Egri Népújság - napilap, 1924/1

1924-01-01 / 1. szám

EGRI NE JJSAG tlők minden babo- leszik próbára Egert fáscdik póntekf if.^Csak a rossz diák fél kitektől. A Cseningeső Műkedvelők biz- Ta mennek. Zachardnik befütteti a iházat épp úgy, mint a Szabiitoknak, Jőbbi a kedvelők doiga, akik úgy tud- ezt a művet is, mint a többit. De mi lesz Egerrel ?! Ha a Városi [ínház hófehér deszkáin egy valóságos ábítót fognak mutogatni ? Mert még ed- fg ilyen nem történhetett. Megkérdeztük város történetét a kieujjokban tároló Srfiukat mind. Rámolták a homlokukat, *>t mutatóujjukat is a ráncok alá polcol- de a város történetének egyetlen lap- sem tudnának ilyen esetre rámutatni. Szóval: Eger olyan esemény előtt j iminónek megírása az évkönyvekre Egy csábítót, sót valódi amerikait, . Van-e, akit ez a hír a 21 fokos hi­ll a meleg színházba ne voazana ? helyeseljük a Műkedvelők vállalko- fV a régi, jő erkölcsöket a pellengére 5tt bűnösök elriasztó példája jobban Ita, mint a börtön-félelem. Eddig ebb. ha az utcán mutogattak egy- i madárra: »Ez is nagy arányú csá 1 De ezt is csak a legnagyobb titok- B a legbizalmasabb ismerősök mer- ; pndani egymás között. Szükséges, yégre nyíltan foglaljon Eger állást jítő ellen. h a Műkedvelők pénteken és szom- elérik az osztatlan tetszést, akkor bk próbatétele sikerűit. Akkor Eger 1 ; la hírneve megmarad. le mi lesz, ha üres marad a néző , ért azt mondja a habitüő, hogy csak negyek olyan darabba, ahol rajtam nak és sajnálkoznak!? jtdomány. Szmrecsányi Lajosdr. érsek- I i:tor a szegények között való kiosz­kra 500,000 koronát adományozott, ame- át a h. polgármester kezeihez küldött. * Missónak ugyancsak 500,000 koronát \ jvott, míg az inségakciő céljaira 20 ' tiszta búzalisztet ős 60 köb­ig» fát ajándékozott. kinevezés. A M?gy. Kir. Áll J8gyin- jAse Tanácsa Riddrcsik Imre prelátus- :sniiokot az egri fiók intézet váltóbírálő- 5áví nevezte ki, Igyházi hírek. Jézus szent Szivének Snn >e január 2 án lesz. Úgy az ünnepen, vala int annak nyolcada alatt a fötem- ploi ián 7 órakor szentmise lesz az Ol­tár« sntség kitétele mellett, utánna pedig Htári. — Január 6-án, Vizkereszt ünne- §n főszékesegyházban gyűjtés lesz az friti missziók javára. Idomány. Török Kálmán prépost-ka- on<; ötvenezer koronát küldött az ér- pki ogakadémia könyvtárának a legsiir- tfőse ib szükségletek fedezésére. A Napközi Otthonnak Hevesi Sándor tidr. |0 ezer koronát küldött be az Egri Iféppág-hoz. Köszönettel vettük és ren- ielteisi helyére juttatjuk. falait kehely. Az egercsehi csendőr- •rspa^ancsnokság egy ezüst templomi elyhit talált. Igazolt tulajdonosa az egri Sszolgabirői hivatalban átveheti. Közgazdasági hírek. A kivitelt és beho jtált teljesen a tárcaközi bizottság in- ■zi. — A vasgyárak az ünnep után re- íkáli üzemmel kezdték meg a munkát. Január 1-én lép életbe az osztrákokkal itött kereskedelmi szerződés. — 40 ko­sával clcsőbb a nullásliszt. — Megbu- tt belföldi cégek kapják a Máv. lég­ibb megrendeléseit. — Amerika minden m meg akar szabadulni búzafölöslegétől. Karácsony hetében csak a textiipiac t forgalmas. — Tőzsde lesz Szegeden Kaposvárott. — Eddis^^n a veknii jjeen, i a forgalomban ; a sés A villanyvilágítás vezetékei. Eger város területén, a szokatlanul nagy hideg miatt, három helyen pattant el a villanyáram vezetéke. A Kertész, Deák Ferenc- és Széchenyi utcákban a primőr-vezetékek pattantak el, azonban egyik helyen sem okoztak balesetet. A lakosság helyesen jár el, ha a gyerekeket is kioktatja arra, hogy a leszakadt vezetékeket ne közelítse meg, minthogy azok érintése halálos ve­széllyel jár. Az Egri Kath Tudósító januári száma megjelent. Az érdekes tartalmú folyóiratba a szerkesztőn kivöl Dombi Márk dr., Pap Irén, Illőn yi Domokos, Temesfalvi Antal és mások Írtak érétkes cikkeket. A posta új díjszabása. Mától a levelek 20 g.-ig helyben 300, vidékre 500, minden további 20 g.-ért még 250 K-val. Ausztria, Cseh-Szlovákia, Lengyel-, Nőmet-, Olasz- és Oláhországokba 20 g.-ig 700, egyéb külföldre 1400, további 20 g -kint bármely külföldre 700 K-val bérmentesítendők a levelek. A levelezőlap dija helyben 200, vidékre 300, az előbb felsorolt országokba 600, a többi külföldre 800 K. Nyomtatvány 10 g.-ig 50, további 50 g.-kint 100 K. Ajánlási díj külön helyben 300, vidékre 500, külföldre 1400 K. A postautalvány díja belföldre 100 ezer K-ig 1000 250 ezerig 2000, 500 ezerig 4000 K, ezenfelül minden 500 ezer után még 2000 K. Maximálisan 5 millió K küldhető. A csomagdíjszabást súly- és díjöv szerint mérséke lten emelték. A távirat szódíja belföldre 150, a közvet­len szomszéd államokba 500, Német- és Lengyelországba 600 K. A telefon előfiz. rendes állomás után vidéken 432 ezer, illetőleg 216 ezer K. Egyenkint való be­szélgetés díja helyben 400 K. 15 km.-re 1200, 25 km.-re 2500 s i. t. övenkint 1000 K val több, 250 km.-re ős ezen felül 7000 K. A díjemelés miatt az állomás e hő 15-ig mondható föl. Jégzene. Amint értesülünk a jégpályán ma délután öt órától jégzene lesz. A jég­pálya napról napra igen élőnk. Az Egri Dalkör működő tagjait kéri az elnökség, hogy 2-án (szerdán) este 6 óra­kor, rendkívüli énekprőbára pontosan megjelenni szíveskedjenek. Az 5 éré ter­vezett társas-vacsora sorsát is ekkor te­szik szóvá. Az egri villanyözem átalakítása. A kor­mány kiküldöttei befejezték egri és szarvas­kői tanulmányaikat. A szarvaskői bánya kifejlődéséig végleges tervet elfogadni nem lehet, minthogy fúrások szükségesek annak eldöntésére, hogy hol fejlődhetik ki a bánya központja. Oda kerülne ugyanis a villanyközpont is. Addig, körülbelől tiz évre, átmeneti megoldásként, a meg­lévő villanyközpont szénüzeműre való átalakítása mellett a nyersolaj gépeket tartalékként használnák fel. Egyúttal meg­kísérelnék a nappali áram szolgáltatását is. A kormány jóakaratát az államsölcsön tekintetében csak gyors intézkedések mel­lett szabad biztosítottnak tekinteni. Edzett ember fürdött az egri uszodá­ban Szilveszter reggelén főinyolckor. A hő­mérő 18 fokot mutatott a fagyási pont alatt. A levetett úszónadrág pár másodperc alatt csonttá fagyott; a lepedő, mellyel a hidegben gőzölgő testét letörölte, olyan merevre fagyott, mint a kiszárított állat bőr. ügy kellett bevinnie a fürdőépületbe és csak akkor göngyölíthette össze, mikor kiengedett. És az edzett (pedig ötvenen is túl lévő) ember még csak nem is tüsszentett. Januárban felszabadítják az állatkivitelt. A mezőgazdasági érdekképviseletek, mint értesülünk, széleskörű mozgalmat indí­tottak a kivitel-politika gyökeres megre­formálása érdekében és memorandummal fordultak az illetékes minisztériumokhoz. Legelsőbben azt kérték, hogy az élőállat kivitelét tegye szabaddá a kormány és minden kiviteli korlátozást szüntessen meg. Hir szerint a kormány megértette a gazdatársadalom kívánságát és január első felében szabaddá teszik az élőállat kivitelét. A húsiparosok elhatározták, hogy ez­után szerdán és vasárnap nem tartják nyitva üzleteiket. A rendőrkapitány azon­ban ezt, értesülésünk szerint, nem enge­délyezte. Újévi üdvözlet megváltása. Mátrai Sán­dor újévi üdvözlet megváltásaként 10,00# koronát adományozott az egri Siketnéma- Intézetnek. — Peterka István 5—5000 K-t a Napközi Otthon és a Siketnémák inté­zete, Hubay József 6000 koronát a Siket­némák intézete javára küldött hozzánk. Rendeltetési helyére juttatjuk. Debreczenben telepedett le az első női ügy­véd. Ungár Margit debreceni származású leány volt az első nö Magyarországon, akit legutóbb a jogtudományok doktorává avattak s Ungár Margit Debrecenben akar letelepedni és már kérte is felvételét az a debreceni ügyvédi kamarába. A felvé­teli kérelemmel a napokban foglalkozott az ügyvédi kamara és fel is vette tagjai sorába Ungár Margitot. Kir. ügyésszé történt kineveztetóssm foly­tán ügyvédi irodámat az Egri Forgalmi Részvénytársaság és az Egri fa és építő­anyag kereskedelmi r. t. ügyein kívül dr. Sike János egri ügyvéd urnák adtam át. Ügyfeleim, barátaim támogatását ezúton is köszönve, kérem tartsanak meg jő em­lékűkbe. Eger, 1923. évi december hő 28. Dr. Niemtschik Ferenc. Ügyvédi hir. Dr. Erlach Sándor és dr. Bárány Kálmán ügyvédek társultak és ügyvédi gyakorlatukat Egerben, Szent- János-ucca 1. szám alatt (emelet) folytatják. Értesítés. Értesítjük t. részvényesein­ket, hogy a f. évi alaptőkeemelésből ki­folyólag jegyzett részvényeiket irodánk­ban, Pacsirta-utca 1., a hivatalos órák alatt részvényutalványok ellenében átvehetik. Építőipar Részvénytársaság. Eljegyzés. Erős Marcsőkát eljegyezte Kaiser János. (Minden külön értesítés he­lyett.) Burleszk est az Urániában Ma háromi előadáson Fatty és Tom Mix-burleszkel — Holnap csak 16 éven felülieknek : *Far sangi álom* Élet és víziók, főszerepben^ Petrovich Szvetiszlav, Erna Moréna és Somlay Artur. Ezt megelőzi a műsoron »Fatty megszökik hazulról* burleszk 2 felvonásban. Eljegyzés. Erós Bözsikét eljegyezte Veres Ernő. (Minden külön értesítés he­lyett.) A szivacs, mint gyógyszer. Kevesen tud­ják, hogy a Székely földön termő és ott «gyászpirító» néven ismert édesvízi-szivacs kitűnő gyógyszere a csúznak. rheumának, köszvénynek és más hüléses fájdalmaknak. Az édesvízi-szivacs felhasználásával készül a székelyhavasi Inda-szesz és Inda-kenőcs, melyek Csonka - Magyarországon ismét kaphatók. Szátküldési hely: Inda-Művek Balázsovich Sándor R.-T. Budapest, X., Szapáry-úíca 81. Városfejlesztő gőzfürdője mai na­pon férfiaknak nyitva van. Üzletfeleimnek, ismerőseimnek és jó ba­rátaimnak Boldog újévet kíván Fenyő Li- pót keresk. ügynök. Elveszett. 31-én (hétfőn) reggel 9 — 19 óra között a húspiac téren feketebőr tárca 100 ezer koronán felüli összeggel. Kérem a becsületes megtalőt akinek a rendőrség már nyomában van adja be a kiadóhiva­talba. Laptulajdonos: EGRI KERESZTÉNY SA1 TÓSZÖVETKEZET. Kiadó: ÉRSEKI LÍCEUMI KÖNYVNYOMDA Igazgató: Radii Károly. Nádújfalusi kőszén 4800 kalóriás, tiszta salakmentes, szobafütésre is kiválóan alkalmas, vaggontételekben megrendelhető : Elek István erdőtanácsosnál, Eger, korona u: 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom