Egri Népújság - napilap, 1924/1

1924-06-14 / 137. szám

s <£^’3tCCWi3itHifc*3E felelőnek magyarság és stiláris szempont- bői. A javaslat szövegének ily értelemben való kiigazítását kívánja. Egyébként azon­ban a javaslatot nem fogadja el. A nemzetgyűlés a vámjog szabály o zásáról szóló törvényjavaslatot általá­nosságban elfogadja, A részletes tárgyalás után az első és negyedik szakaszt vita nélkül fogadják el. Az 5. szakasznál Sándor Pál szólal föl. Ki­jelenti, hogy a törvényjavaslat végre olyan, amelynek szövegezése úgy elméleti, mint a gyakorlati élet minden körülményeinek megfelel. Örömmel fogadja el a javasla­tot, mert ez hozzá fog járűlni a gazdasági élet föllendüléséhez. (Az ülés tart.) 1924. június 14. KIS HÍREK a nagyvilágból. Külföld. A Kamara ás Szenátus tudo­másul vették Millerand lemondását. — Tokióból menekülnek az amerikaiak. — Seypel állapotában tartós a javulás. — Berlinben orosz monarchists gyűlés volt, amelyen Nikolajevics Miklóst cárrá jelöl­ték. — A vasutas-sztrájk megszűnését várják Londonban. — Ebert elnököt ki­zárják a szocialista-pártból. — Megegye­zéssel végződtek a magyar—olasz pénz­ügyi tárgyalások. — A kisántánt konfe­renciáján Pasiéi is részt vesz. — Amerika igen kedvezőtlen pénzügyi helyzete miatt nem jegyez magyar kölcsönt. — A szak­értők már kételkednek a gyilkos sugárban. — Az albán kormány hadserege fölbom­lott. — A magyar unitáriusokról tárgyal­tak Bukarestben. Magyarország. Vég8t ért a bányászok sztrájkja. — Derecskén egy repülőgépről kézigránátot dobtak le. — Országos dalos- ünnep lesz Veszprémben. — Távirőver- seny lesz Budapesten. — Rendelet készül az önkormányzati háztartások takarékos­ságáról. — Újabb vádirat készül Esküdt ellen. — Elpusztúlt a kecskeméti barack­termés. — Siófokon 20,000 korona egy reg­geli kává. Bngajp HtxaraongcCTtfnaft «SöfcSrrr&i Az automobil-túraverseny. Az Alföld—alpasi turaverseny, ame­lyen valószínűen 92 autó és motorkerék­pár vesz részt és amelyen képviselve lesz az egész világ legmodernebb automobil és motorkerékpár termelése, ma indul Budapestről. A túraút első szakasza Bu­dapest—Füzesabony—Szolnok-Félegyháza —Szeged. Az első automobilt József kir. herceg vezeti. LEGÚJABB. Róma, M. T. I. Abesszíniának régens hercege, Raffari, tegnap Rómába érkezett, ahol látogatást tett az olasz királyi család­nál. A régens gazdag ajándékokat hozott magával: oroszlánokat, zebrákat, fajdokat, nyakláncokat. A régenB herceg a többek között a Szent Péter-templom oltára szá­mára egy elefántcsontból készült pálma­ágat hozott. London, M. T.I. Az Evening Standard értesülése szerint angol diplomáciai körök úgy számítanak, hogy Herriot, az új kor­mány feje, június 20-án Londonba érkezik. SZÍNHÁZ. A bolond. Rákosi Jenő és Szabados Béla finom lelki megfigyelésekre épített és bájos zenéjü énekes meséjének, sajnos, csak jó félháza volt. Pedig ez a színmagyar lelkű termék zsúfolt házat érdemelt volna. A főbb szerepek a legelsőrangú ke­zekben voltak s így érthető az előadás teljes erkölcsi és művészi sikere. Ennek következménye volt azután a felvonások végén a sok kihívás, sőt a nyílt színen aratott sok taps. A címszerepet Érczkövy Károly ját­szotta gyönyörű drámai erővel, mig Bim- billa szerepében Gyöngyössy Mary tói lát­tunk igen kedves, minden tekintetben nagy­értékű alakítást. Énekszámai is mind nagy­szerűen sikerültek, amit a nyílt színen is fel-felzúgő taps bizonyított. Földváry (Deli űrfi) ezúttal is méltó partnere volt Gyön- gyössynek s úgy játéka, mint éneke rend­kívüli hatást ért el. Szigethy Bandi (Pimpő), Károlyi Vilmos (Ellák), Erdélyi Mihály (Dirigő) stb. stb. teljes sikerrel illeszkedtek be a szép összjátékba. A darab kiállítása nsgyon szép, a rendezés elsőrangú. Általában egyik leg­szebb estéje volt ez a Mariházy társűlat- nak. Fájlaljuk, |hogy közönségünknek az a része, amely pedig megbírná a színházat, távol marad az ilyen nemes élvezetektől. Műsor: Szombat és Vasárnap (jún. 14. és 15.) La- tabár Kálmán felléptével Jojó S vő­legénye. Hétfőn és kedden (jún. 16. és 17.) Vörös­malom. Színjáték. Szerdán (jún. 18.) Menyasszony háború. Op. EGRI NÉPÚJSÁG HÍREK Eger, 1924. június 14. A szent-év. Megírtuk, hogy a pápa az 1925. esztendőt szent évnek hirdette ki, amelyet különböző alkalmi szertartásokkal ünnepelnek meg. Magyarországra vonat­kozóan az ünnepségek előkészítésével Gsernoch János biboros-hercegprimás Rótt Nándor dr. veszprémi püspököt bízta meg, aki most fordította magyarra a pápai bullát. Egyelőre a részletek közül csak annyi ismeretes, hogy a szentőv december 31-én éjféli istentiszteletek tartásával fog megkezdődni az egész országban. Az egri érseki rk. leánygimnázium és felső keresk. iskola, 1924. jún. 15-én d. e. 11 órakor az Intézet dísztermében évzáró ünnepséget tart, amelynek műsora a kö­vetkező: 1 B. Godard. En Courant. Zon­gorán előadja Hodobay Hona f. kér. I. én. 2 Vitéz Veszprémy Dezső igazgató be­széde. 3. A felső kér. isk. érettségizői ne­vében Szilágyi M. búcsúzik. 4. Székely: Románc. Zongorán játssza: Bakonyi Bös- ke g. V. o. t. 5. Ich nasche nicht. Előad­ják : Bezzeg I. és Lengyel K. gim. II. ő. n. 6. Schubert: Impromtu. Két zongorán Racsek M. g. V. és Prodam M. f. kér. I. int. növ. 7. Japán legyezőtánc. Előadja négy int. növ. 8. Lamartine: Le depart de Jocelyn. Szav. Rozs-Lászlő M. éretts. int. növ. 9. Arany—Sziojanovits : Rege a csoda­szarvasról. Daljáték 3 jelenetben. Előad­ják többen. 10. Az internátusból távozó növ. nevében Vaszkó Margit, a gimn. érettségizők nevében Erdélyi Gizi éretts. növ. búcsúznak. A női kereskedelmi iskola érettségi biz­tosa A vallás- és közoktatásügyi miniszter Vigh Béla c. tankerületi kir. főigazgatöt az egri r. k. női kereskedelmi iskolához az érettségi vizsgálatokhoz miniszteri biz­tosul küldötte ki. Adomány a Mlinkó-alapra. Özv. Cséka Alajosnó részére egy pörös ügyben a m. kir. járásbíróság a pör elvesztése esetén 100.000 koronát ítélt meg. Mivel a pör az ő javára dőlt el, ezt az összeget az Egri Népújság útján a Mlinkő alapra adomá­nyozta. Üj pénzünk lesz az ősszel. A Magyar Nemzeti Bank az őszre tervezi az új bank­jegyek és ércpénzek kibocsátását, amelyek­nek rajza már készen is van. Alakjuk a dolláréhoz hasonló és egyelőre 5, 10, 20 koronáról fognak szólni. Egy-egy arany­korona értékét az akkori árfolyam szerint számítják, de egyideig a papírkorona is forgalomban marad. A hadirokkantak egyesületének választ­mányi tagjait felkéri a vezetőség, hogy junius hő 15-én délelőtt 11 órakor az egye­sület helyiségében fontos megbeszélés vé­gett megjelenni szíveskedjenek. Az el­nökség. A főgimnázium atlétikai versenye ma dél­után 4 órakor kezdődik a MESE pályán. A besenyőtelki hősök emlékszobrát va­sárnap, junius 15-én, leplezik le. A haza­fias ünnepre, amelyen 124 hősi halott em­lékének áldoznak — már serényen készü­lődik a község és a környékbeli falvak polgársága. A középiskolai érettségi ezután minden, főiskolai tanulmányra képesít. Az új középis­kolai törvény szerint a középiskolai érett­ségi a jövőben általában minden főiskolai tanulmányra képesít, azért a bizonyítvá­nyok eddigi záradékát megfelelően módo­sítják. Ismét drágul a trafik. Hir szerint a do­hányjövedék középponti igazgatósága jú­nius 15-től 50—100°/o-kal emeli a dohány* neműek árát. A dohányjövedék ezt az ár­emelést azzal indokolja, hogy több dohány- neműnek az ára még nem érte el az arany­paritást, azonfölül a külföldi kölcsön — ami még meg sincs — törlesztésére és ka­matainak fedezésére egyik legfontosabb biztosíték a dohánynemüek ára. Az új árak, ha az aranyparitást 19.000 koroná­val számítjuk — igen nagyok lesznek. Gyógyszertárak bérelt helyiségeire nincs szabadrendelkezése a házigazdának. A m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter elrendelte, hogy azokban a községekben, amelyekben a háztulajdonosok szabadrendelkezési jo­gát visszaállították, a szabadrendelkezési jog nem terjed ki a gyógyszertárak szá­mára bérelt épületekre, illetőleg helyi­ségekre. Városi ingatlanok eladásának korlátozása. A belügyminiszter leirata nagy vonások­ban a következő : A mai gazdasági viszo­nyok között éppen az ingatlan az, amely értékálló voltánál leginkább biztosítja a városok vagyonállapotának fentartását. Az ingatlanok elidegenítését még akkor sem helyeslem, ba annak indító oka a pénzünk elértéktelenedése folytán magas­nak látszó árlehetőségek kihasználása, an­nál kevésbbé helyeslem, ha a városi ingat­lanok eladása jóléti törekvések, vagy va­lami vállalkozások támogatása címén a rendes forgalmi áron alul történik. A szo­ciális és gazdasági fejlődés ugyan eminens érdeke a városoknak, azonban erre más lehetőségek felhasználásával kell töreked­ni, mert a városi ingatlanok elidegenitáse ellenkezik a törvénynek azzal a rendel­kezésével, a mely szerint a község törzs­vagyonát csonkitatlanul kell fentartani. Felhívja a leiratban a belügyminiszter a városok figyelmét, hogy az ingatlanok eladására vonatkozó határozataiknak meg­hozatalánál az előbbi szempontokat annál inkább tartsák szem előtt, mert jóváha­gyásra csak úgy számíthatnak, ha az el­adás magasabb kulturális célok támogatá­sát segíti elő, vagy olyan tranzakció érde­kében történik, amellyel járó előnyök ki­használása a város vagyoni érdekeinek elő­mozdítása érdekében feltétlenül kívánatos. A Természetbarátok Turista Egyesülete f. hő 15-én a Bólkőre rendes kirándulást rendez. Indulás a Várállomástől reggel 61S órai vonattal Mőnosbélig, onnan gya­log a Bélköre. Este vonattal vissza. Ve­zető : Özekkel Ferenc dr. Hadirokkantjaink gyermekei és hadiárvá­ink a minisztérium Középfokú és főisko­lai tanulmányok folytatása, illetve ipari vagy kereskedelmi pályára való kiképez- tetésük céljából a jövő tanévre ösztöndíj pályázatot hirdet. Határidő december hó 15-ike. A kérvények a m. kir. népjóléti és munkaügyi minisztériumnál (Budapest, IV. kér., Eskü-tér 1. szám alatt) nyújtan­dók be és oda is cimzendők. A kérvények bélyegmentesek. Kerékpárok: Puch, Diamant, Helical, Alfa, stb. gyártmányok, újak s alig hasz­náltak a legnagyobb választékban, ked­vező fizetési föltételek mellett kaphatók Lusztig Sándornál, Széchenyi-u. 9. Az Izr. Jótékony Nőegylet ma esti nyá­rimulatságát kedvezőtlen hűvös idő ese­tén is megtartja a Korona belső termeiben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom