Egri Népújság - napilap, 1923/2
1923-07-19 / 161. szám
2 ilGKi JMEPUJbAÜ 1923. július 19. niert mindezt nálánál hivatottabbak kimutatták, hogy országunk nemcsak demokratikus állam, hanem a lényeget és valóságot tekintve, szabadabb és demokratikusabb, mint a szomszéd államok. Csodálkozom, hogy ezek a vádak el hangzottak, hiszen a nemzetgyűlés, a nemzet szuverénitásának letéteményese, teljesen demokratikus. Széleskörű választójog alapján gyűlt össze és ebben a nemzet valamennyi rétege képviselve van. Továbbá az ország társadalmi rétegének számos képviselője van benne. Ha az ellenséges érzelmű kplföld ezt a vádat sokszor han goztatta, ez nyilvánvaló kettős okból történt. Először, mert űrügy kivan lenni annak a palástolására, hogy itten nem akarnak velünk jó viszonyban lenni; másodszor, ennek a kifejezésével befolyásolni igyekeznek bennünket abban az irányban, hogy mi belső fejlődésünket nekik megfelelő irányban fejlesszük. «mm»**»«**»<»eeo4a**.: *■ A demokráciából — demagógia. Részlet Nagy János dr. nemzetgyűlési képviselő parlamenti beszédéből. Eger, 1923. július 18. Mivel a népnek az a természete, hogy sohasem cselekszik más indokból, csak szenvedélyből ős azokat becsüli, akik szenvedélyeit szolgálják: ezért azután a demokrácia demagógiává lesz. A demokráciában az öklelődzőknek, a kalandoroknak több a kilátásuk, mint a komoly szónokoknak és tudósoknak. A demokráciá ban a pártszervezetek lesznek a mindenhatók, a pártokban pedig a szenvedélyes, kevósbbé lelkiismeretes politikusok lesz nek a pártvezérek, akik a közönség szenvedélyével való játékot művészetté emelték; akik legjobban tudják a tömeget fanatizálni. A demokráciában így lesznek a pártvezérek oligarchák. A fanatizál!; tömegek csak figurák, akiket mint szavazókat használnak fel céljaikra. Természetesen ennek következménye az, hogy az ilyen demokráciában az egyéni jellem, a súlyos tehetség nem jön számba ; az irányzat az, hogy a hatalom a legrosszabbnak jusson, a hivatottságoí mindenütt üldözik és min denünnen eltávolítják. Az ilyen demokrácia hivatásnélküli embereket választ, vagy olyanokat, akiknél a szenvedély ellensúlyozza a hivatást. Faguet mondja: A demokráciában szükség van egy számfejtőre s elnyerte egy jó táncos. Ennélfogva a demokrácia : nem tudja alkotmányos módon elviselni ás kebelében megtűrni a nagy embereket; így az osztr: kizárna a demokrácia lényegéhez tartozik. Példa erre a görög ás a mi demokráciánk. Nálunk is eltolták az útból a nagy etn ébereket. A szociáldemokrata pártban Ga- | ramit is elgáncsolták a nagyhangúik. Természetesen ennek következménye az, hogy demokratikus országokban a parlament színvonala süiyed; a politika mindinkább szenvedélyesebb és durvább lesz. A demokratikus parlamenti kormány mellett a népképviselőt mindent önmaga átkar elvégezni. Egyenlő akar lenni azokkal, akiket maga fölé helyezett ;nem bírja elviselni azok hatalmát, akiket ő ruházott föl hatalommal és senki sem részesül többé tiszteletben. A demokráciában a parlament nem annyira törvényt hoz, hanem inkább az interpellációk szakadatlan sora által akarja megszabni a kormánynak, amit annak tennie kell, tehát kormányoz. Faguet mondja: így lesz a demctk- rátikus parlament egy fecsegő ország nagyító tűkre. Nem vagyunk már mi e tekintetben eléggé demokraták ? ! A parla- mrnti durvaság is demokratikus jellemvonás, mondja Faguet. Ez úgy megy ott, ahol a szenvedélyt megnyergeli a dema < gógia: a szenvedélyre hajlő politikusok S gyalázó szavakban törnek ki a parlamentben ahelyett, hogy ott tudománnyal, hidegvérrel és bölcsességgel dolgoznának. A demokráciában a miniszterek egyszerű végrehajtó ágensek, a parlament ügynö kei. Ezt nem én mondom, hanem Tóin care, aki igy ir a francia parlamentről: *A kamara azt hiszi, hogy elveszett egy napja, ha nem ülésezik több órán át zajban, hogy törvényt dolgozzon ki. Mintha a nép fejlődése minden nap új rendezést kivárnia; mintha politikai és pénzügyi téren mindig új meg új törvényre lenne szükség. Alig hogy megválasztottak bennünket, már is úgy éreztük, mintha a törvényhozó minden feladatára rátermettünk volna. Nincs közöttünk senki, akiben nem koncentrálódik az egész ország öntudata; aki nem hiszi magáról, hogy őbenne sűrűsödött össze a nemzet minden ereje. Egy természetes folyamat arra a meggyőződésre vezet bennünket, hogy egyedül mi vagyunk a népszuverénitás birtokosai és hogy rajtunk kívül nincs se kormány, se szenátus, se adminisztráció, se magisztrátus. Ez arra vezet, hogy a képviselők nem elégszenek meg azzal, hogy törvényt al kossanak és az állami közigazgatást ellenőrizzék, hanem baleelegyednek a kormányzatba is és ezt a maguk kénye-kedve sze rint akarják irányítani. Észrevétlenül eljutottunk a parlamentáris rendszer oiyan meghamisításához, az alkotmányos szellem olyan elnyomásához, hogy a képviselők kormányoznak, adminisztrálnak a váltakozó miniszterek álnevei alatt». Hát nem vagyunk már mi is eléggé nyugati demokraták ? ! Különösen, ha még Anatole Leroy Beaulieu francia államférfi szavait is alaalmazzuk a mi közállapota inkrá, aki így ír? «A politika hovatovább közművé fajúi, amelyre azok az emberek adják rá magukat, akik nem képesek máskép boldogulni, vagy pedig kalandorok, akik mindenből kockajátékot csinálnak. A politika oly ipar lesz, melyhez nem kell sem tudás, sem értelmiség, hanem inkább intrika és vakmerőség.» Ebben az értelemben is nagyon demokrata a magyar közélet! A demokráciának» legnagyobb gyöngéje, hogy a felelősség a minimumra csökken, mert nagy tömeg között oszlik meg és annyira szétporlik, hogy végre észre sem vehető. A demokráciának minden in tézménye a felelősség-érzetet porlasztja szét. Ez a demokrata béke, melyet Nyugat demokratái ^kötöttek, a felelősségnek minden ^hiányát elárulja. Nitti könyvében olvastam, hogy a napóleoni háborúk után, mikor is az öszszes európai uralkodókat meggyalázta Napoleon és egész Európát 20 éven át rettegésben tartotta a francia railitarhmus: Európa szuverénjei nem diktáltak Franciaországra oly kegyetlen békét, mely azt gúzsba kötötte volna, hanem olyan békét kötöttek, melyből Európa fénykora fakadt. És ma?! Nyugat demokratái oly békét kötöttek, mely Európa legműveltebb 120 milliónyi népét rabszolgaságba dönti és Európának, a kultúrának sírját ássa. Ez a béke a demokrácia csődje, ,a felelősségérzet teljes hiánya. Igen, mert az egy Istent félő szuverén sokkal súlyosabb fe lelősségeí érez, mint egy, a nép által ideiglenesen fölemelt szuverén. Az Istentől való szuverén az Istennel szemben érzi magát felelősnek, a nép által fölöméit szuverén a véletlennel szemben. A demagógia annyira feltüzelte a francia népét, hogy most még vezetői sem érzik annak súlyos felelősségét, hogy egész Európát pusztulásba dönthetik párisi békéjükkel. Vándordíját a Ludovikásoknak! Eger, 1923. július 18. Harmadik napjá, hogy erre a nemes célra megkezdettük gyűjtésünket s egy percre sem hagyott el a remény, hogy sikerrel végezzük el. Óhajtjuk is ezt Egerváros érdekében, inert hiszen ez a vándordíj időtlen-időkig ott fog szerepelni a Ludovika Akadémia atlétikai díjai között s Egert beiktatja azoknak az előkelő gondolkodású városoknak sorába, amelyek vándordíjai évenkint eddig is kiosztásra kerülnek. Mivel azonban a gyűjtés, házról- házra járva, nem valósítható meg az egész V' nalon az idő rövidsége miatt, másrészt ez a mód kényesebb természetű: tisztelettel ős bizalommal kérjük az áldozatra kész gondolkodásúakat, hogy adományaikat juttassák »1 vagy szerkesztőségünkbe, vagy kiadóhivatalunkba, esetleg a Kér. Sajtószövetkezat hírlapüzletébe (Propagandabolt). Minden adományt nagy köszönettel veszünk s következő napi számunkban nyugtázuuk. A mai számunkban kimutatott 42 ezer koronához újabban a következő adományokat kaptuk: Hevesvármegye közönsége, Bőhm János dr. 10—10 ezer K, «Hangya» szövetkezet 5000 K, Egri Takarékpénztár r. t. 3000 K, Bayer Henrik, Hevesi Sándor dr., Temasváry István dr., egy közhonvéd 1000—1000 kor. Összesen 32 ezer korona. Eddigi gyűjtésünk 74.000 korona. Furcsa papagály. Pozsony, julius 18. A Novíni Politika egyik olvasőnője felháborodva írja, hogy az egyik marien- bádi kávéházban egy »forradalmi« papagály tartja napról-napra izgalomban a cseh honfiakat. A rettenetes zöld madár még most is kifogástalanul tudja és bizonyos előfeltételek mellett fújja az osztrák néphimnuszt, amelyet a jelenlévő közönség, még a külföldiek is, állva hallgatnak végig. A cseh panaszos annak a gyanújának ad kifejezést, hogy a papagály em- lékező-tehetsége nem haladhatja meg az öt esztendőt, amióta a cseh köztársaság ■ fennáll és nagyon valószínűnek látszik,
