Egri Népújság - napilap, 1925/1

1925-03-19 / 64. szám

2 EGRI NÉPÚJSÁG 1925. március 19 A bíróság ítélete ezt megcá­folta és bebizonyította, hogy a község főjegyzője vett részt a a kommunizmusban. A nyírbá­tori hősök emlékének leleplezé­sénél több volt kommunista sze­repelt. A belügyminiszter kielégítő válaszát a Ház tudomásul vette. Az ülés ezután véget ért. Május 14.-én választ Budapest. Budapestről; jelentik: A fővá rosi választások május 14.-én lesznek. A belügyminiszter »jövő hét végén Írja ki a választásokat. «sBssaisiaes be Easatsa »»estes Bulgária. Harc a bolsevizmus ellen. Bulgária osztályos társa Csonka- magy&rországnak a háborúnál is borzalmasabb *béke* «áldásai­ban.» Ami nekünk Trianon, az a bolgároknak Neuilly. Itt Írták alá a békeszerződést, mely 11 ezer négyszögkilométert szakított el az ország régi területéből. Bul­gáriának ma 5 millió lakosa van. E kis ország népe az írni és olvasni tudásban előbb jár, mint Olaszország vagy Magyarország. Nyolcvanhárom százaléka föld- mi velőssel foglalkozik. Bulgária tehát paraszt állam. Törvényei vannak azonban arról is, hogy jól meg kell művelniük a föld- míveieisnek a földet. Fejlett és egészséges mezőgazdasági életét bizonyítja az a körülmény, hogy még a legkisebb mezőgazdák is az úgynevezett kooperatívabba, mezőgazdasági szövetkezetekbe centralizálják előnyösebb érté­kesítés végett terményeiket. Ez a módszer teljesen megegyezik az amerikai farmerek gazdasági módszerével. Ez a Bulgária most abba a bizonyos politikai stádiumba ju­tott, amelyben mi voltunk a vörösek kiverése és a románok kitakarodása után. Bulgária bel­politikájának ma egyetlen jel­szava : *Harc .a bolsevizmus ellen!* Politikai merényletek sorozata, felfegyvérzett kommu­nista bandák garázdálkodása, a • Cseka» szervezeteinek felfede­zése Szófiában, mind azt bizo- ítják, hogy Bulgáriát Moszkva vizáim akarja. A Jugoszlá- emigrált Sztambolijszky- '^sak egy frontot 'Tál, hanem kkel is oen m A püspöki kar konferenciája. Túlnyomóan tanügyi kérdések Budapest, március 18. A ma­gyar püspöki kar tagjai szerdán délelőtt tiz órakor ültek ösBze a hercegprímás budai palotájában, hogy megtartsák az évenként szokásos tavaszi konferenciát. A mai tanácskozáson a püspöki kar tagjai teljes számban vettek részt. Azokat az egyházmegyé­ket pedig, amelyeknek székhelye a trianoni béke következtében megszállott területre esik, a püs­pöki vikárius képviselte. A kon­ferencia délelőtt 10 órakor kéz dődött és azon Csernoch János Eger, 1925. március 18. A pesti terménytőzsdén, mint lapunk más helyén jelentjük, ma újból tizenötezer koronával esett a búza ára. Tegnap ugyancsak tizenötezer koronás áresés volt. Ebben a hőnapban már majd­nem kettőszázezer koronát esett a búza, mely egyidőben már majdnem elérts a 700 ezer ko­ronás rekordárat. Évtizedek hoszu során át nem volt még ilyen drága a búza, mint az idei tavaszon, amikor a 78 kilogram­mos tiszavidéki búza 40—45 aranykoronás rekordárfolyamra ugrott föl. Nem kutatjuk most ennek az okát. Csak arra a kü­lönös, furcsa és tűrhetetlen je­lenségre hívjuk fel illetékes kö­rök figyelmét, hogy amig ugrott a búza ára a szédiiő magassá­gok felé, addig vele együtt ug­rott még hatalmasabbakat a liszt és a kenyér ára is. Most pedig, amikor a búza napról-napra szinte zuhan lefelé, a kenyér és a liszt behunyja a szemét, nem akarja észrevenni az új helyzetet, nem akar utána zuhanni a búzának. Budapesten, mint azt ma dél­után szerkesztőségünknek tele­fonálták, egyes sütők 6800 ko­ronára szállították le a kenyér Eger, 1925. március 18. Isaák Gyula alispán a lefolyt évnegyedről szóló jelentősében a népművelésről többek között a következőkben emlékezett meg a megyegyűlés eiöU : A vármegyei iskolánkivüli nép­művelési bizottság tőle telheíőleg mindent elkövetett, hogy a tönk- ement édes Hazánkat újjá épi- munkát a vármegye mieden izségében megindítsa. A bizolt- g kiadásában és szerkesztésé- n megjelenő Hevesvármegyei szerepeltek a tárgyalásokon. hercegprímás elnökölt. A tárgya­lás során túlnyomóan tanügyi kérdések szerepeltek, amelyek során tárgyalta a püspöki kar a katolikus iskolák eddig ér­vényben levő rendszabályainak módosítását, a katolikus oktatói személyzet népjóléti intézményei­nek ügyét és megbeszélték az ifjúsági könyvtárak kérdését ia A konferencia ezenkívül egyházi ügyekkel foglalkozott. A tanács­kozás a késő déli órákban ért véget. árát. Az is jelentik hogy ftilaj- donképen nem is volt gabonahiány, csu­pán a spekuláció hajtotta fel az árakat. Már azt is tudni válik érde­kelt körökben, hogy a kormány április 30-ával visz- szaállitja a gabonavámokat. Egerben még ma is a következő árak uralkodnak: Barna kenyér kilója 7600, fehér kenyér 9000, sütemény darabja 750 K. Liszt-. 0 ás 8600, főzőliszt 8200, kenyér- liszt 7400 K. (Március 1-én a barna kenyér Egerben 8000, a fehér kenyér pedig 10.000 ko­rona volt.) Véleményünk szerint valaki­nek tiszte volna, bogy a liszt és a kenyér szintén szálljanak le- jebb, ha már a búza oly nagyot esett. Sajnos, az áremelés a tech­nika legmodernebb eszközeivel történik, de az esés után az ár­alakulás n^m igen veszi figye­lembe, hogy ma már telefon, rádió telefon, gyors és express- vonat is van, mert amint látjuk: Egerben a liszt és a kenyér ára ma még csak ott tart, ahol már két héttel ezelőtt kellett vol­na tartania. Az ár emelésnél Bu­dapesttől Egerig 1 pere az út. A leszállításnál 2 hét. Népművelési című lapban lelkes ős buzdító cikkekben hívta fel az erre hivatottakat, hogy a ma­gyar nép, lelkének kiművelésén, akaraterejének megedzésén és erkölcsi-vallásos életének elmé­lyítésén az iskolánkivüli népmű velési munkában tőlük telhetőén a legnagyobb igyekezettel és ki­tartással vegyenek rászt. A felhívás a legnagyobb meg­értésre talált, mert a varmegyé­ben már alig akadt község, mely­ben hetankint ne hangzana el mumm egy egy iskolánkivüli ismeretter­jesztő előadás, mig egyes köz­ségekben tanfolyamokon ás so­rozatos ismeretterjesztő előadá­sokon folyt a felnőttek oktatása. Analfabéta tanfolyamok voltak: Egerben és Gyöngyösön a lak­tanyákban a katonák részére, Füzesabony, Nagyfüged, Erdő­telken, Vámosgyörkön, Tisza­füreden, a Kácspu8ztán éa Fila- góriás tanyán a felnőtt földmű­ves analfabéták részére. Mindegyik tanfolyamot átlag 25 — 30 hallgató látogatta. Az iskolánkivüli Népművelési Bizottság a vármegyei Gazda­sági Egyesülettel karöltve ke­zébe vette a házi ipar fejlesztésé­nek és támogatásának ügyét; u. m. fűz- és szalmafonást, fafara­gást, szövést, szőnyeg és pofarőc- káezitóst, műhimzést és csipke­verést. Háziipari szövőtanfolyam volt: Pétervásárán, Kápolnán, Egarszalókon, Hevesen és Eger­ben. Szalmafonás: Kápolnán. Pokrőckészitós: Viszneken. Ko­sárfonó : Eger, Tiszaszőllős Poroszló és Mezőtárkányban. Faragó: Gyöngyössolymo* éa Bodonyban. Egerben szépen si­került házi ip ári kiállítás rende­zésében is tevékeny rétszt vett a bizottság. Nem lenne teljes a kép az is­kolánkivüli népművelésről, ha meg nem emlékeznék a várme­gyében a selyamtenyésztós fellen­dülése és nagyobb mértékbeni elterjesztése, illetve szakszerű tenyésztés érdekében Egerben múlt évi december hóban ren­dezett 3 napos tanfolyamról. A szellemi téren kifejtett eme nagy buzgalom tevékenység a vármegye területén feltétlen er­kölcsi eredménnyel jár. E sok­féle ágazatu kuiturievékenység kiadásainak fedezésére szüksé­ge* anyagi támogatást, mely a vármegyében az 1924 évi isko­lánkivüli népművelési munka ke­rült körülbelül 40 millió koroná­ba. Nagy összeg, koronánk ér­téktelen volta mellett is, de fe­dezve van, mert egyrészét tár­sadalmi adoatányokből, másré­szét a vármegyei törvényhatóság az egyes városok és községek megszavazott hozzájárulásából és a vallás és közoktatásügyi miniszter úr által kiutalt állam­segélyből nyert fedezet. Az egyes községek áldozatkész hozzájárulásából külön ki kell emelnem Hatvant, hol a község főjegyzője, Várkonyi Sándor ügybuzgó tevékenységének ha­tása alapján 3 millió koronát szavazott meg a községi kép­viselőtestület iskolánkivüli nép­művelési célokra. Vasárnap délutánra keresz­tény újságot vigyen haza csa­ládjának. Pesten már 6800 korona egy kiló kenyér. Egerben a búza árzuhanását nem akarja észrevenni sem a kenyér, sem a liszt. eww «««« *■**&*«>*«»* Népművelés vármegyénkben. Részletek az alispáni jelentésből.

Next

/
Oldalképek
Tartalom