Jakab József, Hornyák Miklós, és Kapor Elemér kezeiben. Az előadás iránt, smely január hő 18. án kedden este 8 órakor lesz a Városi Színházban, igán nagy érdeklődés nyilvánúl meg. A jegyeket Diviaczky Gy. illat- szertárában árusítják. Műhelyáthelyezés. Értesítem a mélyen tisztelt közönséget, hogy asztalos- műhelyemet Rmoény-u ci 1. s-zám alól Vásáriér 1. szám alá (Egri Nyomdával szemben) helyeztem át. Tisztelettel: Frankó Endre ! ♦ asztalos mester. Ön nem mos helyesen! Minden háziasszony panaszkodik, hogy a mosás »re'tene- tesen drága«. Hiába töri a fejét, hiába számol, mégsem jut eredményre. Ha olcsóbb gyártmányokat vásárol, akkor nem nyer semmit, ez bizonyos, mert régi és igaz mondás, hogy olcsó hűsuak híg a Uve. Itt ia áll az, hogy a legjobb a legolcsóbb és hogy ez az egyedüli módja annak, hogy a ház kincsét: a fehérneműt helyesen kezeljük. Az a kérdés tehát, van-e mód arra, hogy a mo3áat olcsóbbá tegyük anélkül, hogy az hátrá nyára lenne a fehérneműnek. Igenis van, — sőt ez a mód igau egyszerű. Nem szükséges hozzá egyéb, mint hogy a háziasszonyok egy kicsit tanuljanak és hogy szakítsanak a mosás eddigi módjával, amely talán jő lehetett a háború előtt, de ma, a mostani drágaságban, semmiesetre sem gazdaságos. Mossunk helyessn t — ezt követelik a mai idők 1 Szakítsunk avval, hogy válogatás nélkül hasznáijuuk mindenféle mosőeszközt, szappant é« íz^ppanport. Szakítsunk avval, hogy a nagyanyáink napjaiból származó mosási módszereket használjuk gondolkodás nélkül a mostani idők megváltozott viszonyai között is. — Bizonyos hogy a fehérnemű kezelésében a háziasszony régi megszokáíok rabja ; épen ezért nem is tudja elképzelni a mosást máskép mint a legnagyobb fokú szappanhasznátat’al. Da épen ebben rejlik tgyik főoka a mosás drágaságának. Ha a háziasszony PERSILT használ, ami tudvalévőén bőségesen tar- talmazaa a legfinomabb elosztásban a legjobb szappant, akkor minden további szappan használat nem egyéb teljesen felesleges költségnél, ami emeleti nem is mozdítja elő a mosás eredményét. Könnyen meg győződhetik erről mindenki egy e!l npróbával. Aki Persiit használ, annak egyedül csak pertilt kell alkalmaznia, — de természetesen a legpontosabban kell igazodnia a használati utasításhoz, mert csak így biztosítja a Pertil legjobb kihasználását és a 1 hető legeredményesebb mosást. — Gyakran figyelmen ki vül hagyják azt a máiik követelményt is, hogy a fehérneműt csupán egyszer kell kifőzüi. A Persil használata mellett teljesen elégséges, ha a fehérneműt csupán egyszer és mindössze egy negyedóra hosszét főzik ki. Az ismételt kifözés időveszteséget jelent, amellett pedig — ami ma még nagyobb suliyal esik latba — jövel több tüzelőanyagot használ el. Ez a két dolog a titka az olcsó mosásnak; igy érhetünk el nagy meglakáritást, szénben, időben és anyagban! A fo ltos azonban az, hogy rgyszer csakugyan próbát tegyünk, még pedig teljes komoly eáí gal és minden előítélet nélkül. Arról van sző, hogy az egyik legfontosabb házib*r.-nde zést lényegesen egyszerűbbé tegyük és hogy tetemes megtaka ritásokat érjünk el; ez csakugyan megéri, hogy legalább egyszeregy kísérletet végezzünk. Igen sok példát tudnánk felső rolni arra, hogy olyan háziasz szonyok, akik kezdetbsn maka csul tagadták, hogy as egyszeri kifözés PerzilleU! elégséges a kifogástalan mosás biztosítására, helyes kisólet után örökre belátták tévedésüket és most valóságos elragadtatással nyilatkoznak ennek az eljárásnak előnyeiről. Ami a szénhatználatoí illeti, itt is már egy ellenprőba mindenkit meggyőzhet arról, hogy mennyivel kevesebb szenet kell ennél az eljárásnál fogyasztani és hogy mennyivel kevesebb így a kiadás. Ez a nyitja anoak, hogy mind több háziasszony alkal mázzá épan most, kizárólag a Perziil mosást.Oiyan mosási módszer ez, amely a legnagyobb fogban egyszerű és kényebues, emellett — ami ma különösen fontos — a mosást az elképzelhető legolciőbbá és leggaz- daságosabbá teszi! JILEK KÁROLY tűzifa és szénkereskedése Eger, Széchengi-utca 17. Kaszinó-épület. Telefonszám 10. Fiókmegrendelési hely: Huny.íditéd tőzsde (Veicsey ház) Szállít — házhoz is — legjutá- nyosabb árakban száraz, egészséges tűzifát, elsőrendű esibaji salgótarjáni, páifalvi és valódi baglyasaljai darabos szenet, továbbá prima porosz diószenet és budapesti gázgyári diókokszot. — Konyhatüíelésekre, mosókonyhába és kertészeti melegházakba is kiválóan alkalmas salakmentes berentei darabos szén házhoz szállítva mázsánként 2 P 88 f árban. Motor- és csépőgép- tulajdonosok mezőgazdák figyelmébe! A m. kir. P. M. engedélye alapján Eger város és vidéke részére adó- és illetékmentes benzin és petroleum eladására * szabadraktárt létesítenünk és így ebben állandóan nagy készletet tartunk. Felhívjuk mindazok figyelmét, kik adómentes benzin használatára jogosultak, hogy bennünk t Saját érdekükben mielőbb felkeresni szíveskedjenek. Az engedély kéréséhez szükséges nyomtatványokkal és minden irányban felvilágosítással szívesen szolgálunk. Egri Kareskedelmí Részv.-Társ. Autó, motorkerékpár, hócipő, sárcipő és mindennemű GUMIK JAVÍTÁSÁT vulkanizálását garancia mellett készíti a Haltéri Gumijavitó-üzem. Pontos kiszolgálás! ¥ ¥ Szolid árak!