Egri Népújság - napilap, 1925/2
1925-07-09 / 152. szám
EGRI NÉPÚJSÁG 3 1925. július 9. ta Köteléltali halálra ítélték Léderer Gusztávnál Budapest, julius 8. MII. A bíróság kihirdette Léderer Gusz- távné bünpöráben az ítéletet. Léderernét a bíróság feötéláltali halálra ítélte. HÍREK Uj rendelkezések a bírói és ügyvédi vizsgáról. Az igazságügyminiszter uj rendeletet bocsátott ki, amely főleg az egységes bírói és ügyvédi vizsgára vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. A rendelet lényegében megegyezik a kivételes hatalom alapján kiadott és most hatályukat vesztő mai rendelkezésekkel, de az eddigi ingadozőgyakor- latra való tekiníetsel kimondja, hogy a háborúban katonai szolgálatot teljesített egyének részére biztosított kedvezmények azoknak is járnak, akik jogi tanulmányaikat vagy joggyakorlatukat csak a háborúból való visszatérésük után kezd hették meg. Kimondja továbbá a rendelet, hogy a háborúban résztvetíeknek biztosított kedvezményeket 1927. évi december 31-ike után csak azok igényelhetik, akik a hadifogságból csak az 1921. év eltelte után tértek vissza. Ezek a visszatérésüktől számított hatodik év végéig élvezik a kedvezményeket. Csendörsógi nép és sportünnepély. A m. kir. csendőr-osztálypa- rencsnokság a hevesvármegyei legénységi sporttelep jaVára f. hó :2-én nagyszabású nép és sportünnepélyt rendez. Az ün nepély műsora: D. e. 9 órakor uszóverseny. A versenyzők ru bábán, teljes katonai felszereléssel indulnak. 7212 órakor a budapesti országos csendőrzenekar térzenét ad a Lyceum előtt. D. u. 2 órától népünnepély az Érsekkertben. Fél öt órakor sportünnepély és atlétikai verseny. — Utána óriási tűzijáték. Este 9 órától a Koronában és az Érsekkertben nagy tombolaest és tánc reggelig. A Koronába szabad bemenet. A közvilágítás. A városi közvilágítási lámpák meggyújtását és eloltását a város azon részein, ahol már a nappali áramszolgáltatás megkezdetett, automaták végzik. — Nagyon természetes tehát, hogy a villamos telep most már alkalmazottjai révén nem vehet tudomást arról, hogy a közvilágítás rendesenjmüködike, vagy esetleg zavarok állottak elő. Megtörténhetik, hogy az automaták óraművé megáll s így * vagy a gyújtás, vagy az eloltás ‘ nem történik meg, amiről a villamos telep nem tud. Úgyszintén nincs tudomása a villamos telepnek arról, ha egyik másik utcai lámpa izzója kiégett. — Kérjük a város közönségét, ha valamely rendellenességet, vagy zavart tapasztal, hogy azt a villamos- müvei személyesen vagy telefon utján közölje, még pedig esti 6 óráig a városházi üzlettel (Telefon 141.) vagy esti 6 óra után a Villamos teleppel (Telefon 50.) A Városi Villamos-telep igazgatósága. * A Kertmozi jegyei a Tancsa- cukrászdában elővételben kaphatók. Lopás. A verpeléti csendőrör* jelenti, hogy Főizén László verpeléti lakos feljelentést tett a csendőrségen, mert a múlt hó 22-én lezárt lakásába ismeretlen tettes behatolt és onnan nagyobb összegű készpénzt és egy nikkél zsebórát ellopott. A nyomozás megindult. Törők gazdászok tanulmány útja Magyarországon. Pécsről írják: Egy Törökországba szakadt hazánkfia, Zsivánovits Béla ottani gazdasági tanácsos kezdeményezésére, julius végén 20 török gazdasági tanár jön Magyar- országba, az itteni nagyobb gazdaságok tanulmányozására. Körülbelül egy hónapig fognak körünkben tartózkodni és ez idő alatt meglátogatják Mezőhegyest, Tokajt, Hatvant, Budapestet, Vácot, Budafokot, Ma- gyaróvárt, a Balaton környékét, Pécset, Villányt, Mohácsot. Ez utóbbi helyen felkeresi a 400 év előtti hires csatateret és az ott felállított emléket megkoszorúzzák. Mohácsról hajón térnének vissza hazájukba. A tanulmányút kezdeményezője azzal a tervvel is foglalkozik,hogy 10 fiatal török gazdászí magyarországi nagy uradalmakban helyezzen el 1—2 évre, hogy itt gazdasági felkészültségüket és tudásukat gyarapítsák. A sajtó utján már felhívást is intézett a nagyobb magyar uradalmakhoz ilyen értelemben. * Az Egri Műkedvelők Köre balatoni kirándulására juniua hő li-ig még lehet jelentkezni nem tagoknak is. — A jelentkezők a kirándulás díját, mely öt napra útiköltség és teljes ellátással együtt 350 ezer, illetve 470 ezer korona, Hammel Árpád vm. népművelési titkárnál mielőbb fizessék be, mert aki julius 11 ig be nem fizeti, — a kiránduláson nem vehet részt. (Indulás julius 18-án 0 óra 24 perckor éjjel. — Megérkezés Keszthelyre 18-án d. u. 14 órakor. * * Szenzációs látványosságban lesz része városunk közönségének f. hő 10, 11, és 12-én, mint értesülünk a Kőbányai Polgári Serfőződe és Szent István Tápszer müvek amerikai stilű reklám kirakatokat rendez városunk több füszerüzleteioek kirakataiban. F. hő 10-én ;d. e. 8 órától 10-ig az Egri Kereskedelmi rt. Kállay Zoitán utcai üzletének kirakatában, ugyan ezen időben Takács István Kállay Zoltán utcai üzletének kirakatában egész napon át. F. hó 12 én Urbán Mihály Kállay Zoltán utcai üzletének kirakatában d. e. 10— Y2l-ig, roig f. hó 13-án és 14-én a Hangya fogy. ezöv. Piacz téri főüzletének kirakatában rendezve. A Szent István tápszermüvek ezen amerikai stilű kirakatait közönségünk bizonyára érdeklődéssel fogja kisérni. * Uránia. Ma 728 órai kezdettel: «Gargon asszonyok» dráma 7 felvonásban, főszerepét Corinne Griffith játsza. Az előadás bevezetését képezi egy kacagtató burleszk. * Kertmozi Eger. Folyó (hó 9 ón, csütörtökön este fél 9 órakor nagy kacagó est. «Nősül a farjem» 5 felv. vígjáték, 'Smuki gondokkal küzd» vígjáték, «Riadalom a háremben» vígjáték Pénteken és szombaton este fél kilenc órakor «Vérző Óceán» 8 felvonásban. SZÍNHÁZ. A nők barátja. Régi, alapjában véve üres és jelentéktelen, da gall szellemességgel és fordulatossággal megirt Zhfmas-vígjátékot mutatott be kedden este igazán említésre mél*ó sikerrel Mariházy Miklós színtársulatának drámai együttese. Dr. Forgács (FőgelJ Antal vendágfellépése bizonyos családias jellegeit kölcsönzött az estének. A szép számú egri publikum valósággal dédelgetve figyelte játékát. Olyan meleg szeretettel fogadtuk FőgslToncsit az egri színpadon, hogy már ebből a fogadtatásból is kiérzett a büszkeség azon, hogy ez a csinos külsejű elegáns megjelenésű, melegszemű, színes szavú fiatalember, akinek hivatott oldalról nagy ős szép jövőt jósolnak a színpad világában a mi fiunk. Dr. Forgács Antal játéka (de Ryon) esztétikai élvezetet nyújtott. Nemesen egyszerű, köny- nyed gesztusok, mentesek minden modorosságtól. Őszinte és természetes minden szava. Élet, elevenség minden mozdulata. Büszkén reméljük, hogy nevét rövidesen a magyar színművészet nagy nevei közé iktathatjuk. A többi szereplők közül Márkus Lajos (de Simrose) Bzinpa- tikus megjelenésével, vonzó já tékával, Kalmár Pál (de Chant- rin), Kürti Károly (Leverdet), Földessy és Sarlai pedig külön- külön elismerésreméitóan kidolgozott alakításaikkal tűntek ki. A női szerepek között Gabányi Böske (Hackendorf kisasszony) aratta a legnagyobb sikert. — Halmi Vera Orlay Valéria helyett »ugrott be* a darabba és Jane de Simrose szerepében értékes játékot mutatott be. Gyi- mesi Gizella (Leverdetné) ügyes komika-alakításain szintén sokat mulatott a közönség, mely csaknem teljesen megtöltötte ezen az estén a színházat. (K.) * Komáromy Pál a m. kir. operaház elsőrendű művésze csütörtökön a Ripp van Winkle címszerepét énekli mint vendág a városi színházban. Ezt a fellépést nagy érdeklődés előzi meg, mert Komáromy Pál gyönyörű érces baritonját régen hallotta közönségünk és végül mégiscsak nagyszerű énekesnek kell lennie annak, akit a mai agyonszanált operai viszonyok között legelső- sorban szerzödtenek le a m. kir. Operaházhoz.Pénteken a Juhászlegény, szegény juhászlegény opereuujdonság van műsoron félh8lyárakkal. * Csortos Gyula vendégjátékai. Szombaton julius 11-én, vasárnap 12-én és hétfőn 13-án a Magnette, Liliom és Altona darabokban Csortos Gyula a budapesti Magyar Szinhás kitűnő művésze lesz bárom estén át színházunk vendége. Ez az illusztris művész három legjobb szerepében fog Egerben bemutatkozni a szenzációk nagy varázsával, azzal a hatalmas nagy művészettel, mellyel bámulatba ejtette az egész ország közönségét. Csortos Gyula vendégjátékai mérsékelten felemelt helyárakkal lesznek megtartva és jegyek már válthatók a színházi pénztárnál. ^9^SSSSl^HB3fi!S3KakSfSISSHS]S3 SPORT. Házi verseny a Lövöldében. Az Egri Polgári Lövésztársulat folyó hó 12 én a lovaidéi helyiségben délelőtt 9 órai kezdettel nagy házi lövészversenyt rendez, hogy a tagjai és a céllövészetet szerető vendégek közt felkeltse és fenntartsa az érdeklődést e fontos sport iránt. Hogy ezt elérhesse a Lövész- társulat, a lőteret nagy költségek árán átépítette, a régiek helyett a legújabb és legmodernebb fegyvereket szerezte be és olcsó töltényekről gondoskodott a tagok részére. Már a háború előtti időkben is nagy buzgalommal űzték a sportnak ezt a szép ágát, de most még nagyobb buzgalommal folyik a gyakorlás úgy hétköznapokon, mint vasárnap. Ez a buzgalom hozza létre a vasárnapi lövészversenyt is, mely a legszebb reményekre jogosít. A verseny prograramja: I. csoport. Felnőttek versenye: Nevezési dij 50.000 korona. 20 lövéssel. 6—6 értékes dij. II. csoport. Hölgyek versenye : 10 lövés 20.000 korona. 3—4 értékes dij. III. verseny. Ifjúsági verseny : 10 lövés 20.000 korona. 4—5 érem és dij. Nemcsak tagjait, hanem a céllövészet iránt érdeklődőket is szívesen látja a Lövéaztársulat. Zürich—Budapest 725 Mennyit ér ma a korona? A Magyar Nemzeti Bank jelentése 1 font sterling 345 000 ra. K-át 1 dollár 70.600 » B 1 hollandi forint 28.150 » 1 svéd korona 18800 » 6» 1 dán korona 14 400 • í> 1 norvég korona 12 580 * » 1 cseh korona 2.106 » a 1 svájci frank 13.800 » B 1 francia frank 3.305 » E 1 belga frank 3.256 » * 1 líra 2.661 • » 1 leva 495 » t l dinár 1226 » I 1 lei 343 » » l schilling 9 990 » 1 márka 16.870 » > 1 zloti (lengyel m) 13.430 » Kóstolja meg BOON’3 HAGELEORRELST (csokoládédara)