Egri Népújság - napilap, 1925/2
1925-11-28 / 271. szám
2 EGRI NÉPÚJSÁG 1925. novsmber 28. A Nemzetközi Embervédelmi Kiállítás Budapesten, a városligeti Iparcsarnokban és a környező területen, 1926. május—augusztus. Mi újság? — Andrdssy Gyula gróf meglátogatta a fogházban a súlyosan beteg Benicsky Ödön v. belügyminisztert. — Smith főbiztos oktőberhavi jelentése szerint az állami bevételek tovább emelkednek. Az egyenesadó bevétel kisebb, a forgalmi és fogyasztási adó bevétel jóval nagyobb, mint az előirányzat. A takarékbetétek októberben is emelkedtek. — Vargha Géza százados Budapesten főbelőtte magát és meghalt. — A kecskeméti tanyákon halálos szerelmi tragédia játszódott le. Bárdi János gazda Cseh Eszter 20 éves leányt mellbe szúrta, ennek édes anyját pedig a hátán sebesítette meg. Az anya belehalt sebeibe. — Csongrdd város nem veszi fel a városok kölcsönéből reáeső részt. — Békéscsaba emléket állít elesett hőseinek. Vájjon Eger mikor fogja teljesíteni ezt a kötelességét ? — Az abaújmegyei Korlát községben Téglássy Endre föld- birtokos családja ellen revolverei merényletet követett el egy részeg földmives legény. — December 1-őn megkezdődnek a magyar rádió-koncern rendszeres leadásai. Mindennap lesz hangverseny. Ünnepiesen nyitják meg a magyar leadóállomást. Tizenkét hold erdőt irtottak ki a fatolvajok a Bükkben. Miskolcról jelentik : A falopások a legutóbbi időben a kir. kincstár tulajdonát képező diósgyőri erdőkben elharapóztak. A fatolvajok egy csoportját, 11 fiatalkorú diósgyőri cigányt ma délelőtt vonta felelősségre Rá- duly József dr. törvényszéki egyesbiró. A tolvajok valameny- nyien beismerő vallomást tettek és nagy szegénységükre hivatkoztak. A főtárgyaláson a kir. kincstár képviselőjének bejelentése alapján kiderült, hogy a fatolvajok az utóbbi időben csaknem kikopasztották a Diósgyőr déli részében levő kincstári erdőséget, úgy, hogy mintegy 12 hold területen most már alig van fa. A bíróság Penyigey dr. ügyészségi elnök vádbesződe után 1—1 hónapi börtönre Ítélte a vádlottakat, akik sürü rimánkodással csak arra kérték az ügyészt, hogy büntetésüket karácsony után ülhessék le. Mikor ezt a kívánságukat teljesítették, hálálkodva és örvendve vonultak ki a teremből. «Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban ; Hiszek Magyarország feltámadásában!« A milleniumi jubileumi kiállítás óta nem volt esemény, amely annyira összefoglalóan tárná a magyar körök ős a külföld elé nemzeti értékeinket, mint a nemzetközi embervédelmi kiállítás, melyet most készítenek elő tudósaink és gazdasági vezető faktoraink. A nemzetközi embervédelmi kiállítás a faji-, egyéni- és társadalmi egészségtan minden részlet- kérdését szemléltetően fogja bemutatni, tehát a fogantatástól kezdve egészen a halálig mutatkozó összes élet- és kórtani jelenségeket. Mindazokat az intézkedéseket, amelyek az egyénnek és a társadalomnak a betegségektől valő megóvására, továbbá a meglevő betegségeknek a gyógyítására vonatkoznak. A pedagógiai kérdések egész komplexumát különös tekintettel annak a gyógypedagógiai részére. A szociális munka, tehát az anya-, csecsemő- és gyermekvédelem minden mozzanatát: a munka menetét, eredményeit és hiányait. A nagy [népbetegségeket: az alkoholizmus, a tuberkulózis ős a venereás betegségek elleni harc összes fegyvereit. A tudományos anyag feldolgozását a m. kir. népjóléti és munkaügyi kormányzat legteljesebb részvétele mellett orvo sok, tanárok és sociologutok hivatott serege intézi. A kiállítás elnöke: Dr. Lukács György v. b. t. t., aki mellett Dr. Schölte Kornél népjóléti államtitkár, Dr. Eger, november 28. A Todoszi-bűnügy fötárgya- lása küszöbön áll. A gyilkosság elkövetésével gyanúsított egyik tettes, Pap-Fónagy, a hírek szerint, még mindig állhatatosan tagad és azt állítja, hogy Tassi egyedül követte el a gyilkosságot. Rendkívül megnehezíti a bizonyítás kérdését, hogy Pap-Fónagy alibit tud igazolni. Május 2-án este ugyanis a színházban volt, még pedig páholyban ült és ingújjra vetkőzve nézte végig az előadást. De ez az alibi nagyon labilis, bár kifőzóse, kitervelőse végtelenül ügyes. A dolog azon fordúl meg, hogy mikor követték el a gyilkosságot. Mert ha Todoszit az éjféli órákban tették el láb alól, Pap- Fónagy alibije mitsem igazol. Imre Sándor egy. tanár, ny. államtitkár és Dr. Nékám [Lajos egy. tanár végzik a szervezés nehéz munkáját. A kiállítás egyik nevezetessége lesz a magyar konyha [bemutatása, amelyet Dr. Sods Aladár egy. tanár készít elő. A külföld az előjelek után ítélve eddig még nem tapasztalt mértékben vonul fel a kiállításra. Németországból a világhírű drezdai »Der Mensch« Hygiene Museum küldi el anyagát. Németország ezenkívül a kiállítás területén egy mintakőrházat is felépít. Az angol gyermekvédő központ, valamint a gyermekvédő szövetségek nemzetközi egyesületének központja teljes szervezetükkel résztvesznek a kiállításon. Külön jelentősége van az amerikai jóléti [intézményeknek. Az említetteken kívül a Skandináv államok, továbbá Hollandia, Dánia, Bulgária, Törökország stb. is bejelentették részvételi szándékukat^ Egyik legjelentősebb tevékenysége és eredménye a kiállítási előmunkálatoknak a > Budapest és a magyar föld« címen többszázezer példányban magyar, német, francia és angol nyelven megjelenő útikalauz, amely a külügyminisztérium és a menetjegyirodák szervezetei révén a világ minden részébe elkerül ős nagyarányú propagandája lesz a magyar kulturális, természeti és gazdasági ér- érdekeknek. Pap-Főnagynak voltaképen arról kell számot adnia, hol töltötte színház után az éjszakai órákat. De még ez az alibi sem elég ahhoz, hogy Pap-Fónagy tisztára mossa magát, mert a színházban valő feltűnő viselkedése arra enged következtetni, hogy tudomása volt a bűntényről, annak előkészítéséről és ingújjra vétkezése által akarta magára vonni a közfigyelmet, hogy annál könnyebb legyen alibijét igazolnia. így előtérbe nyomulna a föl- bújtás tónyálladéka, vagy legenyhébb esetben a bűn- palástolás, mindazonáltal nyomós föltevések szólnak amellett, hogy Pap-Fónagy közreműködött Todoszi meggyilkolásában, aminek meglehetősen kétes, züllött múltja és bűnözései is a valószínűség látszatát adják. Értesülésünk szerint ma délelőtt hét új tanú jelentkezett a a rendőrségen. A tanúk nagyon sok terhelő adatot tudnak Pap - Fónagyra nézve. Az egyik tanú állítása szerint Todoszi maga mondta, hogy május 2-án Pap-Főnagy holmiját fuvarozza. Vannak szemtanúk, akik látták, hogy Todoszi kocsiján nemcsak Tassi ült, hanem maga Pap-Főnagy is, szemben a szekérsaraglyával. Az újabb tanúvallomások megerősíteni látszanak Papp Fónagy bűnösségét. — A tanúvallomásokat, a főtárgyalásra valő tekintettel és a kiegészítő nyomozás teljessége érdekében, nem közölhetjük. BCSaCBßt5BßßSSßö«S5HSi3ßS3i3E!«3 A szerbek dicsőítik Ady Endrét. Szabadkáról jelentik: Nikolics Kaszinszki Biladin, neves szerb költő, a vajdasági középiskolákban recitativ előadásokat tart a növendékeknek és Adyról, mint a költészetnek koronázatlan királyáról beszél. Adyról szőlő előadásában azt fejtegeti, hogy Ady ostora volt nemzetének, da a nyugati nagynemzetek is nehezen fognak hozzá méltó utódot nevelni. mt2»4Qie£i5MSXsi 3acss assesses ks 100 kilométer selyem egy revüben. A »Matin* a színház-válságról panaszkodik. Tehát már Páriában is beköszöntött az u. n. kulturális csőd. A komoly francia lap elítélően nyilatkozik azokról az eszközökről, amelyekkel a szinidirektorok színházukba akarják csalogatni az üres külsőségekbe belecsömörödött közönséget. Az emberek már a revuet is unják, a görőgtüzet, az alul felül dekoltált hölgyeket, a ruhagrimanszokot. A Moulin Rouge legutóbbi re- vüjőnek primadonnája, Mistin- guette, 20.000 darabból összeállított prémfüggöny előtt tisztán strucctollakből összeállított 20 méter hosszú uszályos ruhában tündökölt. A ballet 60 hölgye a négy óra hosszat tartó revüben 8 különféle ruhában jelent meg a színpadon. Ezek közül az egyik olyan kosztüm volt, amelynek dekoltázsát még Páris is soknak találta. A ruhákra csekély 100 km. hosszú selymet használt el a Moulin Rouge divatmühelye És mindez hiába. Az egészséges ízlés már Párisban is kicsőmör- lik az ilyesmiből. Mi sem természetesebb ezek után, hogy a revüt már mo3t Pestre akarják hozni. Gyilkos, felbujtó, vagy bűnpalástolő-e Pap-Fónagy ? Pap-Fónagy még mindig tagad. — Az ügyesen kiagyalt alibi. — Üjabb terhelő tanúvallomások Pap-Fónagy ellen.