Egri Népújság - napilap, 1926/1
1926-01-20 / 15. szám
Ara 2000, vasárnap 3000 korona. Eger, 1926. január 20 szerda. XLIII évf. 15. sz. Előfizetési di) postai szállítással: agg hóra 40.000„K, negyedévre 120.000 K. POLITIKAI NAPILAP. Főszerkesztő: Dr. Óriás Nándor. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefonszám: 11. Győzött a gyűlölet ■ a megpróbáltatás órájában ismét nem tudott egybeforrni és méltóságot mutatni a nemzetgyűlés. A baloldal valóban nem bizonyul kényes ízlésűnek, mikor a hamis frankok messze világitó tüzénél a saját kis pecsenyéjét próbálgatja sütögetni. Zsúfolt Ház előtt ismét zajos jelenetek színhelye volt a magyar nemzetgyűlés. Olyan kevés örömmel kecsegtet a közel jövő s olyan [leirha- tatlanul sivárnak mutatkozik a jelen, hogy vigasztalásért vissza kell zarándokolnunk a múltba.. Zalán futása. Irta: Wallandt Ernő dr. várrn. árvaszéki ülnök. A magyar nemzet a most lezárult 1925. esztendőben ünnepelte a »Zalán futása« megjelenési évének századik fordulóját. Ebből az alkalomból sok sző hangzott el a mű méltatására a sajtóban és kultúrintézményekben egyaránt, nézetem szerint azonban mégsem annyi, ameny- nyit jelentősége ;szerint megérdemelt volna. E sorok a jubileumi ünnepségek záróakkordjai kívánnak lenni. * * * Száz évvel ennekelőtte csodás hangok viharzottak át az országon : Viharos jelenetek a nemzetgyűlésen. Budapest, MTI. január 19. A nemzetgyűlés mai ülését igen nagy érdeklődés mellett nyitotta meg Scitov8zky Béla elnök. A pártok úgyszólván teljes számban megjelentek és a karzatok jóformán zsúfolásig megteltek. Az elnök a szokásos elnöki bejelentések után enunciá- ciőt tett, amelynek során többek között a következőket mondotta: Legutolsó ülésünk óta szomorú világszenzációnak a középpontja lett nemzetünk, a frankhamisítás ügye által, amelynek hullámai felkavarták az állami újjáépítésben hozott annyi áldozatunkat és a már oly biztató eredményével együtt a nemzet jőhirnevét is veszélyeztetik. A nemzet nehéz helyzete megkívánja, hogy a frankhamisitási bűnügy mielőbbi elintézése történjék meg, amit a haza mindenek feletti érdeke parancsol. Az elnöki enunciáciőt a ház minden oldalán helyesléssel és tapssal fogadták. Scitovseky elnök ezután bejelenti, hogy Hegy- megi Kiss Pál, Peyer Károly, Vázsonyi Vilmos,Almássy László Homonnay Tivadar, Ruppert Bezső és Szilágyi Zajos napirend előtti felszólalásra kértek engedélyt de ő az engedélyt nem adta meg. (Nagy zaj a szélső baloldalon.) Az említett képviselők a házszabály értelmében kérték, hogy a kérdést vigyék a nemzetgyűlés elé, azért egyen- kinti szavazásra bocsájtja a napirend előtti felszólalásra jelentkezettek kérelmeit és kérdi: vájjon megadja-e fa Ház az engedélyt Ruppert Rezsőnek ? Scitovszky bejelentése után Bethlen István gróf miniszterelnök kért szót. A miniszterelnök felállt helyéről, mire óriási vihar tört ki a Ház baloldalán: Mondjon le ...! kiáltások hangzottak az elnök felé, aki nyugodtan állt a helyén. A kormánypárt feláll és zúgó tapssal hevesen tüntet a miniszterelnök mellett. A zaj mindinkább fokozódik ... A szélsőbaloldal nagy része taktusban kiáltja az álló miniszterelnök felé: «Mondjon le ...! Mondjon le 1 . . . Scitovszky ház-elnök egymásután utasítja rendre a képviselőket és feljegyzi azoknak a nevét, akik már rendreutasításban részesültek. A zaj néha csillapodik, de mi kor a miniszterelnök beszédébe kezdene, ujult erővel tör ki: Lemondani ! .. . Scitovszky házelnök túlkiabálva a zajt, rendre- utasítja a képviselőket és kijelenti, hogy ha így folytatódik, kénytelen lesz as ülést felfüggeszteni. A zaj erre kissé csillapul, de mikor a miniszterelnök újra beszédébe akar kezdeni, megint kitör és folytatódik. (Folytatás a 3-ik oldalon.) Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban ? Századok ültetlek el s te alattok mélyen enyésző Fénnyel jársz egyedül. Rajtad sűrű feliegek és a Bús feledékenység koszorútlan alakja lebegnek . . . S zúgtak tovább a megriasztott lant remegő húrjai. Mint a feltámadás harsonája zengett végig a reménytelenség aléltsá- gába hullott nemzet fölött; mint lágy tavaszi szellő simogatta a dermedt sziveket a Zalán futása minden egyes sora. Száz év után a bús magyar élet fáradt vándora megáll pihenni, erőt meríteni a honszerző és alapító erények, a ragyogó múlt emlékeinek ez üdítő, kristályos forrásánál. ♦ Tar gályák zörgése bús Jere- miádokat nyög fülembe Magyar- ország gyászos pusztúlásáról. Hulló hőpelyhek titokzatos némasága rég múlt dicsőségről regél. Lelkemet lenyűgözi a félelmetes igazság: «Tündérszerencsénk kénye hány-vet, játszva emel s mosolyogva ver le.« A szomorú jelen sötét képeitől futva menekülők a nagy idők emlékeihez. Elmerengve olvasom a korzorús művet: Zalán futását. S megjelennek előttem párducos Árpád kacagányos vitézei ; fülemben harci zaj zsibong : kardok csattogása, nyilak sivitása, buzogányok döngése, földalatti és feletti erők dübörgésével lejátszódik előttem a honfoglalás nagyjelentőségű | mozzanata: a bolgárok szétsző- ratása ; látom futni a büszke fejedelmet : Zalánt. Ám amily megkapó a hősi erények diadaláról olvasni, ép’ oly megdöbbentő, egy század után is olyannyira időszerű a költő feljajdúlása korának iszo- nyusága, nemzetének vészes pangása fölött: Romlatlan vala nemzetem, szilaj, ép erejében. Fél Európának hajdan megrázta határait: Szűkre szőrűit most és kévését sem bízva, — hanyatlik S a puhaság fertőjében megemészti hatalmát . . . . . . Hova lettünk nemzetem ? ! Ujúlt erővel sajognak fel bennem e sorok hatása alatt Trianon kinző sebei. Bár uj honfoglalás hajnalát várjuk, a tehetetlenség érzete veri bilincsbe a legjobbak akaratát is. Pedig le keli ráznunk e bilincseket! Lelkűnkből ki kell űznünk a komor képek csüggesztő árnyékát! A legtündöklőbb múlt sem lehet számunkra 'a feledés tava. A szentelt emlékek csak vágtatő táltosok lehetnek, melyeken képzeletünk csapongva száll a jővő ködében. Csak örökké izzó fénycsóvák lehetnek, melyek beragyogják az utat, Pozsony, Kassa, Kolozsvár, Temesvár s az Adria felé, bevilágítanak az uj ezredév homályába. Buzgó imára szólítő harangszónak, kemény munkára serkentő kürtjeinek s majd ha kell, — az uj, nagy harcra hivő trombita harsogásnak kell len- niök. De nem lehetnek a haszontalan érzelgés mentsvárai, a gyávaság, a reménytelenség fátyolai. Kemény Zsigmond bárő klasz- szikus megállapítása szerint Vörösmarty Zalán futásában «a feledékeny, a szórakozásokban élő, a hivatását nem ismerő, vagy kevéssé érző nemzedéknek azt akarta elmondani: őseitek, kiknek tanyájuk csak sátruk és szekerük volt, hazát szereztek maguknak, míg ti a bont, mely birtokotokban van, elveszthetitek tunyaságból és tehetetlenségetekkel, ébredjetek, küzdjetek. A törekvőé a pálma!» Elvesztettük a hont, csak roncsain tengetjük hitvány életünket. Még sincs helye csüggedésnek, kesergésnek. Ébredjünk! Jussanak eszünkbe honfoglaló őseink! Ott az altáji őshazában elszánt akarattal elhatározták, hogy olyan hont alapítanak, melyet mindenkorra a magukénak mondhatnak, melyet megvédelmeznek minden emberfiától, mely örökre a magyarok hazájának fog hívatni. Elhatározásukat tett követte. Elindultak nyugatnak. Lázas türelmetlenséggel hagyják ott finn-ugor és a török-tatár rokonaikat, az Ural mellékét, Lebédiát, Etelközt. Ahol nem volt meg a nemzet fennmaradásának minden feltétele, hol nem volt jövőjük, onnan tovább mentek, míg elérték a Kárpátok-koszorűzta területet. Bár itt a rómaiak is csak 140 évig tudták lábukat megvetni, bár a gótok, a gepidák,
