Egri Népújság - napilap, 1926/1
1926-03-03 / 50. szám
1926. márciu* 8 EGRI NÉPÚJSÁG 3 kitökéleteaített, csuklőtecniká j a látványnak ia nagy élvezet. Egész előadáai modora nagyon rokonszenves, közvetlen, mert nincs benne semmi mesterkéluég, semmi szinéazkeakedő póz, semmi álpáthoz, hatáavadáezö szem- forgatás. A Vivaldi-koncertet mesteréhez méltó klasszikus stílusban, objektiv, de előkelő egyszerfl- séggel játazotta, Vieuxiempa bravúros versenyművét pedig lendülettel, csillogó előadásban; ennek III. tételével- különösen remekelt, az egyszerű melléktémából meglepő szépségeket hozott ki. Nagy hatást ért el a kisebb művekkel is, de legjobban hódított a ráadásúl játszott Zsolt-féle «Szitakötőivel, e zseniális modern aprósággal. Méltó kísérője volt Ábrányi Emil, a m. kir. Operaház és a bpesti Városi Színház volt igazgatója, az elismert, hírneves karmester, aki a közönség bőségesen zuhogó tapsait saját művének elzongorázásával hálálta meg. A nagyszámú közönség lelkes ünnepléssel adózott a két i iválő művésznek és az igazi műélvezetet nyújtó estély megrendezéséért a Kaszinónak, elsősorban agilis, lelkes igazgatójának, Vár- konyi Rezsőnek, aki lankadatlan szorgalommal dolgozik a Kaszinó fejlesztésén. Külön ki kell emelnünk a nagy áldozatkészséget, amellyel az érdemes egyesület egy szinte egész vagyonba kerülő pompás hangverseny-zongorát vásárolt. Végre nem kell hallanunk az évtizedes panaszt, hogy zongoristáink mindenféle zörgő és kopogó masinákon kénytelenek játszani. Kérjük és várjuk, a most szépen induló kultur programmnak méliő folytatását. Huszthy Zoltán. Az olaszok elítélik a cseh sajtó hangját. Róma, március 1. Mussolini lapja a Popolo d’Itália tiltakozik az ellen a hang ellen, amelyet a cseh sajtó használ, ha olasz dolgokról ir. A lap többek között ezeket írja: — Csehországnak, amelynek igen nehéz problémákkal és igen súlyos belső konfliktusokkal keli megküzdenie és amely'ország a német és magyar hatalom minden megerősödésére úgy érzi, hogy területét veszély fenyegeti, logikusan barátokat és támaszokat kellene Európában keresnie, akik kiegészítenék a locarnői szerződést. — (Na feledje el Csehország, hogy Locsrnoban mindenek felett a rajnai határt biztosították. Keleteurőpa kérdésében egy kicsit máskép jártak el. Ha Csehország oly nagy mértékben rá tMomMfroameaeei van szorulva barátokra, érthetetlen, hogy hivatalos bőrei miért gyakorolnak oly kevés előzékenységet Olaszországgal szemben. HÍREK. — Eger, 1926. március 3 — Sok szó esik mostanában arról, hogy Egert fürdővárossá kell fejleszteni. ügy gondolom szerényen: fölösleges ez a lázas igyekezet, kár a sok polémiáért és izga lomért, mert hiszen Eger már úgyis igazi fürdőváros. Argumentum ad hominem: Ön a pincék mélyén pinoézvén úszik a hazafíságban ás barátságban. On a boldogságban úszik, mert szeretett városa egy jobb családból való külföldi kölcsön örömei között virul. Midón a vihar a levelet ide-oda fújja, Ön porban úszik, ebben a speciális őszi-tavaszi kvarc-tubákban. Ön adósságban úszik! Ön fejest ugrott a besazbe! Ön nyaranta a líceum előtt ingyen-gőzfürdőt vehet a déli korzón, napszurás- sal egybekötve. Az Ön politikája és meggyőződése úszik az árral! Ön, ha esik az eső, a Várállomás új járdáján cseppet sincs kinnt a vízből. Itt — fürdik a holdvilág az éj tengerében villanygyári defektusok alkalmával. A M. Á. V. által tervezett új vasútállomás által Eger cseberből vederbe zuhany. Ön verejtékében fürdik a lakások felszabadulásának gondolatára. Végül pedig maga a város 900 esztendő óta már mindent a világon megúszott, megúszta a törökvilágot, sőt megússza a Városfejlesztő R. T.