Egri Népújság - napilap, 1926/2

1926-12-29 / 295. szám

1926. december 29 EGGRI NÉPÜJ8AG 3 tervével foglalkozunk, parkíro­zunk és házakat vásárolunk a fürdők fejlesztése céljából, de a fflrdővendeg a kúra tar­tama alatt nem ellenőrizheti testm’yát, ami pedig előttünk, laikueok előtt is, egészen elemi győgyezüktiégletnek látszik. Ее széltem is én már ebben az ügy­ben a vezető hatalmasságokkal. Illően megkértem Illetékest és ka- pscitálni igyekeztem Befolyásost, megnyerni iparkodtam a mérleg­beszerzés eszméjének Közéleti Férfiút éirimáDkodtsm Népszerű­nek. Mivel a távol jövőre szóló Ígé­reteknél egyéb eredményt elér­nem mégsem sikerült, most a közvéleményre appellálok. Annál is inkább megemelek szem ezt, mert fennebb említett nőm va­lamelyik újság karácsonyi mel­lékletéből biböngészte, hogy a fővárosban egyes családok a saját kényelmükre msguk is vásárolnak mär személy-mérle­get. Békés otthonomban meg­indullak a félre nem érthető célzások, melyeknek véget ve­tendő, saját évvégi vagyonmér­legem fiktiv egyeusulyára való tekintettel is, újra meg újra ja­vaslom, hogy a város fürdői számára nehány személymérleg beszerzéséről történjék végre gondoskodás. “A Tekintetes Szerkesztőség­nek iántorííhatatlanul híve. E. №. ЦИУЯВНИ «Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban ; Hiszek Magyarország feltámadásában I > — Eger, 1926 december 29. — Az Egri Népújság azon t. olva­sóit, akik a lapért a kézbesítők­nek már több hónapi előfizeté­sért tartoznak, ezúton ismételten felkérjük, hogy a hátrálékot sür­gősen kifizetni szíveskedjenek, ellenkező esetben kénytelenek leszünk a lap további kézbesí­tését január hő З.-átől beszün­tetni és követelésünk behajtása iránt intézkedni. Az Egri Népújság kiadóhivatala. Előléptetés a pénzügyőrségnél. Plächl Béla ra. bir. pénzügyőri biztost, az egri biztosi kerület vezetőjét, a m. kir. pénzügymi­niszter, eredeti állomáshelyének meghagyásával, pénzügyőri fő­biztossá léptette elő. A posta 30. án és 31. én kézbe­síti a közalkalmazottak és nyugdí­jasok illetményeit. Az egri posta- főnökség közlése szerint az ál­lami közalkalmazottak és nyug­díjasok illetményeit, melyeket a levélhordók szoktak széthordani, az új évre való tekintettel 30.-án és 31.-én kézbesítik. Dr. Andrássy Kálmán — helyettes üzletigazgató. A Máv. elnökigaz- gatőja s. miskolci üzletigazgató­ságnál megüresedett helyettes üz­letigazgatói állásra dr. Andrássy Kálmán Máv. főfelügyelőt ne­vezte ki. Andrássy Kálmán a miiko'ci keresztény mozgalmak­nak Kronberger kanonok oldalán szellemi vezére, в a miskolci köztisztviselők osztatlan bizal­masának letéteményeseként is­meretes. Fáradságot nem is­merő társadalmi tevékenysége révén rendkívül nagy népszerű­ségnek örvend. V Szilveszter estély a Kath. Legény egyletűen. Az egri Kath. Legény- egylet f. hő 31.-én, penieken este 8 órai kezdetül zártkörű szil­veszteri estélyt rend**. A mű­soros estprogrammja : 1. Nyitány. 2. Jelige; — Árvslányhaj . . . Legényegylet dalárdája. 3. Bor­ban az igazság, komédiát elő­adják : itj. Ferber János és Sallay Árpád. 4 Szünet. 5. Huber: Eger borát.. .L génypgylet dalárdája. 6. Éljen őü! Vígjáték 1 felvo- náíbm. Előadják: ifj. S'.uguer István, Kriatőff Fér mc. Pók Ede, Németh Lajos. ifj. Fúgedy József, Luzti Janka, Tóth Károly, Salley Árpád, Menyhért Miklós és Fű- gedy Sándor. 7. Szünet, u.ána tánc reggelig. Tűz az Almagyar utcában. Ma reggel fél 6 irakor értesítették a tűzoltóságot, hogy sz Alma­gyar utca 7. számú ház kémé­nyéből lángnyelvek törnek elő. Práff Nándor alparancmok ve­zénylete alatt a tűzőrség azon­nal kivonult és a tűz fészkét megállapítva, a lángokat elnyom­ták. A kéményen kereeztülépí tett gerenda gyuladt ki és kez­dett lánggal égni, de szerencsé­re rögtön észrevették és így a nagyobb tűzveszedelmet megaka­dályozhatták. A kár nem nagy. Mindössze a kémény rongáló­dott meg és az egyik szoba plafonja omlott ba néhány te­nyérnyi helyen. Pénzszórás és pofozkodás az egri főutcán. Molnár József könyv­kötő, Andráe-biró utca 3, Kuz- mán András kőmíves, Deák Fe­renc út 45. é* Kondás Miklós cipész, Bethlen út 23. ez. lako­sok az elmúlt éjjel a Kaszinó épület« előtt vílami pénzkérdé­sen összeszólalkoztak és kölcsö­nösen felpofozták egymást, a moziból kitőduló közönség nem kis épülésére. A verekedésnek a rendőr vetett véget, aki később a dulakodás helyén nagyobb pénz összeget talált, melyet a verekedő emberek szórtak ezét. Az elszabadult lovak összetörték a szemközt haladó bérkocsit és sú- I yosan megsebezték az eléje fogott lovat Tegnap délelőtt a Kállay Zoltán-utcán, egy súlyoi kocsi- karambol történt, melyet gondet­lanságbél felügyelet nélkül ha­gyott két lő okozott. — Jobbágy Sándor bogácsi ш-adalmi koo*ts, szekerével a Grőber-féle v*ske- reskedés elé állt és a kociib* fogott kát lovat őrizet nélkül hagyva az utcán, betért azpgyik üzletbe. A két ló az idő alatt, míg a kocsis távol volt, valami­től megijedt és a szekeret ma­gával rsgadva vágtatni kezdett. A szűk utca másik végén ugyan­ekkor fordult be egy bérkre i. A bérkocsin ülő Dani János rémülten látta a gyorsan közeledő veszedelmet, am !y elől az utca szűk volta miatt fei'érni telje­sen lehetetlen, megfordulni ps dig már nem volt ideje. Az összeütközés megtörtént. A meg- vsdult lovak a szekér rúdjával a ez6 szoros értelemben bele- rohantak a bérkocsiba, feldón tötték ezt, majd a Kossuth La­jos tér f lé száguldottak tovább. A piacról jövők ijedten ugráltak el a szekér elől és senki sem mrrte я lovak megfékezését meg­kísérelni. És a hetipiac alkal­mából meglehetősen forgalmas téren talán igen sok ezerenciét- lenség történik, ha oda nem ér az őrszolgálatot teljesítő 529. számú álbmrendőr, aki kockára téve mások megmentéséért saját életét, a léc üogő kantársztrnál fogva megállásra kényazeríiette a lovakat. A rendőrség megindí­totta az eljárást Jobbágy Sándor kocsis ellen, akitől azonkívül a kárt szenvedett f ákkeros is kö­veteli súlyosan megsérült lova és összetört kocsija árát. A poroszlói községi polgári fiú­iskola ünnepélye. Poroszlóról Ír­ják. Szép ünnepélyt tartott a poroszlói községi polgári fiú­iskola »Arany János Önképző­köre« vasárnap délután. A folyó tanévben alakult önképzőkör Kiss Vilma tanár vezetése mel­lett oly szépen fejlődött, hogy könyvtára javára önálló műso­ros előadást tarthatott, melyen Poroszló és környékének mű­velt közönsége nagy számban jelent meg. Az ünnepi beszédet Török Dezső eBperes-plebá- nos tartotta. Fejtegette az ön­képzőkörök működésének, az önművelés munkájának fontos­ságát és elmélyedő tanulmány keretében ismertette Arany Já­nos jelentőségét. Az ünnepély műsorából kiemelkedtek ez alábbi számok: Karácsonyest: énekelte Zeley Anna III o. t. Karácsony­est : Szabolcsba M. Szavalta Gaál Ferenc II. o. t. Az első is­kolanap-. Ajtay Margit. Játszot­ták: PapL^jos, Neumann Helén 1., H^jdu Vince, Neszek Gizella, Főlde«i Malvin, Szabó Piroska 11., C<a'a Imre, Kis Lajos Gál János III. o. t. V. László : Arany János. Szavalta: Steiner L. II. o. t. Panaszkodnak a magyar szelek: Gyula diák. Szavalta Jólesz Rózsa III. o. t. Csendes éj, énekelték : Zeley Anna, 0*ala Imre III.. Arany Géza II. o. t. Karácsonyi kívánságok : 2 fel­vonás: Ajtay M. Játszották: Tóth Gizella, Caeh Ilonka III., Frank Anna II. o. t. Pásztorjáték Felsőtárkányban. A feleötárkányi elemi népiskola tar ülői karácsony másodnapjftn szinrehozták Pap bácii »Betle­hem« cirnü bájos karácsonyi p&iz’orjitékát Bartók Sándor tanító rendezétéban. A megje­lentek vallásos áhítattal nézték a «zebbnél-ezxbb angyalkákat я a színes betlehemi képeket és jóizüen mosolyogtak a pásztó rok mulatságos tréfáin. A kis műkedvelők ezzel a szerepléssel egyúttal f iavatták a felsótár- kanyi »Népházc-ban újonnan épült színpadot, mely Fucsek Gábor segédlelkész utánjárására és tervei szerint közvetlen az ünnepek előtt lett készen в me- melyet az előadás alkalmával, rövid beszéd keretében ugyan­csak 6 adott át rendeltetésének. Félig megfagyva talált a rendőr egy részeg embert a Makiári úton. T g-iap hijnalbítn a Makiári út 55. sz. ház előtt a rendőr egy rosszul öltözött, Шашак Й lát­szó embert talált a gyalogjárón. Ébreeztgstni akarta, de minden fáradtsága hiábavalónak bizo­nyult, a szerencsétlen, fáiig fa- gyottan, görcsösen összehúzott tagokkal hevert továbbra is a földön. A rendőr erre kocsit fo­gott és azon beszállították sz Izgalmasok kórházába «z esz­méletlen férfit, aai gondos ápo­lás mellett csakhamar «agához tért. Kiderült, hogy Gál János­nak hívják, Makiári út 33. sz. alatt lakik és már régebb idő őta foglalkozás nélkül ól. Azon az estén sósat ivott, dgyamnyira, hogy hazamenni már nem volt ereje, hanem útközben lefeküdt és elaludt. A később történt ese­ményekre már nem emlékezett. Anyakönyvi hirek f. évi decem­ber 18-24 ig. Újszülöttek: Erős József fínve* János, Poczok György asztalos segéd György, Mélypataki Ignácz ш. kir. hon véd Anna, Sós Lajos fmves La jo», Síeredi Sándor fmves Etel, Generál Ferencz v. tűzoltóör- Bnester Sándor, Bányász Pé er ra. kir. pénzügyőri fővigyáző Péter, Kiss Sándor nyomdai munkás Anna, Takács Bernái »Hangya« irodai altiszt Ferenc’, Pók László fmves István, Fülöp J izsef urasági kocsis József, Visontai András fmves Sándor nevű gyermeke. — Jegyesek: Török Sándor fmves ée Pók Anna egri lakosok. — Házasságot kö töttek: H jdrák György cipész seg«d ée Fülöp Zsófia szülésznő Szalmáéi István m. kir. honvéd tizedes és Mezei Erzsébet egri lakosok. — Meghaltak: özv. Nagy Lajosné szül. Pirk Roz lia fœvesnô 67 éves, özv. Jaksí btvánné szül. Tóth Ciepreghy Rozália fmvesnö 71 éves, Özv. Nagy Iztvánné szül. Koezteleck Kaíelin fmvesnő 66 éves, Miná- rovics Pálné szül. Hegyesi Ve­ronika 57 éves, Farkas G'bor uradalmi kocsis 57 éves, Novák József kőműves segéd 39 éve'*, Kónya Lajos hentes segéd 35 éves. Simkó József kályhás mes ter 54 éves, Fodor Sándor fm. 26 éves, Tóth József fm. 27 éves, Ko váci M-rgit 12 hónapos. Ko­csis Erzsébet 2 hónapoe, Érsek János npaz. 54 eves korában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom