Egri Népújság - napilap, 1923/2

1923-08-26 / 192. szám

Ara 150 korona

Előfizetési dijak postai szállítással Bag bóra . . 3500 E I Egész és félévi előfizetést Nagged évre 10000 K | --- nem fogadnnk el.

B

irdaiések □ cm. 30 K. Kishirdetések szavanként 30 K.

Eger, 1923. augusztus 26. vasárnap. XL évf. 192. sz.

POLITIKAI NAPILAP.

Felelős szerkesztő: BREZNAYIMRE.

Szerkesztőség: Eg r, Líceum Kiadóhivatal: Líceumi nyomda Telefon szám 11.

Főpősztorunk aranymiséje.

Eger, 1923. aug. 26.

Egy két nap mág és betelik az ötven esztendő, hogy Lévay Sándor segédpüspök áldozópappá szentelte Szmrecsányi Lajost, az egri főegyházmegye érsekét. E hő 28-án, kedden, hálaadó istentiszteletre gyülekezünk a főszékesegyházba; ünnepi harang- 6zó és Te Deum hirdeti öt vármegyeszerte százezrek örömét, kik a jubiláns érsekben áldottlelkű főpásztorukat tisztelik, vagy akik reá, mint letiport kis hazánk egyik legnagyobb fiára tekintenek föl.

Istenem, hogy változnak az idők ! Néhány év előtt éppen székesegyházában fogták el a vörös Katonák és mint valami gonosztevőt, szuronyok között hurcolták utcáről-utcára. Nem egyébért, — mert hiszen minden pokoli igyekezetük sem igazolhatott terhére semmit, — hanem csak azért, mert ő a katolikus egyház lánglelkű főpapja. És most, a józanodé lelkek százezrei tiszteletük és kegyeletük leglelkesebb, legünnepibb érzelmeivel állják körül azt az oltárt, amelyen az Úrnak félszázad óta törhetetlen hűségű szolgája az aranymisa szent áldozatát, — minden ünnepi zajt aggódva kerülő elvonultságban, — jóságos szíve meghatott érzelmei között bemutatja.

És hogy most a hódolat, a tisztelet, az öröm oly általános és annyira a lelkek mélyéről fakadó : ez legfőképen azért van

A szeretet dala.

— Szmrecsányi Lajos dr. egri érsek aranymiséjére. —

Ünnep van. Ünnep a magyar Sionban Üdvöt, hozsannát zeng ezernyi hang,

S a hit kövére épült templomokban Örömdalt zengve cseng-bong a harang Vérző hazánknak nagy gyászát feledve, Szívét örömnek árja járja át,

S az ünneplő Siounal versenyezve,

Hallatja fennen üdvözlő dalát.

S az ég, mely oly rég elborult felettünk, (Világot ránk csak villámmal vetett,)

Mit kishitűen már-már elfeledtünk,

Fényárba vonja e szent ünnepet:

Midőn Egernek ősz főpásztorára _ Aranymiséje boldog napja süt,

Kinek nevét ma Egyház és Hon áldja S foglalja hő imába mindenütt.

Az egri dóm, mint hogyha szíve volna S átérzené e ritka perceket:

Elnémult nyelve láncait megoldja S zeng égbe hangzó hálaéneket.

Az egri hősök és dicsők csoportja — Szavára — csillagsátrából kilép,

Körülveszi az oltárt s szívdobogva Dicsőíti afc ég s föld Istenét

E szép napért, mely drága szent kegyéből Hű szolgájának arany-éve lön,

S e főpapért, ki e korcs, zord időből Napként ragyog ki s tündöklik dicsőn.

így, mart akkor, az országrengető megpróbáltatások sötótemlékű napjaiban, az ő sziklaszilárd egyénisége világító toronyként magasodott ki a romboló áradat hullámai felett,

Amikor itt, a mi ősi városunkban is, úgyszólván minden ingott: — ő rendületlenül állott, mint a «ziklaszál! Nem kíséreljük meg számba venni érdemeit annak az ötven évnek, amelyre aug. 28-dika teszi föl a koronát. De ha a katolicizmus nagy és szent eszméi az emberiség javának szempontjából nagyértékűek: nem ke-vesebb értékű az az élet, amely ez eszmék hű, serény és önfeláldozó szolgálatában telik el. Legyen áldva azért százszor és ezer szer a mi jóságos érsekfőpásztorunk, aki papi pályájának egész ötven évét, e nagy eszmék szorgos munkásaként, az egri egyházmegyének szentelte, káplánsortől kezdve — föl az érseki trón magasságáig. Országszerte méltán úgy beszélnek róla, úgy magasztalják őt, mint aki rangban bár második, de szívnemességben, jótékonyságban és kormányzati bölcsességben a legelső magyar főpap.

Mi, egriek, külön is meghajtjuk előtte hálánk és hódolatunk zászlaját Hiszen reánk, — akik közt négy évtized óta, mint érseki titkár, irodaigazgató, kanonok, segédpüspök, majd mint érsekfőpásztor vívta ki mindnyájunk páratlan becsülését, — !

Mert amidőn egy fényes ezredévnek Ellepte minden gyöngyét a szemét:

Szűzen megőrzé — sujták bár csapások — Az egri névnek gyémánt-bélyegét.

Mig milliókat álhit, düh, setétség,

E vészes csillagok vezérlenek:

Előtte hit, hon e két drága szentség Örök lámpái égnek, fénylenek.

Bármerre lépjen fejedelmi lába,

E két örök fény biztos kalauz;

Nem mint a törpék bolygó mécsvilága, Melynél az elme könnyen balra csúsz.

Félszázad óta míveié az Úrnak Szent szőllejét, mit Jézus ültetett. Munkálkodásán milliók ámulnak Szemlélvén a csodás gei-ezdeket.

Mert ő nem állott e dicső munkába Hozzánk hasonló gyarló mívesül;

Művész vala, ki éjt-napot feláldoz Amíg eszménye meg nem testesül.

Csoda-e hát, ha kévéink övéi Előtt egyszer csak meghajoltanak?

Trónusra tették sugárzó erényi,

Atyánkká lön, bár testvérünk maradt?

E kettős szívvel kormányoz felettünk,

De nem csupán a kormányt tartja ó; Segédkezét, ha mélyebbre eveztünk,

Tüstént megérzi bármely evező.

S kiknek elaggott, reszkető kezéből Kihullt a háló, evezőlapát:

különösen gazdag mértékben szórta jótékony lelkének kincseit. Hogy csak egynéhányat említsünk : a dohánygyári csecsemő otthon, a .városnak ajándékozott Érsekkert, az olcsón átengedett melegvízfürdők, a holdankint 35 koronás bérföldek, a 100 meg 100 vaggon kedvezményes árú tüzelőfa, a hazánk egyik legelső nevelőintézetévé fejlesztett Szent József - internátus, az a tömérdek szegény, kiknek nehéz sorsát a főpásztor áldó keze tette könnyebbé, az a millió korona is, amely az aranymise alkalmából felajánlott öt millióból városunk szegényeinek jutott: . . . mind mind bensőségesebbé teszik a mi Te Deutnunk buzgó imáját.

Önmagunkhoz vagyunk azért jók, amikor esdve kérjük Istent: gondterhes napjaink nagy vigaszául soká ős boldogan éltesse Szmrecsányi Lajost, az 50 éves papot, Egernek 11 év óta szeretettel körülrajongott érsekét! =

Lajos napja. Tegnap, augusztus 25 én Szmrecsányi Lajos dr. érsek főpásztor névnapján hálaadó istentisztelet volt a főszékesegyházban , amelyet Dutkay Pál apát-kanonok végzett fényes segédlettel. Az istentiszteleten megjelentek a vármegye, a város, a katonaság, a különböző hivatalok képviselői és nagyszámú kő- ! zönség.

Táplálja önnön kincses rekeszéből Az ősz halászok elfáradt hadát.

Az áldozat, mit nékik eddig nyujta, Kisértve lelkét e kor iszonya;

Hálót ha lelne, összetépné súlya,

Mint Péterét a halaknak soka.

A pásztorbotja — mint Mózes vesszője — Megérintvén a kínok tengerét,

Épen vezérli révpartra belőle A küzdő honnak vérző ezredét.

Midőn az Ínség Lázár-légiója Didérgve nyujtá morzsáért kezét: Megosztá véle — ámde mannát szórva — Égő szivétől meggyűlt erdejét.

Szűz Máriának liliom-kertjébe Új tőket ültet munkáló keze, Nagyasszonyunkat így hívja segélyre, Kiről honunk úgy elfeledkeze! Szemlátomást, amíg ma rendre megdől A bábeltornyok kérkedő sora:

Szilárdan áll és himnuszt zeng nevéről Heves, Kisvárda szűz kolostora.

Ó boldog szív, ki az arany-misére Ily gyöngyökből gyújt illatfelleget;

Ki ily erények mennyei mezébe Öltözhatik bíbor, bársony helyett! / Hisszük, hogy e szent áldozatnak füstje Egekbe száll föl, mint az Ábelé,

Hisz’ egy nagy lélek aranya-ezüstje Int benne Isten trónusa elé.