Egri Népújság - napilap, 1924/1
1924-02-10 / 34. szám
1924. február 10. EGRI NÉPÚJSÁG 3 Standard újságíró minden szavát fenntartja Lloyd George nyilatkozatának. London. (Havas.) Standard újságíró a Llojd George-al folytatott beszélgetést illetőleg táviratot küldött a Nevryork Héráidnak. A táviratban azt írja, hogy a cikk minden szavát fenntartja. — L!oyd George azt mondta, hogy nem akarja, hogy a franciák megvessék a lábukat ott, ahol most vannak. — Lloyd George ezt tanúk előtt mondotta, továbbá említést tett egy titkos szerződésről, amikor ezt tárgyalták. Kiütéses tífusz Budapesten. A főváros területén ismét kiütéses tifu6zos esetek vannak. A Szent László- kőrházban napok óta öt alkalmi munkás fekszik ebben a veszedelmes betegségben. Közülük ketten meg is haltak. Tej helyett pipa. Mióta a fővárosi lapok is foglalkoztak a kerecsendi csecsszopóknak dohányzási kilengéseivel, városszerte történnek olyan figyelemreméltó jelenségek, amikből a felnőttek lelkiismeretének megmozdűlá- lására következtethetünk. (Olyan jól esik az ilyesmi az erkölcsi gyöngeség mindennapi kiütközései között.) Egy suhanc kérkedik, — negyedmagával lődörögvén a Szarvas-téren — cső- kevény cigarettavéggel, mikor rájok szól egy úriember: — Hány éves vagy fiam? Kár ron tani magadat ilyesmivel! — En már tizenhat éves vagyok, én már szíhatok. Nekem az orvos rendelte (!) A suhanc ábrázatáról lerítt az ostobaság és a hazugság. — Te gyerek! — így szólt a felelet — én orvos vagyok, tudom, hogy neked nem rendelt egy orvos se dohányt. Olyat csak az állatorvos rendel a kergebirkáknak. A másik eset egy fiatalabbal történt. Valamely tanárembertől meri a gyerkőc elkérni a cigarettavéget A tanár rámeredve kérdi: — Te! ? — Hát hány éves vagy te ? ! — Én? Már tizenegy! — Na 1 Látod, hogy mennyire árt ne ked a dohányzás! Ha nem dohányoztál volna eddig, már legalább 13 volnál. A majomcsemete még most is meg van döbbenve a kétségbeejtő következményen. HÍREK. Eger, 1924. február 10. A viszontlátás A búbospacsirta, ez a hűséges magyar madárka, aki átszenvedi velünk a telet, nagy bizalommal járta a nagy fagyos időn a ház elejét. Odarepült, ahol a nagy fehér lepedőn foltos szakadást csinált egy-egy veder mosogató lé Onnan szedegette a megfagyott faggyú és tészta- darabokat. A kiszórt morzsákat belepte a hő és elfútta a szél, azokkal kevés segítséget nyújtottunk neki. Majd enyhült az idő is. Mi is a magunk nyűgös életébe zavarodtunk és nem mutatkozott többé a kis pityer. Sem ő, sem a párja. Psak ma láttuk viszont. Az elron gyollott hófoszlányok jégberidegült szélén barnállott ki a szárnya és nyúlt ki tátott csőre a magyar róna szabadságra született kis magyarjának az örök halál szomorú fogságáből. A Szociális Missió társulat f. hó 13-án, szerdán d. u 5 órakor tartja rendes havi gyűlését. Tárgy: a 28 án tartandó teadélután rendezésének megbeszélése. Kérik a tagok szives megjelenését. Halálozások, Részvéttel vettük a hírt, hogy özv. Baranyó Andrásné szül. Ma- czák Borbála életének 79 évében elhunyt. A megboldogult úrasszony fiának Baranyó Ernő főreáliskolai tanárnak látogatására jött Egerbe. Tegnap szentelték be, majd Szolnokra szállították s ott helyezik örök nyugalomra. — Özv. toldalagi Nyárády Gyulánó kz. Rozsriyay Ilona kezelőszentpáli járási orvos özvegye Erdélyben meghalt. Az elhunytat Egerben is gyászolják unokái. Adomány. Blazsejovszky Ferenc apátkanonok a Ciszterci Diákszövetségnek fő iskolai hallgatókat segélyező akciójára 100.000 koronát adományozott. Rendeltetési helyére juttatjuk. A főgimnázíumi szabadliceumban ma délután 5 órakor Werner Adolf dr. főigazgató tart előadást ily címmel: A magyar nyelv életéből. — Evvel be is fejeződik az előadássorozat, mert a jövő vasárnap (17-én) a Gárdonyi Társaeág felolvasó gyűlése lesz, ahhoz egy hétre (24-én) pedig a főgimn. Zenekör hangversenye. Az Egri Dalkör farsangi hangversenye hétfőn (11-én) este 8 órakor kezdődik az Urániában. Jegyek a Mozi-tőzzdőben válthatók. A szellemes estély műsora különben a következő : 1. Noseda K. Katalin pusztai nóták. Előadja a Dalkör. 2. Kupiék. Előadja Lestál Miklós. 3. Lányi E. Lenge nád. Dalegyveieg. Előadja a Dalkör. 4. Karinthy F. A férj irogat. Víg jelenet. Előadják : Lestál Anna, Nemecsek Aurél és Dr. Petrán József — Szünet. — 5. Lányi E. Hej a lány . . . Tréfás kar. Előadja a Dalkör. 6. Ziíahy L. Az ökör. Jelenet. Előadják: Lestál Anna, Lestál Miklós, Nemecsek Aurél, Nagy Ferenc és ifj. Halmay S. 7. Müller K Arrafelé az alvégben. Előadja a Dalkör. Adomáuy elszámolása Abból a 120,000 koronából, amelyet alsórepszegi Szőke János halála alkalmával juttattak hozzánk a szatmári püspökség gazdatisztjei 100,000 koronát a városi ezwgénykonyna, 20,000 koronát pedig a Napközi Otthon számára juttattunk el. Az egri Keresztény Iparoskor és Polgári Dalkör 1924. évi február hó 16-án (szombaton) este 7«8 órakor saját helyiségében farsangi műsoros táncestólyt rendez, amelynek műsora a következő: 1. Megnyitó. Mondja: Kováts Sándor, a kör titkára. 2. Petőfi: Falu végén kurta korcsma. Énekli a Polgári Dalkör. 3. Petőfi: Mért vagyok én még ezen a világon. Szavalja : Gyulai István. 4. a) Hullámzó Balaton, b) Venéta. Énekli a Vegyes kar. (22 hölgy és 28 férfi) 5. Magyar dalok. Énekli: Eichbrunn Sárika. Zongorán kiséri: Meyer Mancika. 6. a) Ha meghalok b) Valamit súgok c) Kornárn- aeszony. Előadja a Vegyes Kar (22 hölgy és 28 férfi) 7 Sas Ede: Csipkerózsa. (Monolog.) Előadja: Varjú Rőzsika. 8.Noseda : Katalin-pusztai nóták. Énekli a Polgári Dalkör. Színre kerül A nagymama arc képe 1 felvonásos vígjáték, amelynek szereplői a következők lesznek: Mezei Jenő Czinege Mancika, Eichbrunn Gyula, Ta kács Ilonka, Lanther János. A Kath. Legényegylet ielmezestélye, mely március 2-án lesz, igen érdekesnek ígérkezik és sok meglepetést tartogat a Rendezőség, Ä meghívókat a napofean küldik szét. Kulturális előadások. Febr. 10 én vasárnap d. p. ’/aH órakor Szvorényi úti Olvasókörben Bartók Egyed dr. A városi életből; 3/« 11 órakor a Kér. Szoc. Egyesültben Vízi Miklós dr. A vallási szektákról, d. u. 5 órakor pedig Csé/ca Kálmán rk. tanító a «Kurucok»-ról tart vetítettképes előadást; H órakor a Wesselényi úti Ifj. Egyesületben Tóth Ágoston. A technika | vívmányairól és d. u. 1U 3 őrekor a Cif- i rátéri Ifj. Egyesületben Simcsó József. A j fák gondozásáról tart ismeretterjesztő • előadást. A Kaufmann-Fogéi vonósnégyes társaság február 18 án tartja meg ezidei első hangversenyét. Jegyeket a Propaganda üzletben és Englendernél lehet kapni. A kath. legényegylet rendes évi közgyűlése március hó 9 én vasárnap d. e. ll órakor lesz. A felnémeti-negyed negyedmesteri testületé az eskütétel alkalmából Rupert Antal uj negyedmester vendégszerető házánál összegyülekezvén, egymásközt gyűjtést rendezett amelynek eredményét, 148 000 koronát, a negyed tizenegy arra érdemes szegénysorsu lakosa kiosztott. Állami 8zőlövesszök kiosztása A földmi- velésügyi minisztérium minden évben na gyobb mennyiségű szőllővesszőt bocsát az állam telepéről a szőllősgazdák. rendelkezésére. Az idén, mint értesülünk, több mint hárommillió szőlőveesző kerül kiosztásra, amelynek nagy része sima vessző, de van közöttük gyökeres vessző is. A szőlészeti és borászati felügyelőségről most küldik szét az egyes telepekre a kiosztásra vonatkozó utasítást és február elején megkezdődhetik a rendelkezésre állő vesz- szök kiadása. A szemérmetlen divat ellen. Nehány hét óta Róma városának összes katolikus templomaiban, a pápa rendeletére a következő figyelmeztetés olvasható a bejáratnál : »Intelem. A nő csak fedett fővel és zártnyakú öltözetben lépjen Isten házába, mert a szemérmetlenség, mely mindig és mindenütt elitélendő, különösen sérti a templom szentségét, eltilt az Űr asztalától, botrányt okoz a hívők közt éa Isten súlyos büntetését hívja ki.« Mennyire elkelne ilyen figyelmeztetés máshol is. Értesítés. A tisztviselő szeneket illetőleg közlöm, hogy a hátralékos utalványokat folyó 14-ig bezárólag lehet köznapokon 11—13 óra közt az állomásfőnöki irodában átvenni, mert f. hó 15 én a kéz- besíthetatleneket az illetékes számfejtősé- geknek visszaküldöm. — Mivel a tisztviselő szén elosztási számának közlése a hírlapok útján nem vezetett célra, jövőben az erre vonatkozó adatokat csak is a Köztisztviselők városházi üzletének kirakatában hirdetjük. Az állomásfőnök, Eljegyzés. Lnkács Katókát eljegyezte Tóth Aladár, (Minden külön értesítés helyett) A Makiári I. negyedben alakult új párt jelölő értekezletet tart 10-én, délelőtt 11 órakor a Gáspár féle iskolában. Latabár ;Kálmán, Latabár -Árpád, Lányi Ilona és Szentiványi Béla tekintettel arra, hogy a színházat még nagy anyagi áldozatok árán sem lehet kellőképen átfűteni, előadásukat február hő 13 án és 14 én este %8 órai kezdettel a Korona-szálló kelle mesen fűlött nagytermében tartják meg. A nagyszabásúnak ígérkező estiránt máris n8gy az érdeklődés. Jegyek 5 és 6 ezer koronás árban már kaphatók a Sajtópropaganda üzletében és a Korona-szállóban. Mindkét nap új műsor. Eljegyzés. Gíattstein Rózsikét Budapestről eljegyezte Kálmán Imre. (Minden külön értesítés helyett.) I PYRAM bőven carnaubás, terpentindús a békebelinél is jobb minőségben készülő kiváló tisztitó és konzerváló hatással bíró cipőkrém. BENES TESTVÉREK VEGYÉSZETI OYÄH H. T. GYŐB. Mindenki meggyőződhet, hogy biztos eredményt a legjobban elterjedt Egri lépujság hirdetéseivel érhet el