Egri Népújság - napilap, 1925/2
1925-08-30 / 195. szám
Ára 2000, vasárnap 2500 korona. Eger, 1925. augusztus 30. vasárnap. XLII övf. 195 sz. Előfizetési dij postai szállítással: egy hóra 40.000 E, negyedévre 120.000 K. POLITIKAI NAPILAP. Főszerkesztő: Dr. Óriás Nándor. Szerkesztőség: Eger, Líceum. Kiadóhivatal: Líceumi nyomda. Telefonszám: 11. Régi és uj Mohács. Eger, 1925, augusztus 29. Nagy nemzeti szerencsétlenségeink szomorú évfordulóiról éppoly kegyelete«: kötelességünk megemlékezni s intő tanulságait a jelennek sorsfordulataiba bekapcsolni, mint ahogy évezredes múltúnk ragyogó eseményeit bátorító például elevenítjük fel a dicsőség után szomjazó lelki szemeink előtt. Alig Szent István napjának kilencede után: augusztus 29-én a mohácsi csatavesztés emlékét gyáezoljuk. Az orezágalepító, fenséges ünnepe után, az országveszítő nemzedék hűtlen sáfár- kodásáről való számadás. Nemzeti és kulturális eszmények újszerű kitűzése s a bennük, rejtő összetartó erők értékelése után egy eszménynélküíi kor lelki törpesége, széthúzó irányzatoknak kerengő dervistánca, drámai bódulat után a tragikus összeomlás. A mohácsi csatatér fogalommá vált nemzetünk történelmében. Fenyegető szimbóluma annak az örök sírnak, amelybe egy nagyra- hivatott, testben acél, lélekben arany nemzet sülyedhet el, ha pártoskodás, önző magánérdekek vásári küzdelmei, a felelős vezetők kapkodása és gyengesége könnyelműen elfecsáriik az or- szágfenntartő erőket. És ha van okunk gyászolni valamit Mohács emlékezetében, úgy az nem pusztán az ország vezető embereinek önzése miatt feláldozott ifjú Lajos király tragikus vége, sem az ország szine- javának, annyi drága magyar életnek az egyenlőtlen küzdelemben történt hősi elbukása, sőt talán az évszázadokig tartő idegen jármot se tudnók szégyen- pirral az arcunkon emlegetni, ha mindezt a sok csapást egy ellenséges hatalom mindent elsöprő ereje zúdította volna ránk s nem saját vakságunk, gyengeségünk s ősi magyar átkunk: a széthúzás okozta volna. Azóta van már uj Mohácsunk : Trianon. Okaiban hasonlatos, következményeiben szégyenletesebb s veszedelmesebb. Valóban nem tanultunk az élet tanítómesterétől, a történelemtől semmit. Az idők áradatát hagytuk a fejünk felett tovazúgni, de arra nem volt gondunk, hogy a nagy idők nagy tanulságai lelkünket megtermékenyítsék. Az alakok változtak, de a szín s a díszletek ugyanazok maradtak. Mohács előtt egy emberöltővel még ragyogó csillag volt Magyar- ország az újonnan éledt humanista renaissance kultúra egén, rettegett katonai hatalmasság, mely előtt meghődolt Bécs s meghunyászkodott a török, — a Trianon előtti évtizedekben a nyugati kultúra hirtelen ránk törő zuhatagában fürödtünk,ipar, kereskedelem, irodalom és művészetek, szóval az élet minden vonalán az elvetett magok rövid évek alatt terebélyes fává növekedtek, a nemzetek Ítéletidejében pedig diadalmasan állottunk a gáton. De a fény s dicsőség teDgeré nek felszíne alatt a mélyben ázalagok tenyésztek,hínárok terjeszkedtek, alattomos karjaikkal megfojtva minden náluknál szebb e a magasságok felé törő életet, az önérdek, az önszeretet síkos nyálkájával beborítva mindent, aminek a maga sötét céljai szempontjából értéke van. Se® Mohács, sem Trianon nemzedéke nem‘vette őszre, hogy a Még nálunk hatalmasabb nemzetek sem engedhetik meg maguknak azt a kényelmet, hogy tehetséges szülötteiket minden különösebb figyelem és segedelem nélkül sorsukra engedjék. Kiváltképen a mi porbaaujtott országunk számára fontos ez a kérdés, ha csakugyan hiszünk Magyarország feltámadásában és a romok felett újra naggyá, gazdaggá és dicsőségessé akarjuk felépíteni ezer esztendős, jobb sorsra érdemes hazánkat. Sok kiváló ember szükséges ezen munkához, olyanok, akik tudásban képesek nagyokat alkotni, kik becsületességben méltók vezetni és lélekben fáklyaként tudják bevilágítani az utakat, célokat s a kishitű sziveket. Az ilyen nagy elmék és erős lelkek igen fontos nemzeti erőt, sőt hatalmat jelentenek s rettenetes lelki és anyagi vesztesékülső fény belső tartalom nélkül, ragyogó győzelmek a világ felett b sorvasztó egyenetlencég és kishitűség a nemzeti lélekben, oly mélyreható ellenmondások, melyeket a történelem nem tud áthidalni. S a történelem következetesen megismételte önmagát: II. Lajos sorsa megismétlődött IV. Károly király végzetében, a nemzet szine-java: a magyar értelmiség, megbénulva és megnyomorítva tengeti szűkös életét, Szent István országa szétdarabolva, csonka tetemmel kiált az .igazság után, a feltámadás után. A mohácsi vész szörnyű következményeiből kilábaltunk, mert a nemzet megaláztatásában megtalálta önmagát. S amint megtalálta önmagát, azonnal megtalálta az utakat, amelyek a feltámadáshoz vezettek s megtalálta szövetségeseit. Nekünk is, a Trianon utáni nemzedéknek, a világpolitika útvesztőin Szent István királyban gyökerező magyar ‘lélekkel kell vándorútra indulnunk, belülről kell megtisztulnunk és megerősödnünk, hogy ismét rátalálhassunk önmagunkra s elvesztett | geinkkel szemben nagyot nyomhatnak a mérleg másik oldalán. Az ilyeneket támogatnunk kell, felemelni és előre küldeni, de legfőképen nevelnünk szükséges. Mert mit ér a lángelme, ha az elvtelenséggel, nemtelenséggel, erkölcstelenséggel, vagyis hitetlenséggel párosulva monstrum horrendumkőnt bolyong a nagy világban, mint az ördög rokona, rontva és ártva. Nem lehet tehát eléggé kérnünk erős és dicső fajtánk és meggyalázolt hazánk nevében az oktatókat és nevelőket, hogy felfedezvén a magyar vérből nagy számban kitermelt tehetségeinket, azok lelkiségére különös nagy gondot fordítanak s minden tantárgyat, legyen az bár számtan, vagy természetrajz, vagy bármi más, hozzanak kapcsolatba a lélekkel s a lélek erejével: a vallással, az Isten akaratával, erejével, hatalmával, hassanak od8, hogy a diák minden egyes leckéjét árva hazánk javára és dicsőségére tanulja, mely eszméket és érzéseket annál nagyobb kedvvel ás mértékben leheljék bele növendékeikbe, minél nagyobb lelkiség vár azokban kifejlesztésre, irányításra, megmentésre és ha«z- nos és üdvös nemessé alakításra. E téren azonban nagy kötelesség hárul a társadalomra is, mely eddig eléggé indolens volt, az ilyen hazafias, szerfölött fontos kérdésekkel szemben. Mozgásban és cselekvésben él minden, meg kell mozdulnia a társadalomnak is s a komoly témákban önzetlen nagy akarattal kell gondolkoznia nemzetünk sorsáról és jövőjéről. — Kinek amint adatott, áldozatot kell hoznia fajunk ereje növelésére. Az áldozatos lelkek vitték előre az emberiséget mindig, azok építették a kölni dómot, azok tették lehetővé a művészetek kifejlődését, sok turáni, piros vérnek áldozata tartotta fel ezer évre hazánkat is. Az eszmék mindig csak sok áldozat árán diadalmaskodhatnak s most a mi szent eszménk: az integer, müveit, dicsőséges Magyarország eszméje is áldozatot kíván tőlünk: tanuló ifjúságunk, tehetségeink felkarolását, anyagi segélyezését. Iskoláink igazgatói bizonyára szívesen fogják az érdeklődőkkel közölni a segélyezések módját. Negativ irányban pedig az az erkölcsi kötelesség hárul a társadalomra, hogy az iskolának egész embereket építő nagy munkáját ne közömbösitvesegész- ségtelen hóbortokkal, a közönségesség diadalmasitásával, ne rongálja cinikus, felületes, sü- lyesztő és sorvasztó szólamokkal, az üresek és léhák herva- dásba terelő világnézetével ne engedje megfertőzni reménységéé fiainkat s a minden ambíciót megfullasztő protekció-rendszert cserélje fel a lélek és tudás s a magyar jövő pártfogo- lásával. Csak üde levegőben, harmatos, illatos lélekvirágzásban bon- takozhatik ki az uj magyar tavasz. Kádár József. véreinkre! Dr. Urbán Gusztáv. A tehetségek védelme.
