Egri Népújság - napilap, 1923/2
1923-11-16 / 260. szám
LEGÚJABB, Madrid, MTI. A király rendeletét adott ki, amellyel Romamonevet, a szenátus elnökét és De Alvarest, a képviselő- ház elnökét elmozdítja állásaikból. Az új parlament egybehivását mindaddig elhalasztották, amíg a hatóságok igazolják a szavazatokat. Berlin, MTI. A Vorwärts jelentése szerint a bányatulajdonosok szövetségének képviselői a westfáliai munkások és hivatalnokok szakszervezetének gyűlésén bejelentették, hogy november 15-től kezdve kénytelenek valamennyiket elbocsájtani, mert a pénzügyi követelményeknek nem tudnak megfelelni. Budapest, MTI. A belügyminiszier dr. Tróchánszky Kálmán miniszteri taná esőst és Koncz Endre miniszteri osztály- tanácsost a IX. igazgatási rendészeti osztályban szervezett erkölcsrendészeti alosztály főnöki, illetve főnökhelyettesi teendőinek ellátásával bízta meg. Paris, MTI. Wolff. Az egyik lap tudósítója Konstantinápolyból jelenti, hogy a török hatóságok tegnap a Peraplast szállót, mely francia társaság tulajdona, bezárták. Budapest, MTI. Kedden, 13 án volt a gyászos trianoni békeszerződés, nemzeti szerencsétlenségünk évfordulója. A váci egyházmegye összes templomaiban könyörgő istentiszteleteket tartottak szerencsétlen hazánk sorsának jobbrafordulásáért. Paris, MTI. Wolff. Bonnev képviselő a versaillesi szerződés 238. szakasza végrehajtására vonatkozóan a háború bűnöseinek kérdéséről interpellációt terjesztett elő. Az interpelláció a volt német csá szárra, a volt német trónörökösre és Lu- dendorff tábornokra vonatkozik. Az előterjesztett interpellációt a többi interpellációkkal együtt holnap vitatják meg. SPORT. A Mese választmányi gyűlését ma, péntek este 6 órakor tartja a pavillonban. TŐZSDE. A bankközi magánforgalomban a következő jegyzések történtek: Magyar Hitel 650-655, Osztrák Hitel 130, Angol Magyar 136, Rima 110, Salgó 575—590, Állaravasűt 580—585, Délivaeűt 103, Leszámítoló 113, Pesti Hazai I. 4500, Ganz Danubiusz 5700, Fegyver 1575, Ganz Villamos 2125, Hofher 210, Atheneum 420, Izzó 565, Georgia 675, Mezőhegyesi 375, Gschwindt 310, MFTR. 420, Atlantika 72, Tröszt 132, Borsod Miskolczi 116, Viktória 385, I. Budapesti Gőz 200, Kőszén 2675, Dräsche 400, Ófa 575. Zürich (Budapest) 0*307 V, Mennyit ér ma a korona? A Devizaközpont beváltási árai: 1 font sterling 87.800 magyar koronába 1 dollár ^ 20 000 1 hollandi forint 7 445 1 svéd korona 5200 1 dán korona 3400 1 norvég korona 2880 1 cseh korona 572 » > i svájci frank 3440 ? • 1 francia frank 1120 • 1 belga frank 940 » 9 \ líra 880 » » í dinár 223 » . I lova 163 > • 1 lei 108 » 100 osztrák korona 27-85 * •00 lengyel márka 1-60 • * 1 EGRI NÉPÚJSÁG. Terménytőzsde: Hivatalos árak: Búza tiszavidéki 76 irg.-os 93500-94500, egváb 93000-93500, búza tiszavidéki 79 kg.-os 95500—96500, figyéb 95000 — 96000, rozs 62000—63000, ta karmánvárpst 64000—66000, repce 165000 17Ó000, zab 69000-71000, tengeri 64000 65000, korpa 37000—38000. Közgazdasági hírek. A kisiparosok országos nagygyűlést hívnak össze az adókivetési sérelmek ellen. — A borpiacon nincs üzlet. — Tovább javult a tőzsde. — Egy milliárdos mént vesz a kormány Angliában. — A tégla ára lOe/o-kal emelkedett. «Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen.’ Laptulajdonos: EGRI KERESZTÉNY SAJTÓSZÖVETKEZET. Kiadó: ÉRSEKI LÍCEUMI KÖNYVNYOMDA. Igazgató: Radii Károly. 18.266/923. Hirdetmény Értesítem azon fogattartó gazdákat, akik a törvényhatósági közutakra a zúzott követ a felhívások ellenére még ezideig sem hordatták ki, hogy a követ az alispán úr intézkedése szerint, állami gépkocsi fogja az utakra kiszállítani és ha a reájuk eső köbmennyiséget haladéktalanul ki nem hordják, a szállítási költségtöbblet tőlük fog haladéktalanul behajtatni. Egc-r, 1923. november 9-én. Trak Géza sk , h. polgármester. Értesítés! Minden keresztény urnák, ismerőseimnek és jőbarátaimnak tudomására hozom, hogy az ürgödrök ős a csatornák kitisztítására a megrendelőit nemcsak a laka somon fogom ezután előjegyezni, hanem a Kaszinó uccában is, a Szemán Mihályné cselédelhelyező intézetében bármikor az előjegyzést fölveszem s úgy vidékre, mint helyben a megbeszélés végett kívánatra azonnal házhoz jövök. Kérem tehát azon urakat, hogy akiknek az ürgödrök tisztítására szüksége lesz, szíveskedjen tehát az előjegyzést az üzletben leadni. Kiváló tisztelettel: Tóth Ferenc, keresztény közt. vállalkozó. 1923. november 16, vsmßstsas&ate ■ ■ A MAGYAR HIRDETŐ IRODA a legelőnyösebb feltételek mellett vesz föl az összes budapesti és vidéki lapok számára mindennemű hlrdetíseljct is előfizetfscljet Kizárólagos joga a távirati űrlapokra való hirdetések fölvétele. Hirdetéseket kívánatra express továbbít. Bővebb felvilágosítással szolgál és mindennemű hirdetést fölvesz a MAGYAR HIRDETŐ IRODA EGRI FIÓKJA Eger, Gimnázium ucca 3. sz. — Telefon 241. Szavanként Kishirdetések. hétköznapokon . . . ÍOO K vasár és ünnepnapon 120 K. Házkőzvetítő, Fcnnö> Újvilág u. 6 Haovnált lisztes és terményzsákokat veszünk. Udo/Í Ildi l Általános Gazdasági Bank R.-T. — "Irt __10 éves jobb kislányt keresek 10 hónapos l £i~' ÍO kis fiam mellé. Jelentkezni a Koronában. Két vaskályha eladó. Újvilág ucca, faszén üzlet. faragott ágy, rugganyos ágybetéttel, már- ványlapos éjjeli szekrénnyel, garantált féregmentss, olcsón eladó. Servita ucca 14. — varrást pontosan tanítok. Bobkó uúdUdol, Emilné, Hold ucca 21. — KL/atyT of Ac dajkát keresek magas bérért. Ver- LlZifjyLdLUB bőczy ucca 10. — ^íiiríWteAn keres főúri házaspár két szobás és kJUlgUcCU konyhás bútorozott helyiséget. Magas lelépést fizet. A bért búza vagy készpénzben fizeti. Érdeklődni Korona-szálloda 11—2 óráig lehet. Ugyanott ügyes urasági kocsis fölvétetik. — TTatzÚP« ajánlkozik községbe vagy uradalomba lAU V duö szerszámmal. Érdeklődni Kőporost vámnál lehet. 10 mázsa kukorica eladó. Arnyékszala 22. szám. Hói nagyportás ház eladó. 2 szoba iJClVdiUSI azonnal beköltözhető. Megbízott Fenyő. Újvilág ucca 6. — 3 szobás ház a belvárosban eladó. Megbízott Fenyő ügynök, Újvilág ucca 6. — Ar/nrvnuli elfoglalással, belvárosban családi ÜAULlildU házak eladók 10 milliótól 50 millióig. Megbízott Goldmann, Szekfü u. 4. — Anfilr «yplrPAtAr fote,ok> szekrények, ágy xilitliV ÖAcill ölel 5 éjjeli szekrény eladó. Kertész ucca 26. sz. — Házközvetítő, Goldmann Szekfü utca 4. Elfogad betéteket gyümölcsözésre, a legelőnyösebb feltételek mellett.-:-:-:-:Értékpapírt vesz és elad. Idegen pénzt és külföldi csekket bevált. Külföldi átutalásokat a leggyorsabban teljesít. SAJÁT TŐKÉK 79 MILLIÓ KOR. EGYHÁZMEGYEI TAKARÉKPÉNZTÁR RÉSZVÉNY TÁRSASÁG EGER. F1ÓKINTÉZETEK: MEZŐKERESZTES, JÁSZBERÉNY, GYÖNGYÖS. MEZŐKÖVESD. Telefon: 1 7 5. 1 8 2. 2 3 6. Alapítás a i és érdek élts égé i: He- ring-féle Mezőgazdasági Gépgyár és Fas- öntőde r. t. Eger. Érseki Bánya- és Ipartelepek r.-t. Budapest. Mátra Faipar r. t.Gyön gyös. Első Bélapátfalvái Kőedény gyár r.-t. Eger. Egri Forgalmi r.-t. Eger. Egri Népszövetkezet Eger. Tari Gőzmalom r.-t. Tar. Egri Keresztény Sajtó- Szövetkezet Eger. Ha bármit eladni vagy venni akar, biztos eredményt az EgriNépujságkishirdetéseiben érhet el. 11366 ) Nyoraatot- az érseki bee ami nyomdában. — Kiadásért felelős '. Radii Károly nyomdaigazgató«