Egri Népújság - napilap, 1925/1

1925-01-09 / 6. szám

EGRI NÉPÚJSÁG L 4 1925 január 8. MM——Hi Kormányválság Németországban. Berlinből jelentik: A német néppártnak az a határozata, hogy meg burkolt középpárti kormányt sem támogat, kormányválságot idézett elő. A Marx vezetése alatt álló kabinet ugyanis csupán a centrumra és a demokratákra támaszkodik. A Stresemann ki­válásával megüresedett minisz­teri széket nem töltötték be. Ukrajnában kommunista­ellenes zavargás tört ki. Bukarestből jelentik: Az Uci- versül jassi i jelentése szerint a városba olyan hírek érkeztek, hogy Ukrajnában a különböző kommunista pártok között felme­rült nézeteltérések lázadásra ve zettek. Az ukrán parasztok erős ellentétbe kerültek a szovjetekkel és a harmadik internacionáléval, úgy hogy a kommunista párt központi bizottságának tagjai kénytelenek voltak elmenekülni. A parasztokat különösen a buza- rekvirálások keserítették el s ezek zavargásokra vezettek. Uk­rajnában elrekvirálják a búzát és a Volga vidékére küldik, ahol éhínség van. Egyéb élelmiszere­ket is elvettek a parasztoktól, amelyeket az uj moldvai köztár­saságba küldtek. sö Ma Prága rémlátásai a mi haderőnkről. A farkas és bárány meséje a cseh vóderőreform.i Prágából jelentik: a Cseszko Slovo hasábjain egy katonai szakember foglalkozik Klofács szenátor előadásával, melyet az a cseh véderőreformről tartott. Abból indul ki, hogy a volt el­lenséges államok a békeszerző­dések ellenére általános katonai kiképzést folytatnak és a cseh hadseregnek a mozgósítási lét­száma mélyen alatta áll ezen államok hadseregének. Hang­súlyozza, hogy a lakosság széles rétegét be kell vonni a cseh hadseregbe, ami csak a szolgá­lati idő megrövidítésével lehet­séges. Az iskolákban ős a »port- körökben előzetes katonai ki­képzésben kell részesíteni az ifjúságot. Részleges sztrájkot kezdtek a pécsvidéki bányászok Pécsről jelentik: A pécikör- nyéki bányák munkásai ma reg­gel részleges sztrájkba kezdtek. A munkások 35 százaléka sztráj­kol. A békéltető tárgyalások meg­kezdődtek. Az olasz katolikus pap gyilkosa ellen elfogató parancsot adtak ki. Róma január 8. A Popoló szerint az államügyészség elfo­gató parancsot adott ki a nem­zeti milicia egyik tisztje ellen, aki egy katholikus papot meg­gyilkolt. Élelmiszer-piaci razzia Egerben. 90—95 százaléka hamisított a tejtermékeknek. — A vegy- kisérleti állomás igazgatójának lesújtó véleménye az egri piacról. Eger, 1925. január 8. Ma reggel 7 órakor a hatósá­gok r zziát tartottak az élelmi­szer-piacon, mely különösen a tej-árusokra terjedt ki, A kikül­dött rtndőrőrszemek felváltva kisérték be a városházára az Egerszalók, Egerbakta, Felné­met és Felsőtárkány irányából érkező tejárusokat, akik közűi sokan méltatlankodva fakadtak ki az eljárás ellen, mert nem ér­tették meg, hogy itt nem zakla­tásról, hanem közegészségügyi szempontból nagyon is szüksé­ges általános vizsgálatról van sző. Dr. Griell Kálmán, a miskolci m. kir. vegykisérleti állomás igazgatója, Dr. Glósz Kálmán és Szabó Ödön főorvosok ős Pap István városi aljegyző végezték az élelmiszerek megvizsgálását. Száznál jóval több tejárus tejét vizsgálták meg. 57 gyanús tej­ből vettek mintát. Annyi volt azonban a gyanút tej, hogy a mintaüvegek elfogytak és így a továbbiakat már nem lehetett megvizsgálni. A tejárusok megvizsgálása ma csak ötszpróba volt, hogy érde­mes-e Egerben nagyobb vizsgá­latot tartani. És Dr. Griell igaz­gató kijelentése szerint nagyon is érdemes, mert az Egerbe ér­kező tej 90—95 százaléka hami­sított. A tej árusok a vizsgálat megál­lapítása szerint vagy vizezik, vagy megszedik a tejet, miáltal legér­tékesebb tápláló erejétől fosztják azt meg. Azt is megállapították, hogy sokan napokig tartják ma­guknál a tejet és azt savanyodő állapotban hozzák piacra, ami különösen nyáron rendkívül ve­szedelmes a csecsemőkre. Az igazgató véleménye sze­rint Egerben organizálni kel­lene a tejkereskedelmet és sze­mélyazonossági igazolvánnyal kellene ellátói a tejárusokat. A gyanús tejekről vett min­tákat a vegykisérleti állomáson megvizsgálják és az ilyen áru­sokat szigorúan megbüntetik. A razziákat pedig a jövőben gyak­ran meg fogják ismételni, mert fontos közegészségügyi szem­pontok kívánják, hogy csak jő és tiszta tej kerüljön a piacra. »WWW» WXME y>V»>i O »O0» Miért sok az A most nyilvánosságra került aranyköltségvetésnek személyi kiadásokra vonatkozó tételeiu keresztül a radikális sajtó tá­madást intézett a kormány ellen, kifogásolván, hogy a miniszté­riumokban sok a méltőeágos úr és főtisztviselő, ami különleges megterhíltetést jelent az ország számára. Igaz, ami igaz, magunk is sokkal üdvösebbuek tartanók, ha államtitkárokban és fóbb tisztviselőkben nem lenne olyan nagy a tulprodukciő, de sehogy- 8em értjük, hogy a radikális lapok támadó buzgalmukban mi­ért rőjják ezt fel a jelenlegi kormányzat bűnéül. Ha jól em­lékszünk, a mai állapot nem a mostani aranyköltségvetéssel kez­dődött, hanem éppen azzal a kormányzati rendszerrel, melyet a támadók oly lelkesen szolgál­tak. A derüre-borura való elő­léptetéseket, az egész tisztviselői államtitkár? karnak egy, sőt több rangosz­tállyal való elöretolását Károlyi Mihály kormánya vitte véghez és a forradalom után következő kormányok már olyan fait ac­compli! találtak, amelyen nem tehették túl magukat. Elvégre azt talán a radikális sajtó sem kívánhatta tőlük, hogy egyszerűen degradálják az egész köztisztviselői kart, sőt mindenki méltányosnak fogja találni, hogy a törvényes, státusszerü további előhaladásnak sem vetettek gá­tat. Ha az így szükségszerűen bekövetkezett államtitkári túl- produkcióért a radikális sajtó valakinek szemrehányást akar­nak tenni, akkor ezt hozzá »ok­kal közelebb álló politikai körök­nek tegye, az ő gavallérjuknak tulajdonítsa, hogy az aranykölt­ség vetés személyi tételeiben olyan abnormális számok mutatkoznak. Nagy vérontást és forradalmat várnak Jugoszláviában. . Álhír Radios Istvánnak Magyarországgal kötött szerződéséről. Radios letartóztatásának híre az egész világon nagy feltűnést keltett. Különösen az angol sajtó kommentálja igen komoly han­gon Radics letartóztatását. A Westminster Gazette belg­rádi jelentése szerint a letarióz- tatás Zágrábban igetí nagy el­keseredést keltett. Attól tartanak, hogy zavargásokra kerül sor, mert most már a horvát párt valamennyi vezére fogságban van. A Manchester Guardian azt írja, hogy Pasics a horvát vezérek letartóztatását a centra­lizmus diadalának tartja, min­den pártatlan megfigyelő előtt azonban világos, hogy Jugosz­lávia ezzel veszedelmes útra tér, amely elkerülhetetlenül további elnyomásra, vérontásra és for­radalomra kell hogy vezessen. A Magyar Távirati Iroda je­lenti : A Belgrádban megjelenő Vreme című lap közlése szerint Radics Istvánnak, a horvát pa­rasztpárt letartóztatott elnöké­nek irattárában egy az 1923. évben állítólag a magyar kor­mánnyal kötött olyan szerző­désre aksdtak volna, amelyben Radics Horvátországnak Jugosz­láviától való elszakítása ellené­ben a magyar kormánynak te­rületi engedményeket helyezett volna kilátásba a Vajdaságban. A M.T.I. munkatársa előtt ille­tékes helyen kijelentették, hogy a magyar kormány és a horvát parasztpárt vezére között állító­lag folytatott tárgyalásokról, megállapodásokról terjesztett hí­reket kivétel nélkül tendenciózus koholmánynak kell tekinteni. Tanyai kisvasutak. Budapestről jelentik : A Falu Országos Földmives Szövetség nagyszabású mozgalmat kezdett a tanyai kisvasutak építése ér­dekében. »KHf.'K-f'KöKKKKfJKßBKKKKKBSJfKäKI A magyar rádió fejlődése. Az új magyar rádió-törvény végrehajtási rendelete a közeli napokban fog megjelenni. Ezzel kapcsolatos a meglevő készülé­kek összeírása. Ugyanis a vevő­készülékek után adót kell majd fizetni az államnak, nemkülön­ben illetéket a csepeli leadó ál­lomásnak, ami méltányos is, mert hisz a Magyar Távirati Iroda naponkint egész újságra való híranyagot ad le. Ez a leadás tulajdonképen a M. T. I. vidéki fiókjai számára történik. Debrecenben, Győrött, Miskol­con, Pécsett, Szegeden és Szom­bathelyen van ilyen felvevő ál­lomás és ugyanitt kis leadó állomás is van, de ezek az állo­mások csak Morsejeleket tud­nak leadni és így nyugtázzák, hogy a vétel kifogástalanul si­került. Eddig bárki hallgathatta ellen­szolgáltatás nélkül ezeket a hí­reket, míg ezentúl minden beje­lentett készülők után illetéket kell e célra fizetni. Örvendetes hírként közölhetjük azonban, hogy a csepeli leadóállomás né­hány héten belül a külföldi le­adó állomások mintájára, zenét és felolvasásokat is készül le­adni, úgy, hogy nem kell drága készülékekkel, messzefekvő kül­földi állomások programmját vennünk, hanem egyszerű készü­lékekkel Csepelről is hallgat­hatunk koncerteket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom