Egri Népújság - napilap, 1924/1
1924-03-14 / 62. szám
2 ÜiöKl NÉPÚJSÁG 1924. március 14 désében; nagyon jól emlékezhetünk a négy év előtti nyugatmagyarországi harcokra, amikor az osztrák nagynémet-párt (főleg Németországból jött agitátorok segítségével) mindenáron el akarta szakítani tőlünk a velencei szerződésben nekünk meghagyott részeket is. Ennek sikertelen mivolta és maguk a harcok nagy ellenszenvet szültek a túlzó nagynémetek körében Magyarország ellen s a minapában olvastam egy cikket egy tudományos folyóiratban (Deutsche Rundschau, 1923. dec.) amelyben éles támadást intéz egy tanár a magyarok ellen »Burgenland elfoglalása' miatt. A napokban alkalmam volt beszélni egy német ifjúsági vezetővel, aki csökönyösen ragaszkodott ahhoz a megállapításhoz, hogy a mfcgyarok ellenségei a németeknek, mivel úgymond >a németektől elrabolták a területüket, (Ausztriát is Németországnak tekintik) és ott a németeket teljesen elnyomják és elmagyarosítani igyekeznek. Végül pedig biztosított róla, hogy ők az »Ungarn« okát szeretik és barátságot keresnek velük, de a »Magyaren« gyűlöletesek előttük, mert azok a »németek«-re lőttek a nyugatma- gyarországi harcok alatt. Az »Ungarn« és •Magyaren« között tett megkülönböztetéséből tisztán láttam, »jólértesültségét« a magyar viszonyokról s mosolyognom kellett. Felvilágosításaimra és ellenérveimre azután elismerte, hogy történelmileg és jogilag minket illet a kérdéses rész, azonban, ha csak egy német is lakik ott, úgy az már Németország kell hogy legyen — elv alapján nem volt hajlandó beadni derekát Sajnos sokan vannak főleg diákkörökben, akik osztják nézetét, ezekkel azután vitázhatunk órák hosszat. íme ez a pángermánizmus. Néhány szóban láthattuk, milyen bal kiágazásai lehetnek, ha rosszúl értelmezik, hogy helyes politikával alkalmazva kolosszális eredményre vezet. Eszembe jut egy német kereskedő ember mondása : Látja uram ezt a rettenetes gazdasági harcot a franciák és mi közöttünk; rabolhatnak tőlünk, amennyit elbírnak, nem azon múlik a dolog, hanem az egészséges fajpolitikán: a francia nép apad, a németség egészségesen gyarapodik; majd 50 év múlva; mi nem félünk a franciáktól; nur abwarten!* Annak ellenére, hogy az említett néhány kérdésben köztük és a németek között nézeteltérés van, földrajzi, gazdasági helyzetünk és a kisántánt közé ékességünk a jövőben is Németország mellé rendel bennünket. Most a közös baísorsban osztozik a két nemzet. Isten adja, hogy hamarosan a közös győzelemben osztozhassunk. Hevesi László Stud. d. univ. München. IUÍÜÍlUMtiiiliLnliitrlniiirtiltn»iiiTmrTn»r.-inmii!^: Egy amerikai bankár !0 millió dollár kölcsön folyósítására tett ajánlatot. Budapest. Még be sem fejeződtek a magyar pénzügy szanálására irányuló tárgyalások, a kormány már is kapja az ajánlatokat a külföldi kölcsönre. A legkomolyabb ajánlatot Kiss Emil amerikai bankár tette, aki titkára kíséretében tegnap érkezett Budapestre. Kiss Emil közölte a miniszterelnökkel, hogy az a pénzcsoport, amelynek élén Ottó Kahn áll, hajlandó lebonyolítani a külföldi kölcsönt akár teljes összegében is, ezúttal azonban 10 milliós dollár folyósítására hozott pozitív ajánlatot. A nö igazi élethivatása az otthon művészete legyen. ..! Az otthon művészete. — Eszményeink. — Papp Elemérné és Vucskits Jenó előadása. Eger, 1924. március 13. A Szociális Misszióban Papp Elemérné a női lélekhez legközelebb álló gondolatot: az otthon művészetét elemezte. — A társadalom műveltsége az otthonokéból tevődik össze. Otthon csak az, melyben szeretet él és lelke van. Ezt az asszony adja. A kultúra hullámzása hat az otthonra is. Az otthon művészete ma hanyatlóban van. Ezt nem tartja átmenetinek. Nem az anyagi jólét, hanem az egymásrautaltság teremtette meg a rokoko és empir után az enyhe biedermeyert. Az otthon művészete nem a szoba fekvésétől, vagy a bútoroktól, inkább számtalan apró kis holmitól ered, mely a lakó egyéniségével összefügg. «Néhány kis kép, könyvek, kézimunkák, egy fehér függöny, egy ízléses virágváza, rend, tisztaság, de nem pedantéria, nem örökké nyüzsgő mozgalom, ha nem nyugodt, békés hangulat. De ami a legfontosabb: a nő belső harmóniája, amely valami finom leheletet ad a szobá nak . . .» Az otthon hanyatlásának a szociáliz- mus és feminizmus nyomában támadt gondolkozás az oka. A nő segítsége megszűnt. A jelenről a jövőre tekint. Mi lesz, ha az emancipált nö veszi át az otthont? Tehetség és gyakorlat kell ehhez a művészethez. Dédanyáink mindig ezt tanúlták. A maiak minden egyebet, csak ezt nem. Több érdekes eszmét vet föl. Ezek természetességükkel győzik meg a hallgatóságot. Miért térnek a leányok az otthonnal össze nem függő pályákra, mikor ilyen pályák is állanak rendelkezésre. Külföldön is művelt leányok nyernek alkalmazást az otthon bensőbb teendőire. Áldásthozóbb volna ez nálunk is. Hagyjon föl a nő a háztartási dilettantizmussal és igazi élethivatása az otthon művészete legyen. Háztartási iskoláink elégtelensége miatt a régi stílű vidéki nagyasszonyok segítségével volna megoldható a magyar leányok ezen új, de tuiajdonképeni élethivatásra való nevelése. Cseregyermekek intézménye is lendítene az otthon kérdésén. A leányokhoz intézett lelket felhívással fejezte be a nagyon érdekes, nagy olvasottságra, élettapasztalásra, finom ítéletre és emberszeretetra valló felolvasást Papp Elemérné. A hallgatóság nagy tetszésének hosszantartó tüntető tapssal adott kifejezést. Vucskits Jenő tanár: Eszményeink címmel tartott előadásában meghatározta az eszmény fogalmát. Az elérhetetlen célt, melynek legtökéletesebbje Jézus. Minthogy az eszmény elérése lehetetlen, azért terjed a sötétenlátás. Hogy fénysugár is legyen a küzdelmes életben, a női lélek nemességére szükség van. — Az itt nagyon kivonatosan közölt fényes előadást óriási tetszés kisérte. A legutóbbi tejrazzia eredménye. 9 tejminta közül 3 vízzel hígított, a többi lefölözött 1 Eger, 1924. március 13. A városi főorvosi hivatal február hó 22 én váratlan vizsgálatot tartott a tejpiacon, mely alkalommal 9 mintát vett a gyanús tejekből; e tejeknek vegy vizsgálati eredményét a napokban küldötte meg a budapetii ciemiai intézet, mely szerint a 9 tejminti közül 2 lefölözött, 4 erősen lefölözött 3 pedig 10—30% vízzel hígított. Tehát egy sem felelt meg. Síármazásra nézve 1 tej egri kofától való (20% viz), 1 felnémeti, 1 makiári, 3 deméndi (ezek közül 10% viz), 3 egerszaióki (ezek közül egy'/i viz) eredetű; valamennyi házalásra szánt tej, kivéve 1, mely az egerszalőki tejszövetkezet termelése (erősen lefölözött.) Bizony elszomorító adatok ezek és valóban idejében hozta meg a földművelési miniszter f. hő 12-iki lapszámunkbau ismertetett rendeletét, a tej árulásról és kezeléséről, melynek kapcsán figyelmeztettük a fogyasztó közönséget — a ezt újból tesz- szűk — hogy tejszükségletét csak megbízható helyről és ott szerezze be, ahol az ellenőrzés lehetősége megvan. A hatóságot pedig kérjük, hogy a lelketlen tejárűsítók ellen sürgősen járjon el, részesítse őket méltó büntetésben, mert lehetetlenség tűrni, hogy drága pénzért nemcsak értéktelen tápszert, de a vízzel való hamisítással betegséget is adnak el. —n. Megkezdődik a kereskedelmi forgalom Oroszországgal. Budapest. A inagyar gyárak legközelebb megkezdik az Oroszországba irányuló kivitelt és az oroszok is hoznak be nyersanyagot. Pesthy Pál lesz az új igazságügyminiszter. Budapest Bethlen István gróf miniszterelnök tegnap folytatott tanácskozásai során véglegesen döntött az igaz- ságügyminiszteri szék betöltéséről. Pesthy Pállal, a nemzetgyűlés alelnökővel történt megállapodás értelmében a miniszterelnök Pesthy Pált terjeszti .föl a kormányzónak igazságügyminiszterrő való kinevezésre. Fölemeltek a rokkantilletékeket. Eger, 1923. március 13. A hivatalos lap egyik legutóbbi száma közli a kormány rendeletét a hadirokkantak, özvegyek és árvák fölemelt járulékairól. A rendelet szerinta ^legutóbb 25%-°8 keresetképesség-csökkenéshez képest, az eddig évi 36,000 K-ban megállapított rok- kantjárulákot a kormány 72,000, az Somosokét 108.000 K-ról 216,000, a 75°/. osokét 315,000 K ról 630,000, a 100%-osokát 720 000 K-ről 1.140,000 koronára emeli föl. Annak a rokkantnak, aki a polgári életben szakképzettséget igénylő foglalkozást űzött, vagy önálló gazda, iparos volt vagy altisztként szolgált, 50°/# os rokkantság esetén 324,000, 75%-os rokkantság esetén 945,000, 100% os rokkantság esetén 2.160,000 K-t kap. Havidíjasoknak 25, 50, 75, 100%-os rokkantsága esetén 144, 432, 1.260, 2.880 ezer korona rokkantsági díj jár. A hadiözvegyek járuléka 144,000 K. nevelési járulék pedig 36,000 K. Az érseki tanitónőképző 14 én, pénteken d. u. 3 órakor tartja március 15-i ünnepségét, amelyre a szülőket és érdeklődőket szívesen látják.