Egri Népújság - napilap, 1924/1

1924-06-18 / 140. szám

1924. június 18 EGRI NÉPÚJSÁG 3 Müller Ferenc temetése tegnap délután 4 órakor ment végbe, igen nagy részvét mellett. A temetési szertartást Dutkay Pál. apát-kanonok végezte Kiszely Imre és Turtsányi Ambrő dr. segédletével. A te­metésen megjelent Ssmrecsányi Lajos dr. ársekfőpásztor, valamint a székesfőkápta- lan több tagja is. Személyi hír. Az egri riolit tuff a bá­nyák tanulmányozására Nagy Károly mű­egyetemi nyilv. tanár Egerben tartózkodik. A főreáliskola kirándulása A Dobó 1st ván foreáliskola tanulót tanáraik vezeté­sével vasárnap reggel kiráodúltak Szar­vaskőre. Az indulás előtt Habán Mihály kir. igazgató beszédet intézett ez ifjúság­hoz, amelyben a madarak és fák védelmé­re, szeretedére hívta föl őket. Szarvaskőn szent misét hallgattak, aztán elindűlt a jó­kedvű diáksereg a kirándulási »tanyára«, hol 8ztán vígan töltötték el a napot. Főz­tek gulyást, játszottak, tréfás tornagya- ■korlatokat mutattak be és a legyügyesebbek jutalomban részesültek. A kiránduláson a szülők közül is sokan résztvettek. A diá­kok az esti vonattal tértek vissza Egerbe. Az ipariskola kiállítása vasárnapig van nyitva a Haltéri iskolában. Naponta 8-től este 6 óráig ingyen lehet megnézni. Az összes ipari szakok rajzain kivül szép tárgyak vannak kiállítva, melyek csinosak és eladók. Űrnapján is egész nap nyitva van. Nincs víz. A Kovács János űtca fő utcai torkolatánál föl kellett bontani a be- tontakarőt, mert a tárkáayi vízvezeték csöve megrekedt. 8—10 méteres nedves folt árulta el a törés helyét. A csövet már megtalálták, most a törést keli még fölfe­dezni. Addig míg az új cső beillesztése meg nem történik, nem lesz vizünk. Házi kutak vizét csak forralva használjuk iváara. Magyarok a magyarokért. Svájc és Hol­landia jószívűsége sok magyar gyerek testi, lelki jólétére volt hatással. Most Budapest főpolgármestere arra kéri Vitéz Bobory György főispán útján a magyar vidékeket, hogy júliusra és augusztusra a 8—14 éves fővárosi gyerekeket fogad­janak el azok a családos, ahol a gyerekek erkölcsi és testi épsége föltétlenül bizto­sítva vaD. Testileg ugyan leromlott, de orvosilag teljesen egészséges gyermekek­ről van sző, akik a nyaralásban megerő­södve a korai pusztűlástől menekülnek meg. Eger város hatásága azzal a kérés­sel közli a fővárosi polgármester kérését, hogy azok, akik elvállalják a gyermeke­ket, ezt Simonyi Nándor dr. v. tanácsos­nál július 1-ig jelentsék. A »Mezőkövesdi Kath. Egyházi Énekkar« 1924. jun. 19-én ünnepli fennállásának 20 éves fordulóját az Országos Dalos Szö­vetség, a Budapesti Polg. Dalkör , a »Deb­receni Ip. Dalegylet«, a »Diősgyőr-vasgyári Tisztviselők Dalköre«, a »Diósgyőri Köz­ségi Polg. Dalárda«, az «Egri Dalkör«, a »Karcagi Ip. Dalárda , a »Mezőkeresztesi dalárda«, a »Miskolczi Dalárdaegylet«, a »Veszprémi Dalegyesület« közreműködé­sével. Az ünnepség fővédnöke Dr. Ssmre­csányi Lajos egri érsek. Védnökei: Bar- czi József közs. birő, Bayer Róbert főgimn. igazgató, Birő Sándor ipartest, elnök, Bá­ró Bottlik István nemzetgy. képviselő, Fa­zekas János kir. jár. bir. elnök, Jámbor László jézustársasági házfőnök, Kardos Sándor keresk. egyesület ein. Kriaton Endre püspök, Dr. Soldos Béla főispán, Zsőry György alispán, Zsóry Lajos főszol­gabíró. Az ünnepély sorrendje: 1. Him­nusz, — éneklik az összes dalárdák. 2. El­nöki megnyitó. Tartja: nagysitkei Kiss László apátpieb. 3 A jubiláló dalegylet 20 éves történetét felolvassa Balázs János egyesületi főtitkár. 4. Ünnepi beszéd. Tart. ja: dr. Baránszky Gyula az Orsz. Dalos­szövetség ügyvezető elnöke. 5. A 20-, 15-, illetve 10-ávea dalosok kitüntetése. 6. Po- gatschnigg G.: »Csak magyarok legyünk« Osszkar. 7. A megjelent dalárdák szaba­don választott versenyszámainak előadása, az ünnepségen közlendő műsor szerint. 8, Révffy G.: »Bus magyarok imádkoznak« Osszkar. 9. Szózat. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik sze­retett rokonunk, Kozák Miklós elhunyta alkalmával részvétüket bármi módon szí­vesek voltak nyilvánítani s ezzel mélysé­ges bánatunkat enyhítették, fogadják ez­úton is hálás köszönetünket. Kozák-család. Kerékpárok: Puch, Diamant, Helical, Alfa, stb. gyártmányok, újak s alig hasz­náltak a legnagyobb választékban, ked­vező fizetési föltételek mellett kaphatók Lusztig Sándornál, Széchenyi-u. 9. Utazás és útlevél, a június 1-től érvé­nyes új vasúti menetrend megjelent. Kap­ható a Sajtószövetkezet könyvkereskedé­sében, a Líceum és a Színház melletti ujságárűsítő paviilonban. Ára 6000 korona. Két nagy sláger az Urániában. Ma és hol­nap, mindkét nap csak egy előadáson órai kezdettel «Ármány és szerelem» (A fekete kancellár») Schiller szomorűjátéka hat felvonásban, főszerepben Lil Dagovar, Werner Krauss és Reinhold Schünzel és egy ötfelvonásos Henny Porten vígjáték : «Előbb a Hannát, aztán a Pannát»(repriz), melynek férfi főszerepét Emil Jannings alakítja. Jótékonycélú államsorsjegyek 5000 koro­náért a Hevesmegyei Takarékpénztárnál kaphatók f. évi jűnius hó 22 ig. A legna­gyobb nyeremény 70 millió korona. ! SPORT. A magyar vidék legelső középiskolájának tornaünnepélye. «Ha kincseket akarsz látni, menj a szántóföldre — mondja az arab közmon­dás. — A magyar ugar, a földmtves ve­rejtéke nyomán, kincseket oszt a kifosztott országnak. Ha kincseket akarsz látni, nézd a magyar iskolákat, ahol gyermekeink al­kotják a legnagyobb értéket. Szülőknek, alma maternek, hazának kincsei!» így kezdte záróbeszédét Werner Adolf, c. fő­igazgató, a tornaünnepéíyen. A szeretetnek hőfehér szónoka körül előkelő vendégek gyülekeztek a főgimná­zium vasárnapi tornaüanepére. Ott láttuk Szmrecsányi Lajos dr. érseket, Berzeviczy Albert volt minisztert, Mázy Engelbert főigazgatót, V. Bobory György dr. főispánt, Cse/có Gábor prelátus-kanonokot, Kása Kálmán min. titkárt, a város sportkedvelő közönségének szine-javát és sok-sok szülőt, Félötkor kezdődött meg az ifjúság felvonulása zeneszóra. A négyes sorok fűzéres formákra bontják a menetet, meg nyolcas sorokba kanyarodnak, a teret — szabályos mértani forma vonalán haladva — másodszor is bejárják, most már 16-os, majd 32-es sorok oszlopa vonűl föl és föl­tűnik a zászló. A térdrehulló ifjúság har­sány «Hiszekegy»-jére föláll a közönség. Az elsők beosztják a szabadgyakor­latokra való fölállás rendjét. Mindez ön­ként, külső beavatkozás nélkül történik. Minden egyed tudja az ő helyét és köte­lességét, annak sorrendjét, mind érzi, hogy ő az összesség tagja, egy nagyszerű hatás­nak kelléke. Szabó Ferenc tornatanár sípjelei csak időhatárokat szabnak. Különben magától épül itt minden. Az újszerű, választékos, vegyesütemű szabadgyakorlatok után következtek az önbizalom kifejlesztésére alkalmas svéd- és német tornaszerek gyakorlatai. Majd a szebbnél-szebb mutatványos tömeggyakor­latok, melyek az összetartozás és egyirá­nyú tevékenység kifejlesztésére jók. A tö­megesen — tucatszámra — alkotott gúlák, a figyelemnek és pontosságnak legfelső fokát igazolták. Az egész ünnepség és a közbeiktatott bajnoki versenyek, a tevé­kenység folytonosságával, úgy lekötötték az érdeklődést, hogy — habár közben éppen négy Move pad roskadt le a fáradt közön­ség alatt, — még sem mozdult a tömeg. A különféle szergyakorlatok a bátor­ságnak és a biztosságnak kellő mértékét jelezték. Az ünnepély azt a kellemes hatást keltette, hogy az ifjúságnak egyéni ön­érzete, az intézetére való büszkesége és hazafias érzése jő magyar szívben egyesül. Az áprilisi kerületi atlétikai, az előző délutáni és az egyéni versenyek díjainak kiosztása következett most. A szombati atlétikai verseny győz­tesei : Síkfutásban' 60 m. Cseh István 10”, xMaksa József II. o. t. 100 m.: Kiss Sándor 13”, Galuska Vince III. o. 200 m.: Ambrus Dezső 25”, Szerencsi József VI. o. 800 m.: Szerencsi József VI. o. 2’ 28”, Marek László V. o. Távolugrásban: Mezey István 4.26 m., Cseh István 424 m. II. o., Kiss Sándor 4-80 m. III. o., Brinza Béla 4 60 m. IV. o,, Glozer László 5-25 m V. o., Balázs Béla 5‘06 m. VII. o. Magasugrásban.-Mezey István 120 cm., Barbarik József 115 cm. II. o., Bobok Béla III. o. és Brinza Béla IV. o. 130 cm., Ba- lázsy Miklós V. o. és Bosánszky Lajos VI. o. 145 cm. Hármasugrásban: Balázs Béla VII. o. 10.05 m., Glozer László V. o. t. 10.42 in. Rúdugrás: Szabó Miklós 250 cm., Lakos Iván 225 cm. VII. o. t. 71/« súlydobás: Balázs Béla 9.43 m.r Barth Albert 9 m. VII. o. S */2 súlydobás: Obeda Endre 9.30 m,., Vizy József 8.74 m. IV. o. t. Gerelydobás: Balázs Béla 43 m., Barth Albert 33 30 in., Szabó Miklós 30.70 m. VII. o. t. Diszkoszvetés: Barth Albert 27.45 m„ Balázs Béla 25.73 m. VII. o. t. Kézigránát: Balázs Béla 47.30 in. VII. o., Szabó Gábor 47.10 m. V. o. Staféta futás: 1. II. o. 2.1. o. 1. III. o. 2. IV. o. 1. VI. o. 2. VII. o. Estére alkonyűlt már, mire Werner Adolf, az intézet igazgatója, dicsérő szavai következtek a vidéki tanintézetek között első intézet ifjúságához, eiőtornászaihoz és tornatanárához. Kiemelte a testi és lelki nevelés harmóniáját, mely miatt az ország­ban a fővárosi kettő után a III. helyre jutott az intézet, de ifjúságának értéke mégis elsőrendű. A tornatanár érdeméről megemlékezve, megemlíti az ő elvesztett szűkebb hazáját: Erdélyt, mely után való hazafiúi fájdalmát a legnemesebb mun­kába temeti. Tartós éljenzés után a — Himnusz zárta be a lélekemelő ünnepet. Az idei miskolczi kerületi atlétikai verseny győztesei: 200 m. síkfutás: Am­brus Dezső VI. o. t. (3. díj) 25-6”, 400 m. síkfutás: Szerencsi József VI. o. t. (1. díj) 61”, magasugrás: Jescheta Ágoston VIII. o. t. (2. díj) 142 cm., hármasugrás: Szabó Miklós VII. o. t. (3. díj) 10 35 m., súlydobál: Balázs Béla VII. o. t. (3. díj) 9 43 m., disz­kosz: Sándor Béla VIII. o.t. (2. díj) 2915 m., Barth Albejt VII. o. t. (3. díj) 28 m„ ge­rely: Balázs Béla VII. o. t. (1. díj) 40 51 m., az egyéni pontversenyben Balázs Béla 26, Barth Albert 12, Szabó Miklós 10 ponttal. Az intézeti folyó évi felső osztályú bajnokság versenyében: 1. Deák GyulaVII. ÍOO ezer K jutalom; 2. Hatala Pál VI., 3. Szabó Miklós VII., Lakos Iván VII.; az alsó osztály versenyében: 1. Sober Ti­bor IV. ezüstpénz jutalom; 2. Takács Gyula, 3. Petrasevich B. III. o., 4. Kiss Antal I. o. győztek. A csendőrtiszti csapat, amely Űrnapján d. u. fog Egerben játszani, játékosainak együttese nagy erőt képvisel. Az egyes játékosok ugyanis nem alkalomszerűen összeállóit sportemberek, hanem gyakori tréning által ossz játékra szoktatott labda­rugók, akik régóta játszanak és megelő­zőleg is a sport különböző ágaiban szerez- már gyakorlatot. Tökéletesen fair játék­mozdulataikat a foglalkozásukkal járó in­telligencia és önfegyelmezettség biztosít­ja. A MESE a mérkőzés vezetésére, a mint hírlik, a higgadt és igazságos bírás­kodásáról ismert Halmay Sándort szán­dékozik felkérni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom