Egri Népújság - napilap, 1924/2
1924-11-13 / 262. szám
í 924. november 13. EGRI NÉPÚJSÁG A miskolci kereskedők és iparosok a forgalmi adó ügyében panasszal fordultak a kormányhoz. Miskolcról jelentik: Miskolc kisiparosai és kiskereskedői a legelsők között foglaltak állást a forgalmi adó jelenlegi rendszere ellen és az átalányozásra való áttérést kérték. Kérésüket nemcsak memorandumban terjesztették elő, a kormánynál ha nem élőszóval is előadták a Miskolcot; járt miniszteri biztos előtt. Különösen azt kifogásolták, hogy a forgalmi adó ellenőrök nem értenek a könyvvezetéshez, annál kevésbé alkalmasak tehát a revizori munkára. A miskolci ipartestület a pénzügyigazgatő- «ágnál is szóvá tette ezt a körülményt. A horvát parasztpárt és a bolsevisták Belgrádi hivatalos jelentés szerint négy horvát miniszternek a lemondott Davidovics-kabinetbe való fölvételéről és Macek dr. első képviselőházi alelnöknek a király részéről való fogadtatásától azért tekintettek el, mivel Radies nyíltan bevallotta, hogy a bolsevikiekkel összeköttetésben áll és mivel M?.cek dr. maga közölte Davidovics volt miniszter- elnökkel, hogy ő kétízben utazott Becsbe, hogy az ottani bol- sev<ki követséggel érintkezésbe lépjen. Ezután a beismerés után — mondja a kommüniké — világos, hogy sem a horvátoknak a koralányba való belépésére, sem Mseknek a királyi palotában való fogadtatására nem lehet gondolni. A király tizenkilenc új prefektust nevezett ki. A kormánynak az a szándéka, hogy Radios ellen hazaárulás címén megindítja az eljárást. A Radios szökőséről szóló híreket még nem erősítették meg. Pasics haladéktalanul átveszi az ügyek vitelét. HÍREK — Eger, 1924. november 13. Ottó-mise a Bazilikában. Budapestről jelentik: November 20-án üli meg Ottó királyfi 12. születésnapját. Ebből az alkalomból az ő boldog életéért nov. 20-án, csütörtökön délelőtt 10 órakor a lipótvárosi Szent István bazilikában dr. Rótt Nándor veszprémi megyéspüspök hálaadő ünnepi szentmisét pontifikái. Ugyanakkor a szentbeszádetP.Buttykay Antal, a ferencesek római generális definitora fogja mondani. A Mansz műsoros estélyére mely november 17-én este az Urániá ban lesz, lázasan folyik a munka. Eger társadalma nagy lelkesedéssel karolja föl a magyar asz- szonyok ügyét és minden áldozatot meghoz, hogy a rzövőian- folyam céljaira rendezett estély fényesen sikerüljön. Ulászló magyar király emlékművének alapkőletétele Bulgáriában. A bolgár-lcngyeí-magyar barátság ápolása. Szófia nov. 12. Várna közelében a várostól négy kilométerre fekvő halmon ma délelőtt ragyogó időben, méltósága« ünnepély keretében folyt le annak az emlékműnek az alapkőletétele, melyet a várnai csatatéren elesett magyar király emlékezetére emelnek a bulgá- rok. A fényes ünnepségen a magyar követséggel együtt a külföldi diplomaták is megjelentek. Az ünnepi beszédekben Ulászló és Hunyadi János érdemeit, majd a bolgár-legyel-magyar barátságot méltatták és kijelentették, hogy ezt a barátságot fogja szolgálni ez az emlékmű is. Kata!in-bál. A jogász ifjúság hagyományos Katalin-táucestélyét ez évben f. hő 22-Őn este 9 őrsi kezdettel a Korona-szálló termeiben tartják meg. A vigalmi bizottság tagjai: Pálik Ferenc elnök, továbbá Fábián Ernő, Na- mecz Sándor, Tóbiás Dénes, Tö- mösváry József és Virág látván joghallgatók. Négy öt fok hideg volt éjjel Egerben. Az időjárás hirtelen hűvösre fordult. Éjszakánként erős fagyot állapítottak meg. Egerben tegnap éjjel a hőmérő 6, az éjjel pedig 4 fokra szállt a nulla alá Celzius Rzerint. A szőllőlevelek már mind lefagytak. A Prébaházasság. Az egri Ke resztény.Iparoskör dísztermében f. év november hő 15-én és 16-án este 8 őrskor az egylet arany- ifjúsága a Napközi Otthon javára előadják a Próbaházasság című három/ felvonátos vígjátékot. Jegyek előre válthatók a Tisztviselők Fogyasztási Szövetkezetében. Csontvázra bukkantak ksritésásás közben. Egerben a Deák Ferenc- utea keleti oldalán, a korcsolya pálya felett lévő dombon a munkások* kerítés számára ástak ala pót. Munkaközbon 80 centiméter melységben korhadó deszkada- rabuk aözőtt emberi csontvázra akadtak. A vizsgálat most folyik annak felderítésére, hogy mikor és hogyan került oda az emberi csontváz. Kulturdelután az Ipartestület helyiségében. A Magyarországi Munkáson: Rokkantsegélyzőes Nyugdíj sgylétének egri fiőkegyesülete november 16-án vasárnap d u. 4 órai kezdettel az Iparteetület helyiségében (Pirker u.oa.főispáni lakkal szemben) a Polgári Dalkör közreműködésével kultur- dólutánt rendez. A bulturdőlután programmja a következő: 1. Polgári Dalkör énekszáma. 2. Megnyitóbeszéd : Balkay Béla elnök. 3. Rokkant egyesület ismertetése. Előadja: Bárdos Ferenc központi főtitkár. 4. Dr. Nagy János nemz. gy. képviselő beszédet tart a rokkant biztosításról. 5. Záróbeszéd: Füszter János alelnök. 6. Polgári Dalkör énekszáma. Belépő díj nincs. 0 Pénzügyőrök sortüzet adtak egy falu lakosságára. Kanizsáról jelentik, hogy Zivornyő községben sajnálatos összeütközés volt a lakosság és a pénzügyőrök között. A pénzügyőrség több tagja megjelent a községben és házrói- házra járva kutattak. A házku tatások miatt oly fenyegetővé vált a lakosság viselkedése a pénzügyőrökkel szemben, hogy a pénzügyőrök fegyverüket használták és sortüzet adtak le. Az egyik golyó Szokohis Boldizsár vagyonos kisgazdát megölte és többen megsebesültek. A nyugalom ezután helyreállt a községben. Most szigorú vizsgálatot indítottak annak felderítésére, hogy a véres összeütközést kik idézték fel. Debrecen város közgyűlési termében helyezik cl Munkácsy Ecco Homo-ját Debrecenből jelentik: A sokmilliárd értékű Déri-alapítvány legértékesebb műalkotása Munkáay Mihály világhírű képe, az Ecce Homo, a napokban megérkezett Debrecenbe. A kép tudvalevőleg háromrét ősz szehajtva fekszik abban a ládában, amelyben Amerikából ideszállították. A hosszas összehajtás azonban árt a képnek v így Debrecen városa elhatározta, hogy addig i®, míg a tervezett Déri-muzeum fölépül, ideiglenesen a városháza nagytermében helyezi el, ahol védelmére korlátot állítanak elé, a képet magát pedig széthúzható függönnyel védik meg. A kép elhelyezése már legközelebb megtörténik. Megszűnt a Kecskeméti Hírlap. A fenti címmel 4 hé óta dr. Bodőcs Gyula szerkesztésében megjelent heti lapot Leleszi Kovách Ferenc kiadó megszüntette, úgy hogy a lap vasárnapi száma már elmaradt. A lap megszüntetésére vonatkozólag a szerkesztő a K. L. vasárnapi nyiltterében közölte, hogy előfizetői a Nagykőrös és Vidékét fogják megkapni a be- ezünt lap helyett. Egyben nyilatkozata szerint Leleszi Kovácsától a törvény utján szerez elégtételt. Amerikában tegnap már havazott. Newyorki jelentés szerint az amerikai kontinensen tegnap hirtelen télire fordult az idő. Az utóbbi betekben meglehetős enyhe volt az időjárás, tegnap azután négy foknyi hideg mellett hó esett. Kecskeméten ismét fegyver után kutattak. Kecskemétről jelentik: Az ántánt fegyverkutató bizottsága a tegnapi nap folyamán ismét megjelent Kecskeméten. Az ántánt-tisztek megérkezésük után a Ferenc József tüzérlak- tanyába mentek s ott' végeztek eredményleien kutatást A szomorúak vigasztalója imád- eágos és énekesKönyv a Hátfájdalom Szűzanya tiszteletére, ismét kaphaíő az Érseki Líceumi Könyvnyomdában és az Egri Kér. Sajtőszövetkezet könyvkereskedésében. Ára kötve 30.000 korona. Az 1925. évi naptárak a legnagyobb választékban kaphatók az Egri Keresztény Sajtószövetkezet könyvkereskedésében. Hatvan II. negyed Földmíves Olvasókör saját helyiségében f. hó 16-án délután 4—12-ig táncmulatságot rendez. Rendezőség Uránia. Ma csak 16 éven felülieknek *Homo sum» hat fejezet egy lelketlen anya életéből, főszerepben Hanna Ralph és Lewis Brody, a világhírű néger filmszínész. Az előadás befejezését képezi a *Gaumont híradó». Zürich—Budapest 69‘/* Mennyit er ma a korona? A Magyar Nemzati Bank jelentőse. 1 font sterling 342 000 m. K-át, 1 dollár 74420 » 1 hollandi forint 29.605 > 1 tvőd korona 19795 • 1 dán korona 12 995 * 1 norvég korona 10 830 » 1 cseh korona 2.205 > 1 svájci frank 14*820 » 1 francia frank 3940 ■ 1 belga frank 3 555 * 1 líra 3.211 » 1 leva 534 » 1 dinár 1058 • 1 lei 408 > 100 osztrák kor. 105 10 » * TERMÉNYTŐZSDE. Budapest, M. T. I. Strasszer cég terményjelentáse: A mai termény- tőzsdén a búza irányzata tartott. Tv. búza 78 as 470—475, egyéb 467,5—470, rozs 420—425, takarmányárpa 400—410, sörárpa 480— 490, zab 385—395, szemea tengari 375—370, csöves új tengeri 185— 190, morzsolt új tengeri 250—26Ö. Hivatalos árak: Búza ti8zav. 76 kg.-os 457.000—460.000 • egyéb 76 » 455.000-457.500 » tíszav. 78 £, 465.000 -467.500 » egyéb 78 > 462.500-465.000 Rozs ................................. 400.000-422.500 T akarmányárpa . . . 400.000—420.000 Sörárpa......................... 480.000—500.000 K öles............................. 270.000 - 280.000 Zab................................. 385.000-400.090 T engeri . . .... 365.000-370.000 Repce............................. 660.000—680.000 K orpa............................. 220.000-225.000 f i mxnrzx Laptulajdonos: E6RI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Kiadó: ÉRSEKI LÍCEUMI KÖNYVNYOMDA. Felelős szerkesztő: Kelemen Andor. Igazgató: Radii Károly. KUN IZIDOR TT T üzlet és irodaid helyiségét Budapest, VII, Klauzál-utca 30. alá helyezte. Új telefon: József 146—73. Legfinomabb ruhaselymek gyönyörű báli színekben már 108 ezer koronától kaphatók logoi Ágoston Utódainál.