Egri Népújság - napilap, 1926/2

1926-12-01 / 273. szám

ШШ ÜÍEPOJBAÜ 1926. december 1 Gróf Kegle Mi Gyula választás Körútja a pétervásárai kerületben. November 27.-én tartotta gróf Keglövich Gyula Heves-Bátor­ban é* Heves-Aranyoson prog- rambeszédét. Bátorban már a délelőtt folyamán az egész köz­ség lakossága összegyülekezett a falu bejáratánál, és őriásii lel­kesedéssel kísérte a képviselője­löltét a községházához, hol a község érdemes bírája Nagy János fogadta meleg szavakkal, majd Szeműn István kántoría- nitó üdvözölte ragyogó beszéd­ben a nemes grófot. A képvi­selőjelölt a községháza udvarán megtartotta programbeszédét, — melyet az egiiez község lakossá­ga figyelemmel hallgatott végig, majd a beszéd végeztével eget­verő éljenzésbe tört ki. Délután Heves-Aranyoson tar­totta meg programbeszédét a képviselöj -lölt az egész község lakossága jelenlétében. A Hevesvármegyei Bába Egyesület alakuló közgyűlése. Hsvesvármegye Bába Egye­sülete vasárnap d. e. tartotta a Vármegyeháza tanácstermében alakuló közgyűlését, amelyen az egész vármegya területéről igen nagy számban jelentek meg a bábák. Az előkészítő bizottság gyű­lését dr. Temesváry István nyi­totta meg ; a közpoat részéről megjelent Wimmer Fersnczné országos elnöknő, is aki ismer­tette a bába egyesület célját. Az ©lókészi*ő é-5 tájékoztató bizottsági ülést az alakuló köz­gyűlés követte, amelyen egy­hangú lelkesedéssel választották meg a tisztikart, ét pedig: He- vesvármegye Bába Egyesület elnökévé: dr. Csekkel Ferencz vármegyei tiszti főorvost, titká­rává: dr. Temesváry István járási tiszti orvost. — Elnök : Özv. Kovács Andrásné, pénztá­ros: Kiripolsski Rózsiká, pénz- tárvizsgáló bizottsági tagok : Kiéin Pálné, Csetényi Sándorné, választmányi tagok : Kocsis Ödönné, Sseredi Istvánná és Ádám Miklótmé egri bábák lettek. Dr. Csekkel Ferencz elnöki megnyitójában üdvözölte a szép számban öaazegyült bábákat, — megköszönte az egyhangúlag megválasztott tisztikarba előle­gezett bizalmat és felkérte dr. Lovrich József egyetemi tanárt, a budapesti bábtképezde igaz­gatóját, hogy — közkiaánaíra —- szóljon a hevesvármegyai bá­bákhoz. Lovrich tanár — mint mon­dotta — örömmel tesz eleget a kérésnek és közvetlen, meg győző, szavakkal ismertette a modern bába feladatát, hely­zetét a társadalomban, az or- vos-hiváe szükséges eseteit, a gyermakágyiláz leküzdését, a mozgó szülöláda gyakorlati al­kalmazását, clb. — A tudomány hatalom, amely- lyol minden okleveles bábának élnie keli, amiért is a bába egye­sületnek éppen ezért egyik leg­fontosabb célja felszínen tartani a bábatudomány haladását és azt a tagok továbbképzésében felhasználni. | — Megjelent a hirdetmény a szavazókörök beosztásáról. A Hevesvármegyei Bába Egye­sület tagjai nevében Wimmer Ferenczaé országos elnöknő kö­szönte meg a tanulságos, szép előadást és két nagy csokrot nyújtott át Lovrich tanárnak. Ugyancsak az alakuló köz­gyűlés dr. Csekkel indítványára az egyesület tiszteletbeli elnö­kévé választotta meg: dr. Qlósz Kálmán egri, é» dr. Burián Endre gyöngyösi városi t. főor­vosokat. A vidéki választmányi tagokat a következő gyűlésen fogják megválasztani. Eger városában tíz helyen szavaznak. — A községekben csak Füzesabonyban van két szavazókor. Eger, november 30. Dr. Petro Kálmán, az egri választókerület választási bizott­ságának elnöke hirdetményt bo- csájtott ki, mely szerint a kerü­letben az országgyűlési kép­viselőválasztás 1926. december 10.-én pénteken reggel 8 órakor kezdődik. Eger városában tíz, Füzesabony községben kettó, M;klár, Nagytálya, Kerecsend és Daniján községe- ben egy-cgy szavazatfjzedö küldöttség műkö­dik és ezek előtt folyik Is a sza­vazna. A csend és rend fenntar­Légiforgalom az angol világ- birodalom részei között. A britt birodalmi konferencia elfogadta Hoate légügyi minisz­ter javaslatát a birodalom ré­szei között létesítendő új légi- forgalmi vonaiok létesítése tár­gyában. A tervezet szerint a birodalom legmesszebb eső ré­szeit is el lehetne érni 2 hét alatt. Kanadába 2 és fél nap, Indiába 5 nap, Fokvárosba 6, Észak-Ausztráliába 6 nap, New- szalondba 13 nap alatt fog el jutni az a két hatalmas léghajó, amit direkt a bírodalomközi for­galom lebonyolítására építenek. Mindkét léghajó Angliában épül. Egyenként 100 utasnak lesz he­lye a léghajón. Ezenkívül meg­felelő teharrakodő hely is lesz a hosszú útra szükséges élelmi­szerek és fűtőanyagok elraktá­rozására. Üzemanyagot 4000 Augolmértföld útra vihet magá­val ez a légimonetrum. Lesz raj­ta ezenkívül födélzeti sőtahely, több étterem és dohányzóhelyi­ség. Az útiköltség aránylag ol­csóbb lesz, mint az ugyanazon a vonalon közlekedő luxushajők utazási költsége. «Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában. Hiszek egy isteni Srök igazságban ; Hiszek Magyarország feltámadásában!» tásáről a választáe alatt Eger városában dr. Petro Kálmán, a községekben pedig az ott mű­ködő szavazatszsdö küldöttség elnökei gondoskodnak. A hirdetmény szerint a jelöltek ajánlási iveinek átoyujtása a választási bizottság hivatalos helyiségében : a városháza köz­gyűlési termében december 2-án délelőtt 9 órától déli 1 óráig eszközlendő. A választás ered ményét Egerben a városház er­kélyéről fogja kihirdetni a vá­lasztási elnök. Egy felvidéki vasutas kiirtotta a családját Turóczszentmárton, nov. 30. A város mellett fekvő Prickopa községbim vére* családi dráma játszódott le. Friedrich Alfréd nevű vasúti alkalmazott, amikor este hazatért munkájából, revol­verrel lelőtte feleségét, aztán kétéves gyermekét lőtte agyon, majd saját magát lőtte fejbe. Friedrichet olyan módon érte halántékon a lövés, hogy élet­ben marad ugyan, da megőrült. Folyton azt hajtogatja a kórházi ágyon : «Kis nyulat akartam lőni és nagy nyulat találtam.» Az ötnapos munkahét kérdése. Amerikát különösen foglalkoz­tatja bz ötnapos munkahét kér­dése. Ford, a hires amerikai autőgyároe, legújabb nyilatko­zatában a következőket mon­dotta: Az újításban nem ember- baráti szempontok vezettek, ha­nem rideg üzleti érdekek. Az a célom, hogy nagyobb produkciót érjek el. A lapokban olyan hírek jelentek meg, hogy én 5 napra ugyanannyi fizetést akarok adni, mint 6 napra. Ez tévedés. Én ezt sohasem mondottam. A munká­soknak azonban alkalmat adok arra, hogy 5 nap alatt ennyit keressenek, mint azelőtt 6 nap alatt. Remélem, hogy a produk­tivitást 5 nap alatt a 6 napos standardra tudják emelni.- Eger, 1926 decamber 1. Ferences-estély a Szt. Ferenc Otthon fehértermében. Vasárnap, 28.-án délután 6 órakor kezdő­dött a kulturház fehőrtermében a Ferences estély. A tartalmai műsor első száma a terciáriuisok vegyeskarának egyházi éneke volt. Ssongott Kornélia Chopin darabokat zongorázott igazi át- érzéasel. Az ünnepi beszédet P. Oday Oszwald mondotta. Szó­noklatának tárgya a Ferences szellem volt, melyről annyit ír­nak és még többet beszélnek, de ferde szemszögből, téves beállí­tásban látják, hogy abban teljé­ién lehetetlen felismerni szent Ferenc igéit. A nagy tudású házíőnők beszédében világos meghatározását adta a Ferences lelkidet bét alapmotívumának. Egyik az önmagával szemben tanúsított kemény szigorúság, a másik pedig a szeretetteljes jó­sig máaok iránt, amely két esz­ményien nemes vonásból fakad a forence* lelkűiét igazi virága, a tiszta lelki öröm. P. Oslay Oívald beszéde után Pál Sándor énekelt magyar népdalok a ,Szabő István zongorakisérete mellett Ringelhann Báláné, a jeles tollú egri írónő, a saját szép költe­ményét szavalta nagy sikerrel. A színvonalas ünnepség a Szent Ferenc himnusizal ért véget. A Foad. Emerieana Corp. Agria december hó 2.-án, csütörtökön este fél 9 órakor a Katbolikus Kör nagytermében curiális ülést tart, amelyen a szokásos tiszt­viselői jelentéseken kívül a ko­moly rész keretében Szt. Ferenc emlékezetére szónoki versenyt is rendez a Corporaiio. Ismeretterjesztő előadás a főgim­náziumban. Az egri ciszterci fő­gimnázium tanári kara, mint arról hosszabb cikk keretében beszámolunk, ismét megkezdi az eddig oly nagy sikerekkel megtartott liceáli# előadásait. December 2.-án, cdiiörtökön dél után 6 órakor kezdődik az első előadás: »A nevelésiudomány általában ; a vele való foglalko­zás szüksége és haszna« címmel Az Egri Jagakadómiai Kör decera bér hő 1-án este 6 órakor a Jog akadémia tanári szobájában fegyelmi választmányi ülést tart Bővebb értesítés a Körben ki függesztett hirdetésen van. Állatbetegségek Hevesvármegyé ben. Lépfene : Füzesabony, Fel debrö, Karecsend, Tiszafüred Poroszló, Recsk. Veszetüég : Me zótárkány, Atkár, Pásztó, Hort Tar, Poroszló, Gyöngyös. Raga dó$ száj- és körömfájás : Tar naméra. Juhhimlő : Verpelét, Erdőtelek, Heve», Tiszafüred, TiezaőriJ, TiszaszÓlös. Rühkór : Domoszló, Adács, jiÁtány, Tiaza- ör#. Sertéborbánc : Htsznos. Ser­tés Vész : Egerbakte, Verpalát, Kerecrend, Pásztó, Nagybátony, Szurdokpüspöki, Kiskora. Tisza- szentmiklős, Poroszló, Örvény, Tiszaigar, Tisz&ör*, Tiszafüred, Mátraderecske, Recsk, Mátra- ; baba és Eger.

Next

/
Oldalképek
Tartalom