Egri Népújság - napilap, 1926/2

1926-07-11 / 154. szám

ÜGRI NÉPÚJSÁG A kistálya felé vezető úton lát­ták utoljára a megszökött elme- beteget. Megírtuk, hogy az Irgal­matok elmegyógyintézetének két betege szőlőmunka közben meg­szökött A rendőrség mindent megtett kézrekeritésükre, de még nem sikerült őket elcsípni. Valószínű, hogy gyalog bujkálva menekülnek, amit bizonyít az is, hogy két egri szőlőbirtokos az almagyari Bzőlők között látta őket hosszú felöltőben, mely alatt az intézeti ruha volt raj­tuk. A nyomozás tovább folyik a szökevények kézrekritéíére. Óvintézkedések árviz esetére (Be­küldött levél). Tekintetes Szer­kesztőség ! A napokban történt árvízkatasztrófánál is tapasztal­tam, hogy a kanálisok vasrá­csain keresztül, amelyeket a sok szemét teljesen eltömött, nem tudott lefolyni a viz. Ennek le­het tulajdonítani azt is, hogy kedden éjjel a mozi körül olyan nagy mennyiségű víz gyűlt össze. Hogy ez máskor elő ne fordulhasson, egy szerény indít­ványt terjesztek az illetékes kö­rök elé: rendeljék el. hogy mind­annyiszor, amikor nsgyobb vi har közeledik, a szolgálatot tel­jesítő rendőrök, tűzoltók stb. nyissák fel a közelükbe eső ka- nálisnyilások vasrácsait. Tisz­telettel: (Aláírás). A Binét udvar helyén lesz az új postapalota. Mint értesülünk, a postaigazgatóság tárgyalásokat folytatott a Binét udvar tulajdo­nosaival, annak megvétele cél jából. A postaigazgatóság ugyan­is erre a telekre akar az Eger város épületében levő postahi­vatalnak palotát építeni. * Elhízott egyéneknél a termé­szetes »Ferenc József« Keserű­víz hatalmasan előmozdítja az anyagcserét és a testet könnyed­dé teszi. Több orvos-professzor a Ferenc József vizet szívelzsiro- scdásnál is reggel, délben és este, egy-egy harmadpohérnyi mennyiségben rendeli. Kapható győgyezertárakban, drogériák­ban és füszeriizletekben. * Lenkei Zsigmond Amerika rej­telmei a mozivásznon keresztül — címmel, Egerben, e hő 12-én, hétfőn este V27 és Va9 órakor az Urániában tart rendkívül érde­kes, minden amerikai intimitásra kiterjeszkedő két órás, igen él vezetes, szórakoztató és amellett tanulságos előadást imént szer­zett amerikai benyomásairól. Lenkei a magyar moziirodalom legrégibb és legtekintélyesebb munkása s amit ö mesél, az bi­zonyára minden embert érdekel s ezért is zsúfolt házra van ki­látása, annál inkább, mert rop­pant érdekes amerikai filmeket is bemutat előadása végén. * Ha jól akar múlatni, menjen el vasárnap a Kioszkba. * A Vincellériskola melletti ház helyekre vonatkozó szerződé» alá­írása végett az érdekeitek je­lentkezzenek irodámban a jövő héten, július 12-töl kezdve dél- útán 3—5 óra között, dr. Barsy István ügyvéd. * A legolcsóbb tátravidéki gyógy­hely Stoószgyógyfürdő. Szana- tőriális összár 40 k. * Uránia. Kálmán Imre ismert, nagy sikert aratott operettje, a «Marica grófnő» ms utoljára két előadásban kerül filmen bemuta­tásra. A darabban előforduló énekszámokat Bihary Alsjos a Városi Színház v. tagja énekli. A főszerepeket Harry Liedtke, Vivian Gibson, Verebe* Ernő ée Szőreghy Gyula alakítják. Az előadások és 729 órakor kezdődnek. — Hétfőn: Lenkei Zsigmond eredeti amerikai fil­mekkel kísért szenzációsan ér­dekes előadása, melyre jegyek aiár kaphatók a mozitőssdében. — Kedden: Henny Porten, a közönség kedvence a «Hőstenor» című vígjáték főszerepében. * Tankönyvek. Az összes iskolák­ban és tanintézetekben az 1926/27. tan­évben használatos tankönyvekre elő­jegyzéseket már most elfogad az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyv- kereskedése. * Az Érseki Líceum múzeuma Bzép művészeti tárgymutatójának III. kiadása olajfestmények, szobrá- szati és grafikai művekről 3 ív terjedelemben megjelent. Kap­ható a Süjtőszövetkezet könyv­kereskedésében és a Líceum por­tásánál. Ára 10.000 korona. * Béfcefy László, Kökény Ilona, Ha- raszthy Mici, Radó Torka, Gárdonyi Vilma, Radó Sándor, Ábelt Frici stb. kabaréművészek egyetlen egy előadása vasárnap este 7a9 kor a Kioszkban. * Értesülésünk szerint a várme­gyénk területén lakó asztalos, lakatos és bognár mesterek kö­zül többen igen előnyös áron vásároltak elsőrangú famegmun- kálő- őb haeznált, üzemképes szerszámgépeket a Herkúlosmű- vek R-T. (Budapest, VI. Figyelő­utca 14. szám) cégtől, miért is felhívjuk figyelmüket a mai na­pon megjelent hirdetésre. * Csak egy este, igazán és jól szórakozhat vasárnap a Kioszkban. * Vegye meg az Agraria pat­kányirtó húskonzervét a patiká­ban, vagy drogériában. * Olcsón és kellemesen szórakozhat a Bókefy kabaréban vasárnap este 729 órakor. SZÍNHÁZ. Műsor. Vasárnap 1926 julius 11. Dél­után 3l/a órakor olcsó hely árak­kal *A régi jó Budapest«. Ope­rette. — Este 8 órakor rendes helyárakkal Anna bál. Operette. Hétfő julius 12-én dr. Szabó Juczi. Vígjáték. Premiere. Kedd julius 13 án dr. Szabó Juczi. Vígjáték. Szerda julius 14 én Csókos asszony. Operette. Premiére. Csütörtök julius 15-én Csókos asszony. Operette. Péntek julius 16 án A vihar. Színmű. Premiére. * Tisztelettel figyelmezteti az igazgatóság a szülőket és gyá­mokat, hogy dr. Szabó Juczi előadásaira a serdülő ifjúságot elhozni vagy elengedni nem ajánlatos. Szelvónybérlet az összes hirdetett előadásokra — kivéve a vasárnapot, — érvényes. A színházi iroda jelentése. *>Maricza grófnő« világsláger operöite csak ma szombaton ke­rül előadásra ez idényben. * Nemcsak a szemet, de a fü­let és az egész valót gyönyör­ködteti a színház «Maricza gróf­nő* előadása, mert Kálmán Imre világhódító varázsmelődiáit, me­lyek fénypontja a »Szépváros Kolozsvár« rsfrainu dal, és a kedvesen mulattató szövegkönyv minden szépségét és mulattató voltát. * Olcsó helyárakkal, vasárnap délután az eddigi legnagyobb sikerű operetta sláger *A régi jó Budapest« teljes esti előadás­ban. * Dr. Szabó Juczi a legszel­lemesebb és legjobb francia víg­játékokat is messze felülmúlja minden tekintetben. * Anna bál, ez a bájos, a kö zőnség és sajtó tetszését meg­hódított fehér operette vasárnap este. * Saltanova és Nikitin vasár­nap ügy délután, mint este csil­logtatják páratlan. táncművé*ze- tüket. * Dr. Szabó Juczi, az utóbbi évtized legszellemesebb vígjá­tékát, mely az eddigi legnagyobb magyar vígjáték sikert Molnár Ferencz *Az ördög« őt is felül­múlja, hétfőn és kedden mutatja be a színtársulat, oly előadásban, mely a fővárosi sajtóban is el­ismerést aratott. * Ez utón is figyelmezteti a t. közönséget az igazgatóság, hogy a serdülő ifjúságot dr. Szabó Juczi előadásaira elengedni nem ajánlatos. * »Csókos asszony« a népszerű Zarkovits legújabb sláger ope­rettje a színház legközelebbi zenés premiéreje. Közgazdaság. Védekezzünk a burgonyavész ellen. A burgonyavész (Phytophtora infeitons) burgonyatermelésün­ket, a tartós esős időjárás kö­vetkeztében, súlyosan fenyegeti. Nem tudjuk elég nyomatékosan felhívni a gazdaközönség figyel­met arra, hogy ezen betegség terjedése ellen mielőbb védekez­zék és a katasztrófáiig veszedel­met hárítsa el. A burgonyavész olyan roha­mosan és erővel támadja meg a termést, hogy nehány nap alatt tönkre teheti. Épen ezért a vé­dekezésnek sem szabad késnie egy pillanatot sem. Védekezni permetezéssel lehet ellene. Még pedig vagy 2% os bordói lével, vagy a «Burgol» nevű rézporral porozva véde­kezhetünk ezen betegség ellen. A permetező oldatot igen köny- cyen elkészíthetik: otthon 100 liter vízben feloldanak 2 kg. ráz- gálicoí és ehh^z hozzákevernek 2 kg. égetett mészből készült oltott meszet. j SPORT. Kerületi bajnoki úszóverseny. Ma délután 4 órakor rendezi az Egri Űszókerület 1926. évi bajnoki űszőversenyét a férfi uszodában. A versenyre nagy­számú nevezés érkezett mindkét egri egyesület részéről. Az elért eredmények alapján történik a válogatás az idei országos vidéki úszökongresszusra, amely aug. 1-én Debrecenben lesz megren­dezve. Az egri űezÓEport jövő re­ménységei minden igyekezetük­kel azon vannak, hogy a mai versenyen jő helyezést érjenek el és jogot szerezzenek maguk­nak a debreceni útra. A kerület a belépődíjakat a mai versenyre leszállította. Bárány István, a magyar üsző- sport büszkesége, szombaton indult Párisba a Grand Prix július 14-i versenyére. Egri athléták Kassán. Kassán, július 18.-án, nemzetközi athle- tikai viadal lesz, amelyre a Mese Molnár Bélát és Pruzsinszky Istvánt küldi ki. Lapttilajdonos: íSRi KERESZTÉNY 8AJTÓSZ5VETi?E2ET Kiadó: É ß 8 E k S LÍCEUMI KÖMVV'HVOUDA, Felelős szerkesztő: Kelemen Andor Igazgató: Radii Károly. VÁN.CZA KRÉMPOR KÓSTOLJA MEG! ■ ts'. ,RT.tT»t«.’^ninjaaTttzaaai>«MB^BC3aB3CBag»pnfcM»vr»Ta«wsBiaKicaBMggi.'wa«aB GYŰJTSE AZ ALTESSE CIGARETTAPAPÍR BORÍTÉKAIT! * A következő kiosztás november 15-én. Hirdessen az Egri Népújságban!

Next

/
Oldalképek
Tartalom