Egri Népújság - napilap, 1926/2
1926-12-02 / 274. szám
fiam MEPüJBiui Л pétervásárai J ‘^területben ich Gyula gróf egységes- párti hivatalos képviselőjelölt hétfőn reggel 9 órakor Mikó- falván, 11-kor Szarvaskőben, d. u. 2 órakor Felsötárkányban tartott programbeszédet, ahonnét délután 4 órakor nagy kísérettel Felnémetre érkezett. Kiséretébon voltak Piret de Bihain báró, Ivády Béla, ifj. Keglevich gróf, stb. A plébániáról néhány percnyi idózés után az egész társaság a községi népházba vonult, melynek nagytermét zsúfolásig megtöltötték a választók. Itt Sülé János plébános rövid, tömör beszéddel üdvözölte Keglevich grófot, aki ezután csaknem egy órán át minden aktuális politikai kérdésre felvilágosító program- mot adott. Beszédét sűrűn szakította félbe a hallgatóság tetszésnyilvánítása. Végül Ters tyánszky Dezső érseki erdómes- ter mondott köszönetét Kegle» vich grófnak, akit az egész úton lelkesen ünnvpelt a több száz főnyi tömeg. Kedden Keglevich gróf Tőfalu, Aldebrő, Feldebrö, Szelők és Szóiát községekben tartott programmbaszédet. Hogyan ünnepelte a közgazdaságtudományi kar Ferenc József halálának évfordulóját? A közgazdaságtudományi kar a napokban ünnepelte Ferenc József halálának tizedik évfordulóját. Krolopp Hugó predékán megnyitó beszédében kegyeletes szavakkal emlékezett meg Ferenc József érdemeiről, amelyeket az ország kulturájáaak és bözgazgaságának előmozdítása körül szerzett. Értékes és érdekes adatokkal telt ünnepi előadást tartott Fellner Frigyes egyetemi tanár »Magyarország közgazdasági fejlődése I. Ferenc József alkotmányos uralkodása idejében« címen. Pellner Frigyes nagy érdeklődés mellett fejtegette, hogy milyen haladást ért el Magyarország közgazdasági téren Ferenc József uralkodása alatt. A népesség 15 4 millió lélekről 20.8 millió léiekrs szaporodott, a Duna—Tisza közén több mint 5.5 millió katasztrális hold földet ármentesitattek, a kenyér- terményt8rület 1867 tői 1915-ig 3717 millió hektárról 4716 millió hektárra emelkedett. Az összes kenyértermék 28 3 millió méter- mázsáról 53.4 millióra emelkedett, frappáns bizonyítékául a magyar mezőgazdaság hatalmas fejlődésének. A szarvasmarha- állomány 5279 millió darabról 7319 millió darabra szaporodott. A széntermelés, amely 1867 ben 13.163 miiliő mé'ermázsa volt, Ferenc József uralkodásának uíoleő éveiben 91.670 miiliő taé- termázsára emelkedett. 1867-ben 12 bank működött Magyarországon 4 5 miiliő forint részvénytőkévé], 6.1 miiliő forint váltó- tárcaállománnyal, 7.1 [millió forint takarékbetétálománnyal, ezzel szemben 1915-ben a- hitelintézetek száma 5 849 volt 1764 milliárd korona részvénytőkével, 3302 milliárd korona váltőiárcaállománnyal és 4389 milliárd tab rékbstétállománny al. Vasúthálózatunk 1867-ban 2285 kilométer volt, 1915-ben 22.086 kilométer, közutsink 23 898 kilométerről 95.660 kilométerra sűrűsödtek. Fellnar Frigyes ünnepi beszédének megkapó adatai valóban méltóan ünnepelték Ferenc József uralkodásának eredményekben gazdag korszakát. Javul a borpiac helyzete. Óborból nagyobb tételeket kínálnak. — A görög bor behozatalának kérdése. Eger, december 1. Az idei esztendő Eurőpaszeríe jelentékeny áremelkedést idézett elő a borpiacon és ezzel kapcsolatosan egyes államokban különleges helyzetet is teremtett. A nagy áremelkedés a külföldi piacokat teljesen bizonytalanná tette s különösen a borimportálő államok kerültek fonák helyzetbe, amelyek most nem tudják, hogy a bort tulajdonképpen hol kössék ie. Nálunk, — amint az előrelátható is volt — a mennyiségileg gyenge termés miatt, az értékesítés a termelőknek nem okoz nagy gondot, sőt emint a jelek mutatják, nemcsak az idei készleteket, hanem a tavalyról maradt készleteket i* kedvezően lehet majd elhelyezni. Érdeke* jelensége a piacnak, hogy az utóbbi időbau jelentékenyebb ő-borkészletek kerültek a piacra, ami azt bizonyítja, hogy ezekből sokkal nngyobb készletek lehetnek, amint azt eddig gondolták. A borkeraslet egyébként fokozatosan élőnkül s ezt összefüggésbe hozzák a képviselőválasztásokkal, amelyek kapcsán a borfogyasztás jelentékenyebb szokott lenni. ч-з: m»- m Csendőrök és haramiák véres harca. Bukarestből jeieutik : Évek óta hajszolják, de nem tudják elfogni a hírhedt Niculíta rablóbandáját. A rablók sokszor hónapokig elbújnak s ismét életjelt adnak, magukról egy-egy bűncselekménnyel. Most Folticenibea bukkant fel a bsnda. Csendőrszázado- kat összpontosítottak a vidéken és a csendőrök rajtaütöttek a rablókon. A betörök sortüzzei fogadták a csaudőröket. Több rabló éa csendőr megsebesült. A rablók sebssülijeikkel együtt elmenekültek. *S£S***«í5S*4MSíH№«*a*íMSe»*«a A gimnáziumban a licsalis elő- adás'orozat ma délután 6 órakor kezdődik. Az előadást Kürti Menyhért dr. főigazgató fogja tartani. A piacot egyébként igen élénken foglalkoztatja a görög borok importjának az ügye. A termelők, mint ismeretéé, a földmíve- lésügyi minisztert arra kérték, h°gy о görög borok behozatalát akadályozza meg. Ezek a görög csemegeborok ugyanis, mivel házasísási célokra megfelelnek, könnyen elronthatnák nemcsak pecsenyeboraink, hanem egyéb boraink fogyasztását is. Csemegeszámba Magyarországon mindig voltak görög borok forg«lomb:,n в autonom vámtarifáink éppen elegendők arra, hogy a görög borok árában a hazai piacon a magyar termékeknek ne teremtsenek veszélyes konkurenciát. A görög borbehozatal kérdé- #ét mindazonáltal a legnagyobb körültekintéssel kell kezelni, már csak azért ie, mert külkereskedelmi forgalmunk Görögországgal egyre élánkebb és nem eza- b.d valamilyen rideg intézkedéssel útját állani e forgalom további javulásának. Tekintatbe kell vennünk mindenekelőtt azt, hogy nekünk mint agrár exportáltamnak legfontosabb feladatunk piacaink megtartása és biztosítása. swer •■Ф'яи ' imat w» злака» Mikulás ünnepély a belvárosi állami óvodában. A belvárosi állami ovoda Halassy Gyuláué állami óvónő vezetésével dec 5.-én d. u. 7гЗког Mikulás-ünnepélyt rendez a polgári iskola tornatermiében a következő műsorral: Hiszek egy Istenbon. 1. Üdvözlő : Véisas Mariska. 2. Magyar kis lány. . . : Gyurkovits M. 3. Boltos játék : Nahócky S., Barát Laci. 4 ősszel (vers): Bélteky Béla. 5. Irredenta versek : Klein M., Pártos L. 6. A vásárban jártam: Mikola Manci. 7. Szomorú történet: Molnár Gyuszi. — 8 Csonka Magyarország. Jelenet, Köles P , Vasas M., Bélteky B.. Barát L. 9. Mikulás érkezése. Gyurkovits M„ Pártos L., Molnár Gy. 10. Mikulási torta. Színdarab. 10 «zakácsné, 4 kukta. 11. Mikuíáei versek: Va*as M., Mikol л M. 12. Mikulás párbeszéd : Gyurkovits M., Köles P., Mikola M„ Belteky B.. Pártos L„ Molnár Gy., N hócky S, Klein M., Tóth S., Barát L„ Poílák J„ Svaríz M. HÍREK Eger, 1926. december 2. ~ A negyven éves asszonynak a nemzet számára még gyermeket kell cdaia — mondotta Vass miniszter a gyöngyösi választókerületben, Karácjondon tartott programbeszéde alkalmával. Gyermeket, mely által a nemzet roppant vérvesztesége pótlást nyer, Magyarországnak hü fiakat, akik az elveszett három millió tastvér helyett eszükkel és kezükkel szolgálni akarják a magyar jövendőt. A nemzet egésszé tétele egészséges magyar népesedés életre- hivásával — ez a legnagyobb, a legtörténelmibb feladat. Sok becsületes, hü magyart akarunk tudni ennek a hazának, születniük kell a munkában elöregedettek helyettifjúerőknek,melyek mint más agrár népak társadalmában, nálunk is nagyszerű utánpótlással tetterőssé, ifjúvá regenerálják az országot в ezáltal Magyarországot a népak versenyében lebirhatatlan konkurenssé fogják tenni. A negyven éves asszony — nsm költői frázis. A negyven éves asszony, mely még a hazának életadó forrása, a negyven éves anya, aki magyar fajunknak fönntartója, több mint ideál, több mint tiszteletet érdemlő eszmény, egy fönnmaradásunknak, népi hivatásunknak európai föltételével. A népjóléti miniszter ajkáról kihangozva ez a kijelentés nem- zetépító felszólítás fajunkhoz, társadalmunkhoz. Ő, mint öllam- fáriiú, korsaányfshdatánab céljaival és eszközeivel dolgozik annak a feltételnek megteremtésén, hogy a magyar asszony és anya képessé legyen ismét nemzete számára gyermeket adni. Új szentszéki ügyhallgatók Érsettfőpásztorunk Füstös Pál diósgyőri és Harkabuiz László páez toi plébánosokat szentszóid ügy- hallgatókká navezte ki. Mindkét kitüntetett plébánost erős szálak fűzik Egerhez. Az előbbi Eger szülötte, az utóbbi egy évtizeden ás egri káplán volt. Az Egri Kath. Tudósitó legújabb, decemberi száma megjelent. Az ügyesen szerkesztett folyóirat tartalma : Advent és Karácsony szimbolikája, — A szeretet ünnepére . . ., Ciáka Sándor f, — Tájékoztató, — Egri Krónika, — A Boldogsága» Szűz tisztelete, — Hírek,—Mit olvassunk?, — Szociáldemokrata vallást szabadság, — Figyelő, — stb. Szerencsátlenségek az uccán. Szegedi Jőzeef 12 éves kifutó egyik pajíáea elől menekült a Makiári ülőn. Futás közben megbotlott, elesett, és eltörte a bal lábezár- csontjat. Az irgalmasok kórházában ápolják. — Hamar Imre 75 éves uccaseprő ittas állapotban elesett a Servita uccán, és homlokán súlyosan megsebesült. Beszállították az irgalmasok kórházába. 1926. december 2