Egri Népújság - napilap, 1923/2
1923-10-20 / 238. szám
1923. október 20, EGRI NÉPÚJSÁG 3 A londoni hivalos körök és a magyar kölcsönügy. London MTI. A londoni hivatalos körök megelégedésüket fejezik ki a jóvá- tételi bizottságnak Magyarország pénzügyi helyreállítására vonatkozó határozata felett. kosé» Hódmezővásárhely ünnepe. Hódmezővásárhely. MTI. A törvényhatósági bizottság október 24-én ünnepli meg Hódmezővásárhelynek törvényhatósági várossá alakulásának 50 éves évfordulóját. A díszközgyűlés meghívójának napirendjén mindössze egyetlen pont szerepel. A díszközgyűlést az összes felekezetek templomaiban istentisztelet előzi meg. «xxxx» StegI ;-mrnrmgnitt^«uiauanaij i i ■ iimjB» Shakespeare szobra. Budapest. A Magyar Kurir irja. A londoni Hyde parkban legközelebb szobrot állítanak Shakespearenek. A szobor Petucci Mario olasz szobrász munkája, mely a művész tervei szerint üvegből készült és nem az alkotó alakját fogja ábrázolni, hanem nő alakjainak (más hír szerint művei szellemének) egyesített, idealizált képét egy eszményi szépségű nőalak képében. A szobor, amelynek tervezetét már elfogadták, 8 méter magas. Oroszország aranya. Egy amerikaiakból álló pénzügyi bizottság nemrég tért vissza európai útjáról, az United States Lines »Leviathan« nevű hajóján Amerikába. A bizottság tag jai a »Leviathan« fedélzetén fogadták az amerikai újságírókat s elmondották nekik többek között^ hogy Európai tartózkodásuk alatt néhány hetet időztek Oroszországban s ezalatt alkalmuk volt meggyő ződni arról, hogy az orosz állami banknak nagy aranytartaléka van. Az állami bank egyik igazgatójának vezetése alatt megtekintették azt a termet, ahol a bank arany kincse van elhelyezve. Kisebb zsá kokban és ládákban. 98 000.000 aranyrubelt s a központi bank pénzszekrényeiben 24.000.000 araoyrubel értékű külföldi valutát azonkívül számos zsákot orosz aranypénzekkel. KIS HÍREK a nagyvilágból Külföld. Stinnes nem akar ingyen szenet szállítani a franciáknak. — Angol-orosz szindikátus szervezi meg az orosz gabona- kivitelt. — 52 repülőrajból fog állani az angol védelem légi flottája. — Politikusok és tudósok ünnepelték a cseh-francia barátságot Massaryk párisi látogatásán. — Lloyd George beszédben üdvözölte Chiká- góban Apponyit. — Stresemann Németország összeomlásától fél. — Az olasz királyi hercegnők megköszönték Mussolininak betegségük alatt irántuk tanúsított érdeklődését. Magyarország. A magyar kölcsön előkészítésére tanulmányozó bizottság érkezik Budapestre. — A kormánypártban indítványozzák a vallás és tanulmányi alapok mentesítését a megváltás alól. — Ma választja meg Debreczen, új polgármeete- rét. — Budapesten mozgalom indult a 9 órakor kezdődő tanítás érdekében. — Az ellenzék összehivatja a nemzetgyüléet, ha a kormány nem respektálja a drágasági bizottság tegnapi határozatát. — Kitűzték az orgoványi bűnper fellebbviteli tárgyalását. Ismét emelkedett az államjegyforgalom. A m. kir. áll. jegyintézet tegnapi kimutatása szerint a bankjegyforgalom 33 milli- árddal emelkedett. HÍREK. Eger, 1923. október 20. Kinevezés. Diviacsky Károlyné és Csabi Géza vm. dijnokokat a főispán irodasegédtisztekké nevezte ki. Köszönet. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter gróf Zselensky Róbert erdőkövesdi lakosnak, Blazsejovszky Ferenc apátkanonok, egri lakosnak, Tiszafüred község elöljáróságának, az Egervidé ki Fatermeiők R.-T. igazgatóságának, a • Hangya« fogyasztási szövetkezet egri igazgatóságának, Nádasy Ferenc esperes plébános sarudi lakosnak és a hatvani állami elemi iskolák igazgatóságának az egri siketnémák intézete javára tett edományu kért köszönetét fejezte ki. Halálozás. Liptőszentiváni Szent-Ivány Farkas császári és királyi kamarás, föld- birtokos, f. hó 17-én, 63 éves korában, Budapesten hirtelen elhunyt. Holttestét Apczra szállítják és ott ma délután félnégy órakor a róm. kát. egyház szertartása szerint helyezik nyugalomra a esaládi sírboltban. A vármegyeszerte ismert és kedvelt megyebizottsági tag iránt nagy részvét nyilvánult meg. Szülői értekezlet. Az Angolkisasszonyok érseki r. k. leánygimnáziumában ős női felső kereskedelmi iskolájában vasárnap d. u 5 órakor szülői értekezlet lesz. Erre a szülőket a az iskolaügy iránt érdeklődőket tieztelettel meghívja az igazgatóság. Az értekezleten Vizy Miklós dr. tart előadást. A lakbéremelés ellen foglalt állást a drá gasági bizottság. A drágasági és lakbérkér- désekben kiküldőit parlamenti bizottság ülést tartott. Az ülés izgatott hangulatban folyt le és állást foglaltak a háztulajdono sok követeléseivel szemben. Végül határozatot fogadtak el, amely szerint az érvényűén levő lakbérrendelet 1924. május 1 ig ne módosíttassák. A hivatalos lapból. A Budapesti Közlöny legutóbbi száma közli az igazságügyminiszter rendeletét a szegénységi jog tekintetében szükséges bírósági intézkedések tárgyában kiadott rendeletek módosításáról. — Az igazságügyminiszter rendeletét a gazdasági bíróságok ülnökeinek díjazása tárgyában. — A kereskedelmi miniszter rendeletét az űj hordőjelzési díjszabásról. Az »Egri Ének- és Zeneegylet« ma, szombaton, d. u. pontosan 6 órakor zenekari próbát és ezzel kapcsolatban taggyűlést tart. Az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga li. előadássorozata megjelent. Az E. K. N. L. előadássorozata most hagyta el a sajtót és a következő előadásokat tartalmazza : Pro-r hászka Ottokár : 1. A kereszténység és a bálső élet. 2. Dr. Kelemen László : A ke reszténység társadalmi jelentősége. 3. Török Pál: Széchenyi lelkivilága. 4. Hajdú István ny. ezredes : Irányelvek a hazafias keresztény nevelésre. 5. Oonlegner József : Szabadkőmivesség és nemzetvédelem. 6. Dr. Vargha Zoltán : A magyar nemzet történeti búvára. 7. Dr. Bűzás Viktor : Zrínyi, mint a nemzeti egység megteremtője. A rokkantak járandósága. A minisztérium legújabb rendelkezése szerint fölemelte a rokkantsági illetményeket. Csak azok a rokkantak igényelhetik, akiknek jövedelme az évi 600.000, illetve havi 50.000 koronát nem haladja meg. Ez összegekhez minden egyes gyermek után évi 300.000 illetve havi 25.000 kor. számítható. Uj hordójelzési dijak. A kereskedelemügyi miniszter a hordőjelzési dijakat következőképpen állapította meg legújabban: Egy hl.-es vagy ennél nagyobb edények után hl.-kint 2000 K., 50—10 literes hordóért 1500 K. 5—2 literes edényért 800 K illeték fizetendő. Oly edények hitelesítésénél, ahol ez a rendelet nem a hivatalos helységben történik, a város vagy község belterületén napi 3000 K., külterületén napi 5000 K pőtilletmőny jár. Öngyilkos mérnök Zwelber Emil építész mérnök tegnap délelőtt a «Korona» szál*« loda egyik szobájában halántékon lőtte magát és kiszenvedett. Az öngyilkosság hátterében egyesek amerikai párbajt sejtenek. A rokonszenves fiatalember iránt városszerte nagy a részvét. Addig jár a korsó a kútra, mig — vala kinek betöri a fejét. A miakolczi csendőr kerület jelenti, hogy Miklós György ver-' peléti lakost feljelentették mert f. hó 12-én Berkes Pál ottani lakossal együtt mulatva összekülönböztek és Miklós György Berkest a veszekedés hevében egy kezeügyé- ben levő jó súlyos porcellánkorsóval iejbe ütötte, még pedia oly szerencsével, hogy Berke« f je betörött a korsó azonban sértetlen maradt. Az eljárás ellenük megindult. A szemétszállítás uj dijai. A csütörtöki városi közgyűlés megállapította az utolsó évnegyedre érvényes szemétszállítási dijakat. Az 1—2 szobás lakás után 5000, 3 szobás lakás után 7500, 4 vagy több szobás lakás után 10.000, kisebb üzlethelyiség után 7500, nagyobb üzlethelyiség után 10.000 koronát keli fizetni. Miről ismeri meg az oláh finánc a szamarat? A bukaresti hivatalos közlöny legutóbbi száma miniszteri rendeletét közöl. E rendelet szerint a lő és szamárhúst külföldre szállítani csupán a következő föltételek mellett szabad : Az állat csak négybevágva szállítható és mindegyik negyeden meg kell hagyni a lő, illetve a szamár patáját, hogy a vámhivatal ellenőrizhesse: valóban ló, vagy szamáré az állat? A borárak A Borászati Lapok jelentése szerint eddig a borárak a következő helyeken alakultak ki: Tápiősüly 400—600 K, literenkint, 18—22% os cukor. Halas 400 — 600 K. literenkint, 18—22°/#-os cukor. Kecskemét 650—750 K literenkint, jobb minőség. Kalocsa 600 K literenkint. Gyön gyös 800 K lit., uj borra. Szekszárd 600— 650 K lit., hordőhiány. Somlóvásárhely 500 K lit. Mór (ó) 1800—2000 K lit. 23— 24°/# cukor. Mór 500—600 K lit. Sóstó 700—900 K lit. 18 — 19°/o cukor. Tápiőgyör- gye 700 K lit. Sáregres 700 K literenkint. Kalocsa 700—755 K novemberi átvétel. Balatonvilágos puszta 1000 K. Bársonyos 1000—1200 K. Takonykor Kistályán. Mint értesülünk, Kistályán takonykór pusztít a lovak között. Két lovat már kiirtottak, többi betegségre gyanúsakat pedig malleinazik. Közgazdasági hírek. Tegnap 85 részvény jegyzését függesztették föl a tőzsdén. —^ Fölemelik a külföldre vihető készpénz értékhatárát. — Az ipar és kereskedelem meg akarja akadályozni a tarifaemelést. — Másfél millió ember nézte végig a párisi auto-vitágkiállítást. Az izr. Filléregylet »Műkedvelői« f. hó 27, 28-án a Városi színházban szint- előadást rendeznek. Színre kerül Szenes : Gazdag lány c. vigjátóka. A próbák seré nyen folynak. — Az előadásra jegyek már most előjegyezhetők Guttman Andor cégnél. Uránia. Ma egy nem mindennapi témából épült filmszenzáció kerül a fővárost megelőzve műsorra »Emberek és bestiák« címmel. Főszerepét, a belga államrendőr- eég világhírű farkas kutyája játsza. Buda pesten csak december hónapban fogja egy időben bemutatni az Uránia és a Kamara. — Nagy áldozatok árán sikerült a Uránia vezetőségnek e filmet megszerezni, melynek lejátszásáért 700.000 — (hétszázezer) korona kölcsöndijat fizet. Száz-ezer korona jutalom annak, aki Orlőczky Lajos és felesége nevére kiállított, Amerikába szóló fényképes magyar útlevelet megtalálta és azt Csíki Sándor utca 44. szám alá, Juhász György lakására viszi. A magyar nemzet nem pusztulhat el s ha a sírba tennék is, előbb-utóbb fel fog támadni. Saini-René Taillandier.