Egri Népújság - napilap, 1924/1

1924-01-20 / 17. szám

1.924. január 20. EGRI NÉPÚJSÁG :s pletykálkodás, Eger, 1924. január 19. Ülünk az asztalnál és vájjuk a sorokat j szaporán, hogy mielőbb elkészüljünk a holnapi. ■. anyaggal. Kopogtatnak. Kedves asszony ismerősünk j lép be és néhány pillanatra barátságos fénybe borul a szürke szerkesztői szoba. — Hozta, Isten, nagyságos asszonyom! j — Jó napot! Látták már ugy-e, hogy j ki vannak ragasztva a Műkedvelők plakátjai, i — Hogyne. — Tudja, borzasztó sokan nézik a pia- § kálót. Persze én is megnéztem és szinte be- < furakodtam az öt-hat ember közé, akik itt a, Líceum sarkán olvasták a piros plakátot . . . Aztán kihallgattam egy ár és egy hölgy pár­beszédét is . . . __ p p — Elmondom, mert nagyon érdekes. — Azt mondja, az úr — hogy ki volt, az mellékes — hogy flfarossy nagy bajban van. — Ne mondja ! — Igen, igen, mert nem tudja, hogy miképen lőjje agyon a csábítót, Eddig ugyanis az összes pisztolyok fölmondták a szolgálatot. A Sümeghyé is, a Movéé is. Pedig milyen szép pisztolyok! Marossynak aztán az az ötlete támadt,' hogy inkább megfojtja a csábítót. Igen,üde ez nem stimmel a következő jelene­tekkel, mert hisz a rendőrségen már mindenki lövésről beszél. Nincs hát más hátra, mint a színfalak mögött adni a. lövést, vagy egy tel­jesen meghízható pisztolyt szerezni, amit már Marossy meg is rendelt Kendész Tódornál. — Magam, is fontosnak tartom ezt, mert ha nem idejében durran a pisztoly, oda lesz a drámai hatás. — Aztán tudja, még miről beszélt a hölgy meg az úr? __ p ? — A Búzás-párról. Férj és feleség ugyanis együtt még sohasem játszott a Műkedvelők színpadán. Azt, mondja, az úr, hogy kitűnően játszanak és alakításaik csodálatosan termé­szetesek. Olyan őszinte csókot még senkisem adott színpadon, mint Búzás . . . __ / — No, de hogy a Műkedvelők ennyire kitolták, az előadások idejét. Hiszen január elejére tervezték? Igen, erre nézve is hallottam valamit. Későn kapta meg Ilevesyné a da­rabot. . . . Mondta, is, hogy „sohasem hittem volna, hogy a mai, világban ilyen nehéz „Csábító“-hoz jutni.“ — Még esak azt akarom mondani, hogy az előadáson a Dalkör barátai is ott lesznek mind egy szálig, hiszen a Dalkör javára, megy a darab . . . — Most pedig ne haragudjanak, hogy ennyit beszéltem, majd máskor adom be, amit. még el akartam mondani. — Jó estét ! HÍREK. Eger, 1924 január 20 A modern Diogenes. A kasszikus ókor Diogenesét min­denki ismeri. Jókat kacag az emberiség ezen a különcködő görögön. Ezerkilenc- százhuszonnégyben is, mint régen, végig ballag Diogenes az egyik világváros ut­cáin. Lámpás a kezében, keresi az >em bért*. És nem találja ; pedig alig bir a tengernyi nép közölt bujkálni. Végre ta­lálkozik egy «emberrel* aki óriási csizmá­ban, mint a dunai halászok, áll előtte. Vál­lán lélekvesztőt hurcol, mint a fjordok népe, nyakán vasmacska lőg. Megszólítja Diogenest: — Mit akarsz azzal a lámpával? Nem elég világosan süt a nap ? — »Embert* keresek, de nem találok. Nevem Diogenes, a »Hordóban lakó* De miért húztál olyan borzalmas csiz­mát, miért cipeled azt a lelketvesztő ladi­kot, miért az a vadmacska a nyakadon ? — Én vagyok a modern Diogenes. Én is embert keresek, sziklát, ahová kikössek. — Nem értelek ! — Vágott közbe a »Hordőlakó*. — Nem értesz?! Én is embert kere­sek, de nem találok. Délcegen'lépkednek ugyan az emberek, de ezer láthatatlan mankó van a hónuk alatt Nincs szilárd alap amelyre a becsü­letes ember támaszkodjék napjainkban. Minden sülyed : Becsület, szereiet, erkölcs, áldozatosség, házasszenthely, Istenfélelem, családi szentély, hűség, józanság, irgal másság, akaraterő. Ezért húztam fel eze­ket a csizmákat, mert ingoványból ingo­ványba lépek. — A lélekvesztőt pedig azért cipelem a vállamon, mert vízözön van. Elvizenyösödött az egész emberiség, az egész ember. Az értelmet vagy a tu­datlanság mocsara fekszi meg, és az ész fénye sártengerbe fullad ; vagy a kőtelke dés mocsárgáza párolog, vagy a buta ta­gadás fröcsköli reá a sarat. Az akarat bé­kanyálas, hináro® semmi. Nincs karakter, nincs gerinc, nincs szikla, nincs hős. Min­denki magasan képzeli magát, pedig csak egy fodra a sáríeügernek. Vizenyős, erőt­len az egész emberiség. Nincsennek vál- lak, amelyek a világ nagy keresztjét vi­gyék. Az 1600 millió ember, mint 1600 mil­lió nádszál. Inog előre, meg hátra ; haj long jobbra, hajlong balra. Nagyon kévén köztük a tölgyfa. Azonban nem vagyok pesszimista. Reményiek, várok! Azért van nyakam­ban ez a vasmacska. K0II jönni egy szik Iának, föl kell tűnni egy kikötőnek, amely ben nyugodtan pihen meg a vihartól vert sajka. — Ugorj inkább Diogenes, mert el­gázol az az autó! P. A. A főgimnázium ismeretterjesztő előadá­sainak sorozatán ma 5 órai kezdettel Pa lotai Irén fg. tanár tart előadást Képek az állatok életéből címen. Kulturális előadások Január 20-án, va sárnap d. e. y3 11 órakor a Szvorényi ut cai Olvasókörben Bárdos József dr. a Zrínyiek koráról, 8/* 11 órakora Kér. Szoc. Egyesületben Rubovszky Ferenc A Kér. szocializmusról, 11 órakor a Wesselényi úti Ifj. Egyesületben Kántor Nándor A fi­zikai vívmányok gyakorlati alkalmazása ről és d. n. V, 3 órakor a Cifratéri Ifj. Egyesületben Subik Károly: Az intelli­gencia vezérszerepe a társadalomban cí­men tart előadást. A februári lakbérekről Vass József dr. a következőkel mondotta : Jóllehet véle­ményem szerint a lakás és bolibőrek te­kintetében csakugyan bizonyos átmenetet kell biztosítani a szabadforgalom felé, hogy a differencia a mostani és a később megállapítható lakbérek között ne legyen túlságos nagy — ez a kérdés most nem időszetű. A hideg tél és a gazdasági kri zis most arra késztet, hogy ezt a kérdést óvatosan kezeljük. Véleményem szerint kiegyenlítő politikát kell követnünk, amely megközelíti a juste milieut. A Csábító előadásaira előjegyzett jegye­ket hétfőig mindenki váltsa ki a Saj ő- propaganda üzletb-n, mert azontúl a le­foglalás megszülik. A »Keresztény - Szociális Egyesületiben ma délelőtt fél 11 órakor Rubovszky Fe­renc tart ismeretterjesztő előadást a kér. szocializmusról Ma délután 4 órakor a »Fogházban* c. egyfelvoná o^ bohózatot játeza az egyesületi ituság. Szereplők: Kecskési hadnagy: Tóth Ferenc, Lármás őrmester: Kocsis János, Oaítentö káplár: Tóth Viktor, Talpas közlegény: Tótpál Bernát ör: Papp Lajos. — Szavalnak: Kállay János, Tóth János. Az előadás ke rétében egy v-tített képsorozat is lesz Rómából. — Kötelező b lépődíj nincsen. Vallásos est. Az egri ref. egyház ja­nuár 20-án vasárnap este 6 órakor ima­házában vallásos estet tart alábbi prog­rammal 1. Gyülekezési ének LXXXIV. zsoltár. 2. Költö leszek irta Zempléni Ár­pád szavalja Vass Zoltán közig. tanf. h, 3. Karének, ók küldd reám. Vegyes kar. 4. Sülyedés írta Tompa Mihály szavalja Bercsényi Mária űrleány. 5. óh drága lény Tomaső Giordám, szóló ének énekli Dany kó Erzsébet úrleány. 6. Felolvasás: A gyermek nevelésről tartja Hammel Árpád v. m. szabedoktatási titkár. 7. A nábob ír ta Ábrányi Emil szavalja Herbály Zsófia úrleány. 8. Karének. Az Úrnak napja ez. Kreutzar. Énekli a vegyes kar. 9. Hiszek : irta Vasadi K. Imre. szavalja Kovács Gyula közig. tanf. halg. 10. Gyülekezeti ének 181 dics. 1—2 v. Az érdeklődőket szere­tettel meghívja a rendezőség. A széneilátás kérdésében tartott Kansz választmánybeli határozathoz képest kér­jük a hivatalfőnök, illetőleg nyugdíjasok­nál a meghatalmazott urakat, szivesked jenek azon nagycsaládú alkalmazottak jegyzékét közölni, akik a múlt évi járan­dóságot nem kapták meg. Kansz ügy­vezető. Törvényszék. A tisztviselői szénre vonatkozó f. hó 19-iki lapszámokban foglaltakra felvilágo sításúl közlöm, hogy a 25. 26, 28, 29-iki befizetést az állampénztár által és a febr. 4, 5, 6-iki befizetést a pénzügyigazgatősági számvevőség által megküldött névjegyzék­ben felsorolt ténylegesestől és nyugdíja­soktól fogadom el, tekintet nélkül, hogy mely fentiek alá tartozó hivatalhoz van­nak beosztva. A piros 1 — 85 számú utal­ványokra a szén átvehető. Hivatalos órát közoap 11—13 közt tartós hivatalomban. Állomásfőnök. A magyar mérnökök ás építészek nem­zeti szövetségének igazgató választmánya január 18-áa tartott ülésén elhatározta, hogy a megalakítandó mérnöki kamara, melynek alakuló taggyűlése február 5-én lesz, elnökévé Vielinszky Szilárdot jelöli hálából ama feláldozó munkásságért, mely­ben Vielinszky élate javát a kamara meg­valósításának szentelte. A kamara titká­rává Thoma Frigyest jelölték. Az élelmes mezőkövesdi kózimunkás-asszo nyok szövetsége A Mezőkövesdi Háziipari Szövetség időniíéntkézimunka kiállításokat rendez a távolabbi magyar városokban is. Mint értesülünk legközelebb Kecskeméten rendez ilyen kézimunka-kiállítást. Gyöngyös vamdijjegyzéke. A m. kir. ke­reskedelmi miniszter Havesvármegye kö­zönségéhez intézett egyik rendeletének Gyöngyös város részére 1925. évi junius 30-ig terjedő érvényességgel uj kövezet- vámszedési díjjegyzéket állapított ni9g. A tej ára is felül van a világparitáson. Miskolcról írják, hogy az ottani Árvizs- gálő Bizottság a tej piaci árát 1400 koro­nában állapította meg. Mint értesülünk, az Árvizsgáló Bizottság e tárgyban megke­resi a f zomszédoa árvizsgálő bizottságokat, hogy hasonló határozatodat hozzanak, mert a tej ára már is a világparitás fölött van Áz útievélűrlapok bélyegképe. Pénzügy­miniszteri rendelet szerint az ujabbaa for­galomba bocsálott kincstári útievélűrlapok bélyegjegyének bélyegképeken az egyesí­tett címer helyett M gyarország egyszerű címere van elhelyezve. A régi útlevélür- lapok a készlet elfogytáig forgalomban maradnak. A gyöngyösi színtársulat, amelynek Mik- lóssy Gábor az igazgatója félházak előtt ugyan, de nagy sikerrel és kitartással jáiszik Gyöngyösön, Legutóbb A zsivány (Loth&r Rudolf), H-vityűlovay, Mágnás Miska, Aranymadár karúit színre. A jövó hét n pádig Levendulát, Gyurkovics lá­nyok, a Madaráé», Ctőkpirulákat, Monna Vannát, Három Gráciát adják elő. ^ímasaassBESiKis Mindenki meggyőződhet, hogy biztos eredményt a legjobban elterjedt Egri Népújság hirdetéseivel érhet el

Next

/
Oldalképek
Tartalom