Egri Népújság - napilap, 1926/2
1926-09-26 / 218. szám
Ü8GRI NÉPÚJSÁG 1926. szeptember 26. ter nem szarvast, hanem — tehenet lőtt. A tehén gazdája pedig öt milliót két' a kivégzett állatért és a vadászni akaró borbélynak ismét vieszakellett térnie a szappanhabhoz, hogy ki tudja fizetni a szarvasnak nézett tehén érát. :-€3E3E3E3#— Eger, 1926 szeptember 26. Személyi hir. Dr..Barlos Róbert vallás és közoktatásügyi minisztériumi miniszteri tanácsos a felső kereskedelmi iskola érettségi vizsgálatain való elnökiée végett városunkba érkezett. A Szent Bernát gimnázinm zarándok útja Mohácsra A mohácsi csata négyszásados évfordulója alkalmából a ciszterci rend középiskoláinak tanulóifjúsága tanáraik vezetésével szept. 26-án, vasárnap, kegyeletei zarándoklatra megy Mohácsra. így e napon a rend öt középiskolájából mintegy nyolcszáz ifjű hódoj a mohácsi csatában elesett hősök emlékének. Az egrieket e hosszú útban segíti a Csekó- alapítvány, melynek tőkéjét a nsgyldkü alapító az iskolai év elején ismét 10 nűlióval növelte. Az egri fiúk Varga Bennó és Baksa Kristóf tanárok vezetésével tegnap, szombat reggel indultak el a kegyelete útra. — Az ünnepélyes misét a csatatéren felállított oltárnál Werner Adolf dr. zirci apát fogja celebrálni. A szeptember 17.-i tejrazzia eredménye. A múlt pénteken «ejrazzia volt az egri piacon. Önzésén 14 gyanú* tejből vettek mintát, amelyeket elküidöttok a miskolci vegyvizsgáló állomáshoz. A vizsgálat megállapította, hogy a 14 gyanús lej közűi csak ö: volt hamisított, az is csak vízzel. A tejh-misitők ellen megindult az eljárás. Kocsiverseny a város határában három balesettel. A Deák Ferenc- útba, a külső vámház mögött meredek lejtésű ösvény torkollik. Tegnap délelőtt fával megrakott falusi szekerek tanyáztak a jelzett lejtő tövében, s a farakások tetején vidáman pipázgatő emberek kocsijaik teherbírásával kérkedtek. Egyiküknek hirtelen szenzációs ötlete támadt. Miért veszekedjenek mikor itt az alkalom állításaikat bebizonyiiani. Itt a meredek lejtő. Amelyik kocsi arról épségben lakerül, azt bizonyosan jól megfaragta a ko- csigyártő. No de cüilapodoit is erre a vállalkozási kedv. A jelentkezők nagy tolongásában csak két kocsis vett részt. Ezek azután ráraktak két két méter fát szekereikre, és szilfid gebéikkel szerényen megkerülték a lejtőt, s egy jő félóra múlva fenn is voltak a domb tetején. A versenyzők felsorakoztak és egy atenlori »hó rukk« vezény szóra, mint a fergeteg vitte lefelé a csontok és a fával megrakott kocsik súlya az ösztövér állatokat. Az első száz méteren jól ment minden, úgy hogy legöregebb római kocsivereenyzők is a legnagyobb megelégedéssel szemlélhették volna a nemes vetélkedést. Hanem a következett az igazi akadály, egy hatalmas zökkenő. Nagy recsegés, kiabálás, a két ezekér egymásnak vágódik és a következő pillanatban a két bajnokjelölt a szekerének romjain fekszik. Ugyanekkor pillantott ki a szomszédos ház ablakán egy öregasszony, aki mikor meglátta a dicső verseny szomorú epilógusát, rémül tében szívéhez, kapott és eszme letlenül esett rá az ablak pfirká nyára. A rövid idő múlva kivo núló mentők mindhármukat be szállították a kórházba. Félórai pihenésért 70 ezer korona Becsei Bernát egri, Menház-úti lakos tegnap délután a bor kény szeritő hatása alatt a líceum előtti pádon elaludt és bibliai hasonlattal élve, mint egykoron Noé, dísztelenül feküdt. Mivel azonban neki nem vala Jáfat- kája, a rendőr vette pártfogás alá és bekísérte a rendőrség hajlékába, hol 70 ezer koronát kértek tőle a fél órai pihenésért. * Wetzelsdorf. (Grác mellett) á rzürke élet porlepte vándordíja néha festői tájak felé is elvezet. A századunk száguldó rohanáséban agyongyötört modern ember epedve vágyik a csend, a nyúgalom, a jó levegő után, hogy idegrendszere megpihenjen, és uj erőt gyűjtsön a tű» vábbi élethez. Boldog az. akinek útja « költői «zép^égű Stájerországba is elvezet és nem kerüli el a kies fekvésű Weird- sdorfot (Grtz mellett) kedves villáival, pompás sétányaival éc egyéb győgyintézményeival. Ez utóbbiak közül elsősorban a tavaly alapított: >Dr. M. o. Scsr- patteti: We-Rendö sanatoriuma« érdemel említést, ahol megviselt idegzetű, de más betegek és üdülni vágyók is nyugodt otthonra lelnek. Dr. M. v. Scarpa- tetti, az egykor közismert jdr. I. v. Scarpatetii ideggyőgyá*z fia, az ideggyógyászat legmodernebb gyógymódjaival foglalkozik. (például malária kú- kűrák Wagner tanár módszere szerint, diatikus kúrák, speciális kúrák ideges félelem gyógyítására Fraud pnychoanalizieével iiíb.) Az új intézet festőién szép fekvése, gazdag felszerelése, a családias élet, mérsékel árai Westende Szanatóriumot főleg magyaroktól szívesen látogatott gyógy- ős üdülőhellyé teszik. ’Köszönetnyilvánítás. Mindazok nak kik, bár mi módon, részvéttel voltak, nagy szomorúságunkban, íeghálásabb köszönetünket fejezzük ki. Bajzáth tanár gyászoló családja. * Értesítés. Az egri Borbély ét Fodrász mesterek üzleteiket okt. l-tői, (szombat kivételével) este V, 7 órakor zárják. * Legényfogók a Legényegyletben. Az Egri Kash. Legényegyletben Katalinig bezárólag a régi szokásos Legényfogők ismét megtartatnak minden vasárnap este. Az erre szólő meghívókat a rendezőség már szétküldött. A meghívók kívánatra falmutatandó, miért is csak a meghívottak szíves megjelenését kéri a Rendezőség. * Vér-, bőr- és idegbajosok a természetes «Ferenc József» keserü- vizet igen jő eredménnyel használják. Az orvosi tudomány legjelentékenyebb elméi Írják, hogy a Ferenc József viz hatásával minden tekintetben meg vannak elégedve, Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszer üzletekben. * Hatvan II negyedi rk Földműves Olvasókör f. hő 26 án d. u. 4 órától éjjel 12-ig Eaját kerthelyisé- gében (kedvezőtlen idő esetén zárt helyiségében) táncmulatságot tart. Beléptidij 8.000 kor. és a vigalmiadé. A mulatságra a város föidmives fiatalságát ezúton hivja meg ez Elnökség. * Heti műsor az Urániában. Ma 6 és 8 órakor: »Gyémántrab klók* izgalmas kalaudordráma ez elő kelő szalonok világából 6 felvo náabau. Főszerepben Evelyn Breut. Pilotti-burieszk és »Ma- gyarhiradó«. — Kedden és szerdán a budapesti »Ufa-filmszia- ház< mtgnyitó mű*ora : >Bume rang■ (Ausztráliai öcsuös) egy ausztráliai öcsköa vidám kalandjai 7 felvonásban. Főszerepben: Rod la Roque, a »Tízparancsolat« főszertplöje. >A technika csodája« két felvouásoaburleszk. »Angol-hiradő« és »Fox journáh aktualitások filmen — Csütörtökön és pénteken a Capiiol-film p:!ota megnyitó műsora: »Első dort kastély« egy gátja vesztett hegyipatik borzalmas pusziLáaa 8 felvonásban. »Megkergült lift« burleszk 2 felvonásban. — Szombaton: «Mexikói banditák« vadnyugati történet és »Napsugár Bobby« kahndos vígjáték. Je gyek előre válthatók a Mozitőzsdében. * Értesítés. A Magyarországi Munkások Rokkantságélyző és Nyugdíjegylete egri fiókja kebelében megalakult temetkezési segélyezést folyó évi október 1-tól életbe léptetjük. A temetkezési segély a mostani taglétszám arányához képest egyelőre 2 millió koronában állapíttatott meg, mely összeg a taglétszám emelkedéséhez képest 3 millió koronára lesz fölemelve. Saját érdekében felhívjuk tagtársainkat, hogy október 1 ig iratkozzanak be a temetkezési segályző egyesületbe, mert caak az 50.000 VARRÓGÉPEK ELSŐRANGÚ GYÁRTMÁNY. Részletfizetésre is kapható Busák Imrénél, KASZINÓ-U ICA * JAVÍTÁSOK SZAKSZERŰEN ELVÉGEZTETNEK * ÍRÓGÉPEK JAVÍTÁSA ÉS KARBANTARTÁSA K tagdíj lefizetése ellenében lesz elhalálozás e*etén részükre a temetkezési segélyösszeg ki utalva. Az október 15-ike után i belépő tagok a beiratási díj kétszeresét fizetik. A beiratások az ipartestületitől eszközöltetnek vesárnaponként délelőtt 10—12 óráig. A Maggarországi Munkások Rokkantsegélyző és Nyugdíjegylete egri fiókja. * Felhívjuk az olvasóközönség figyelmét a Gerő maradékáruház Budapest (Andrássy út 6. szám) mai hirdetésére. A cég női konfekció-osztállyal bővítette ki üzletét, ahol őszi és téli leánykabát 248.000 és női kabát 448.000 koronás árban kapható. TERMÉNYTŐZSDE. Hivatalos árak: 8ffat 75 feg.-oe tiszav. . 75 75 75 75 76 76 76 76 76 77 77 77 77 77 78 78 78 78 78 79 79 79 79 79 ftiszai . fehér m. pestv. . dunántúli tiszav. . ftiszai . fehér m. pestv. . dunántúli tiszav. . ftiszai . fehér m. pestv. . dunántúli tiszav. . fiiszai . fehér m. pestv. . dunántúli tiszav. . ftiszai . fehér m. pestv. . dunántúli Rozs Takarmányárpa I. r. Takarmányárpa II. r. Repce ........ 3 42.500 337.500 337.500 337.500 337.500 347.500 342.500 340.000 340.000- 340.00C- 350000345.000342.500 342 500 342.500 355.000850.000- 347 500- 347 500 347.500 357.500 352.500 350.000350.000350.000- 250X00 210.000- 200.000- 550.000-347.500 -342.500 -340.000 -340.000 -340.000 -350.000 -345.000 -342,500 -342 500 -342.500 -355.000 -350 000 -347.500 -347.500 -347.500 -857.500 -352.500 -350.000 - 350.000 -350.000 -360.000 -355.000 -352.500 -352.500 -352.500 -252.500 -220.000 -210.000 -580.000 Laptulajdonos: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Kiadó: ÉRSEKI LÍCEUMI KÖNYVNYOMDA. Felelős szerkesztő: Kelemen Andor. Igazgató: Radii Károly. 14.278/1926. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy Eger várotí képviselőtestülete f. évi szeptember hő 25-én tartott rendes közgyűlésében a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniíizterium mű szaki osztálya által felülbírált általános, u a felülbiráiat alapján elkészült részletes vízvezetéki terveket elfogadta e a vízmű megépítését 10.758,000.000 korona költség keretén belül megépíteni rendelte. Egyidejűleg másította a polgármestert, hogy a vízvezeték munkálataira f. évi október hő 16-hi lejárattal nyilvános Írásbeli versenytárgyalási hirdetményt bocsásson ki. Az e tárgyban hozott képviselőtestületi véghatározat ellen, a mai naptól számított 15 nap alatt, vagyis október hó 11-ig bezárólag sz 1901. évi XX. t.-c. alapján, Hovesvárosegye Törvényhatósági Bizottságához intézendő, s Eger város polgár mesteri hivatalában benyújtandó birtokon kívüli felebbezáinek van helye. Kelt Eger r. t. várom képviselő- testületének 1926. évi szeptember hő 25.-én tartót; rendes Közgyűlésében Trak Géza s. k. polgármester.