Egri Népújság - napilap, 1923/2
1923-09-02 / 198. szám
2 üiUÜÍ WKPÜJíáÁU 1923 szeptember 2 Az árúuzsora pártfogói.Részvétkeltés a langbaröpkötíö pilangók iránt Eger, 1923. szept. 1. A fák saai nőhetnek az égig, az árakat sem lehet már büntetlenül felcsigázni. Mióta az árdrágítókat azonnal bedutyiz- zák, megjelennek a siralmas zengemeuyak, amik azt akarják a kormánnyal elhitetni, hogy az árdrágítók méltó elbánása oda vezet, hogy a kereskedelem belepuíztúl. Ez az! Ez a cél. Az a kereskedelem, amely árdrágítás árán képes a forgalmat fenntartani, megérett a pu íztúlásrs' Lépjen helyére jó erkölcsű kereskedelem, esetleg a szövetkezeti értékesítés és a szövetkezeti termelés. A másik módszer a bűnös kereskedelem védelmére az a szokás, hogy az árdrágítók tárgyalásairól bö közlemények jelennek meg. Ezek a szánalom érzését igyekeznek felkölteni a sok gyermekesnek és miegymásnak feltüntetett elmarasztalt irányában. Részvét és szá nalom a keresztény szívekben mindig lesz ezek iránt, de az igazságosjjíró nem érezhet részvétet a társadalom fnanségével szem ben. Mert ellensége a társadalomnak az, aki önző anyagiasságból elkeseredést hint szét az életszökségleti cikkek hazard- áraival. A régi jő világ kereskedője igyeke zett a beszerzési forrásokat kutatni, olcsó és jő árút tartani, kereskedő társaival versenyezni. Az utánpótlási ár-pótlék sötét rejtelmeivel elveszett a józanság a kereskedelmi életből. Jött a szemre való ármegállapítás. Vevője válogatja, mit ad az árúért. Jött az érdek kiszimatolás, mit lehet követeim a vevőtől, mennyire árúlja el a rászorultságát. Hol van az a régi józanság, mely csak jó árú tartására törekedett, ezzel áötvá magához vevőkörét; hol vaa az az utánpótlási törekvés, meiy a hiányzó árucikkeket — ha másként nem sikerült — közös termeléssel hozta létre. Igaz, ma is látunk ilyent, azonban csak a szövetkezeti kereskedelemnél. A kereske delem nagy része az aranyborjú imádása mellett Kárbozik el. Kell, szükséges ezért, hogy a társadalom védekezzék a tévelygés ellen, kell, hogy a tisztességes Kereskedelem felé való terelést az igazságszolgáltatás vaskeze megindítsa. A kiuzsorázoít fogyasztóknak az ad megnyugtatást, hogy megkönnyebbülést még remélhetnek és azok, aiíik néhány pa pírkoronáért becsukatják magukat, példát jelentenek mások előtt, akik hasonló haiy- zetben meg fogják gondolni: Hagyjuk élni a tisztességet is, mert mégis csak érdemesebb lesz a becsületes úton járni ! Jóval kisebb lesz a bortermés, mint amennyire számítottak. Eger, 1923. szeptember 1. A mostoha időjárás, a rettentő szá razság alaposan csökkentette az idei bortermés kilátásait. Egy szőlőbirtokos beszélte a napokban, hogy ezelőtt két héttel még azt hitte, hogy több bora lesz, mint tavaly. Most pedig már azt hiszi, hogy fele sem lesz, mint a múlt esztendőben. Ez jellemzi a helyzetet az égé»z vonalon. A hosszú szárazság követtezióban a bogyók aprók maradtak, azok már nem igen nőnek, akármennyi eső is esik. Azonban a korai fajták érezték meg leginkább az esőhiányt. A tőkék alján levő fürtök már mind hervadni kezdenek, a levél megsárgul és lehull — mint szüret után. Bizonyos most már, hogy sok uj hordóra nem lesz szükség, mert az időjá rás a terméskilátásokat ugyancsak meg- csappantotta. Ez, továbbá a borkészlet kevesbbedőse és a valutáris viszonyok az okai a borárak emelkedésének és szilárdságának. A Borászati Lapok jelentése szerint a borpíac továbbra is szilárd. Áraik körülbelül a multheti nivón mozognak és a gabonában történő eladások tovább foiynak a kicsinybem eladásoknál. Az időjárás továbbra is megtartotta száraz és meleg jellegét, úgy hogy a ter méskilátások még most sem emelkedtek, sőt újból csökkenésről lehet szó, dacára az elvétve előforduló esőknek. ügy a termelők, mint a kereskedők készülnek az uj idényre, amelynek hatalmas lökést adhat a bortörvény megszavazása. Sajnos, állandó politikai felhők húzzák halasztják ennek tárgyalását, reméljük azonban, hogy a szüret előtt tényleg tető alá hozzák. «Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen. < Sok hűhó semmiért. Eger, 1923. szept. 1. A városi magisztrátusok kicsinyessége sokszor szinte kacagtató helyzeteket teremt Csak természetes, hogy az ilyenek szinte a pukkadásig bosszantják a váró* adófizető polgárait, akiknek ügye esetleg hetekig nyugszik elintézetlenül, mert más «fontosabb» ügyek kerültek szóba a tanácsüléseken. A Féíegyháza halasi eset is egyik példája a kisvárosi vaskaliposságnak. Halas város kihirdetés végett egy hivatalos hirdetményt küldött Kiskunfélegyházának. Kiskunfélegyháza 20 koronát követelt ezért Halastól, mit azonban líalas nem küldött meg, mert a városon: ilyen dolgokért egymásnak nem szoktak fizetni. Ám Félegyházi nem nyugodott bele Halas végzésébe s be akarta porolni a várost a 20 koronáért. S mikor a város atyái látták, hogy ez mai napság kész nevetség volna — két tanácsülésen — elhatározták, hogy Halest még sem pörlik be, de többé sem ingyen, sem pénzért nem hirdetnek neki. Ügy látszik, hogy a boldog félegy- háziaknak egyéb gondjuk sincs, mint ilyen semmiségek felett vitázni a cifra városháza tacácsházában! Rosszul megy a kistrafikosoknak. Eger, 1923. szept. 1. Budapesti lapok írták, hogy a pénzügyminiszter ismét emelni készül a dohánygyártmányok árát. Beavatott helyen azt ia tudni véli», hogy az emelés az ösz- szes cikkeknél l50°/o oa lesz. Az Egri Népújság tudósítója megkérdezett egy kistrafikost, milyen kilátásai vannak az újabb, 150°/o os áremelésnek ? — Már valósággal idegesek vagyunk — mondotta — ezekre az áremelési hí rekre. El sem tudom képzelni, mi lesz ennek az eredménye. Ma az a helyzet, hogy nagyon megcsappant a trafikosok forgalma. Tetszett lálni sz előbb is, két űr volt idebenn. Az egyik két Király-cigarettás, a másik egy Portorikót vásárolt. Nem te Ük többre. Dobozazámra már nem viszik a szivart, sem a cigarettát! A cigarettadohányok is mérsékelten fogynak. Drága a hüvely. A Club specialité 1500 korona, a Riz 1400 dobozonként, igy 15, illetve 14 koronába van minden hüvely. Ismétlem, el Bem tudom képzelni, mi lesz a 150%-os emelés után, biztos, hogy sokkal, de sokkal kevesebbet adunk el, mint eddig. Berlini levelek. i. Berlin, augusztus. Itt ülök a híres hársfák alatt, a Café ; Bauer-ben, abban a kávéházban, amelyben ’ minden idegen megfordul ha Berlinbe ér- i kezik. Mintha nem is Berlinről volna szó, I amelynek sok ezer pompásabb és p<za- ! rabb találkozó helye van, hanem egy kis ; vidéki városról, ahol csak egyesien egy I kávéház van, ahol nem lehet válogatni. ] A világ minden részéből ide özönlő ős j átutazó tarka idegensereg itt ad egymás- | nak meg nem beszélt találkozót és így érthető, hogy a kávéház a nap minden * szakában zsúfolva van. Alig-alig akad I egy-egy szék, amelyen meg lehetne hű- | ződni. Bábeli zűrzavar uralkodik itt és a figyelő úgy érzi, mintha óriási váróteremben ülne vonatindulás előtt. Szinte lehetetlennek tartják a Bauerban, hogy az ember ismerőssel ne találkozzék, akármilyen világrészről vetődik ide. Arra a kér désre, hogy miért éppen ez a kávéház a j világ, de legalább is a «félvilág» találkozó j helye, nehéz választ adni. Talán azért, | mert ez úgyszólván az egyetlen káváház ! Berlinben, ahol újságokat tart a kávés, még pedig a világ csaknem minden lapja «felfekszik» és ez az egyetlen hely, ahol a felszolgált italhoz vagy ételhez vizet is lehat kapni. Más kávéházban, akárhogy könyörög az ember a pincérnek, lehetetlen vízhez jutni. Ha jókedve van, akkor megígéri, hogy hoz egy pohár vizet, de Ígéret csak Ígéret marad. így történik aztán, hogy az idegen a szörnyű káaikulá ban naponta tiz tizenöt pohár sört is megiszik. A Bauerban tényleg lehetetlen ismerőssel nem találkozni. Alig, hogy körül nézek, máris egy félig elfelejtett kedves ismerőst látok szemben ülni. Kávét rendelek. Persze nagy a csodálkozásom, amikor a pincér hatalmas csésze fekete kávét hoz, amely mellett babaedónybsn szégyenkezve húzódik meg a tej, mint az ibolya a fűben. A kávéhoz egy darab cukrot adnak. Az otthoni protekciós dupla tejszínhab, a sok pohár friss víz jut eszembe Tancsánál. Kitekintek a hires »Unter den Linden» utcájára, ahol liheg, zakatol, kacag és sír az Élet és azon töröm a fejem, hogy mit írjak erről a csodálatos metropőíisről. hogy újszerű és érdekes legyek ? ... Berlin! Álom, valóság! Az egykori császárváros, a diadal, a szobrok városa, ahol minden utcasarkon felénk tekintő oszlop a nagy német nép dicsőségét hirdeti. Szomorú és kissé furcsa a sok győzelmi jelvény között a jelenlegi helyzet, amikor egy cseh koronáért hatezer márkát adnak a váltőüzletek és amikor a Rajnaés a Ruhrvidék a franciák erőszakom uralma alatt nyög. De még így is fölemelő a német népnek nagyjai iránt való kegyelete, a német győzőknek, művészeknek, tudósoknak é3 jótevőknek szentelt szob rok, emlékművek és emléktáblák mindmind bizalmat, erőt adnak a további küzdelemre és azt hirdetik, hogy a német nép nem veszhet el. Annak a mondásnak igaz volta, hogy «Deutschland leidet an der Ruhr», minden lépésnél kitűnik. Haláltán- cot jár Berlin, de még ez a haláltánc is csak az életbe vezethet. Három nevezetes tényt lehet azonnal megállapítani Berlinben. Nappal őrült, elkeseredett harc a kenyérért, fáradhatatlan munkálkodás kora reggeltől késő estig, éjszaka a haláltánc második fejezete: Szodomát és Gomorát fölülmúló hajsza az élvezetekért, amelyben természetesen nagy részük van az idegeneknek is és nappal s éjjel a franciák elleni gyűlölet minden lehető megnyilvánulása. Hajsza a kenyérért ! Kétségbeesett tülekedés. Érthető, hogy a márka teljes elértéktelenedésével a gazdasági élet rendkívül válságosra fordult. Az olcsó, különösen az «Edelvaluta» val rendelkező idegennek nagyon olcsó Berlin, rövid időn belül a világ legdrágább városa lesz. Ugyanabban az állapotban van most Berlin, mint volt tavaly nyáron Becs. Senki
