Egri Népújság - napilap, 1925/1

1925-01-03 / 2. szám

1925. január 3. EGRI NÉPÚJSÁG 3 hoz és visszament a kocsmába és ott Kálmán Mihályt hasba- szúrta. Kálmán Mihály nyomban eszméletlenül esett össze. Élet- veszélyes sebével az irgalmasok kórházába vitték be, ahol azon­nal meg kellett operálni. Álla­pota igen súlyos. .. Ugyancsak a Fischer-féle ven­déglőben, kevéssel az előbbi ve­rekedés lezajlása után, Csirmaz Jenő — állítólag azért, mert az ót megrúgta — négyszer hátba és egyszer fejen szúrta Liptai ■(paja) Ferencet. Liptait szintén beszállították az Irgalmasok férfi­kórházába. Állapota súlyos. _ A verekedő társaság ellen az eljárás megindult. É****- gnco Sam gnntac BraBBg^r-i; ‘‘jrtfff Újévi üdvözletek Massaryknál. Prága, M. T. I A cseh-szlovák köztársaság elnöke fogadta az újévi üdvözleteket. A diplomá­ciai kar nevében a pápai nun- cius, a képviselőház nevében az elnök, a kormány részéről pedig Svehlu miniszterelnök üdvözölte az államfőt. Svehla a külpoliti­kái kérdések megemlítésével kap­csolatban hangsúlyozta, hogy a biztonság tudata milyen szüksé­ges előfeltétele az eredményes tevékenységnek. Áll ez különö­sen a politikában, ahol minden zavargás nagy mértékben aka­dályozza a fejlődést Utalt ezután a kereskedelmi szerződésekre. Masaaryk válaszában kijelen tette, hogy a belső megszilárdu­lást csak a bel- és külpolitika összhangja teremtheti meg. A cseh állam minden igyekezete arra irányul, hogy bevétesso magát az európai nemzetek ereopigjába és megszilárdítsa helyzeté t. Valamennyi párt programmjá nak vallja a gazdasági és szo­ciális kérdések előmozdítását és úgy látszik, hogy az egyház is igyekszik a haladást erősíteni. Egymást lelőtte a vadőr és a vadorzó, Kaposvárról jelentik : A püs­pöki uradalom erdejében az úton keresztül haladó emberek két holttestre bukkantak. Az egyik­ben Glázer Gyula vadőrt, a má­sikban Juhász (tagi) Gyula ismert vadorzót ismerték fel. Valószínű, hogy a vadőr rálőtt a vadorzóra és ez viszonozta a lövést és mindaketten halálosan sebesül­tek. A titokzatos ügyben a nyo­mozás megindult. Tovább tart az autaxi sofförök sztrájkja. Budapestről jelentik : A budapesti autótaxi .sofförök sztrájkja, mivel követeléseiket nem h jlandő a vezetőség teljes mértékben kielégíteni — tovább tart. Ma *26 és x29 órakor: A német birodalom elnökének újévi nyilatkozata. Berlin, M. T. I. Wolff. Ebert birodalmi elnök az újév alkal­mával fogadta az idegen diplo­máciai kar azerencsekivánatait monsignore Capelli apostoli nun- ciua a diplomaták doyenja tol­mácsolta éa a többek között eze­ket mondotta : — A most elmúlt évben igen fontos nemzetközi kérdéseket vittek közel a meg­oldáshoz. Az eredmény legjobb A népek szorosabb összetartá­sának a legélénkebb jele az, hogy a lelkek az igazság, a jo­gosság ős béke magasabb régi­óiba szárnyalnak fel. Ébert elnök válaszában a kö­A francia köztársasági elnök újévi nyilatkozata. Páris, Havas. Az újév alkal­mából Demergue elnök fogadta a diplomáciai kart. Monsignore Pezetti pápai nuncius üdvözlő beszédére válaszolva az elnök kijelentette, hogy Franciaország forrón törekszik a békére, amely mindent jóvá tesz ős véget vet a megpróbáltatások túlságosan hosszú időszakának. A nemzet­közi egyetértéssel megszilárdítja a békét és gyümölcsöztetővő teszi a döntőbíróság eszméjét. Nehogy a független népek kö­zött elkerülhetetlen ellentétek véres viszályokká fajúljanak, megadja a fejlődésben nélkülöz­hetetlenül szükséges minden biz­tosítékot s a gazdasági, politikai élet cartáját alkotó szervek tisz­teletben tartását. — Franciaország joggal szá­mít arra, bogy várakozásai nem voltak hasztalanok és hogy azokra jóakaratűan fognak vá­laszolni. E feladatra irányuló munkájában Franciaország szá­mít a diplomáciai kar támoga­tására, tekintélyére és tapaszta­lataira. I vetkezőket mondotta: — Élénk megelégedés fog el, mikor önökkel együtt megálla­píthatom, hogy az elmúlt évben súlyos nemzetközi kérdéseket olyan szellemben kezeltek, amely újból megerősíti a megoldás és az engesztelődés reményét. A német nép kész arra, hogy min­den erejéaek latba vetésével közreműködjék ebben az új építésben. Reméli, hogy hozzájárúloak ahhoz, hogy az egész világ ba­rátságának és békéjének új kor­szaka kezdődjék. HÍREK — Eger, 1925. január 3. — Hálálozás. Sümeghy Pál deb­receni dohánygyári gondnok 66 éves korában elhunyt. A boldo gult 15 esztendeig az egri do hánygyárnak is gondnoka volt Mansz. gyűlés. A Mansz. intéző és kultúrbizottsága rendes havi gyűlését, az ünnep miatt, 1925. január. 7 én, szerdán délután 4 órakor az áll. polgári leányiskola tanári szobájában tartja meg. Adomány. A Lőrántfy Zsu- zsánna nőegylet karácsonyi sze- ret’tsdomány gyűjtéséhez Bal- kay Béla pékmester 10 kgr. fe­hér kenyérrel járult hozzá. Újévi üdvözletek megváltása. Zsíros Sándor az egri Hangya igazga­tója ős Köhler Imre az «Egri Kér. Sajtószövetkezet» üzletvezetője, újévi üdvözletek megváltása cí­mén a siketnémák intézete részére 50 — 50000 K-t adományoztak. Mlinkó Istvánról nevezik el az új egri motortüzfecskendőt. Ismeretes, hogy Eger város motor-fecs­kendőt, egy 45 hektoliteres víz­tartályt és hozzávaló teherauto- mobilt rendelt a tűzoltóknak. Amint halljuk, a nagy motor­fecskendőt néhai Mlinkó István­ról nevezik el. Kiütötték a szemét. A Szvorényi úti Olvasókörben az újévi tánc- mulatság alkalmával Szabó Jó­zsef több társával összeszólal­kozott és verekedés közben bal szemét kiütötték. Az Irgalmasok férfikőrházában ápolják. Két fiát lőtte agyon a tisztogatás közben elsült fegyver. Nyíregyhá­záról jelend* : Nánássy István tanyai lakos fegyvere tisztoga­tás közben elsült és oly szeren­csétlenül találta a kerítésnél ját­szadozó két fiát, hogy az egyik meghalta mátik halállal vívódik. A keresztény szociálísta szakszer­vezetek é/níó-muakás csoportja f. hó 4 én vasárnap d. e. 10 óra­kor; szaöd-munkások f. hó 4-én d. u. 2 órakor ; cipész-munkások f. hő 5-én, hétfőn d. u. 7 órakor fontos ügyben kérik tagjaik meg­jelenését a líceumi irodában. A születések száma Egerben 60-nal maradt alatta 1924-ben a halálo­zások számának. 725 halálozási esettel szemben ugyanis csak 665 a születések száma. Beleesett a pincébe. Újév napján Császár Miklós Kertész-utca 53. szám alatti lakos a sötét udvaron ment keresztül. Nem látta a nyi tott pinceajtót és belezuhant. Súlyos fejsérüléssel vitték be az Irgalmasok kórházába. Eszmé­letét mindezideig nem nyerte vissza. Időjárás. Hazánkban a keleti részeken voltak kisebb csapadé­kok, általában fagypont fölötti hőmérséklet uralkodik. Időprog­nózis : Helyenként csapadék, fagypont fölötti hőmérséklettel. Egri fogházból kikerült kommu­nista agitátort Ítéltek el Csernovitz- ban. Stein Emánuelt a háború ki­törése előtt Egerben csalás miatt 4 évre ítélték el. A kommunisták szabadon bocsájtották és Stein hálából maga is kommunista agitátor lett Hevesről meg is nősült és nemsokára egy vörös hadtestnek lett parancsnoka. A kommunizmus letörése után Steia is kiszökött az országból. Most érkezett híre Csernovitzből, ahol zsarolás miatt 2 hónapra zárták le. Hír szerint az egri kir. ügyész­ség Stein Emánuel kikérése iránt lépéseket tesz, mert büntetését itt még nem töltötte le. Halálozás. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy forrón szeretettBözeike leányom, illetve tastvérünk folyó hó 1-őn, hosszú szenvedés után elhunyt. Teme­tése folyó hó 3-án, délután 3 órakor lesz a Pacsirta-utca 10. szám alatti gyászházból. Okos Bertalan, édesapja, Miklós, Mária, Bertalan, Ernő, Gyula, László testvérei. Filmrevű művész-est az Urániában. Ma kőtelőadásban a mű.or nagy­ságára való tekintettel fél 6 éa fél 9 órai kezdettel. Személyesen közreműködnek : Papp Jancsi a Royal-Orfeum tagja, országhirű dalónekes, Biró Sári énekesnő, Bohaty Lajos komikus, Beregi Gyula előadó és Cseley Jenó a 13 éves hegedű és zongoramű­vész. — Műsoron vannak : Ma­gánszámok egy kis táncos ope- rett, egy bohózat, ének zene éa egyéb magánszámok. Az előadáa bevezetését képezi egy »Híradó« ős egy amerikai burleszk »Rob­banó szerelem« címmel. — Az előadások a műsor nagyságára való tekintettel pontosan fél 6 és fél 9 órakor kezdődnek. A szomorúak vigasztalója imád- ságos és énekeskönyv a Hátfáj­dalom Szűzanya tiszteletére, iá­mét kapható az Érseki Líceumi Könyvnyomdában ős az Egri Kér. Sajtószövetkezet könyvke­reskedésében. Ára kötve 30.000 korona. Kuborczy Rózsi iparművész, az iparművészet legelemibb részei­nek készítéséhez, fizetéssel, mun­kást keres. Zürich—Budapest 70 7« Mennyit ér ma a korona? A Magyar Nemzeti Bank jelentése. 1 font sterling 344 000 m. K-át, 1 dollár 72 233 » » 1 hollandi forint 29.190 » » 1 svéd korona 19 360 . D 1 dán korona 12 636 . » 1 norvég korona 10 815 » > 1 cseh korona 2.174 » • l svájci frank 14 085 » » 1 francia frank 3 954 » e 1 belga frank 3 612 . 9 1 líra 3.048 • a 1 leva 527 » » 1 dinár 1109 » B 1 lei 376 » m 100 osztrák kor. 10210 » > 1 márka 17110 » » KT az Urániában. FILMREVŰ MŰVÉSZEST «

Next

/
Oldalképek
Tartalom