-ot is. Mit akar még, jő ember? Kádár Jéztef. Isaák Gyula főispánt msgoperálták. Isaák Gyula főispán a hétfő délutáni hangversenyen «rosszul lett. Rosszűlléte az éj folyamán annyira fokozódott, hogy műtéti beavatkozásra volt szükség. Reggel 4 órakor beszállították az Irgalmasok férfikőrházába, ahol dr. Horváth Gáza főorvos megoperálta. A műtét kitünően sikerült. A főispán állapota felől állandóan érdeklődnek a kórház irodájában, mert a beteg főispánt nem szabad meglátogatni. A tűzoltók, mint mindenütt, a városházi béke megteremtésénél is nagy szerepet játszottak. Mint utólag értesülünk, Práff Nándor és Halmay Sándor, akik Radii Károly békeművét hathatósan elősegítették, mind kitűnő tűzoltók. Sőt Braun Viktor is, akin az egész békemű nyugszik, szintén tűzoltó. Az egri tűzoltók, úgy látszik, a pártharcok tüzeineu oltásához is értenek. Vájjon nem lenne-e jő a parlamentbe küldeni őket? Egor város 1926. évi költségvetése. A képviselőtestület legutóbbi közgyűlése egyhangúan elfogadta az 1926. évi költségvetést, melynek főbb tételei a következők : Utaink rendbenhozetalára és új utak építésére a kövezet- vám-alappal együtt 2 milliárd 200 millió korona. Hivatásos tűzoltóságunk szükségleteinek fedezésére és a szerek fenntartására 380 millió korona, a múlt évben vásárolt traktor, lajtautő, autőfecskendő és lajtok stb. árának részbeni kiegyenlítésére és szertár építésére 460 millió korona. Közoktatásügyre 1 milliárd 43 millió korona. Március 22.-én lesz az ogri Munkásbiztosító Pénztárnál felfedezett visszaélések törvényszéki tárgyalása. Az Egri Népújság munkatársa ma arról értesült, hogy a Munkásbiztosító Pénztárnál előfordult visszaélések ügyében március 22.-én tartja meg a főtárgyalást az egri kir. törvényszéken Szabó Ignác egyesbirő. A Károly-caapatkersszt és a katonai szolgálati idő igazolása Miután a megszűnt 60. gyalogezred pőt- zászlóaljának irattára 1918 ban, az összeomlás alkalmával Kutten- bergben (Csehország) maradt, az ezrednél volt iratok pedig ugyanakkor — Csehországból vissza- jövet — elkallódtak ; a szolgálati időt, a Károly-csapatkeresztre való jogosultságot, előjegyzések hiányában csak úgy lehet igazolni, ha az illetők bajtársi nyilatkozatokat (lehetőleg tisztektől) szereznek be, melyek alapján az alispánt hivatal (Eger, Vásártér 16.) az igazolványt hivatalosam kiállítja. — A megszűnt 6. közös huszárezred irattára teljesen megvan. — A volt 10. honvédgyalogezred kötelékéből származó egyének minden hasonló ügyben a borsodvármegyei al- ispőni hivatalhoz fordulhatnak Miskolcra. Az árnyék. A Műkedvelők Köre f. hő 21-én és 22-én hozza színre »Az árnyék« c. három felvo- násos drámát dr. Búzás Endre vármegyei másodfőjegyzö rendezésében. A darab főszerepeit Hevesi Guaztávué dr. Búzás Endréné, Marosy József ős Ba- bocsay Zoltán játszák. Nyakig a patak iszapjába merült egy ló. Ott, ahol az artézi kút meleg vize a patakba ömlik, állandó a kocsik forgalma ; részint vizet visznek, részint a lovakat fürdetik. Időközben azonban az artézi víz által a patakba hordott iszap embermagasságnyira felgyülemlett a patak-híd előtt és komolyan veszélyeztette a köz- biztonságot. A rendőrség többször felhívta az illetékes hatóság figyelmét, hogy a veszélyeztetett részt zárják el a kocsiforgalom- től, ámde sikertelenül. így történhetett meg, hogy egy szekér a sző szoros értelmében elsülyedt az iszapban, amelyből a lónak csak a feje látszott ki. Az állatot és a szekeret kényelmetlen helyzetéből sikerült megszabadítani és kivontatták az iszeptömegből. Ez az eset is, amely elég szerencsésen végződött, sürgeti, hogy az életveszélyes helyet valamiféle táblával megjelöljék. Megtörténhetnék ugyanis, hogy paj kos gyermekek, vagy vigyázatlan felnőttek egy óhatatlan pillanatban, amikor a környéken nem tartózkodik senki, belefulladnának az iszapba. A közalkalmazottak múlt évi arcképes igazolványainak érvényességét 1926 március 31.-ig hosszabbította meg a Máv. igazgatóság«. Több piaci árus piszkos rongyokon árusítja a zöldséget Nem első ízben tettük már itt szóvá, hogy a piaci árűsok a zöldséget és általában a zöldség féléket, terményeket, sőt lisztet is, földre terített piszkos rongyokon, vagy ha netalán ez a kifejezés erős lenne, szennyes ruhákon árűsít- ják. Közegészségügyi szempontból ez a tudatlanságból és köny- nyelműségből eredő eljárás a legteljesebb mértékben káros és következményeiben beláthetat lan. A rendőrség a legszigorúbb rendszabályokat léptette életbe az efféle árűsítási mód megakadályozására és a törvény kíméletlen szigorúságával üldözi. — A rendőri beavatkozás elkerülése végett ezúton hívjuk fel az érdekeltek figyelmét, azokét tudni illik, akik piaci árúsítAssal foglalkoznak. * A n. ó. hölgyközönség figyelmét felhívjuk a Kardos Sándor cég mai hirdetésére. * Pola Negri-filmje az Urániában. Ma két előadásban 6 ős 8 órai kezdettel: «A végzet leánya« H. Sudermann novellája, főszerepét Pola Negri, a közönség kedvence alakítja. — Csütörtökön és pénteken: «Bimbula, a biciklisták királya«. * Kölcsönkönyvtárunkat 200 kötet legújabban megjelent és a legjobb íróktól válogatott regényekkel gyarapítottuk és azok kedvező feltételek mellett a n. é. közönség rendelkezésére állanak a Sajtőszővetkezet könyvkereskedésében. TŐZSDE. TERMÉNYTŐZSDE. Hivatalos árak: Búza tiszav. 76 kg.-os 377.500-380.000 « ftiszai 76 > 375.000—377.500 » egyéb 76 » 370.000—372.500 » tiszav. 77 » 377.500-380.000 > ftiszai 77 > 375.000-377.500 * egyéb 77 » 370.000—377.500 » tiszav. 78 » 380.000-382.500 » ftiszai 78 < 377.500-380.000 » egyéb 78 » 372.500—375.000 » tiszav. 79 » 382.500—385.000 < ftiszai 79 « 380.000—382.500 » egyéb 79 » 375.000 *77.500 Rozs ............ 220.000-2 25,000 Köles............ 1 80.000—190.000 Takarmányárpa . . . 230.000- 240.000 Sörárpa ........... 300.000—330.000 Zab.............. 2 50.000—260.000 Tengeri morzsolt . . 180.000-190.000 Korpa........... 165.000—167.500 Lncerna magyar . . . 230.000-250.000 Lucerna arankamentes 230.000— 250.000 Lóhere nagyarankás . 190.000—220.000 Lóhere arankamentes 230.000—250.000 Import Export VASTAGH marroni, déligyümölcs, korai főzelékek és friss gyümölcs nagykereskedése Budapest, IX., Csarnok-tér 3—4. Telefon: 114—52. Vidéki megrendeléseket legolcsóbb napi áron azonnal szállít.