Egri Népújság - napilap, 1924/2

1924-12-14 / 288. szám

2 EGRI NÉPÚJSÁG 1924. december 14 Szabályozzák a községi köz- igazgatási alkalmazottak illetményeit. A szanáló törvény alapján a kormány rendeletet adott ki a községi közigazgatási alkalma­zottak illetményeiről. Eszerint a községi jegyzők és segédjegyzők, a községi orvosok, állatorvosok, mérnökök ugyan­olyan illetményeket kapnak, mint az állami rendszerű fizetési osz­tályokba sorozott tisztviselők. Az élethossziglan megválasztott ős tisztviselői teendőt végző köz­ségi közigazgatási alkalmazottak ugyanannyi illetményt kapnak, mint az állatni kezelők, illetve kezelőnők. A jegyzők kiienc évi tényle­ges szolgálat után a VIII. fize­tési osztály legalacsonyabb fo­kozatában járó illetményt kap­ják, huszonöt évi tényleges szol­gálat után pedig a VII. fizetési osztály legalacsonyabb fokoza­tának illetményeit.] A segédjegyzők a XI. fizetési osztály III. fokozatából két évi tényleges szolgálat után a X. fizetési osztály legalacsonyabb fokozatába kerülnek, illetve en­nek az osztálynak illetményét kapják. A községi orvosok a IX. fize­tési osztály, a községi állator­vosok és mérnökök pádig a X. fizetési osztály, illetve kilenc évi tényleges szolgálat után a IX. fizetési osztály legalacsonyabb fokozatára megállapított fizetést kapják. A községi alkalmazottakat, ha a községtől természetben való lakást nem kapnak, ugyanaz a lakáspénz illeti meg, mint a ha­sonló fizetésű állami alkalmazot­takat. A lakáspénz a községet terheli és ezt az állam a községi jegyzők ős segédjegyzők részére sem előlegezheti. A községi köz- igazgatási alkalmazottak iogye- nes élelmezésben nem részesül­hetnek. Ugyancsak rendezték a csa­ládi pótlékot is. A községi alkal­mazottak havonkint előre fize­tendő családi pótlékot kapnak. A pótlék minden egyes igény­jogosult családtag után egy hó­napra 10, illetve 9 aranykorona. Szabályozták még a nyugdija­kat is. 1924. julius elsejétől visz- szamenően aranykoronában ál­lapítják meg a nyugdijat. A vitéziégi érmek után járó pőtdíjaknak, valamint az érdem­kereszt jután járó pótlékoknak a kifizetését további intézkedé­sig függőben tartják. maBttmBBBmmmBBBHaBBBwm Egy autó halálra gazolta Amerika legnépszerűbb írónőjét. Newyorkból jelentik: Gene Stratton Porter, Amerika leg­népszerűbb írónője automobilos balesetnek ewett áldozatul Los Angelesben. Ő volt Amerika leg népszerűbb írónője. Könyvei több mint tízmillió példányban kel­tek el. Hetven halászbárka és 300 halasz eltűnt a tengeren. Stockholmból jelentik: Hetven halászbárka, amelynek egy héttel ezelőtt kellett volna visszaér­keznie Esbjergbe, máig sem ér­kezett meg, sőt hír Bem jött fe­lőlük. Az eltűnt bárkákon 300 ember szállt tengerre. A Missió Társulat karácsonya. Vasárnap fél 11 órakor nyílik meg a Leány Klub karácsonyi vására. Eger, 1924. december 13. Az Eger minden szegénye előtt jól ismert missiőtársulati hölgyek ez idén is, a Betlehemi barlangból kiáradő szeretettől ihletve készítik elő a szegények karácsonyát. Nagyban segíti őket az Érsek- főpásztor, Csékó Gábor nagy­prépost, Kriston Endre püspök összesen 15 milliós adománya és a megértő egri társadalom egyre gyűlő kisebb, de jő szív­vel adott adományai. Kitűzött céljuk érdekében, — hogy 100 szegénynek ruhát, ci­pőt adhassanak, a menház és árva gyermekek számára kará­csonyi örömöket szerezhessenek, nemcsak gyűjtenek, de fáradnak, dolgoznak másként is. Emlékezhetnek rá az Egri Nép­újság olvasói, hogy Eger város villamostelepe a múlt év tava­szán — képviselőtestületi hatá­rozat alapján — kamatmentes köl­csönt szedett az áramfogyaeztő közönségtől, arra való hivatko­zással, hogy a világítási üzem fenntartásához szükséges anya­gok beszerzése céljából a telep­nek nagyobb forgótőkére van szüksége. Ez alapon minden fo­gyasztótól az elmúls november, december és január havi áram­számlának megfelelő összeget vette fel a villanygyár 'kölcsön- képen 1923. április, illetve május hő első napjaiban. A kölcsön- j szerzésnek ezen leleményes mód- ! ját csak helyeselni lehetett, mert hiszen általános érdekű üzem működésének biztosísásáról volt sző, — ámbár tagadhatatlan, a villanygyár előnyeit nem csupán a házi fogyasztói élvezik, hanem a közvilágítás révén a város egész lakossága. Joggal remél­hette a kölcsöntadó közönség, hogy a kamat nélküli tőkét ' megfelelő értékben fogja vala­mikor visszakapni. Azonban nagyot tévedett, mert a most kiállított 1924. évi no­vember havi villanyszámla ösz- szegéből egyszerűen levonták a másfél évvel ezelőtt befizetett Eger—-Gyöngyös—Hatvan vil­lamos vasút ügyében igaza van Ringelhann Bélának. Nem sza­bad Eger érdekeit elcsúszni en gedni. — Igaz, hogy még egy bizottság alakulásával a vasút nem épül fel, de elég ahhoz, hogy az más érdekek szolgála­tába legyen állítható a bizottsági tagok tudtán kívül. Pár héttel előbb kifejtettem a nézetemet a bizottság egyik illusztris tagja előtt erre a vasút építésre vonatkozólag s nagyjá­ban az volt, mint a R ngelhann Bélá-é, de hozzátettem, hogy bizottság nélkül is megépülhet a vasút, ha arra van külfüldi tőke b megmondtam, hogy ma nem tudom elképzelni, miszerint akadjon tőkés, aki egy 250 kilo­méteres vasút megépítéséhez adja azokat a millió dollárokat, vagy angol fontokat, amelyeket ma százszor jobb helyre el tud A Leány Klub finom lelkű hölgyei kézimunkákat, gyermek- játékokat, babákat készítettek, miket vasárnap, kétfőn és ked­den a Missiő-Társulat helyisé­gében (a régi érseki palotában) fognak elárúsítani. A közönségnek is szolgálatot tettek, mert jó. ízléses és olcső gyermekjátékokhoz, 1 babákhoz juttatják és a szegény gyerme­keknek, akiknek ezek árából majd egy egy cipő, ruha stb. fog kikerülni. A szegény gyermekek kará­csonya, az ajándékok kiosztása, 21-én, vasárnap délután 7*3-kor lesz, aki valami élelemmel, vagy más adománnyal akar hozzájá­rulni, ajándékát 21-én d. e. 9 órától igyekezzék a Misaiő Tár­sulat helyiségébe eljuttatni. előleget. Pedig igen egyszerű let* volna a helyes kulcsot megta" lálni a visszatérítésre nézve, nem is kellett volna a zürichi jegy­zések közötti különbözeteket számolgatni, hanem az átszámí­tás alapjául az áram egységárát kellett volna tekinteni. A kölcsön befizetésekor ugyanis 40 (negy­ven) korona volt az áram (vilá­gítási célokra) hektowattja, ma pedig 1000 korona, tehát az akkor kölcsönadott 1000 koronával 25 hektowatt áramfogyasztás fizet­tetett ki. Most már ahány hekío- wattot fizetett valaki 1923. év május havában előre, annyi áramfogyasztás hozatott volna későbbi használatából levonásba. Hogy azonban a viilanygyár- nak havi bevétele — ami a szük­ségletek fedezésére mindenkor kell — el ne maradion, a fo­gyasztók által előre lefizetett áramdijat inem egyszerre, egy havi számlára kellett volna le­vonásba hozni, hanem pl. hat egyenlő részletre felosztva aitéli hőnapok kiadóaabb számláiból levonni. így a közönség is visz- szakapja a kölcsönadott pénzé­nek teljes értékét és a villany­gyár is megtalálja számításait. Szerény véleményem szerint ez lett volna [— igazságos. Kiváló tisztelettel egy egri lakos. helyezni. Félve hiszem, hogy olyan na­gyon ajánlkozna az a külföldi tőke, hanem inkább eltudom kép­zelni azt, miszerint az eddigi kövezési munkák értékének ki- egyenlítésére kellett a bizottsá­got összehozni. Ahhoz a vasút építéshez pe­dig, amely Egert csak mellék vágányra méltatja az egri érde­keltségnek hozzájárulni — még az előleges költségek fedezése címén — sem szabad. Petro Kálmán. síSEíBasEsaarsaissísaaassassíísgaaB >A házasságok az Égben köttet­nek« szereplőit kéri az »Egri Mű­kedvelők Köre« vezetősége, hogy hóifón délután 6 órakor várme­gyeházán, a szokott helyiségben próbára megjelenni szívesked­jenek. HÍREK — Eger, 1924. december 14. — Az érsek főpásztor] a kaszinói képkiállitáson. Handmann Adolf festőművész kiállítása az egri Kaszinóban nagyban magára vonta a műértő körök figyelmét. Legutóbb Szmrecsányi Lajos dr. egri érsek, Kriston Endre fel­szentelt püspök és Szmrecsányi Miklós ny. miniszteri tanácsos, a neves esztétikus nézték végig a kiállítást és az igazi elisme­rés hangján nyilatkoztak a ké­pekről. A Koháry cserkészek karácsonyi vására. Ma d. e. 9 órakor nyilt meg a főgimnáziumban a cser­készek karácsonyi vására, ahol a legolcsóbb árakon szerezhe­tők be mindazok, amik a gyér mekszíveket megörvendeztetik. 1000—15,000 kor.-ig terjedő ára­kon a lehető legízléseeebb tár­gyakat árúsítják. Ólom-katonák, kenyér- ,és süteményes tálcák, Mackók, kis tyúkok, libák, ma­lacok és bojtárok kerülnek el­adásra. A legolcsóbb és legmeg­bízhatóbb ajándékot ki-ki itt veheti. A Kath Legényegylet ma tartja ez évi VII. kuliurdólutánját, mely­nek műiorán a tanítóképzőinté­zet énekkara két számmal szere­pel, Tóth Károly szaval, Horváth Miklós énekel, az egyleti műked­velők pedig lllényi Domonkos • Sárika* című egy felvonásos vígjátékát játszák. A szokásos előadást Subik Károly egyleti elnök tartja. — A kuliurdélután délután 5 órakor kezdődik. Kő­telező belépti díj nincs. Adomány. A Hevesmegyei Ta­karékpénztár a Szociális Missiő- társulat szegényének karácsonyi segélyezésére egy millió koronát adományozott. Előadás a rádióról. Rohonczy Mór ciszt. tanár ma délután fejezi be a rádióról tartott előadássoroza­tát. A tudományos és elméleti előadások után, ma végigvezeti hallgatóságát Európa összes le­adóállomásain, a fizikai előadóba fogja varázsolni a elektromos hullámok szárnyán a bűvös szép zenét, felolvasást, melyet Páriá­ból, Berlinből stb. röpít szét a világba a titokzatos, láthatatlan elektromos hullám. — Az előadás délután 5 órakor kezdődik. Leventék! Érteiísem a Márton- osztály tagjait, hogy a testgya- korlő órát folyó hő 14-én, azaz ma, nem a Polgári-iskola, hanem a Főreáliskoia tornatermében tartom meg. — Felhívom egyút­tal az osztály tagjait, hogy ma délután 3 órakor pontosan je­lenjenek meg a Főreáliskolában. Igazolatlan elmaradást a legszi­gorúbban büntettetek. Márton, parancsnok. Az Egri Műkedvelők Köre álarcos bálja. Most értesülünk arról, hogy az »Egri Műkedvelők Köret ez idei farsangban is megtartja ál­arcos jelmez bálját. — Évek óta az E. M. K. elit, fényes bálja méltó csattanója szokott lenni a farsangi mulatságoknak, ahol nem csak a város, hanem Haves vármegye intelligenciájának szi- ne-java szokott összetalálkozni. A rendező bizottság a napokban alakul meg, hogy pompásan elő­készítse a jövő óv február 23-án tartandó álarcos bált. Az egri villanygyár kamatmentes kölcsöne. worn zm** Az Eger -hatvani villamos vasút ügyéhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom