Egri Népújság - napilap, 1927/1

1927-01-06 / 4. szám

1927. január 6 S1GRI KÉPÚJSÁG 3 Egy magyar fiú évekig kóborolt roman katonákkal és most nem tudja, honnan való. A debreceni rendőrséghez a nyiréb ányi ren- dőrfeirendeltségiől hétfőn dél­előtt őrteeité* érkezett, amely' szerint elfogtak ott egy 16 éves fiút, aki a határon U;l«vól nél­kül jött át magyar területre. A kihallgatás során a fsu elmondta, hogy Kis Jánosnak hívják és azért jött át román megszállt területről, hogy a szüleit meg­keresne. Elmondta, hogy a ro mán meg»zállás idején több tár­sával elment a szülővárosa pia­cán táborozó román katonák gépfegyvereit nézegetni és ami­kor a katonák felszereltek ős vonatra ültek ő is velük ment. így került román katonák közé, akik magukkal vitték magyar területről. — Én hat éves bo­romban kerültem a 81. rónán gyalogezred katonái közé — mondta —és 1925-ig román csa­patoknál voltam mini polgári alkalmazott, küldönc, kifu!- gye­rek. Gyulaftíhérvárosí 1926 ban ®gy szállódéban poitla lettem é* ott szolgáltam egy ideig, amikor egyik f lebbvalőm Nagy- ©nyedre Küldött egy levéllel. A nv.gyimyeöi rendőrség elfogott és mivel nem volt igazoló Írá­som a határra tolonooU. A kis kóborgő a rendőrség kérdéseire nem tudta megmondani, hogy milyen városból vit ék maguk­kal a román katonák. — Arra emlékszem — mondta, — hogy az anyám du znókat hizlalt, volt tengeri földünk és egy kicsi hú­gom. Az apám a harc^rra ment, úgy mondta az anyám nekünk. Abban a városban, s hollók tunk, a piactéren volt egy templom és mellette egy iskola. A pi c mel­lett mozi volt. Volt két állomé#« a városnak és a városhoz közel fekvő erdő mellett egy nagy gőzmslom volt. A mi utcánk ki volt kövezve, de etek a szom­széd utcában volt villamosviiá- gitás. A román katonákkal szü­lővárosomból etoszőr Tokajba mentem, majd Szolnokra, ahol c«ata volt. Szolnokról mentünk aztán Erdélybe. Érmibályfilvá;i beszéltem egy román emberrel, aki nekfioi azt mondta, hogv a 81. ezred katonái Nyíregyházá­ról vittek magukkal. Éa öbbet elmondani magamról nem tudok — fejezte be beszédét a kato­nákkal kóborló Kiss János. A debreceni rendőrség felkéri azo­kat, akik tudnak valamit a ro­mán megszállás idején eltűnt kisgyermekről, hogy jelentkez­zenek, mivel csak ilyen módon lehetséges megtalálni Kiss János szüleit. Meglopta a lakótársait és meg­szökött egy egercsehii bányamun­kás. Szabó Sándor 35 éves egar- csshii bányamunkás a vele egy szobában lakó Szeniszlő Ferenc, Boző János és Bakk&i Jőz«ef bányamunkásoktól 2 600 000 ko­ronát és sok ruhát ellopott és megszökött. A hatóságok elren­delték Szabó Sándor körözését. Előállítások csavargásért Az egri rendőrség BocLolai Andrásoé Szűz uícai és Barta Rózái verő- ezslai lakosokat csavargásért előállított«. A rendőrbirő ma délelőtt Bodolai Andrásáé ügyét tárgyalta le éa a foglalkozás nélkül élő asszonyt 8 napi elzá­rásra ítélte. Az Egeden fekvő terepfelvétel i gúlát a túristák egri Bükk Osztályá­nak adományozta a pénzügyminisz­térium. A Magyar Turista Egye tüieí egri Bükk Osztályának a pénzügyminisztérium raegenged- te, hogy az Eged h< gytetőn épí tett, álló, 20 méter magas gúla f sí anyagát tisztén r ltruisztikus célra felépítendő kilátótorony­hoz felhasználhassa. Az állan- dósitási kő azonban, mint három­szögelési fixpont, továbbra ie i»3gm->rad. Az egri Bükte-Osz- íáiy az egedi gúlái a dr. Szmre- csdnyi Lajos én az Okolicsányi Imre navét viselő kilátótornyok­nál fogja felhasználni. Átalakítások a József fürdőben. Mint értesü ünk a József fürdő 24 fokos langyos medencéjét a jövő hónapban kőt medencére alakítják át. Az egyik medenca vize 24 fokos lesz, a másik me­dence vize pr-dig 30 fokos. A nagy medence 38 fokos marad, lay a közön -ég háromféle hő­mérsékletű vizet használhat. A fürdő teljesen átfűsve áll a kö­zönség rendelkezésére. Hatszázezerkoronás adóssága mi­att a halálba , menekült egy fiatal asszony. Tegnapelőtt reggel Eger- csehi községben Kádár György- né 19 éves fiatalaaszony marő- lúgg 1 megmérgezte magát é* tegnap reggelre az Irgalmss- nővérak egri kórházában ki- szenvedett. — Kádár György egercsehii bovácsmester egy hó­nappal ezelőtt vette feleségül az öngyilkos gyermek-asszonyt. A fiatal pár életének harmonikus boldogságát az első perctől kezdve az anyagi gondok za­varták. A férj munka nélkül tengődött, míg végre reá»zSnta magát, hogy a szomszédos bá­nyatelepre járjon át a tárnákba, ezanet fejteni. Kis háztartásuk azonban löbb pénzt emésztett fal, mint amenyit Kádár György keresett, úgyhogy az egyhóna­pos házastársakon már hatszáz ezerkororsás fdösaög kifizetését követelték a hitelezők. A gyer­meki sorból asszonnyá lett Ká­damé több ízben panaszkodott is az uráaak, hogy ő ezt a hely­zetet nem bírja tovább, valami úton-mődon változtatni kell az életük során. Tegnapelőtt reggel a Kádárák portája előtt járó­kelő szomszédok különös nyö­szörgésre, elfojott jajkiálíásokra lettek figyelmesek. A bezárt aj­tókat betörték és a főidőn fekve találták Kádárnőt, emint félig eszméletlenül vcmögloM. Nem messze tőle pádig üresen hevert a lúgos edény. A fiatal asszony minden kétséget kizáróan ön­gyilkos lett. Mőg aznap dél­után beszállították Kádár György- nét az Irgalmasnővérek egri kórházába. De hiába való volt minden orvosi beavatkozás, a mézeshöteit élő 19 éves asszony a 600 ezer koronás adósság miatt elkövetett meggondolat­lanságának áldozata lett, iszo­nyatos kínok után tegnap reg­gel meghalt. Akik az országúton gyógyították a reumát. — Hárommilliót vette« a «jő.anácaért.» — A törvényszék elrehdelte a kuruzsló házaspár körözését. — Szúnyog Andráané görömbölyi asszony az elmúlt napokban megjelent a hejőcsabai cseudőrségen és elmondotta,hogy vakmerő szélhámosoknak esett áldozatul. — Évek óta fájt a lábam — panaszolta az egyszerű földffiívc-s asszony — és mindent elkövettem gyógyulásom érdeké­ben. Nagy örömömre szolgált, amikor megjelent nálam Csóka Kálmán miskolci lakos és fele­ssége, akik elmondották, hogy nagyszerű szert tudnak beteg­ségemre. Azt t&náoaolták, hogy menjek ki az országúira, ahol a régi feszület előtt párnákon térdeljek és így imádkozzam meggyógyulásomért. Megígérték, hogy másnap már olyan egész - séges lesz a lábam, hogy akár mehetek vígan táncba i«, mire én örömömben hárommillió ko­ronát adtára át tsnácrsdőimnak. — Hiába tartottam be azonban utasításaikat, lábam nem gyó­gyult mag, sőt még azóta bete­gebb vagyok. — Miután nyilván­való volt, hogy szélhámosoknak esett áldozatul a gőrömbölyi asszony azonnal megindították Csóka Kálmán és felesége ellen a bűnvádi eljárást. * Ébredők I A muli év decem­ber ho 31 én elmaradt közgyű­lést 9-ób, vasárnap d. e. 11 óra­kor a városháza nagytermében tartjuk meg. Legyetek ott mind­nyáj-in. Elnökség. * Az iparoskor műkedvelő gárdája vizkereszt napján fél 5 órai kezdettel r “idézi első kuLűr- délutánját a Katbolikuí! Legény- egylet dísztermében. Műsor: 1. Egri Polgári Dalkör énekszáma. 2. Tuaotidálszkyné, Gyuki Ma­riska szaval. 3. Fríndt Jenő ér­seki titkár űr előadása. 4. Egri Polgári Dalkor énekszáma. 5. Joan-Jasn Bohózat 1 felvonás­ban. Előadják Varjn R izsika, Wotteva Ottó, Kristóf Ferenc, Pók Ede és Kosik Boáké. A dél­kört vezényli: Dr. Kalovíts Ala­jos, a polgári dalárda karna­gya. — A szindarsboí rend zi Kristóf Ferenc. Kötelező bel pti- díj nincs, szivi s tudakozás a mű­kedvelő kör szertárának gyara­pító ára köszönettel fogadunk. Szives pártfogást kár a Veze­tőség. * Az Egri Izr. Fillóregylet első ismeretterjesztő előadása közbe­jött akadályok miatt, e hó 16-án tarifáik meg. Az Elnökiég. * Uránia. Ma 4, 6 és 8 órakor : »Hat nap az apacsok között» (A vörös grófnő) egy riporter kalandos élményei 9 felvonás­ban, főszerepben H^rry Piai. Fox journal, Gaustíont híradó. — Holnrp,csak egy napig: »Hajsza a szerencse után» kedélye® ka lflndortörtöriöt 10 falvonásban, főszerepben Ellen Rchter és Huszár Károly (Pufi). — Szom­bat—vasárnap: «Ne hagyd ma­gad, Bimbula /». Jegyek előrs válthatók a Kaszinó-utcai inozi- pénztárban. * A XVII. Magy. Kir. Qszfálysors- Játék negyedik osztályának sors­jegyei már megérkeztek e kap­hatók az Egri Keresztény Sajtó- szövetkezet könyvkereskedésé­ben. T. ügyfeleinket kérjük, szí­veskedjenek sorsjegyeiket sür­gősen átvenni. * Dugulás és aranyeres bántalmak, gyomor- ás bélzavarok, máj- és lépduzzadás, hát- és derékfájás ellen a természetadta »Ferenc József« keserüvíz, naponként többször bsvéve, biztos segítsé­get nyújt. Tudományos meg­figyelések beigazolták, hogy a Ferenc József víz alhasi megbe­tegedések eseteiben gyorsan és mindig enyhén hat. Kapható gyógyszertárakban, drogériák­ban és füszerüzietekben. «12» J» O 3ttSlS3»^!ae8tSa9k9KSltS SPORT. Országos skíverseny Egerben. A Magyar Túriita Egyesület egri Biikk-Ösztálya február 27.-én országos sfeivarsenyt ren­dez Egerben, a tűríaták és cser­készek részére. Indulás az Isaák Gyula meaedékháztöl a város felé. Jelentkezni letoit Sümeghy Bélánál, az egri Bükk O ztály főtitkáránál, ftbruár 20 -ig. Az egész országból kb. 300 ver­senyző fog küzdeni a *os, érié­kes díjért. «*a**ä5Siss»ä? sä*»»«»»»»»»#»* Közgazdaság. Ön nem mos helyesen! Minden háziasszony panasz­kodik, hogy a mosás »rettene­tesen drága«. Hiába töri a fe­jét, hiába számol, mégsem jut eredményre. Ha olcsóbb gyárt­mányokat vásárol, akkor nem nyár semmit, ez bizonyos, mert régi és igaz mondás, hogy öl­elő húsnak híg a lave. Itt is áll ez, hogy a legjobb a legolcsóbb ős hogy ez az egyedüli módja annak, hogy a ház kincsét: a fehérneműt helyesen kezaljük. Az a kérdés tehát, van-e mód arra, hogy a mosást olcsóbbá tegyük anélkül, hogy az hátrá nyára lenne a fehérneműnek. Igenis van, — sőt ez a mód igen egyszerű. Nem szükséges hozzá egyéb, mint hogy a há­ziasszonyok egy kicsit tanulja­nak ás hogy szakítsanak a mo­sás eddigi módjával, amely ta­lán jő leheteti a háború előtt, de ma, a mostani drágaságban, semnaiesetre ssm gazdaságos. Mossunk helyesen ! — ezt köve­telik a mai idők! Szakítsunk avval, hogy válo­gatás iiéhiül használjunk min­denféle mosőeezközt, szappant és szsfppííuport. Szakítsunk av­val, hogy a nagyanyáink nap­jaiból származó mosási módsze­reket használjuk gondolkodás nélkül a mostani idők megvál­tozott viszonyai között is. — Bizonyos hogy a fehérnemű ke­zelésében a háziasszony régi megszokások rabja ; épen ezért nem is tudja elképzelni a mo­sást máskép, mint a legnagyobb fokú szappanhasználattal. Da épen ebben rejlik egyik főoka a mosás drágaságának. Ha a háziasszony PEBSILT haBzná), ami tudvalevőim bőségesen tar- talmazaa a legfinomabb elosz­tásban a legjobb szappant, ak­kor minden további szappan használat nem egyéb teljesen felesleges költségnél, ami eme­lett nem is mozdítja elő a mo­sás eredményét. Könnyen meg­győződhetik erről mindenki egy ellanpróbával. Aki Persüt hasz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom