Egri Népújság - napilap, 1924/2
1924-12-07 / 283. szám
EGRI NÉPÚJSÁG 1924. december 7. 3 íLi/lHOI BuzakőlcsSnöknél 441 ezer korona egy mázsa búza ára A Pénzintézeti Központ közli, hogy a búza-záloglevelek folyósításánál a buzaértékekre szóló kölcsönök törlesztesse részletfizetésénél a búza - záloglevél - kamatszelvény beváltási dijának átszámításánál kulcs gyanánt egy métermázsa búza fejében 441,078 koronát kell alkalmazni. Felhívás. Felhívom a MESE leventéit, hogy ma délelőtt 10 órakor telje« számban jelenjenek meg a korcsolya pavilonban. A téli hónapok tartamára kidolgozott tantervek előadássorozata ma délelőtt kezdődik. A hiányzókat szigorúan büntetem. Parancsnok. Az Egri Műkedvelők Köre kedden délután 6 órakor a Györgyőnyi-u 1. szám alatt választmányi ülést tart. Megszűnt a szabósztrájk Miskolcon. Miskolcon a szabómunkások, már napok óta tartó sztrájkja ügyében csütörtökön fordulat állt be. Ugyanis csütörtökön az elsőfokú városi iparhatóság közbejöttével tárgyalások folytak, melyek során a munkások követeléseiket 25 százalékra redukálták. Pénteken délben pedig a végleges megegyezést sikerült megteremteni, melynek során a munkások elfogadták a felajánlott 10—13 százalékos béremelést. Az egyezség alapján péntek délután az összes miskolci szabőműhelyek- ben megindult a munka. Nem oszlatják fel a rendőrkirendeltségeket. Hír volt arról, hogy a belügyminisztériumban az a terv merült volna föl, hogy mindazokat a kirendeltségeket, amelyeknek a székhelyén a rendőrség mellett a csendőrség is teljesít szolgálatot, megszüntetik. A belügyminiszter ez ügy- ban értekezletre hívta össze a kerületi főkapitányokat, erről az értekezletről pénteken érkezett vissza Balló Rudolf miskolci kerületi főkapitány Budapestről. A hatvani, diősggőr-vasgyári és sárospataki kirendeltségek megszüntetéséről azt az információt adta, hogy ezidőszerint sző sem lehet a kirendeltségek feloszlatásáról. Árverés a rendőrségen. A m. kir. államrendőrség egri kapitánysága közhírré teBzi, hogy a november havában, a város területen talált tárgyakat; mégpedig: 2 drb. pénztárcát, kisebb összegekkel, 4 drb. kulcs, 1 drb. sálkendőt és több kisebb péDzösz- szeget folyó hő 15-én elárverezi. Épen azért felhívja az említett tárgyak tulajdonosait, hogy tulajdonjoguk igazolása mellett folyó hő 15-őig a kapitányságnál jelentkezzenek, mert ellenesetben a nyilvános árverésen a tárgyakat el fogja adni. Kedvezményes cipökiosztás. Hevesvármegyo főispánja a népjó léti és munkaügyi miniszter által rendelkezésére kocsájtott cipőmennyisőgből Eger város igényjogosultjai (hadirokkantak, hadiözvegyek,hadiárvák, vagyon és kereset nélküli munkaképtelen egyének) között kedvezményes áron cipőt fog kiosztani. A cipőkért rendkívül kedvezményes ár, úgynevezett térítési összeg fizetendő, és pedig: gyermekcipőért 56 500, férficipóért 72,000, nőicipőért 79,000, munkáscipőért 41.500 korona. A cipőkből csakis azok kaphatnak kik a f. év tavaszán [ugyancsak a főispán által vezetett ruhaszövet akció kertében szövetet nem kaptak és szegénységük révén arra föltétlenül rászorultak. A polgármester felhívja a fentebb felsorolt osztályokba tartozó igébyjogosultakat, hogy f. hó 9-töl 13-ig bezárólag összeírásuk céljából dr. Simonyi Nándor v. tanácsnoknál a hivatalos őrak alatt jelentkezzenek. Időjárás. Hazánkban tegnap borult, enyhe időjárás volt. A meteorológiai intézet szerint változékony idő várható, hősülye- déssel, helyenként csapadékkal. Esküvő. Sándor Olga és Vield- stein Ferenc a mai napon tartják esküvőjüket az izr. templomban d. u. 2 órakor. (Minden külön értesítés helyett). A Mária-utcai Földmives Olvasókör f. hő 7-én, vasárnap délután 4 órakor saját helyiségében közgyűlést tart. Tárgy: Az 50 éves jubileum megbeszélése. A -tárgy fontosságát tekintve, minden tag megjelenését kéri az Elnökség. Anyakönyvi értesítés. Folyó évi december 1-től, 5-ig. Újszülöttekj: Turkovich Károly földbirtok haszonbérlő Károly, Kosik Bála cipész mester Margit, Pálok Barnát fm. Erzsébet, Pószli Nagy József szabó mester Mihály, Liktor Mária, fmnő István, Tömöri István csizmadia mester Pál, Mélypataki Ignác fm. Margit, Abóczki István Kocsis Andráe nevű gyermeke. Jegyesek: Ficzere László vm. mérnök egri és Ridárcsik Márta kápolnai, Hrabóczki József egri és Nagy Borbála raezőnagymihályi, Szász János magyar királyi pénzügyi fővigyázó egri és Ví- zer Erzsébet Káli lakos. — Házasságot kötöttek : Groszman József ^kereskedő én Goldner Kornélia egri, Bódi Zoltán zenész egri, és Banya Etel jákő- halmi lakos. — Meghaltak: Özv. Csirmaz Ágostonná szül Énekes Anna 44 éven, Özv. Kocsis Andrásáé szül. Kovács Terézia 82 éves, Forgován Demeter napazá- mos 65 éves, Szitár Gusztáv gép- munkás 30 éves, Ritzák Lipót bányász 26 éves, Turcsányi János fm. 79 éves, Cseh Antal fm. Mit —— 21 éves, Porczió Bertalan cseléd 25 éves, Kövér Mária irgalmas nővér 45 éves, Kovács Anna 17 hónapos, Katona Rozália 2 éves, Urbán Ánna ;2 éves, Barta Tibor 9 hónapos, Lakatos Pál 17 hónapos korában. Esküvő. Goldner Ilonka és Grosz- mann József december 7-én 1 órakor tartják esküvőjüket Sző- chényi-utca 56. ez. alatt. Minden külön értesítés helyett. Ae Egri Izr. Fiíléregylet folyó hó 20-án rendezi műkedvelő előadását. Színre kerül Szenes: Az olazz asszony című vígjáték. Mindenes eljáró fiú 15—18 éves, búza, ruha, cipő éB készpénz fizetéssel, éves szerződés mellett alkalmazást nyer az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyv- kereskedésében. Kérem, fáradjon be üzletembe, meglepődik, milyen olcsón vásárolhat nálam ékszert, órát. Grosszmann Géza, Kállay Zoltán utca. Minden magyar könnyes szemmel fogja olvasni elrabolt gyönyörű városainknak elnyomás alatti szomorú sorsát a Magyarság Évkönyvéből, mely a leghívatottabb írók tollából ismerteti az elszakított magyarsághelyzetét aRákőcziak, Bethlenek földjén, az elszakított Délvidéken, Felföldön és Nyugat- magyarországban. A megszállt területek helyzetéről pontos ős megbízható adatai a legelső és legnagyobb történeti forrássá avatják. A MAGYARSÁG előfizetői az Évkönyvet ingyen kapják. Mutatványszámot küld a kiadóhivatal Budapest, VII., Miksa utca 8. Heti műsor az Urániában. Ma három előadáson 4, 6 és 8 órakor «Kalandorok hatalmában« bűnügyi történet, a főszerepben Marco, a világ legerősebb artistája. — Hétfőn csak egy napig, három előadásban 4, 6 és 8 órai kezdettel *Frou froui a Magyar Színház által bemutatott Meilhac éa Halevy világhírű színműve, főszerepben Gina Pa- lerma, a franciák dédelgetett művésznője és egy Gaumont- hiradó. — Kedden és szerdán csak 16 éven felülieknek: «A nyomorultak« (Viaskodás albűn- nel) Perfal «Die Finsternis und ihr Eigentum«« cimü világhírű regénye filmen és egy uj Gau- mont-hiradő. — Csütörtökön: «Farkasverem« kanadai történet és egy Peggy-burleszk. — Péntektől vasárnapig a «Quo vadis« első része, melyre jegyek csütörtök reggeltől kaphatók a Mozitőzsdében. Szívbajnál és hüdésnél a természetes Ferenc József keserűvíz szorűlás nélküli könnyű székelést biztosít. Az 1925. évi naptárak a legnagyobb választékban kaphatók az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. KÖZGAZDASÁGI, A W. G Armstrong Whitwort & Co. Ltd, Nevcastle-Upon-Tyae. Magyarországon vezérképviseletet létesített: képviseletével Ottlik Györgyöt bízta meg, aki b volt monarchia külügyi szolgálatában követségi atasé. Az Armstrong Whitworth angliai cég felölei a fém , vas-, acél-, gép- ős villa- nyoaeági ipar minden ágát. Zürich—Budapest 70 TERMÉNYTŐZSDE. Változatlan a terménytőzsde. A mai terménytőzsdén az irányzat tartózkodó volt, az előfordúlt inzolencia elintézéséig nem is várható, hogy nagyobb forgalom fog kialakúlni. A hivatalos árfolyamok teljesen változatlanok. Hivatalos árak: Búza tiszav. 76 kg.-os 462.500-465.500 » egyéb 76 » 460.0Ö0—462.500 » tiszav. 78 » 470.000-475.000 » egyéb 78 » 467.500-470.000 Rozs..................... 402.500-405.000 Takarmányárpa . . . 400.000-420.000 Sörárpa . . . . 480.000-500.000 Köles................. 260.000 - 270.000 Zab..................... 390.000-405.000 Tengeri . . . . 245.000-250.000 Repce................. 660.000-680.000 Korpa................. 217.500-220.000 Lucerna . . . . 230.000—270.000 Lóhere . . . . 240.000-260.000 raC32ESe£5ie2(2IS»eS£SS!2K51 Laptulajdonos: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Kiadó: ÉRSEKI LÍCEUMI KÖNYVNYOMDA. Felelős szerkesztő: Kelemen Andor. Igazgató: Radii Károly. Felkérem kedves vevőimet, hogy karácsonyi munkájukat h meg rendelésüket, mielőbb tegyék meg hogy a munkatorlódást elkerülve pontosan szállíthassak. Régi arany, ezüst, kövekből új ékszert készítek, rajz vagy minta szerint. Tisztelettel Eger város egyedüli ékszerkészítője s javítója NémethaFőreál mellett A kaszinó udvarban elköltözés miatt minden elfogadható árért sürgősen eladó: 1 nagy főző kályha, 1 összecsukható vaságy, kávéházi nagy díszkasz- sza, két vaságy sodronnyal, velencei nagy kétméteres dísztükör és kisebbek is, új paplanok. Ezt az értesítést csak December végéig 1ÄÄÄÄ nek, vásárlásaikat a következő előnyárakon eszközölhetni. RUDOLF KÉZfflŰÁRU R.-T. BUDAPEST, IV., Fővámtér 2. (a nagycsarnokkal szemben). Valódi színtartó kanavászok és zefirek.....................................K 23 000 Barchetok nagy választékban . . K 33.000 Siffonok és vásznak (hazai és kül földi gyártmányok)..................K 19.500 Női ruhaszövetek tiszta gyapjúból K 55.000 I50cmsz.tisztagyapjúfórfiszövetek K 128 000 Tükör posztó völegényruhára . . K 180.000 Gyapjúadria ..................................K 220.000 M enyasszonyi ruhakelmék nagy választékban Selyem fejkendők........................K 90.000 P osztó fejkendők........................K 36.000 p <jnlr nyári rinri nijrjr árát közöljük, hogy ismerőseink tájékozva legyenek mai árainkról, mert reklámra szükségünk Uüdtf oZiGil jJdi U1M nincsen.Személyes látogatással kedves vevőink megyyözödhetneke l ezen értesítésünk előnyös voltáról.