Egri Népújság - napilap, 1927/1

1927-04-21 / 89. szám

Ára 16 fillér (2000 K), vasárnap 24 fillér (3000 K). Eger, 1927. április 21. csütörtök. XLIV évf. 89. sz a Előfizetési díj postai szállítással: egy hónapra 3 pengő 20 fillér, negyedévre 9 pengő 60 fillér. POLITIKAI NÁPILAP Főszerkesztő: Dr. Óriás Nándor. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefonszám: 11. egyensúlya s népességének egész exisztenciáia. Az aratástól persze még jó harmadfél hónap választ el, a szürettől m9g idestova félesz­tendő ■ addig ezer veszély le­selkedik a mindennapi kenye­rünkre. És ugyanannyi gond, aggódás, izgalom fogja időről- időre végigszántani lelkünket. A saját hétköznapi gondjaink közé elsáncolva, nem fogunk-e megfeledkezni a magyar jövő­nek nemcsak reánk, de legfőké- pen utódainkra kiható fontos­ságú, lélekbemarkolni hivatott nagy problémájáról?! És lesz-e elég erőnk a saját polgári nél­külözésünk szikkadt kenyeréből letörni ős feláldozni egy dara­bot azért, hogy a fiainknak vagy az unokáinknak itt egykor ismét kalács teremjen — talán?! Beethoven emlékhangverseny az egri városi színházban. Tavaszi gondok barázdálják a homlokunkat s j ezek a gondok mostanában év- \ ről évre visszajárnak. Ezidén semmivel sem csekélyebbek, mint a múlt esztendőben valának, de ■őt az egri ember számára jelentékenyen megszaporodtak tavaly óta. Megzavarják az ál­munkat és megkeserítik amúgy is kevés örömünket. Ürmöt ke­vernek ünnepi poharunkba s állandóan keserű tőlük a szájunk íze. Ilyenkor pedig, ünnepek utáD, mikor lassan ujűl meg a gazdasági élet lendülete, külö­nösen is birtokba veszik lelkün­ket a gondok. A tegnapnak s a mának nyo­mása holnap még bizonyára re­ánk nehezedik. Ezzel a gondo­lattal már meg ie tudnánk ba­rátkozni. De enyhülni fog-e a terhek súlya holnapután s nem érkezik-e a kedvező fordulat számunkra későn? Ki tudjuk-e heverni valaha, amit évek sora óta reánk mér a szomorú ma­gyar sors és nem fog-e nyomása alatt nyomorékká görnyedni a jövő nemzedék is?! A gyerme­keink, akiknek a magunkénál nyugodtabb, boldogabb, embe­ribb életet óhajtanánk. Ez az a kérdés, mely különösen is reánk mered az ünnepek csöndjében, mikor nem kell tartanunk a végrehajtó látogatásától s nem prezentálnak kifizetésre egy-egy jóformán már elfelejtett számlát. Súlyos kérdés biz’ ez ős ez szedi csak igazán redőbe homlokunkat. Szinte megkönnyebbűlésszám- ba megy, hogy elmemkülhe- tünk előle a mindennapi élet aktuálisabb gondjai közé. És azon kezdhetjük törni a fejünket — valóban itt az ideje — hogy honnan teremtsük elő a májusi házbért s vájjon okvetlenül szükséges lesz-e törleszteni a leg­közelebbi váltőlejáraikor. És bele­temetkezhetünk 8Z agrárország népének mindenkori életbevágó kérdésébe : milyeneknek mutat­koznak a terméskilátások a mos­tani állapot szerint? Hiszen az őstermelő ország egész boldogu­lása egyetlen ütőkártyára va­gyon feltéve s a természet sze­szélyétől függ az ilyen állam gazdasági mérlege, pénzügyi Egerben, a városi színházban ünnep volt tegnap. A zenemű­vészet ünnepe. Ünnepi díszt öl­tött a színház, ünnepi diszt a közönség lelke. Virágok díszí­tették a színház belsejét; hálás kegyelet a közönség szivét. Az emberiség egyik legnagyobb alakját, a világi zeneirodalom minden idők legkimagaslóbb lángelméjét ünnepelte Eger, akinek törékeny testét száz év­vel ezelőtt fogadta magába az anyafőid, lelke pedig itt ra­gyog, világit közöltünk ma is és világítani fog évszázadok múl­va is. Kettős szellemi élvezetben volt része a színházat zsúfolásig meg­töltő közönségnek. Az egyik volt a lángelméjü költő Beet­hoven remekműveinek hivatott egyénektől való előadása, a má­sik annak a szemlélete, hogy Eger nem maradt ki abból az óriási koncertből, amely minde­nütt az egész világon, ahol a műveltség gyökeret vert, elhang­zott a Beethoveu-centennárium alkalmából. Sajnos,a klasszikus zene régóta pihen már a «magyar Athénben.» Fáradtan, mozdulatlanul. Beetho­ven nagy szellemének kellett visszajönnie, hogy fölkeltse nyu- govásából. Elismerés illeti azt a néhány buzgó, lelkes egyént, élükön Sturm József siketnéma- intézeii tanárral, akik fölvetették az ünneplés eszméjét, s nem sajnálták a fáradságot, önzetlen munkát a 60 tagú zenekar össze­állítására s a hangverseny meg­rendezésére. Bolca gondolat volt a rendező­ség élőre elnökül a város pol­gármesterét kérni fel, mert így nem csupán egy lelkes csoport ténye az emlékünnep, hanem Eger városáé, s ennél az ese­ménynél nem maradtunk kivül azon a sűrű növényen, amely a művelt nyugatot elválasztja a szélső kelettől. A hangverseny művészi oldala már a nevénél ős műsoránál fogva magában hordja fényét és jelentőségét. A zene világnyelv, amelyet egyformán megárt a föld minden népe. Ezen a nyelven legszebben, legfönségesebben Beethoven 6zólt a nemzetekhez. Ezt a nyelvet, Beethoven örök­becsű nagy műveit, szólaltatták meg a hangverseny művészi magaslaton járó szereplői. A hangverseny minden szá­ma magas színvonalon álló mű­vészi részlet volt. Hiszen vala­mennyi Beethoven alkotása s mind hivatott egyének kezébe jutott. De a csúcsnak, a bérc­nek mégis az V. szimfóniát kell tekintenünk. Bethoven is ebben a műfajban nőtt nagy mesterei, Mozart és Haydn fölé, s ezt fej­lesztette kolosszális méretűvé. A C moll szimfóniába bele vitte az emberi lőlek minden hullám­zását, a mély érzelmeket ős erős indulatokat. Hallatszik benne az indulatok kitörése, a lélek vívó­dása. Kiérzik belőle a zokogás, szenvedélyes fölkiáltás, panaszos sóhajtás ; de kihallatszik a fáj­dalmak béklyóiból fölszabadult lélek örömujjongása, diadalkiál­tása, halk suttogása is. S a zenekar, élén nagy tehet­ségű vezetőjével tudta követni a lángelméjű költőt. A primhe- gedűk sirámos fölsikoltásai, majd halk, szelíd éneklései ; a másod és mély hegedűk diszkrét kísé­rete; a csellók búgó, panaszos hangja; a nagybőgők kikitörö mennydörgése, a rézfuvők eré­lyes beleharsogása; a kibonta­kozott viharos harmóniák s a vissza lecsöndesült halk akkor­dok hűen kifejezték azoknak a zenei gondolatoknak csodaszép tömegét és lelki tartalmat, ame­lyet ez a szellemériás belevitt nagy alkotásába. Az a fenség, az a szingazdaság, az a klasz- szikus forma, amely az V. szimfóniának biztosítja a jövő századok művelt nemzedékeit, sok helyen idegrázóan bontako­zott ki a közönség édes béklyóba kötött lelke előtt a művészi ma­gaslatra emelkedett előadás ha­tása alatt. Amit itt Huszthy Zoltán az ő kiváló zenei műveltségű 60 em­berével s az ő bámulatos vezető képességével, rendkívüli zenei intelligenciájával produkált, a zenekar állandó lendületben levő hosszú gyakorlata nélkül, ez előtt csodálkozva kell meg­hajolnunk. Az orkesztrális zenei előadás­nak legfőbb kelléke, legnagyobb értéke s egyben leggyönyörköd- tetőbb vonása a fegyelem, s en­nek eredménye, az egységes ösz- szesimulő játék, amelynél fogva a zenekar egyetlen óriási hang­szerré válik a karnagy kezében. Ezt a fegyelmezett, összesimulő, kifejező előadását hallottuk azV. szimfóniának, mint egyfelől a kiváló teknikai készültséggel s a karnagy vezetése iránt teljes fogékonysággal rendelkező ze­nekari tagok, másfelől a zenemű szellemébe mélyen behatoló kar­nagy értékes szép sikerét. A legnagyobb dicsérettel kell megemlékeznünk a zenekar lé­lekkel teljes játékáról, a dina­mikai eszközök művésziesen fo­kozatos alkalmazásáról, a gyö­nyörű halk pianők gyöngéd fi­nomságéról, a forték kitörő ere­jéről. Nagy értőket láttunk a 60 tag játékának bámulatos egyen­letességében, a szólamok erejé­nek arányos beosztásában; a kiemelkedésre szánt szólam-ré­szek diszkrét erősítésében s a többi hangszerek halk, de nem túlzott visszavonulásában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom