Egri Népújság - napilap, 1926/2

1926-09-05 / 201. szám

1926. szeptember 5­EGRI NÉPÚJSÁG wrmmmm ^rnrnrnrnrnrnt^mmmmmmana Fehér fecskét lőttek Orosháza határában. Balogh Andor dr. rendőrfogai mazó vasárnap vadászaton volt Orosháza határában. Egyezer csak észrevette,hogy villámgyors repüléssel csodálatosan szép fe­hér madár közeledik feléje. Job ban szemügyre vette a madarat és megállapította, hogy a madár egy fecske, még pedig hófehér fecske. A természeti ritk ságot jelentő madarat fegyverével cél­ba vette és lelőUe. Szerencsére csak egy szem sörét érte a ritka példányt, így jól sikerül majd a kitömése. HÍREM — Eger, 1926. szeptember 5. — Hevesvármegye alispánja a milá­nói nemzetközi útügyi kongresszuson. OJcolicsányi Iaire alapén és Tó­biás József ni. kir. c.űszaki ta­nácsos, 8z állami építészeti hi­vatal vezeiője Milanóba utaztak, a nemzetközi útügyi kongresz- szusra. Vármegyei közgyűlés lesz szep­tember 21.-én a vármegyeház nagytermében. Az egri jegyzöinternátus felava­tása. Szeptember hó 19-én nagy ünnepségek ke-relóben adják át nemes hivatásának a dr. Szmre- cíányi Lajos ú on épült jegyzők internáiusát. Az ünnepség prog­ramja szerint a Szent Ferenc rendiek templomában 10 órakor megtartandó csendes mise után, 11 órakor veszi kezdetét az in- ternátu» avatása. A megnyitó beszédet Doboss Gábor, a Jegy­zők Őriz. Árvaház Egyesületé­nek elnöke mondja, utánna is­merteti az intézményt Szabó Gyula, az internátus igazgatója, ez egyházi áldás megtörténtével ped g Brogli József, s Jegyzők Orez. Árvaház Egyesületének igazgatója tért ünnepi díszbe­szédet. Szerepel azonkívül Gyö- kössy Étidre, a Petőfi Társaság tagja, az Egri Dalkör, eib. Az ünnepséget nagy társasebéd kö­veti a Korona éttermeiben. Este 8 órakor műkedvelőink közre­működésével díszelőadás lesz a Faros* Színházban, 10 órakor pedig a jegyzők és a jogakadé­miai ifjúsága rendezésében zárt­körű tánecsíély a Koronában. Szeptemher hő 12 ig kéri a ren dezőség bejelenieni Szabó Gyula internátus igazgatóhoz Eger, hogy ki, hány személlyel érke­zik, tzáiláíra tart-o igényt, részt vesz e a közebéden, a színházi előadóion éa a tánceetélyen és ha igen, melyiken. Az ebédjegy az ünnepély napján az interná­tus épületében előre azerzendő be. A vasúton érkező vendége­ket szállásukra a cserkészek ka­lauzolják. Vármegyei közigazgatási bizott­sági ülés lesz szeptember 14. én a vármegyeház kistermében. Négyszáz rokkanton keres egy ügyyéd. Az egri földosztás utólagos bonyodalmai. — Kit képviselt dr. Körösi Pál a sorshúzásnál ? — Fegyelmi eljárást indított az Ügyvédi Kamara. A Egerben 1921 táján indult mpg e földbirtokreform törvénye kapcsán a házhelyrendezáíi el­járás, majd 1924-ben következett RDnak az igen csekély földterü­letnek a földreform oéljaira való kisajátításé, mely Eger határá­ban hosszas keresés után talál­ható volt. Az O. F. B. megbízásá­ból Zsédely István budapezii kir. járásbírő folytatta le ezeket a tárgyalásokat, melyeken a föld- igénylésre már az előbbi eljárás során érdemesnek talált rokkan­takat Polák Pál kir. törvényszéki tanácselnök, dr, Balázs Jenő ügyvéd éa két más megbízott, a külön csoportot képező Csa­nádi Ignác és társait, vala­mint az úgynevezett «nincstele­nekéi» vagy földnélkülieket dr. Vajda József budapesti ügyvéd, a tisztviselő igénylőket pedig dr. Virág Károly törvényszéki birő és Ringelhann Béla vil- lanygyári vezérigazgató, képvi­selték. A O.F.B. ezután ítélke­zett is és Ítéletében megnevezte azokat a területeket, amelyeket a földreform céljaira igénybe­vett, a azokat az igénylőket, akiknek az igénybevett földet juttatta. Az igénybevett terüle­teknek felosztását az igénylők között a Magyar Földhitel Inté­zetre bízta az O.F.B. A Magyar Földhitel Idézet megbízásából Sípon műszaki tanácioa jött le Egerbe, aki sorshúzás utján osz­totta ki az általa felmért terüle­teket. Ennél a sorshúzásnál je­lent meg először dr. Körösi Pál egri ügyvád, mint Csanádi Ig­nác én társainak képviselője. — Az ügyvéd leírta magának a földhöz juttatott 400 rokkant illetve ezüst vitézeégi érmes ember névsorát és a nevek után azt a i zömöt i«, melyet az illető névre kihúztak s amely szám az illetőnek jutott földet jelezte a felosztási tervezetben. i És itt kezdődik a bonyoda-i lom. Csanádi Ignác felhajszolta az összes rokkantakat és dr. ] Körösi Pálhoz küldte, hogy ott majd meg tudják, melyik föld­terület jutott nekik. A rokkan­tak ellepték az ügyvéd házát, aki készséggel megmutatta a sorshúzás utján kapott számo­kat a kérdezőknek és egyúttal elá is íratott velük egy ivet. Sok rokkant már ekkor pa­naszkodott, hogy a városi fő­jegyzői hivatalban ingyen köz­ük a kihúzott számot minden­kivel, az ügyvédnél pedig 15 kiló búzát kérnek ugyanezért. Az ügyvéd ugyanis azt a meg­bízást íratta alá a hozzáfordult rokkantakkal, hogy majd rájuk íratja a kapott földet ás ezért kérte a 15 kilő búzát fejenként. Egyszer csak egész sereg rost­ként kapta a felszólító leveleket Körösi Páltól, hogy mint meg­bízott ügyvédnek, fizessen a földbiriokrendezés folytán vég­zett ügyvédi eljárásért 80 ezer koronát. Állítólag 300 rokkant eleget is tett a felszólításnak. Mintegy száz rokkant azonban ellent mondott, hogy ők soha sem bízták meg Körösi Pál dr. ügyvédet semmiféle képviselet­tel. Körösi dr. erre beperelte a járásbíróságnál a száz rokkantat. A tárgyalást kíváncsian vár­ják azok a rokkantak is, akik már fizettek az ügyvédnek. De kiváncsi az eredményre az egri ügyvédi kar is, mert Körösi Pál dr. ellen az egri földbirtokren- dezős folyamán tanúsított maga­tartása miatt fegyelmi eljárást indított az Egri Ügyvédi Ka­mara, amely a földbirtokrende- zóa folyamán tisztességtelen kli- ens-hajhászás miatt egy ízben mér másfélmillió korona pénz- büntetéssel sújtotta dr. Körösit. «sírt Emericánás hir. Az Agria kor­poráció tisztikara folyó hő 6-án, hétfőn délelőtt 9 órakor fontos ülést tart a III. évi jog ter­mében. Az Egri Műkedvelők Köre kapu­nyitása f. hő 19. én lesz a Váro­si Színházban. — Ez alkalom- mr 1 színre kerül Zilahy Lajos, & legjobb magyar színmű írónak 3 egy felvonáson vígjátéka : »Grassalkovich«, »Az ökör« éa a »Házasságszédelgő*. Mindhá rom vígjáték a budapesti Nem­zeti Színháznak állandó műsor- darebja. Az előadás jótékony- célú, amennyiben a tiszta jöve­delmet a jegyző internátus ja­vára fordítják, a jegyek árusí­tása f. hő 10 tői kezdődik. Verekedés Mikófalván. A napok ban Kelemen Alajos ős kiskorú V. K. mikőfalvai legények úgy összeverték Kelemen Miklós rai- kófalvai legényt, hogy azon 8 napon tű!, de 20 napon belül gyógyuló testi sértést okoztak. Az egri járásbirőság fog felet­tük ítélkezni. Falbontással dolgozott Kálban egy betörő. A Kápolnai csendőrörs elfogta Zvelber Ottó selgőtsrjáni géplakatost, mert a napokban Niesz Mihály káli szabómesíer műhelyének falát kibontotta, a résen át bement az üzletbe és onnan 30 millió és 750 ezer ko­rona értékű ruhát magával vitt. Zvelber Ottót átadták az egri kir. ügyészségnek. A vulkán működése az emberi szolgálatban. Londonból írják: A nikaraguai Managua vulkán idő­közönként sok kárt okozott a környékbeli lakosságnak, amely azonban még sem hajlandó el­költözni a veszedelmes helyről, sőt a technika eszközeivel igye­keznek lehetővé tenni, hogy a veszedelmet nem csak elkerül­jék, hanem még hasznukra is for­dítsák. Közköltségen angol mér­nököket bíztak meg azzal, hogy valami módon fékezzék meg a veszedelmes tűzhányót, amely­nek kráteréből állandóan ömlik a forró, mérges gáz és a leve­gőnek miatta történő hómőrsék változása ártalmára van a vul­kán környékén levő ültetvé­nyeknek és a lakosság egészségi állapotára is káros hatású. Az angol mérnökök most kúpot épí­tenek a vulkán kráterére éa elmés szerkezettel olyan módon vezetik el a mérges gázt a leve­gőbe, hogy szétoszoljon a ma- ‘gasban és ne legyen ártalmas hatású. — Egy másik szerkezet a gáz egy részét megtisztítja a mérges anyagoktól és levezeti a vulkán tövének vidékére, hogy ipari célokra lehessen felhasz­nálni. * A gyomorfájás, gyomornyomás, bélsárpangás, nagyfokú erjedés, rossz emésztés, fehér nyelv, ká- bultság, fülsúgás, halvány arc- s*in, rossz kedv a természetes »Ferenc József« keserüviz hasz­nálata által elmúlik. Az orvosi világ a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik: a magyar Ferenc József vízről, mert hatása meg­bízható éa rendkívül enyhe. Kap­ható gyógyszertárakban, drogé­riákban és füszerüzlatekben. * Komáromy Ödön és Komáromy Mariskánál zongora és müénekre növendékek az elemi kezdettől a legmagasabb kiképzésig, aka­démiai msdszerre), az 1926—27. i íkolai évre elfogadtatnak. Szak­szerű előkészítés felvételi éo ma- gánvizígákra a m. kir. zenemű­vészeti főiskolába. — Jelentkezés naponként Deák Ferenc-utca 2., I. om. 1. ajtó, délelőtt 10-től 1 ig, délután 3-től 5 ig. ' * Alföldi Irén ny. operaőnabesnő, énektanárnő énekórákat ad la­kásán, Ciiky Sándor utca 45. sz. alatt. Jelentkezni lehet 10-től 6 óráig. Beretvás Pasztilla a legmakacsabb fejfájást is elmulasztja Önnek nincs szüksége arra, hogy gyomor és bólbántalmai miatt állandóan szenvedjen, amikor köztudomású, hogy a világhírű ős mindenki által legelsőnek elismert I G M Á N D I keserüviz szonnal eredő fejfájást, csökkenti a vérnyomást az agyban ős meggátolja az érelmeszesedést. 1 megszünteti a rendszerint fenti bajokból jEmésztéíi zavaroknál éhgyomorra mfir félpohár langyos I GM ANDI keserüviz elegendő Kapható kis és nagy üvegben. Szétküldés! hely: Igmándi kesesüviz forrásvállalat Komárom. Árjegyzék ismételadóknak kívánatra bórmentve. °-B B • h a t ä s u *T! M UL A LÓ • V ETOMAC C S ÄVA ZÓ - SZER* kg. elegendő 5—10 métermázsa búza, rozs, árpa nedves úton való pácolásához. MEZÖGá ZDASÁGI, BUDAPEST, X., Hölgy-utca 14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom