Egri Népújság - napilap, 1923/1

1923-01-28 / 22. szám

1928. január 28. mm népújság 8 az indemnitást. — Kormányrendelet jelent meg a batármenti népgyülésekről, amely­ben a belügyminiszter figyelmeztet arra, hogy nem lehei átlépni a nemzetközi jogba ütköző kritika határát. — Légből kapott kohol mány a légköri áramgyűjtő. — A kis- antant újabb diplomáciai akciót készít elő. HÍMEK. Eger, 1923. január 28. Adomány. Maczky Gyula erdőteleki földbirtokos és felesége 1000 — 1000 koro nát küldöttek szerkesztőségünkbe a Mi­noriták és Barátok temploma javára. Petőfi-ünnepély a Keresztény Szociális Egyesületben. Ma délután 4 órakor a Kér. Szoc. Vezérlőbizottság és az Egyesület közös rendezésében nagy Petőfi-ünnepőlyt tartanék az egyesület Szekfű utcai termé­ben. A Magyar Hiszekegy ős több szava­lat után az énekkar elénekli Petőfinek • A virágnak megtiltani nem lehet» c. köl teményót. Berkes Ignác és Ferber János tárogatón adnak elő Petőfi dalokat. Ünnepi beszédet Dr. Bárdos József ciszt. r. fő- gimn. tanár tart, mely után ismét szava­latok, tárogató szóló lesz és végül a «Talpra magyar» eléneklőse következik. Az ünne­pély pontosan négy órakor kezdődik. Belépő díj nincs. Az iparosok és kereskedők nagygyűlése által elfogadott memorandumot Dr. Nagy János nemzetgyűlési képviselő átadta a pénzügyminiszternek, aki a képviselőt a memorandummal Varga Imre államtitkár­hoz utasította, aki az egész adóügyet ve zeti. Képviselőnk Varga államtitkárral egy óránál tovább tárgyalt ős a memorandum ban foglaltakon kívül még más zaklató eljárásra is felhívta az államtitkár figyel­mét, aki kijelentette, hogy az egriek me­morandumát az iparosok ős kereskedők országos szervezeteivel kedden és szerdán tartott tanácskozások anyagához csatolja és vele együtt intézi el. Azok az enyhí tések, ameddig a pénzügyminisztérium az ország pénzügyi őidekéhen elmehet, leg­közelebb a hivatalos közlönyben meg fognak jelenni. A Szociális Missziótársulat sorozatos elő adásainak harmadik előadása f. hó 31 én, szerdán, délután 5 órakor lesz a Katolikus Körben. Az előadás műsora: 1. Amodern nő. Jelenet. Előadják : Wettstein Nusi, Sző kely Margit és Mednyánszky Gizi. 2. Bár­dos József dr.: A magyar nemzet védelme. 3. Nagy magyar télben. Végváritól. Sza valja: Szabó Olga. Ismeretterjesztő előadások. A ciszt. fő gimnáziumban ma délután 5 órakor Rássy Paulin tart előadást az alchimiáról, Werner c. főigazgató helyett. — Az áll. főreáüsko Iában ma délután 6 órakor Loykó Béla tartelőadást, kísérletekkel, «A távíró» ról. A közjegyzői dijak megállapítása. Az igaz ságügymiriiszter újból rendezte a közjegy zök díjszabását, amely az eddigi dijaknak körülbelül a háromszorosa, illetőleg öt szőröse. A Miskolczi Kereskedelmi és Iparkamara f. hő 25-én megtartott teljes ülésén a kö vetkező fontosabb határozatokat hozták: Újólag felhívják a kormány figyelmét a borkivitel súlyos nehézségeire. — Felíer jesztéssel fordulnak a kereskedelmi minisz terhez, hogy az Országos Szőnbizottság a szénárakat a fogyasztást követő hónap első hetében állapítsa meg. — A nyári meri8trei.d javítása érdekében részletes előterjesztéssel fordultak a Máv. igazgató ságához. — A postacsomagok házhoz kéz beeítése igen drága, lépéseket tettek az iránt, hogy az {«szállíttassák. — Eger és Cseh­szlovákia között telefonösszeköttetés ki eszközlését kérik illetékes helyen. — A bor- bizományosok é3 borügyuökök forgalmi adójának átslányozását — mivel a pénz­ügyigazgatóság nem engedélyezte — a pénzügyi kormánytól kérik. — Az ipari továbbképző tar folyamokat ezentúl a ke reakedeliiii miniszter rendezi. Ünnepli Petőfit Páris. MTI. A Sorbonne dísztermé­ben rendezett Petőfi-ünnepély rendkívül lelkesen folyt le. Délután 2 órától kezdve sűrűn érkezett a közönség a Sorbonne dísztermébe. Fortunát Strovszki, a Sor­bonne tanára volt az első felszólaló, aki nagy figyelemtől kísérve méltatta a költő jelentőségét. Utána Jaude Bunalon, a fran cia íróvilág nevében beszélt. Beszédében lelkes szavakkal adózott a lángíelkű köl­tőnek. eki a szabadságért küzdve, a harc­téren esett el. Majd Pékár Gyula lépett az emelvényre, aki Magyarország nevében mondott hatalmas beszédet. Szavait sűrűn szakították főibe a lelkes tetszések és a beszéd után lelkesen ünnepelték a szőno kot Pékár felszólalása után a franciák nevében Monzie szenátor ős Tisaire kép visoló válaszoltak. Utóbbi kitért magyar- országi útjaiban szerzett benyomásaira és elmondotta, hogy a magyarok körében milyen francia-barát érzelmekre talált. Hangoztatta, hogy a franciák is rokon szenvvel viseltetnek „Magyarország iránt és annak a reményének adott kifejezést, hogy Magyarország követni fogja azokat a hagyományokat, amelyekért Petőfi küz öött. Magyarországot — folytatta ezután ma »»to pite »mb »» Ismeretterjesztő előadás a Keresztény Szociális Egyesületben. Vasárnap d. e V* 11 órakor Révész Károly tanítóképző intézeti tanár tart előadást a föld őstörténetéről. Tizenöt milliárd értékű magyar bor ki­viteléről folynak tárgyalások, s így ki­látás van arra, hogy tavasz felé megin­dulhat a magyar borexport. Legújabban a francia piac is kombinációba került. Amerikai útlevelek kiállításának új rendje. Az amerikai útleveleket eddig a belügy­miniszter állította ki. Márciusban rendelet fog megjelenni, amely szerint június 30 tői kezdve maguk a közigazgatási hatóságok fogják kiállítani az Amerikába szólő út­leveleket. Április 1 ig azonban senkinek sem állítanak ki Amerikába szőlő útlevelet. Emelik a dohányárakat A dohányárúsok között elterjedt hirek szerint 50% kai ismét emelik a írafik árát. Ezúttal az az indo kolás, hogy fokozni kell az állam jövedelmét. Csúsznak a lovak. A síkos, sáros kocsi- úton tegnap egyre másra bukdácsoltak el a gyorsan hajtott lovak. A Deák Ferenc- utcán s a Líceum előtt történt tegnap ilyen baleset és szerencse, hogy komoly sze rencsétlenség nem lett belőle. A kocsi- tulajdonosokat jó lenne figyelmeztetni az illetékes hatóságnak, hogy óvakodjanak a főútvonalakon a sebes hajtástól. Faiskola Egsrben. A Hevesmegyei Gaz­dasági Egyesület az Eger város által fa­iskola céljaira átengedett területnek újból való betelepítését elhatározta. A város ta »ácsa ennélfogva kéri a hegyőröket ős szőlősgazdákat, hogy a város határában előforduló, gyümölcsfa vadalanynak alkal­mas vadoncokat gyűjtsék és az Egyesü­letnek, beiskolázás céljaira, engedjék át. Egri Kereskedelmi Alkalmazottak műsoros mulatsága a Kaszinóban. Az egri kereskedelmi alkalm zottak február 3 án este a Kaszinóban szigorúan zártkörű műsoros táncesíélyt rendeznek. Az esiély változatos műsora meglepetésszerii lesz az egri közönségre. Kelemen Andor konferál. Pogonyi Antal alkalmi prológusát Kraj nák Sárika mondja el. Fridély László bá­nyatisztviselő énekel, zongorán kiséri At lasz Pannika. Alföldi Irén szintén ének­számokat ad elő, zongorán kiséri Kauf­mann Emmi. Markston Liliké hegedül ta nitőmestero Kaufmann Emmi zongora ki sereiével. — Nem lesznek azonban utolsók neves házi költőnknek, Nemecsek Au rélnak az »Utolsó« szerzőjének mély han­gulatú lírai szavalata sem. A műsor után ter­mészetesen tánc következik reggelig. A meg hivók o hét folyamán lesznek szétküldve. Ébredők! A mára hirdetett gyűlősün két a következő vasárnap tartjuk meg Elnökség. a francia nemzet. — «fekete listára» tették, pedig megér­demli, hogy rokonszenvvel érdeklődjenek iránta a franciák, akik még nem tudják, milyen magatartást foglaljanak el Magyar- országgal szemben. A szavalatok során nagy sikere volt Madame Rohelettnek, a Comedia Franchise tagjának, aki Luoile Delaru Mardrus hírneves írónak alkalmi versét tolmácsolta. A legnagyobb tetszést Paulai Erzsi aratta, akit raeíeg tapssal üdvözöllek, mikor díszruhájában megje­lent a dobogón. Tiszta francia kiejtéssel adta elő Petőfi «Szeptember végén» és • Egy gondolat bánt engemet» című köl töményeit. Nemes művészete valósággal elragadta a hallgatóságot. Mindent össze­véve, az ünnepély a lehető legfényeseb­ben sikerült, ami diadalát jelenti a magyar géniusznak, mert más nemzet költőjét még nem ünnepelték így Franciaországban. A diplomáciai körök, a politikai és mű­vészeti világnak számos kitűnősége volt jelen az ünnepségen. A nugyar követség nek és a magyar kolóniának a tagjai teljes számban 'megjelentek. Az ünnepet meg­előzően Hevesy párisi magyar ügyvivő átnyújtotta Pékár Gyulának az Akadémia pálmáját a rozettákkal. m <,. '<*£*** "-rm**­Előzetes értesítés. Üzletfeleink szíves tudomásán hozzua, hogy vevőink kényel­mére Egerben városi mintsraktárt és lé- rakatot létesítünk Lusztig Sándor úr Fő­utca 9. cégnél, hol állandóan raktáron lessz mindenfajta műszaki gummi áru és más e szakmáh >z tartozó anyagok. Elastica gum mi kérésit. R. T. 1—1 Mindenki saját érdekében cseleksiik, ha a most megnyílt, kizárólag csak jobb ipa ros és kereskedő ifjak tánctanfolyamára beiratkozik a Blagusz fele tánciskolába, hol a sok szép vizsga táncokon kiviii az idei szezon legszebb táncát a »Tango Milongát« ős a Francia Valzert is megtanulhatja- Tekintettel már a beiratkozott növendékek sokaságára, felvételek erre a tanfolyamra csakis korlátolt, számban eszközölhetők és csakis jó megje enősű fiuk és leányok részé re, annál is inkább, mível ezen tanfolyam az ősz előtt a legutolsó. A beiratkozni szándé­kozó növendékek saját érdekükben tekintsék meg kedden este 8 órakor a mostani tan­folyamot. Haladóknak tandíj kedvezmény! Az Egri Torna Egyesület. Február 10-iki álarcosbáljára a megnívók a jövő hatén szétküldf tnek. 1—1 Kérelem. Kérem azokat a bajtársakat, akik a m. kir. debreceni 3. népf. gyezred III. Zlj. 11. századánál a Stohód partján az 19i6. évi júliusi—augusztusi kóveli csa­tában velem részt vettek pontos címük megtudása végett egy pársorral értesít­ésének. Ugyancsak kérem azokat a baj- társakat akik a cs. éskir.42 nehéz horvát tüzér ezred 3 ik üteg, 1. szakaszánál az olaszharctőren 1918. évi júliusi offenzivák- ban velem részt vettek pontos címük meg­tudása végett egy pársorral értesítsenek, Címem: Szeredi Mihály tart. tizedes Árpád .utca 11. sz. 1—1 Vasárnapi számunkba tévesen közölt Hat van III-ik negyed helyett: az egri Hatvan Ilik negyedi rk. olvasókör e hó 28 án táncmulatságot rendez, melyre a leányokat és legényeket tisztelettel meghívja az el­nökség. Belőptidíj 50 kor. Kezdete délután 4 órakor, a jövedelemből Horthy akcióra 1000 koronát adományozunk. 1—1 Az Egri Hatvan III. IV. negyedi if] Egye­sület folyó hó 28 án zártkörű táncmulatsá­got rendez a Perényi úti áll. óvodában. Kezdete délután 4 órakor. 1—1 Felhívás A m. kir. Népjóléti és Munka­ügyi Miniszter ur az inségenyhítő akció céljára Eger város részére 80 kgr. pamu­tot küldött. Felhívom mindazokat a sze gánysor u középosztálybeli hölgyeket, kik ezen pamutnak, swettar, keztyű és sapkává való feldolgozását megfelelő díjazás mel­lett vállaljak, hogy folyó hó 29-én a hiva­talos órák alatt Dr. Simonyi Nándor h. v. tanácsnoknál jelentkezzenek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom