Egri Népújság - napilap, 1926/2
1926-09-28 / 219. szám
jaira szükséges vízmennyiségét, ugyanoly mennyiségű artézi víz ellenében, a város közönségének engedje át. KSiisa Az Egri Katholikus Legényegylet kézműipari kiállítása. Eger, szeptember 27. Az Egri Katholikus Legény- egylet, mint vasárnapi lapunkban megírtuk, elhatározta, hogy Eger közönségének is bemutatja azokat a munkákat, melyekkel derék iparosaink az elmúlt budapesti országos kiállítás alkalmával annyi dicsőséget, s a kézműipar terén uj hírnevet szereztek városunknak. A becsületes, szorgalmas munka eredménye volt az a kilenc kitüntetés, melyet a tizenegy mester elhozott az országos viszony- laiu nemes vetélkedőiből. És Eger városa büszke is fiaira, mondotta Grónay Andor ipa- rostanonciskolai igazgató, az egri házi kiállítást megnyitó beszédében. Majd apai dicsérettel emlékezett meg egykori tanítványairól, jakik megfogadva az oly sokszor elmondott buzdító szavait, sikert arattak és még igen sokszor megismétlik, sőt fokozzák diadalukat, ha az Isten áldásával párosult munkaszeretet lesz továbbra is vezérelvük. A meleg beszédre Meilinger Ödön válaszolt, s néhány kedves szóban mondott köszönetéi Grónay Andornak a kiállítás megnyitásáért. — Ezután vitéz Kánya Nándor és Olasz Sándor szakavatott útmutatása mellett a kiállított tárgyakat tekintette meg az ünneplő közönség. Elsőnek tűnnek föl az ipari remekek valóságos kincsesházának holmijai közűi Korény József festőművész templomfestéíi tervei. Az Országos Iparegyesüiet első díját nyert rajzai között ott látjuk az Angolkisasszonyok, a Serviták, az Irgalmas Nővérek templomainak híres freskóit, festményeit. Gaál Lajos az igen elegáns és finom kidolgozású női és férfi cipőivel, azonkívül a vadász és sport cipőivel hozott aranyérmet. Barta Sándor a szintén aranyérmes speciális cipőfelsőrészeivel és cipőminta kollekciójával bizonyította be az egri cipészipar magas színvonalát. Kiss Sándor és Meilinger Lajos cipőfeleőrászkészítőK és Tancsa István cukrász ezüst érmes munkáikkal szerepelnek. Farkas János a remekbe készült tiroii bakkancsának és Reinics János óriási mézeskalács-szívének is sok csodálója akadt. A segédek munkái között szintén sok a megemlítésre méltó, így Jakab László női íróasztala, Fügedi Sándor vaskazettája, 2 mm NEFLJSAV'. 1926. szeptember 28 Garabás István írókészlete, ifj. fecske János és Jókai Aladár miniatűr tűzhelyei, Villy György és Káliét Kálmán kötél-munkái, Németh Lajos, Papp Márton és Szabó Géza cipőkőszít- ményei érdemelték meg a figyelmet. A felsorakoztatott tárgyak Kápolna, szeptember 27. Vasárnap délelőtt ötös ünnepe volt Kápolna községnek. Mayer János földmívelésügyi miniszternek most adták át a díszpolgári oklevelet, ugyanekkor avatták fel a Földmíves Olvasókört, melyben nagyatádi Szabó István ée Mayer János arcképeit leleplezték. Itt nyújtotta át a föld- mívelésügyi miniszter az elismerő oklevelet Bozó Jánosinak, az egri érsekség kápolnai vincellérjének, aki 42 éve szolgálja hűségesen, becsülettel, kenyőradó gazdáját és ugyancsak itt ünnepelték a kápolnai Hangya szövetkezet fennállásának 25 éves jubileumát. Mayer miniszter vasárnap reggel 9 órakor érkezett meg Kápolnára, titkára, dr. Gálfty Dénes miniszteri o. tanácsos kíséretében. A miniszterrel jöttek az ünnepségre Berky Gyula, Csizmadia András, Csontos Imre, forgács Miklós, Hedry Lőrinc, Lovász Játon és Meskó Zoltán nemzetgyűlési képviselők. A községház előtt felállított diadalkapuuál Ridárcsik Miklós érseki uradalmi kaszuár üdvözölte a minisztert, a kerülőt nemzstgyülési képviselőjét, akis ezután kíséretével együtt dr. Csepela L-jós esperes- plebános villásreggelin látott vendégül. 10 őrekor az ünneplő közönség a templomba vonult, ahol dr. Csepela eiperee mondott ünnepi szentmisét és tartott magas szárnyaláaű szentbeszédet. Mise után a Földmives Olvasókör előtt díszközgyűlést tartott a község képviselőtestülete. — Itt láttuk az említett vendégeken kivűl Okolicsányi Imre alispánt, Hevesy Gusztáv vármegyei főjegyzőt, dr. Szabó Oszkár vármegyei árvaszéki b. elnököt, Kristóffy Jánost, a gróf Károlyi uradalom jószágigazgatóját, Kan* zaó György bankigazgatót, Hammel Árpád vármegyei népművelési titkárt, Czmór Sándort, a Hangya egri kirendeltségének igazgatóját, a szomszédos községek küldöttségeit, élükön a főjegyzőkkel és bírákkal. A Kápolnai Iparos Dalárda Blaskó Béla kántortanítő vezetése alatt elénekelte a Magyar Hiszekegyet, mely után Szalóki János községi bíró üdvözölte a minisztert, az alispánt, a vendégeket és megnyitotta a díszközött Jakab Lészlő és Ivády Gyula festményei élénkítik a hangulatot. Amint értesülünk, a megtekintésre érdemes kiállítás e hő 30-ig minden nap délelőtt 9—12-ig, délután pedig 3—6-ig nyitva marad. közgyűlést. Popputh Albert kápolnai főjegyző ezután megható beszéd kíséretében nyújtotta át Mayer Jánosnak a díszpolgári oklevelet, melyet a miniszter megilletődve köszönt meg. Ezután Krisztián Imre kisgazda elnöklete alatt a Földmí- vee Olvasókör Egyesület tartott díszközgyűlést. Mayer János földmívelésügyi miniszter nagyobb politikai beszéddel avatta fel az Olvasókör új épületét. Az egyesület egyhangúlag díszelnökévé választotta Mayer Jánost. Okolicsányi Imre alispán ezután az elnök felkérésére leleplezte nagyatádi Szabó István ős Mayer János arcképét, melyet az Olvasókör csináltatott. Berki Gyula, Lovász János és Csizmadia András nemzetgyűlési képviselők beszédei után Mayer miniszter átnyújtotta elismerő oklevelét és a földművelésügyi minisztérium pénzjutalmát Bozó János vincellérnek, aki 42 éve szolgálja hűséges, becsületee munkával az érsek- uradalmat Kápolnán. Perlaky Elemér m. kir. gazdasági főtanácsos, egri érseki uradalmi jószágkormányzó megható beszédben dicsérte a derék, jó snunkásemberí, akinek az uradalom részéről egy anyaserlést ajándékozott az elismerés és megbecsülés jeléül. Trajtler Gáza kápolnai r. k. elemiiskolai igazgató tanító ezután a Hangya Szövetkezet 25 éves történetét ismertette. Mayer földmívelésügyi miniszter üdvözölte a szép eredményért a szövetkezetei. Ezután Forgács Miklós kisgazda-képviselő mondott beszédet. Az ünnepélyt az Olvasókör udvarán készített sátor alatt társas ebéd követte, melyen az ellő felaöszöntőt Okolicsányi Imre aliepán mondotta a kormányzóra, Ritter Gyula kápolnai öreggazda Mayer Jánost, Mayer pádig Ritter Gyulát köszöntötte fel. Berky Gyula a hölgyeket köszöntötte fel, akik az ízletes ételeket készítették. Ezután Meskó Zoltán, dr. Csepela Lajos, Hedry Lőrinc, vitéz Tófalussy Imre, Hevesy Gusztáv mondottak pohárköszöntőt. Mi újság? — Vasárnap délelőtt fényes ünnepség keretében folyt le a pestújhelyi r. kát. templom zárókövének letétele. Az ünnepi szertartást dr. Hanauer A. István váci püspök végezte. Az uj templom 1600 személy befogadására alkalmas. — Komócsy István pécsi kanonok, a pécsi papnövelde fogatán, bérmáló püspöke fogadtatására igyekezett. A lovak a díszkapun lengő zászlóktól megijedtek és a fogatot az árokba fordították. A kanonok az esés következtében lábficamodást és sarokcsonttörést szenvedett. — Az óbudai r. kath. egyház- község felállította Budapesten az első r. kath. egyházközségi kulturházat. — A betegágyban fekvő Ra- kovszky Iván belügyminiszter Kolozsvárra magához kérette Kószó és Ladik államtitkárokat, akikkel az ősz folyamán benyújtandó belügyi törvényjavaslatokat kívánja megbeszélni. — Egyik liberális lap jelentése szerint: B.cher Emil ma megjelent a Viktória malom telepén és a meghatottságtól sírva fakadt, amikor a vállalat tisztviselői és alkalmazottai üdvrivalgással üdvözölték. (Hah! Miért rivalogtak a tisztviselők, óh, miért?) — Poincaré francia miniszter- elnök vasárnap a németekkel szemben békülékeny beszédet mondott. Huszár Károly beszámolója. Sárvárról jelentik : Huszár Károiy volt miniszterelnök, a nemzetgyűlés alelnöke, vasárnap tartotta beszámolóját és többek között a következőket mondotta: — A Keresztény Gazdasági és Szociális Párt nemciak nagy gazdasági célokat tűzött maga elé, hanem a lelkeket is megakarja reformálni. Harcot hirdetünk minden ellen, ami forradalom éí bele akarjuk vinni a telkekbe az igazi keresztény gondolkozást. A beszámolón Fass József h. miniszterelnök is megjelent, ásás »íeasaaaíseas!3Biss*5t3í^M>Eía Az orkán elpusztított egy délbrazíliai várost. 200 halott, rengeteg sebesült. Paris, szeptember 27. Sao Paoloből nyert értesülés szerint Dél-Brazíliában napok óta hatalmas orkán pusztít. — Egyik várost teljesen elpusztította a vihar. 200 halott ős rengeteg sebesült van a romok között. »Oi 0 9 >OtO 3*5183 Kápolna község ötös ünnepe. Díszpolgári oklevél átadás, Olvasókör avatás, arcképleleplezés, munkásjutalmazás és a Hangya szövetkezet 25 éves jubileuma.